A világ leghíresebb szellemfotói

A világ leghíresebb szellemfotói

A szellemfotókat mindig is kritikus szemmel néztük, hiszen a mai világban nem nehéz tíz perc alatt összedobni egy hitelesnek tűnő fényképet. A technika fejlődésével megnőtt a szkeptikusok száma is, ám mi a helyzet azokkal a képekkel, amelyek majd’ fél évszázada készültek? Az akkoriaknak nem állt rendelkezésére próbaverziós photoshop, ezért egyes esetekben rejtély, vajon igazi-e a fotón szereplő alak, vagy csak egy nagyon jó trükk eredményét szemléljük?

10. Lord Combermere szelleme
A fotót Sybell Corbet készítette az 1890-es években. A fényképész a lord könyvtárát kívánta megörökíteni a kedvenc székével, ám a film előhívása után döbbenten tapasztalta, hogy van a képen valami, ami eddig nem volt ott. Lord Combermere 1891-ben halt meg, mikor az öccse véletlenül halálra gázolta egy lovas kocsival. A család minden tagja a négymérföldnyire lévő temetőben tartózkodott a lord temetésén, mikor Corbet a képeket készítette. Egy fotó elkészítése egy órát vett igénybe, így elképzelhető, hogy egy szolga foglalt helyet urának székében egy rövid időre, ezért átlátszó és elmosódott az alakja. A szolgálók azonban váltig állítják, mindenki az úr temetésén tartózkodott, senki sem járt a könyvtárban, mikor a fotó készült.
Furcsa mód nem ez az egyetlen rejtélyes történet, amely a lordhoz kapcsolódik. A család ugyanis a temetés alkalmával észrevette, hogy a sírbolt zárja természetellenesen mozgott, mintha kinyitották volna. Miután örök nyugalomra helyezték a lordot, már sokadszorra megismétlődött az a furcsa eset, hogy a koporsók össze-vissza voltak szétdobálva a kriptában. Minden temetéskor kénytelenek voltak újra sorba helyezni az elhunytakat.
szellemfoto_10.jpg

9. Cowboy a temetőben
Ike Clanton 1996-ban készíttetett magáról egy képet a barátjával egy közeli temetőben. A férfi büszke volt származására, hiszen a híres Clanton bandához kapcsolódott a családja. Ike abban a reményben fotóztatta le magát korhű jelmezben a temetőben, hogy majd eldicsekedhet a jól sikerült képpel a barátainak. Meglepve vette észre a fura alakot a háttérben, hiszen csak ő és a barátja tartózkodtak akkor a kihalt temetőben. Ike váltig állította, nem láttak senkit, míg ott voltak, és nem tudott másra gondolni, minthogy egy kísértetett sikerült lencsevégre kapni. Sosem hitt a paranormális jelenségekben, ám még őt is zavarba ejtette a tény, ha valakit ugyanott lefotóznának, lehetetlen volna, hogy ne látszódjanak a lábai. Ike azóta weboldalt is működtet a különös fotó kapcsán, ahol megismerkedhetünk a családja múltjával, valamint a sírhellyel, és az azt kísértő szellemekkel.
szellemfoto_9.jpg

8. Arcok a vízben
1924. december, New York. Az SS Watertown legénységének két tagja, James Courtney és Michael Meehan, a hajó gyomrában takarítottak, mikor mérges gázok szabadultak fel a tisztítószerekből. A méreg hamar végzett a két matrózzal, így a hajó legénysége hullámsírba temette halottaikat. Ezután pár nappal később a legénység különös módon két arcot kezdett el látni a vízben. A hajó minden dolgozója, beleértve a kapitányt is, látta a két férfi arcot a vízben. A hátborzongató történést megosztották a feletteseikkel is, akik azt javasolták, fényképezőgépekkel induljanak útnak. Keith Tracy, a hajó kapitánya megvásárolta a gépeket, majd a következő útjuk során elkészítette a fotókat. Összesen hat képet csinált az út során, amelyet New Yorkba érkezve elő is hívattatott. Az első öt képen nem látszott semmi, ám a hatodikon egyértelműen kirajzolódtak rajta a halott férfiak arcai. A legénység ezután még számtalanszor számolt be arról, hogy halott arcok közelednek a hajó bal felén, majd pár másodperc múlva elhalványodnak, és eltűnnek. A kísérteties jelenések csak akkor szűntek meg, mikor a hajó teljes legénységét leváltották. A fotó után Blake Smith is nyomozott, aki egyértelműen kijelentette egy újságcikkében, hogy hamisítvány. Állítása szerint, ha egy történet primer forrásai nem említenek túl sok mindent, ám az elbeszélés egyre színesebb, egyre több információval gazdagodik, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy hoax. Az indíték ismeretlen az író számára, ám több lehetséges magyarázatot is felállított: a kapitány meg akarta viccelni a matrózait, több történetet fűztek össze, és alakult ki a legenda, valamint elképzelhető az is, hogy egy tehetséges hamisító próbálkozott a szellemfotók gyártásával.
szellemfoto_8.jpg

7. Freddy Jackson
A kép 1919-ben készült, ám csak 1975-ben hozták nyilvánosságra. A fénykép a Goddard századot ábrázolja, ami az első világháborúban teljesített szolgálatot. A képen az egyik katona mellett egy kísérteties arc jelenik meg. Állítólag Freddy Jackson az, aki két nappal a fotó elkészülte előtt meghalt, mikor a repülőgép légcsavarja, amit szerelt, halálos sérülést okozott neki. A temetést aznap tartották, mikor a fénykép is elkészült. Úgy tűnik, Freddy nem akart lemaradni a csoportképről, ezért láthatjuk közvetlenül a parancsnok mellett. Az arcát a bajtársai is mind felismerték.
szellemfoto_7.jpg

6. A potyautas
A kép 1959-ben készült. Mrs. Mabel Chinnery az édesanyja sírját készült meglátogatni, mikor a fotó elkészült. A hölgy a saját fényképezőgépét vitte magával, hogy képeket készítsen az édesanyja sírkövéről. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megörökítette a férjét is, ahogy egymagában ücsörög az autóban. Vagy mégsem volt egyedül? Mikor a házaspár gondosan szemügyre vette a fényképet, egy alakot pillantottak meg a hátsó ülésen. Mrs. Chinnery azonnal felismerte a szemüveges utast, aki nem volt más, mint az édesanyja. Szörnyen meglepődött a dolgon, hiszen épp őt készült meglátogatni, nem gondolta volna, hogy a dolog fordítva is elsülhet. A fényképet ezután egy szakértő vizsgálta, aki kijelentette: „Kockára teszem a hírnevem ezzel, de kijelenthetem, a fotó valódi.”
szellemfoto_6.jpg

5. Lány a tűzben
A kép 1995 novemberében készült Wemben. A fotót Tony O'Rahilly készítette, aki meg akarta örökíteni a lángokban álló városháza képét. Miután előhívta a fotót, egy fura alakot fedezett fel a tűzben. A fotót egy szakértőhöz vitte, hiszen úgy vélte, sikerült lencsevégre kapnia egy igazi szellemet. A szakértő azt mondja, a negatív egy az egyben az eredeti kép fordítottja, és nem hajtottak végre rajta semmiféle módosítást. Ez akkoriban nagyon macerás műveletnek bizonyult, így hamar le lehetett volna buktatni a hobbifotóst. Úgy tűnt, ez a fotó volt az első, amely bizonyította a kísértetek létezését, ám a szkeptikusok az idő tájt sem nyugodtak. A legenda úgy tartotta, a 17. században egy tizenéves kislány felborított egy gyertyát, amely aztán hatalmas tűzvészt okozott. A lángok őt is elragadták, a szelleme pedig a mai napig ott kísért a porig égett városháza falai közt. A városlakók úgy gondolták, magát a tüzet is a lány szelleme okozta. 15 évig meg is maradtak ebben a hitben, ám ekkor egy nyugdíjas állt elő azzal a feltételezéssel, a képet meghamisították. Brian Lear szerint a lány kísértetiesen hasonlít egy Wem főutcájáról készült képeslap egyik szereplőjére. A kislány egy kapualjban ácsorog. Látszólag egyezik a ruhájuk, az arcuk, a hajuk is. Gondolhatjuk, az a bizonyos szakértő talán mégsem értett annyira jól a fényképekhez, hiszen szinte egyértelmű, hogy a fénykép egy csalás eredménye. A kép készítőjét azonban már nem tudtuk megkérdezni a dologról, ugyanis 2005-ben szívroham végzett vele.
szellemfoto_5.jpg

4. A Newby egyház szerzetese
A szerzetesről készült fotó az egyik leghíresebb és legfélelmetesebb fénykép, amit kísértetről készítettek. A fotó 1963-ban készült, K.F. tiszteletes kattintotta el a fényképezőgépét. Mint láthatjuk, a fotó egy furcsa, köpenyes alakot ábrázol, amit a szellemhívők egy középkori szerzetesnek kiáltottak ki. A szkeptikusok rögtön lecsaptak. A tiszteletes egyedül tartózkodott a templomban, ezért annak a lehetősége, hogy élő embert fotózott le, egyenlő a nullával. A helyet sosem írták le kísértetiesnek, sosem érkeztek beszámolók paranormális eseményekről, ezért azt hitték, a fotó egy átverés, amit kettős expozícióval készítettek. A tiszteletest mélyen megbántotta a feltételezés, hogy csalónak titulálják, hiszen semmi oka sem volt rá, hogy hazugságba keverje magát. A parahívők szerint a fotón nem egy szerzetes, hanem egy igazi démon látható. A hosszú, köpenyszerű ruha, valamint a megnyúlt, maszkszerű ábrázat egy gonosz túlvilági lény létezését bizonyítja a számukra. A szkeptikusok csak legyintenek, hiszen valljuk be, még a legolcsóbb horrorfilmekben sem lebzselnek démonok egy templomban. Az entitásnak egyébiránt több méter magasnak kellett volna lennie, tehát kijelenthetjük, ismét egy fényképes baki eredménye a kísértetfotó. Ennek tudatában azért bevallhatjuk, valóban hátborzongatóan fest a Newby szerzetes.
szellemfoto_4.jpg

3. A Hampton kastély kísértete
A kép hatalmas vihart kavart 2003-ban. Eredetileg a Chicago Sun-Timesban jelent meg december 21-én. A Hampton kastély hírhedt volt a kísérteteiről, ám ez volt az első olyan felvétel, amelyen meg is jelent az egyik. Hiteles fotó vagy ügyes átverés? A szellemet a Hampton kastély biztonsági kamerája csípte el, mikor az a kinyíló ajtót csukta be. A biztonsági felvételt először a kastély biztonsági őre, James Faukes látta. Rémülten bámulta az áttetsző alakot. Borzalmas élményéhez csak ennyit fűzött hozzá: „Hihetetlenül kísérteties, mert az arca nem emberi.” Faukes először azt hitte, valaki szórakozik vele, ám a korhű ruhát látva elgondolkodott, talán egy középkori lélek kísért az ódon falak közt. Egyértelműen nem sikerült bebizonyítani, hogy a felvétel hamisítvány volna, vagy átverésről beszélünk, ám néhány momentum arra utal, hogy igenis megdönthető a kísértet legendája. A felvételen jól látszik, hogy a szellem úgy viselkedik, mintha „szilárd” testtel bírna. A kezével, az ujjaival ragadja meg többször is az ajtót. A felvételen jól kivehető az entitás cipője is. Ki tudja, a túlvilágon divat lenne a tornacipő? Nem utolsó sorban pedig a lény arca ejti zavarba a szemlélőt. Sokak szerint emlékeztet Skeletorra, a rajzfilmfigurára, mert a lény arca leginkább egy csontvázmaszkhoz hasonlít. A szkeptikusok valamint azt sem igazán értik, egy VIII. Henrik korabeli ember vajon honnan tudta, hogy működik egy modern tűzgátló ajtó? A felvétel ugyan decemberben került a nyilvánosság elé, októberben forgatták, ami a halloweent tekintve még érthető is lenne. Ki ne szeretne csíntevéseket tenni az ünnep közeledtével?
szellemfoto_3.jpg

2. Az amityville-i kisfiú
A képet Ed és Lorraine Warren csapata készítette, akiket a borzalmak miatt hívtak segítségül. A történet röviden: 1975-ben George és Kathleen Lutz nagy reményekkel költözött be a gyermekeivel a hatalmas házba. A ház Long Islanden, New Yorkban, az Ocean Avenue 112 szám alatt található. Nem tudták, több mint egy évvel ezelőtt brutális gyilkosság zajlott a ház falai közt. Ronald DeFeo látszólag ok nélkül lemészárolta a hat fős családját. Mindössze 23 éves volt akkoriban. Nem csoda tehát, hogy a család viszonylag hamar elhagyta a házat, és parakutatók segítségét kérte. A nyomozás során a Warren házaspár automata fényképezőgépeket állított fel, amely megadott időközönként egy-egy képet készített a lakás különböző pontjain. A második emeleten elhelyezett gép volt az egyetlen, amely különös jelenséget örökített meg a házban. Szemtanúk állították, a házban gyakorta ismeretlen alakok jelentek meg, amik nagy riadalomra adtak okot. Láthatjuk, a kép bal szélén egy kisfiú alakja jelenik meg a korlát takarásában. Vélhetően a halott testvérpár egyik tagja lehet: a 12 éves Mark, vagy a 9 éves John. A hátborzongató képet először 3 évvel az elkészülte után mutatták be a Merv Griffin showban. A képet Gene Campbell készítette 1976-ban, akiről köztudott volt, hogy profi fotós hírében állt. Elmesélte, hogy csupán azt az egyetlen képet sikerült készíteni a szellemről. Nem volt elég, hogy lencsevégre kaptak egy kísértetet, még ennél is furcsább dolgok történtek a fényképésszel.
10_szellemfoto1.jpg

1. A barna hölgy
A leghitelesebbnek kikiáltott szellemfotó nyerte el az első helyezést. Hogy miért is? Lady Dorothy a Raynham palota úrnője volt az 1700-as évek elején. A nő 1726-ban hunyt el a feljegyzések szerint, ám mint kiderült, Dorothy szeretőt tartott, a halála pedig megrendezett volt. Mikor férje megtudta, mit művel a hűtlen asszony, eltűntette őt a közönség elől, és a ház egyik szegletébe zárta a haláláig. Dorothy szellemét legtöbbször a ház előterének tölgyfalépcsőjén látták, ezért úgy vélték, valahol ott raboskodhatott a nő a kegyetlen férj haragja miatt. A fényképet 1936-ban készítette két fotós , és azóta is a legmeggyőzőbb szellemfotó lett, amely bizonyítja a kísértetek létezését. Vagy mégsem? A fotó vizuálisan lenyűgöző, számtalan újságcikk született róla, hiszen megdönthetetlen bizonyítékként szolgált a szellemek létezésére. A történet azonban sokkal színesebb, mint a valóság. A kép keletkezését ugyanis, bár készítői hevesen tagadják, a fényképezőgép meghibásodása okozhatta. Egy régi típusú, állványos kamerával dolgoztak, amelynek a harmonikája olykor túl sok fényt engedett be. Úgy tűnik, az expozíció miatt a nappaliban vibráló fény megduplázódott, mikor elsült a masina vakuja. Provand, aki a fotókat készítette, töredelmesen bevallotta, nem volt biztos benne, hogy társa, Shira, látott volna valamit. A férfi felkiáltott, hogy valami közeledik, ő pedig hat másodperc alatt elkészítette a fényképet, ami valljuk be, egy ilyen régi gépnél nagyon kevés idő az exponálásra. Mivel az emberi szem a fénykép közepére koncentrál, vizsgáljuk meg a fotó széleit! A baloldalon szinte a levegőben lóg egy kép, amelynek pontos mása a falon is elhelyezkedik. A jobb oldalon, ha végigkövetjük a korlát vonalát, megfigyelhetjük, hogy középtájt megtörik, ami egy újabb bizonyíték arra, hogy a gép a fotó készítése közben elmozdulhatott. A könyvekben, újságcikkekben a kép sötétebb változatát szokták használni, ami első ránézésre úgy tűnik, mintha éjjel készítették volna a képet, nem pedig délután 4 órakor. Valljuk be, ez még félelmetesebbé, hitelesebbé teszi a barna hölgy képét. Egyértelmű bizonyíték nincs a fénykép cáfolatára, hiszen nem sikerült pontosan reprodukálni, ám a tudósok úgy vélik, nagyon gyenge lábakon áll az állítólagos szellemfotó kiléte. A hívők körében viszont ez az egyetlen olyan kép, amely számukra egyértelmű hitelt ad a szellemek létezésének.
szellemfoto_2.jpg
http://www.bereckless.eoldal.hu/cikkek/a-vilag-leghiresebb-szellemfotoi.html