VIKING rúnamágia

Napi rituálé az új szerelemért

Készíts egy kis oltárat Freyja istennőnek, aki megfogja támogatni az ügyedet. Tegyél ki róla képet vagy a szobrát.
Tégy egy pohár vízbe mindennap egy kis cetlit, amint a Gebo rúna szerepel.
Mindennap egy kis időre gyújts rózsaszínű gyertyát, imádkozz hozzá, kérd a saját szavaiddal, hogy hozzon neked új szerelmet. Utána idd meg a vizet és térj lefeküdni.
Másnap reggel vagy napközben tégy mindig friss virágot (bármilyet) az oltárra.

Megjegyzés: Bármelyik isten segítségét is kérd, utána rakj ki neki ajándékot az oltárra hálád jeléül, de minimum köszönd meg a segítséget!    

 


A bőség kenyere 
Aki ebből vasárnapi napon eszik, annak életébe beköszönt a bőség.Süss kenyeret hét féle kenyérmagból és sütés előtt több helyre is rajzold fel rá a Fehu jelét. Ám amíg gyúrod a tésztát, mond el az igét:  
 „Adjanak nekünk az istenek örök bőséget, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Aki ebből a kenyérből eszik, az istenek áldása száll rá.”Amíg sül, készíts el a következő keveréket: ánizs, fahéj, szerecsendió, majoranna, bazsalikom.
 Keverd össze borral.
         Még ebéd előtt eggyetek a kenyérből s igyatok hozzá bort.






Jósálmok idézése

Készíts főzetet a következő növényekből: komló, macskagyökér, fekete üröm. Öntsd fel borral vagy ízesítsd mézzel.
Este gyújts tizenhárom fehér színű gyertyát és mond:  

 „Nagy és hatalmas Odin, ki birtokában van a jóslás hatalmának, küldj szememre az éjjel jósálmokat, hogy sorsomat kifürkészhessem.”

Hajtsd fel a mágikus italodat, utána mártsd az ujjaidat szentelt olajba és rajzold fel vékonyan a szemhéjaira az Ansúz jelet.
Térj nyugovóra és Odin küldi neked a jósálmokat.




A szerencse lámpása

Ezzel a varázslattal teljes mértékig szerencséssé varázsolhatod magadat vagy azt, akit szeretnél.
Szükséged lesz egy fehérszínű gyertyára, amibe bele kell karcolnod a jó szerencse rúnáját. Ezt rakd bele egy lámpásba.
Ezt követően rajzold fel a cipőid talpára is.
A szertartás napja csütörtök lesz, méghozzá növő hold idején.
Húzz magad köré mágikus kört, majd mond az igét: „Mikor meggyújtom ezt a gyertyát, az én elmémben is felgyullad a fény, mely megvilágítja előttem utamat és felfedi előttem, hol rejlik a jó szerencsém.”
Gyújtsd meg a gyertyát és a zsálya füstölőt, utána vedd fel a cipőt. „Vezessenek utamon ezek a cipők oda, ahol a szerencsémet találom.”
Utána hajolj meg a lámpásod előtt és mond: „Hatalmas és békeszerető Njörd, arra kérlek oszd meg velem a isteni ajándékodat és részesíts kegyelmedben. Küld hozzám a jó szerencsét, hogy társamul szegődjön mellém.”
Ezután égesd mindennap, de minimum hetente több alkalommal is a lámpásodat, amely elvezet a szerencsédhez, akárcsak a mágikus cipőid.







Halhatatlan szerelem

Ezzel a mágiával biztosíthatod párkapcsolatodban a szerelmet, a szenvedélyt és hogy sokáig tartson.
Karcold fel egy fehér gyertyára a képen is látható izlandi rúnát, ami a szerelem jele.
Majd szükséged lesz két kis famedálra vagy olyan anyagra, amibe szintén belevésheted vagy rárajzolhatod ugyanazt a jelet. Egy a tiéd lesz, egy pedig a párodé.
Mindezt pénteki napon, növő hold idején végezd el. Mikro elkészültél, gyújtsd meg a gyertyát és mond az igét:
Mint a szerelem megüresedett üstje, új lehelletért kiáltok. Freyja, szerelem és szenvedély istennője, töltsd meg szerelmünket új tűzzel, legyen oly izzó ég égető, mint a vulkán lávája. Amíg ezeket a rúnákat viseljük, addig szerelmünk legyen örök és halhatatlan.”
Most égesd el az előre odakészített hajkeveréket, ami a te és a párod haját képezi. Égesd el, majd a hamvait szórd az ékszerekre.
Hagyd ott egy éjszakára és hagyd leégni a gyertyát, amelynek fénye ráesik az ékszerekre.
Másnap már hordhatjátok is. Nem muszáj viselni, elég ha a zsebetekben van vagy a közvetlen környezetekben.



http://www.noiportal.hu/main/npnews-37695.html?p=22572#kepgaleria


Kis segitség még a runákhoz.Sok sikert .