Angyalok

AZ ANGYALI HIERARCHIA   



„A földre szállt angyalokat hívjuk ördögöknek.”
1. BEVEZETÉS
1. kép.Az angyalok az Isten azon teremtményei, akik az égi ügyeket intézik. Mai szóhasználattal inkább rendszeradminisztrátoroknak neveznénk őket. Feladatuk az univerzum működésének biztosítása, belső rendjének fenntartása és az Isten szándékának közvetítése a többi teremtmények felé. A különféle vallások és misztikus tanok által ismertetett angyali hierarchiák írják le ezen lények kijelölt feladatait és rangját, a hatalomban elfoglalt helyét több-kevesebb pontossággal. Az angyal (an-g-él) szó jelentése: égben élő, azaz égi Isten vagy élő Isten. Az ég alatt azonban nem a téridő égboltozatát kell ez esetben érteni, hanem a Nagy Anya hullámterét, az ehunt.
Ebben az írásunkban tömören ismertetjük az angyalokkal kapcsolatos fontosabb tudnivalókat, rávilágítva ezek ezoterikus, időfizikai összefüggéseire.
2. kép.Fizikailag az angyali lelkek isteni lélek részecskék, centrumukban egy szerinóval. Vannak olyan angyalok is, akik lelketlenek, és csak mint fénylények, leleon nélküli térkvantumok működnek a teremtésben. Az első osztályú angyalokat közvetlenül a Mindenható (főszerán) teremti meg magából, ezeket hívjuk másodrangú létezőknek az Életfán. A másod osztályú angyalokat (harmadrangú létezők) pedig az első osztályúak teremtik úgy, hogy a keltésükhöz kiugranak a nemtér-nemidőbe. Mivel szerinó típusú időhurkot csak ott lehet csinálni úgy, hogy a keltő rendszer alfateret generáló térszeránként (monászként) működik éppen.
Az angyalok száma valószínűleg több trillióra tehető csak a mi világegyetemünkben. A Naprendszer térbúráján belül is több százan, ha nem ezren vagy millióan lehetnek, a pontos létszámukat nem ismerjük. Mivel a szellemük (információs halmazuk) hordozója egy szerinó, gyakorlatilag halhatatlanok. Képesek a térváltásra és térugrásra, vagyis gond nélkül közlekednek a nemtér-nemidőben külső technika (űrhajó) igénybevétele nélkül. Épp ezért túlélik az egyes teremtési ciklusokat, mert nem pusztulnak el a térszünetek során. Gyakorlatilag ők tekinthetők az univerzumot kormányzó vezérkarnak, akik életben tartják és felügyelik a többi teremtményeket (emberek, állatok, növények). Egyben segítik a lelkek szellemi evolúcióját és beleszólnak a lelkek által használt testek biológiai evolúciójába is.
2. AZ ARKANGYALOK
Az univerzum angyalai közül az öt legfontosabbat név szerint ismerjük. Ők a Mindenható térszeránjának tachion forrásaiból keletkeztek az Isten első teremtményeiként. Megkülönböztetésül arkangyaloknak, azaz fő angyaloknak nevezzük őket, akik az egyes párhuzamos téresszenciák urai. Közülük négyen egyben a négy égtáj urai is, míg ötödik társuk a zenit, az égi világ ura.
3. kép.
A „négy égtáj” fogalomnak a közismert 3D-s, földi jelentése mellett (észak, dél, kelet, nyugat) van egy ezoterikus (égi) jelentése is. Ez pedig a Mindenható monász térszeránja által keltett 4D-s térszeletekben kijelölhető négy, egymásra merőleges kiterjedés, amikhez nyolc irány tartozik. Ezek: 1D: hosszúság: előre-hátra, 2D: szélesség: balra-jobbra, 3D: magasság: fel-le, 4D: túlhossz: ana-kata (az ana-kata párost magyarul inkább anya-atya néven kellene írni és mondani). Az arkangyalok keltése során ugyanis ezek a másolatok nem csupán külön téresszenciába kerülnek, hanem a főszerán számára más-más irányokba látszódnak kiszaladni, amivel rögtön kijelölik a térbeli irányokat (mint irányfények) és a továbbiakban támpontul szolgálnak az Isten számára a navigációhoz.
1. Mikáél, aki a mi világunkat is magába foglaló térszelet ura és a Mennyei Sereg vezetője, az Isten legnagyobb harcosa. A nevének jelentése: „Ki olyan, mint Isten?”. Ő az északi irány ura, jelzőszíne a kék.
2. Uriél, aki az isteni mindentudás, az akasha (Fény Krónika) őrzője. A nevének jelentése: „Az Isten fénye”. Ő a keleti irány ura, jelzőszíne a sárga.
3. Gábriél, aki az Édenkertet és az istenek lakhelyét őrzi és a Mindenhatót óvó kerubok vezetője. A nevének jelentése: „Az Isten ereje”. Ő a déli irány ura, jelzőszíne a zöld.
4. Ráfáél, aki gyógyítással és a teremtés rendezett működésének fenntartásával foglalkozik. A nevének jelentése: „Az Isten meggyógyít”. Ő a nyugati irány ura, jelzőszíne a piros.
5. Ráquél, aki a karmikus kapcsolatok nyilvántartásáért és elrendezéséért felel. A nevének jelentése: „Az Isten bosszúja”. Ő a zenit, a felfelé vezető irány ura, jelzőszíne a fehér.
Ha mai fogalmaink szerint akarjuk meghatározni az öt arkangyal által betöltött hivatali pozíciókat, akkor azt mondhatjuk, hogy Mikáél a hadsereg vezetője, Uriél a könyvtár és nyilvántartási rendszer vezetője, Gábriél a rendőrség vezetője, Ráfáél az egészségügyi és karbantartó rendszer vezetője, míg Ráquél a bíróság vezetője. Köztük a Mindenható, mint legfőbb közjogi méltóság (élnök) végzi az összehangolást és hozza a legfontosabb döntéseket.
4. kép.
3. AZ ANGYALOK OSZTÁLYOZÁSA
Az angyalokat a történelem során többféleképp osztályozták a vallástudósok, de általában a tevékenységük szerint kerültek besorolásra. Ezek mindegyike külön elnevezést is kapott, amik közül az ismertebbek a következők (amiről tudunk):
5. kép.Szerafim: szeráfok (a seraph héber jelentése: égni). A nevüket magyarul szerán-nak kellene írni és mondani helyesen, ami szer-án: égi hely-et jelent (innen a szerinó: helyecske kifejezés).
Ők a helytartó istenségek, mint például a Napisten (hívják Napangyalnak vagy csillagdémonnak is), de nem azért „égnek”, mert a Napban, mint tűzforró csillagban lakoznak, hanem mert az Ő hullámterük az égbolt a számunkra. A térszeránok a legfelső (első osztályú) angyalcsoport, akik a legközelebb állnak az Istenhez, mivel közvetlenül Ő csinálta őket. Legfőbb feladatuk, hogy életben tartsák az alájuk rendelt teremtményeket a puszta létezésük által, mivel az ő forrásrendszerükre van felfűzve az élvonali időszálaival minden alattvaló az adott rendszerben (galaxis, csillagrendszer, bolygó). Valószínű (ezt nem tudjuk biztosan, de logikusnak tűnik), hogy a személynevük -él-re végződik.
Ofanim: ofanimok, azaz másodrangú angyalok (az ofanim héber jelentése: kerék). A nevüket magyarul korán-nak kellene írni és mondani helyesen, ami kör-án: égi kör-t jelent (pontosabban időhurkot).
Ők kötik össze az -él rangú angyalokat és az embereket, képzetesen szólva az eget és a földet. Ők olyan szeránok, akik az elsőosztályú istenségeket szolgálják és a feladatuknak megfelelő információ tartalommal és képességekkel (jogosultságokkal) bírnak. Főleg hírvivőként és diplomataként dolgoznak. A misztikusok szerint befolyásolják a csakráink működését, tehát vannak köztük gyógyítók is. Valószínű (ezt nem tudjuk biztosan, de logikusnak tűnik), hogy a nevük -iah-ra végződik.
Cherubim: kerubok. A nevük Babilóniából származhat, a karubu szóból, ami közbenjárót jelent és emberfejű szárnyas oroszlánként ábrázolták őket (lásd: Szfinx). A nevüket magyarul kerúr-nak (az „Úr körül álló”) vagy karúr-nak (az „Úr karja”) kellene írni és mondani helyesen.
Ők az Isten lovasai, akaratának közvetítői. A Bölcsesség angyalai és a Mennyek Küszöbének Őrei. Olyan szeránok, akik a helytartó istenségek közvetlen nullás másolatai és velük azonos információ tartalommal és képességekkel bírnak. Ők a mennyek küszöbének (az Aranyvárosba vezető térablakoknak) és az egyes dimenzióközi átjáróknak az őrei is. Minden helytartónak vannak kerubjai, akik egyrészt a testőrei, másrészt a hivatalos képviselői (avatárjai), amolyan dublőrei (mint Jézus). Így aki lát egy kerubot, az gyakorlatilag a helytartót (és végső soron a Mindenhatót) látja (teofánia).
Az Etiópiában őrzött frigyláda.
Elohim: elohimok (a héber jelentése: egy női minőséget hat férfi minőség vesz körbe). A nevüket magyarul élok-nak (az „Élet oka”) vagy élők-nek kellene írni és mondani helyesen.
Ők a hazavezető angyalok, akik a holtak lelkét átviszik a túlvilágra (lásd: Kharón). Ma inkább úgy nevezzük őket, hogy a születés és halál angyalai (élet és halál urai). Olyan szeránok, akik az emberekre és más teremtményekre (állatokra, növényekre) felügyelnek, mint szellemi vezetők és őrangyalok. Ők terelik vissza a testükből elkalandozott lelkeket is, illetve a világhónapok végén összeszedik a köztes létben (asztráltérben) megrekedt kóborló lelkeket és ítéletre viszik őket (a karmikus bíróság elé). A nevük héber jelentése egyben a szerinó időhurok szerkezetére is utal (hat tachion forráshely kering egy szívpont körül).
Quiddisin: kviddiszinek (a quiddisin héber jelentése: szent). A nevüket magyarul kvintiszín-nek (ötszínű) kellene írni és mondani helyesen, ami fizikailag a belőlük áradó öt téresszenciára utal.
Ők olyan szeránok, akiknek a misztikusok szerint az Isten dicsőítése a feladatuk, így folyton azt kiabálják, hogy: Szent, szent! Fizikailag másodlagos megtartó erőként működnek és feladatuk a helytartók által keltett lokális téridő póterősítése (létben tartani a helyet). Erre azért van szükség, hogy a puszta létezésükkel kiegyenlítsék az esetleges téringadozásokat, amik a helytartó szeránjának mozgása, térugrása vagy deformációja során (rendszeresen) keletkeznek. Egyben meggátolják a különféle téranomáliák teremtményekre gyakorolt káros hatásait a felügyelt rendszerekben. A 4D-s Földet például nyolc ilyen kvintiszín veszi körül, a 3D-s Földet pedig hat. Ők az űrben lebegnek, stacionárius pályamagasságon a bolygó körül, egy oktaéder csúcspontjain elhelyezkedve. Kettő a sarkoknál, négy az egyenlítő körül: Kolumbia, Gabon, Szingapúr és a csendes-óceáni Jarvis-sziget fölött nagyjából.
Trón: trónok (a héber jelentése valószínűleg: székhely lehet, ezt nem tudjuk biztosan). A nevük magyarul is így használatos a trónszék szavunkban (a király helye).
Ők az Isten szellemi törvényeinek képviselői. Olyan szeránok, akik a teremtmények életét szabályozó szellemi törvényeket képviselik és a vitás, fontos ügyekben döntenek (jogászok és döntőbírók). A misztikusok lélekbírónak is hívják őket. Közülük a legismertebb Metatron (a héber jelentése: az Ábrázat Hercege), az egyetlen angyal, akinek neve nem -él-re vagy -iah-ra végződik, mivel eredetileg ember volt, a bibliai Henoch (magyarul Énok), aki rendkívüli életútja miatt válhatott angyallá (kinevezték valaki helyére, ezért hívják meta-trónnak). Ő az Isten (egyik) íródeákja, az archívumkészítő, aki feljegyzi az életünk filmjét. Valójában egy lélekbíró, akinek hozzáférési joga van a Naprendszerben élő összes emberi lélek személyes akashájához, amit a Jupiter bolygó belsejében megbújó 4D-s isteni támaszponton őriznek.
6. kép.Irin: irinek (a héber jelentése valószínűleg: mozgékonyat, mászkálót vagy erőst jelenthet, ezt nem tudjuk biztosan). A nevük magyarul az iringó szavunkban használatos, ami női név és az ördögszekér gyógynövény neve is egyben (ördögszekér: alvilágban keringő időhurok). A vidéken használatos igei alakja az iringálni, ami mászkálást, futkosást jelent (mivel az iringó főzete vizelethajtó hatású). Innen származik a latin irrigálás: megöntözés, kiöblítés, beöntést ad kifejezés is, ami a transzcendens Víz-zel való elárasztásra utal (aminek sodró ereje van).
Ők a mennyországot (Aranyvárost) őrző angyalok. Olyan szeránok, akik a helytartók és más fontos hivatalnokok (tanítómesterek, próféták, lélekcsoport vezetők) testőrei (amikor alászállnak az alvilágba). Biztonságiak és rendfenntartók, akik egyben határőrök is, vagyis elkapják a csillagrendszerből engedély nélkül szökni próbáló lelkeket vagy kitoloncolják az illegálisan bejövőket (parafelderítőket).
Amint az látható, az Isten ravasz volt, mert a különféle angyalok nevében eldugta a szerinó fizikai szerkezetének leírását is. Ezek a következők sorrendben: tachion tűzben égő, időhurka kerék alakú, közbenjáró és körbejáró (minden tachionja), hat forráshely kering egy szívpont körül, öt téresszenciát kelt, megtartó székhelyként szolgál és mozgékony erőként működik.
Kiegészítés: A nemtő szó, aminek jelentése: nemző, védőszellem, őrangyal vagy géniusz, valójában nem egy angyali csoportot jelöl, hanem általánosan így hívjuk az olyan angyalokat, akik nem élvonali feletteseink (az Életfán). Magyarul tehát nem tőle származunk, így valójában nem lehet sem nemző, sem géniusz, de védőszellem és őrangyal igen.
4. AZ ANGYALI HIERARCHIA
A kereszténységben az angyalokat kilenc rendbe sorolják (lásd: Dionüsziosz Areopagitész és Temesvári Pelbárt munkásságát), amik három csoportra oszlanak. A kilenc rend az Istentől lefelé haladva a következő, a tulajdonságainak és szerepének időfizikai jelentésével együtt.:
1. Szeráfok: A szeretet szellemei, az isteni szeretet hírnökei. A szeretet által teljes egységet alkotnak, vagyis nem különülnek el egymástól. Krisztus sok szentnek szeráfként jelent meg.
Ők a térszeránok, lokális megtartók, az Isten nullás másolatai. A szeretet szavunk az ezoterikus jelentése szerint nem egy szentimentális érzés, hanem a szerinó időhurkában körbe keringő tachionok önfenntartó tulajdonsága. Ennek lényege, hogy minden tachion a saját hullámterében (a szerben, azaz helyben) halad, amelyben önmagát látva, az első időellentmondás segítségével tartja fent (életben) magát. Innen ered az ér-zés szavunk, mert körbe ér a tachion. Ráadásul az időhurok belsejében a hullámtér szerkezete létrehoz egy szív alakú zónát (ez az Isten szíve), így valójában innen ered az a gondolat, hogy az érzések helye a szív. Ami igaz, csak nem biológiai értelemben.
2. Kerubok: Az összhang és harmónia szellemei. Az ő tevékenységük által lett a Káoszból a Kozmosz (rend, rendezettség). A kerubok segítségével hatja át az isteni rendező elv a létezést. Az égi világ rendjében, törvényszerűségeiben az ő tetteik nyilvánulnak meg.
Ők is megtartók és nullás másolatok, egyben végrehajtók is, akik szükség esetén „rendet raknak” a teremtésben. De nem a káoszból, hanem az őskáoszban lett a téridő, mint rendező erő, aminek forrásai a szerinók. Az isteni rendező elv ezek szerint a téridő spirálgömbi hullámterét jelenti, ami mindenhol jelen van a világegyetemben, azaz mindent áthat, mert mindenen áthatol és ez teszi lehetővé a teremtmények létezését. Az Isten tettei (mozgásai) pedig a hullámterének modulációján keresztül nyilvánulnak meg a teremtményei számára.
3. Trónok: Az akarat szellemei. Ők hatják át a létezést akarattal, mint az isteni akarat hírnökei. Két trón alkot egy teljes szellemi egységet, ezért kétarcú szárnyas lényekként ábrázolják őket.
Ők is lokális megtartók (trón: a király székhelye), akik az Isten akaratát képviselik az egyes helyeken (galaxisokban, naprendszerekben). A kétarcúságuk egyrészt arra utal, hogy urai a jó és rossz dolgoknak (teremtés és pusztítás), ugyanakkor fizikailag képesek diász szerinóként működni, két térhatost keltve felváltva. Az, hogy szárnyas lények, egyrészt utalás a szárnyaskerék ősi szimbólumára (szárnyaló, azaz repülő időhurok), másrészt jelzi, hogy hat végtagjuk van, ami a szerinó hat forráshelyét jelenti. A hat végtagot vagy 2 láb, 2 kar, 2 szárny vagy 6 szárny formájában szokták ábrázolni.
4. Uraságok: A bölcsesség szellemi lényei, az isteni tudás és bölcsesség hírnökei. Az emberiség nagy tanítómesterei tőlük kapják a bölcsességet.
Az isteni tudás és bölcsesség nem más, mint az istenek által az egész univerzumban működtetett akasha tartalma, vagyis a tapasztalat (információ). Ebben található a teremtéssel kapcsolatban minden tudás, amit csak felhalmozott idáig a létrendszer.
5. Erősségek: A mozgás szellemei. Az ő hatásuknak köszönhető, hogy minden mozog, rezeg, a legkisebb atomtól a legnagyobb galaxisig.
A mozgás és a deformáció oka az időhurok spirálgömbi hullámterének sodró hatása, amivel minden elért időforrást áthelyezget, meglökdös a modulációjának megfelelő ütemben, a taszítási vektorainak megfelelő irányokba. Ennek következménye az a komplex mozgás, amit az atomok rezgésének tekintünk.
6. Hatalmasságok: A forma szellemei. Minden forma mögött az ő hatásuk keresendő, beleértve az emberi formát is. A formák kialakítását hang segítségével végzik.
Mindennek ami létezik, formája, szerkezete van. A Hang ez esetben nem levegőben terjedő nyomáshullámot jelent, hanem a transzcendens időhullámok modulációját, ami információt hordoz a kibocsátó forrásrendszer alakjáról (in-formáció: alakzat-ban).
7. Archék: Fejedelemségek, a kor szellemei, akik egy korszakon (valószínűleg platóni világhónapon) keresztül vezetik az emberiséget, és hatnak a Földre és az ember fizikai testére.
Az alsó csoportba tartozó három rend angyalai az alárendeltek ügyeivel foglalkoznak, vagyis a teremtmények felügyeletét végzik. Az archék ennek megfelelően egy bolygó egész népességét és ügyeit irányítják (emberek, állatok, növények, élettelen anyagok).
8. Arkangyalok: A népek szellemei, akik a rájuk bízott nép királyával és szellemi vezetőivel vannak kapcsolatban és közvetítik feléjük az isteni szándékot.
A misztikusok szerint a Földön élő népek jelenleg tizenkét csoportba vannak besorolva, amelyek mindegyikét egy arkangyal vezeti. Az egyes csoportokba tartozó lelkeket a látók a színük alapján tudják megkülönböztetni, ami nem optikai szín (a fény és anyag kölcsönhatása), hanem transzcendens szín (a lélek részecske hullámterén megfigyelhető egyedi moduláció). Ettől függetlenül azonban minden lélek részecskének van optikai színe is, mivel a ráeső fényt visszaveri a felszíne, de ez a megvilágítástól függ.
9. Angyalok: Őrangyalok, akik az egyes ember vezetéséért, támogatásáért felelnek a születésétől a haláláig.
Ők nem egyszerűen őrangyalok, hanem egyben szellemi vezetők, tanítók, társalkodók, segítők is. És nem csak az egyes emberekért felelnek, hanem szükség esetén kisebb-nagyobb csoportokért is (családok, baráti társaságok, munkahelyi kapcsolatok, stb).
7. kép.A misztikus irodalomban az angyalok osztályozása erejük és feladatkörük szerint Uralmakra, Hercegségekre, Hatalmakra és Birodalmakra tagolódik. Fizikailag ez a következő kozmikus képződmények feletti irányításnak felel meg: a Birodalom egy galaxist jelent (Tejútrendszer helytartója), a Hatalom egy csillagrendszert (Héliosz Napisten), a Hercegség egy bolygót (Gaia Földanya), az Uralom egy holdat (Szeléné holdistennő).
A körülményektől függően az uralmak egyben olyan angyalok is lehetnek, akik bizonyos feladatokra vannak kijelölve és konkrét tevékenységeket végeznek. Például a holdakra felügyelnek vagy uralnak egy bolygón bizonyos természeti jelenségeket (szelet, esőt, vulkánokat, növényeket, állatokat, stb.). A hercegségek az egyes bolygók, bolygórendszerek (mint pl. a Jupiter holdrendszere), melyek vezető istenségét bolygószeránnak nevezzük. A hatalmak megfelelnek a földi királyságoknak és székhelyük az adott csillagrendszer főcsillagának belsejében található (nálunk Aranyvárosnak hívják). A több csillagból álló rendszerek társult hatalomként működnek, mint egy államszövetség. Kozmitóriumuk (űrfelségterületük) határa a heliopauzáig (térbúráig) terjed. A birodalmak az egyes galaxisok halójának határáig terjednek és szintén társulhatnak kisebb-nagyobb közeli társaikkal (galaxishalmazok).
A legfelsőbb szintet egy világegyetemen belül a párhuzamos univerzumok jelentik, melyeket az arkangyalok irányítanak. Az istenektől kapott tájékoztatás szerint minden térszeletnek három közigazgatási központja is van, mivel az univerzum hatalmas méretei miatt nem lehet egyben kezelni az egészet. Ezt a három főhatalmi központot tekinthetjük az adott triszmegisztosz arkangyal triumvirátusának is.
5. A HIERARCHIA MŰKÖDÉSE
Az arkangyalok és alárendelt hierarchiájuk működését az emberi társadalom hasonló rendszereinek vizsgálatán keresztül érthetjük meg a legkönnyebben. Ennek megfelelően a hadsereg dolga lebontani a teremtésre nézve rossz dolgokat (démonok, külső támadók). A rendőrség védi a vezetőket (testőrség) és fenntartja a belső rendet, ellenőrzi a közlekedést (határőrség a csillagrendszerek és dimenzióvilágok között). A nyilvántartók (eseménykövetők) minden történést rögzítenek és naprakész adatbázist szolgáltatnak a hozzáférési engedéllyel rendelkező adminisztrátoroknak és egyéb felhasználóknak. Az ő munkakörükben egyesülnek a könyvtárak, múzeumok, iskolák, különféle nyilvántartások, valamint a statisztikai hivatal és a posta feladatkörei. Az egészségügyiek (gyógyítók) karbantartják a teremtést fizikailag (az Életfát), kijavítják a sérüléseket (időszál átfűzés), pótolják a veszteségeket (annihilálódott rendszerek újrakeltése) és rendbe hozzák a műszaki hibákat (programozási feladatok). A bíróság intézi az istenek, angyalok és egyéb teremtmények közti vitás ügyeket (döntési jogkör), a karma uraként ítélkezik az alárendeltek fölött (bűnügyekben), és segít minél igazságosabb törvényeket alkotni az egyes közösségek számára (diplomácia, etikett, polgári jog). Egyben a precedens értékű problémákkal (új bűnökkel) is próbál megküzdeni, folyamatosan bővítve a jogtárat.
A teremtés skálafüggetlen (önhasonló) szerkezete miatt a lokális mindenhatók (helytartók) is rendelkeznek saját arkangyalokkal, akik a helyi ügyek intézését végzik. Elvileg (fizikailag) az angyali hierarchia tetszőleges szintű lehet, a gyakorlatban azonban az angyalok többsége csak első, másod vagy harmadosztályú leszármazottja a Mindenhatónak. A kereszténységben éppen ezért sorolják a kilenc angyali rendet három fő csoportba az középkor óta (lásd: később).
8. kép.Az angyalok a szellemük alapján két fő csoportba sorolhatók. Egyesek közülük nullás másolatok, azaz szoftveresen azonosak a szülő mindenhatójukkal a születésük pillanatától kezdve (nulla különbség van köztük és az alkotójuk között). Ezekre mondják azt a keresztények, hogy „malaszttal teljes” (malaszt: isteni kegyelem). Nekik nincs saját, individuális szellemi evolúciójuk, tehát teljes tudással és bölcsességgel rendelkeznek az univerzumról (nem gyerekként kezdik). Állandó információs kapcsolatban vannak a mindenhatójuk információs halmazával, ezért hívják őket a hinduk avatároknak (megtestesüléseknek), amennyiben néha a földre reinkarnálódnak. Olyanok, mintha a felettesük hardveres és szoftveres klónjai (teljesen pontos másolatai) lennének. Mindegyik arkangyali lélek szükség estén képes megháromszorozni magát hardveresen a térszorzáshoz hasonló trilokációs módszerrel, ezért hívjuk őket triszmegisztoszoknak is (háromszorosan bölcsek).
A másik csoportba tartoznak az individuális másolatok, akik szoftveresen épp úgy különböznek a szülő mindenhatójuktól a születésüktől kezdve, mint az emberi, állati és növényi lelkek. Ők a klasszikus értelemben vett angyalok, akik az önálló információs halmazuk miatt részlegesen szabad akarattal rendelkeznek és saját szellemi evolúciójuk van (ők is tapasztalatlan gyerekként kezdik az életüket). A hinduk félisteneknek vagy istenségeknek is nevezik őket. A szülőjük (felettesük) korlátozott képességekkel, tudással és jogkörrel ruházza fel őket, így csak meghatározott feladatokat végezhetnek. Ezen feladatok mindig az aktuális teremtési körülményektől függenek, vagyis szükség esetén az angyalok munkahelyet válthatnak, illetve előléptethetik vagy lefokozhatják őket. Az angyalok hivatali rendszerét nevezzük isteni vagy angyali hierarchiának.
6. AZ ANGYALOK MEGJELENÉSE
Az angyalok képi ábrázolása az i. sz. III. századtól követhető nyomon a keresztény művészetben. Eleinte férfialakban jelentek meg, szép termetű, ragyogó ruhájú emberként, antik római viseletbe öltözve (tunica, pallium) és szárny nélküliek voltak (ahogy a Bibliában írják). A bizánci művészetben gyakran ábrázolták őket udvari öltözetben, ünnepélyes, szigorú alakként, mint Krisztus és Mária kísérőit. Állandó attribútumaik a dicsfény (glória) mellett a IV. század végétől kezdve a szárnyak lettek.
9. kép.A keresztény művészetben gyakorlatilag a szárnyakról lehet felismerni a különféle földöntúli lényeket, mennyeieket és pokolbelieket egyaránt. Kivételt képeznek ez alól a reneszánsz és barokk kori ábrázolások, melyek újra emberszerűnek mutatják őket. Hagyományosan a mennyei angyaloknak hattyú, a pokolbelieknek denevérszárnyuk van. A szárny a repülés képességét, vagyis a földhöz kötöttségtől való mentességet jelképezi esetükben (égi lények). A bizánci művészetben a Trónok és Uralmak jelölésére alakultak ki a szárnyas kerekek (ókori hatásra), aminek továbbfejlődése eredményezte a test nélküli, szárnyas angyalfejek megjelenését.
Az angyalok ruházata általában fehér vagy fénylő (arany, ezüst) színű, ami összhangban van a bibliai leírásokkal. Többnyire liturgikus öltözetben, diakónusként jelennek meg. Ha vörös ruhában vagy vörös háttér előtt láthatók, az az égi szférához való tartozásukra utal, míg a kék szín a levegőt, vagyis a bűnös, földi szférát jelképezi. A bíborszínű ruha a mennyei udvartartás tagjának mutatja az angyalokat. Emellett előfordulnak ruhátlan angyalok is, főleg gyermekek képében.
A középkorban az angyalok fiatalosan szépek, ideális megjelenésűek voltak, és nem csupán férfiként, hanem gyermekként és lányként is ábrázolták őket. A gyermekangyalok, puttók népszerűsége Itáliában az antik Ámor szobroknak köszönhető.
Az igazlátók számára a születés és gyógyítás angyalai fehér ruhában jelennek meg, szárnyakkal vagy anélkül, míg a halál angyalai teljes feketében járnak. Rangjukat és feladataikat a ruhájuk díszítése, színezése, valamint a szárnyuk mérete és a fejükön viselt pántjuk mutatja.
7. A FÖLDI ANGYALOK
A Földön jelenleg élő emberek lelke 12 lélekcsoportba tartozik a közösségi kommunikációs felfűzése szerint, amiket 12 arkangyal vezet. Ezen csoportok mindegyike saját azonosító színnel rendelkezik, amiben világítanak az adott lelkek egy látó számára. Eme színek 4D-sek, tehát vannak köztük a 3D-ben nem láthatóak is (infravörös, ultraibolya spektrumba esők).
A lelkek élvonali felfűzése ettől teljesen különböző, de erről nem rendelkezünk információkkal. Az élvonali felfűzés a teremtőjéhez köti az adott lelket, a kommunikációs felfűzés művonala pedig mindig ahhoz a lokális közösséghez, amelyikhez tartozik (ideiglenesen) az illető. Így ha egy másik csillagrendszerből vagy galaxisból vagy párhuzamos térszeletből ide akar reinkarnálódni valaki, a fenntartók átfűzik a lelkét a befogadó helyi arkangyalra. Hasonló ez a dolog, mint a származás és az állampolgárság viszonya. Az egyik születésünktől fogva adott, a másik választható és megváltoztatható. A felfűzési rendszerrel az időszálak szerkezetét és az Életfát bemutató időfizikai publikációk foglalkoznak részletesen.
A zsidó misztikából ismerjük azon 72 lokális arkangyal nevét, valamint a hozzájuk kapcsolódó asztrológiai és számmisztikai tudást, akik Gaia földanya istennő alárendeltjeiként a Föld bolygó ügyeiért felelnek. Ezen arkangyalok alapvetően két csoportra oszthatók attól függően, hogyan végződik a nevük. Az -él végződés azt jelenti, hogy mint élőlények egyrészt élenjáró vezetői a teremtésnek, másrészt hozzájuk vezetnek a teremtményeket életben tartó élvonali időszálak. Ők 40-en vannak (ebből 12-en felettesei az emberi lényeknek, 28-an pedig a bolygóra ügyelnek), s bár az angyaloknak nincs nemük (ami a biológiai testekre jellemző tulajdonság), mégis gyakorta úgy emlegetik őket, mint férfi angyalokat. Ezt a képzetet az okozza, hogy az élvonali időszálakat az Isten tachionjai keltik, akik a Teremtő Atya másolatai. Az -iah végződés pedig azt jelenti, hogy ezek az angyalok oldalági létezők az Életfán, tehát nem működnek élvonali megtartókként. Ők 32-en vannak és megkülönböztetésül női angyalként emlegetik őket, bár természetesen nem a Teremtő Anya másolatai, és nem is balos csavarodású antiszerinók.
A 72 arkangyalt több lépésben keltik magukból a helytartók. Először csinálnak 4 arkangyalt, akik megháromszorozzák magukat. Ez a 12 arkangyal megduplázódik (az 24), majd ismét megháromszorozódnak (72). Azt nem tudjuk, miért pont ennyien vannak, illetve ebből miért pont 40 arkangyal lesz élvonali, de nyilván fizikai okai lehetnek a dolognak. Ha eljutunk odáig, hogy pontosan tudjuk majd számítógépen modellezni a térszerán időhurok rendszerét, akkor remélhetőleg kiderül a megfejtés.
A 72 arkangyal neve sorban, ahogy egymás után következnek a Föld bolygó körüli területi beosztásuk szerint: Vahuiah, Yeliel, Sitael, Elemiah, Mahasiah, Lelahel, Achaiah, Kahetel, Aziel, Aladiah, Lauviah, Hahaiah, Jezalel, Mebahel, Hariel, Hakamiah, Lanoiah, Kaliel, Leuviah, Pahaliah, Nelekael, Jeiaiel, Melahel, Hahuiah, Nithaiah, Haaiah, Jerathel, Seeiah, Reiiel, Omael, Lekabel, Vasariah, Jehuiah, Lehahiah, Kevakiah, Menadel, Aniel, Haamiah, Rehael, Jeiazel, Hahahel, Mikael, Veubiah, Jelahiah, Sealiah, Ariel, Asaliah, Mihael, Vehuel, Daniel, Hahasiah, Imamiah, Nanael, Nithael, Mebaiah, Poiel, Nemamiah, Jeialel, Harahel, Mizrael, Umabel, Hahhel, Anianuel, Mehiel, Damabiah, Manakel, Eiaiel, Habuiah, Rochel, Yabamiah, Haiel, Mumiah.
Ha megnézzük, hogy a nevek kezdőbetűi hogyan oszlanak meg, akkor sajnos nem bukkanunk olyan szabályszerűségre, ami alapján megállapíthatók a keletkezésükkel kapcsolatos szabályok.: A: 7 db, D: 2 db, E: 1 db, H: 12 db, I: 1 db, J: 7 db, K: 3 db, L: 6 db, M: 11 db, N: 5 db, O: 1 db, P: 2 db, R: 3 db, S: 3 db, U: 1 db, V: 4 db. Y: 2 db.
Ha csoportosítjuk a neveket a szótagok száma szerint, akkor a következőt kapjuk.:
2 szótagúak: Hahhel, Rochel. Összesen: 2 db.
3 szótagúak: Yeliel, Sitael, Lelahel, Kahetel, Aziel, Jezalel, Mebahel, Hariel, Kaliel, Melahel, Jerathel, Omael, Lekabel, Menadel, Aniel, Rehael, Hahahel, Mikael, Ariel, Mihael, Vehuel, Daniel, Nanael, Nithael, Poiel, Mehiel, Manakel, Haiel, Mumiah, Harahel, Mizrael, Umabel. Összesen: 32 db.
4 szótagúak: Vahuiah, Elemiah, Mahasiah, Achaiah, Aladiah, Lauviah, Hahaiah, Hakamiah, Lanoiah, Leuviah, Pahaliah, Nelekael, Hahuiah, Nithaiah, Haaiah, Seeiah, Reiiel, Vasariah, Jehuiah, Lehahiah, Kevakiah, Haamiah, Jeiazel, Veubiah, Jelahiah, Sealiah, Asaliah, Hahasiah, Imamiah, Mebaiah, Nemamiah, Jeialel, Damabiah, Habuiah, Yabamiah. Összesen: 35 db.
5 szótagúak: Jeiaiel, Anianuel, Eiaiel. Összesen: 3 db.
Egyes misztikusok szerint az angyalok nevei több esetben hibásan lettek megadva és ezért többféle módosítást eszközöltek a listán. Ami a mi számunkra logikusnak tűnik az, hogy az -él végű nevek valószínűleg mind három szótagból (magánhangzó) állnak, míg az -iah végűek négy szótagosak (tehát az előtag minden esetben két szótagos). Ennek alapján összeállítottuk a saját javításunkat:
3 szótagúak: Yeliel, Sitael, Lelahel, Kahetel, Aziel, Jezalel, Mebahel, Hariel, Kaliel, Melahel, Jerathel, Omael, Lekabel, Menadel, Aniel, Rehael, Hahahel, Mikael, Ariel, Mihael, Vehuel, Daniel, Nanael, Nithael, Poiel, Mehiel, Manakel, Haiel, Jejazel, Harahel, Mizrael, Umabel, Nelkael, Reyiel, Jejalel, Jijael, Anael, Eyael, Hahiel, Rochiel. Összesen: 40 db.
4 szótagúak: Vahuiah, Elemiah, Mahasiah, Achaiah, Aladiah, Lauviah, Hahaiah, Hakamiah, Lanoiah, Leuviah, Pahaliah, Hahuiah, Nithaiah, Haaiah, Seeiah, Vasariah, Jehuiah, Lehahiah, Kevakiah, Haamiah, Veubiah, Jelahiah, Sealiah, Asaliah, Hahasiah, Imamiah, Mebaiah, Nemamiah, Damabiah, Habuiah, Yabamiah, Meumiah. Összesen: 32 db.
Ezen listát megvizsgálva azt látjuk, hogy 10 féle magánhangzósor szerepel az -él végű szavakban (az e-t nem jelöljük): aa: 5 db, ae: 1 db, ai: 8 db, ea: 12 db, ei: 3 db, eu: 1 db, ia: 6 db, oa: 1 db, oi: 2 db, ua: 1 db. És 7 féle magánhangzósor szerepel az -iah végű szavakban (az ia-t nem jelöljük): aa: 13 db, ao: 1 db, au: 4 db, ea: 6 db, ee: 2 db, eu: 4 db, ia: 2 db. Szabályszerűség itt sem állapítható meg.
8. A SÁTÁN TÖRTÉNETE
Baphomet 1.A misztikus feljegyzések szerint az Isten első angyala: Sátánél volt a teremtés kezdetén. Az összes angyal vezetőjeként ő rendelkezett a legnagyobb hatalommal és tudással a Mindenható után, gyakorlatilag az Ő ellentétpárjaként. A nevük mássalhangzói talán ezért is azonosak: iSTeN és SáTáN. Amikor az Isten megteremtette az embereket, Sátánél nem volt hajlandó őket szolgálni, mivel primitívnek és alávalónak tartotta ezeket a teremtményeket. Így fellázadt a Mindenható szándéka ellen és az angyalok egy részét is sikerült maga mellé állítania. Végül nyíltan a hatalomra tört, próbálva magát megtenni legfőbb vezetőnek, aminek háború lett a vége az égi lények között.
A Mindenható Mikáél arkangyalt bízta meg a Mennyei Sereg vezetésével, hogy győzze le a lázadókat, de az első csatát Mikáél elvesztette. Az Isten ekkor a legnagyobb tudással és harci képességekkel ruházta fel hadvezérét, akinek a második csatában sikerült győzedelmeskednie. Az elfogott Sátánélt megfosztották a hercegi rangjától és nevének -él végződésétől, majd a Földre száműzték (a 3D-s alvilágba). Követőit, akiket azóta csak sátánoknak neveznek szintén ide küldték, így ez az ő felségterületük (a pokol).
A régebbi ószövetségi hagyomány szerint a Sátán valójában nem az Isten ellensége, hanem az Ő szolgálatában áll, mint az emberek vádlója az Isten ítélőszéke előtt (Zak 3,1; 1Krón 21,1; Zsolt 109,6). Ennek megfelelően bejáratos az Isten országába, ahol egyezséget, fogadást köt az Istennel az emberek lelkére (Jób 1,6-12). Az Isten ad némi mozgásteret a Sátán működésének és csak az anyagi világ feletti rendelkezést engedélyezi az ítélet napjáig.
Baphomet 2.
Bár később sokan egybemosták a Sátán nevét Luciferrel, mégsem azonos a Fényhozóval, mivel a Sátán megmaradt angyalnak, a lelkének centrumában tehát szerinó egzisztál. Lucifer pedig a másik fajta fénylény, egy fotinó valójában. Természetesen egyikük sem azonos az ördöggel, ami az anyagi részecske (neutron) egyik kódneve volt régen a misztikában, sem egyéb isteni személyekkel (pl. Belzebub, Hadész).
A Földön jelenleg működő sátánista egyházak és szekták számára a Sátán, mint az isteni rend ellen lázadó lény az individualitás, önzés, gonoszság és minden rossz megtestesítője, akit szeretnének egyenrangúnak tekinteni az Istennel. Erre a leegyszerűsített jó-rossz világképre épülnek az újabb kori dualista filozófiák, pedig hajdanán a dualizmus a teremtés azon kettős tulajdonságára utalt, miszerint a teremtmények a jobbos forgású Atya és a balos forgású Anya okforrásokból keletkeztek. A két forgásiránynak önmagában természetesen semmi köze holmi jóhoz és rosszhoz, ezt a sztereotípiát csak később ragasztották rá a hozzá nem értők a létezés két fő princípiumára.
Baphomet 3.
Tehát fizikailag a Mindenható Isten ellentétpárja nem a Sátán, hanem az Antimindenható Isten lenne (ha volna ilyen), a Krisztus (Megváltó) ellentéte pedig az Antikrisztus (Antimegváltó). Ennek megfelelően Siva ellentéte Káli, Ádám ellenpárja pedig Lilith. Az antirendszerek fizikailag hasonlók a mi rendszereinkhez, csak időhurkaik ellenkezőleg csavarodnak. Az antirendszerek tértükrözéssel (n+1D-s elforgatással) hozhatók létre, hullámterük a taszítási vektorok iránya miatt kölcsönösen lebontó hatású a normál rendszerek időhurkaira. Így az antirendszerek elleni egyetlen védekezés a távolságtartás.
A www.churchofsatan.com oldalon látható képek jól mutatják a Sátán fizikai tulajdonságait. A baphometnek nevezett kecskebak ábra a csúcsára állított pentagrammával azt jelzi, hogy a Sátán is egy szerinó. A köré rajzolt ék alakú jelek valójában a rendszerének forgásirányát mutató nyilak. Ebből látszik, hogy az ő forrásrendszere is jobbra csavarodik. A hexagrammába rajzolt változat nem a tachion forrásokat, hanem a forráshelyeket szemlélteti az időhurkában. A kecskebak fején, a szarvak közt lobogó gyertya világos utalás a tachion tűzre. A lapos fémflaskán látható pentagramma természetesen jobbra csavarodik, a szalagológiai szabályoknak megfelelően, míg a belehelyezett lecsapó villám mutatja, hogy egy alászálló (lebuktatott) égi erőről (energiakvantumról) van szó.
A kecskeszarvak közé helyezett gyertya a pentagrammával együtt régi szimbóluma a boszorkányoknak is, akik az ősi teremtésfilozófiai tanok eltorzult és mágiaorientált változatának mai képviselői. Eredetileg a Bölcsek gyülekezete nevű misztikus beduin szekta emblémája volt, amit a VI. században alapított egy Abu el-Atahijja (magyarul: Atya élő-Atyafia) nevű költő, aki az aniza (kecske) törzsből származott (ami a rejtett jelentése szerint: an-isa: égi Isten). Az embléma tehát a törzs spirituális mesterének fejéből áradó világosságot volt hivatva jelképezni.
Baphomet 4.
Készült: 2007.12.23. - 2009.08.28.