Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2016

Ortodox szentek

Kép
A görög föld védőszentjei  Egy alkalommal, amikor busszal tartottam hazafelé Görögországból, szóba elegyedtem egyik útitársammal. Április vége felé járt, nem sokkal Szent György napja után, és az illető elmesélte, hogyan is festett a Szent tiszteletére tartott ünnepség a kisvárosban, ahol lakott. Leírta a liturgiát, az azt követő körmenetet és a vigalmakat, majd azt kérdezte: „Tulajdonképpen miért is van ez az egész felhajtás? Rengeteg fáradtság, idő- és pénzpocsékolás egy ilyen rendezvény; nem volna-e értelmesebb dolog szerényebb ünnepet ülni, kisebb felfordulással? Mire jó ez a egész?” Sokáig tanakodtam azon, hogyan lehetne megmagyarázni, érthetővé tenni a számára, miért nélkülözhetetlenek az efféle ünnepek a görögök, az ortodox keresztények szemében. Végül azt mondtam neki: „Nem tudom ugyan minden kétséget kizáróan bizonyítani a szentek kultuszának fontosságát, de hallgasson csak ide. Próbáljuk meg elképzelni Görögországot nélkülük. Először is eltűnnek a templomok a falva...

Angyalok

Kép
AZ ANGYALI HIERARCHIA    „A földre szállt angyalokat hívjuk ördögöknek.” 1. BEVEZETÉS 1. kép.Az angyalok az Isten azon teremtményei, akik az égi ügyeket intézik. Mai szóhasználattal inkább rendszeradminisztrátoroknak neveznénk őket. Feladatuk az univerzum működésének biztosítása, belső rendjének fenntartása és az Isten szándékának közvetítése a többi teremtmények felé. A különféle vallások és misztikus tanok által ismertetett angyali hierarchiák írják le ezen lények kijelölt feladatait és rangját, a hatalomban elfoglalt helyét több-kevesebb pontossággal. Az angyal (an-g-él) szó jelentése: égben élő, azaz égi Isten vagy élő Isten. Az ég alatt azonban nem a téridő égboltozatát kell ez esetben érteni, hanem a Nagy Anya hullámterét, az ehunt. Ebben az írásunkban tömören ismertetjük az angyalokkal kapcsolatos fontosabb tudnivalókat, rávilágítva ezek ezoterikus, időfizikai összefüggéseire. 2. kép.Fizikailag az angyali lelkek isteni lélek részecskék, centrumukban egy...