Hekaté istennő
Az istennő neve és eredete
A görög vallás egyik fontos jellegzetessége, hogy az istenek nem alkotnak zárt, éles határokkal elkülöníthető rendszert. A görög mítosz és kultusz a sokféle eredetű és jelentőségű istenek némelyikét annyira sokarcúnak mutatja, hogy nem is lehet egységes portrét alkotni róluk. Közéjük tartozik Hekaté, aki nagyon másképp mutatkozik a kis-ázsiai kultuszban vagy az archaikus kori költői szövegekben, mint később, a klasszikus és hellénisztikus kor forrásaiban. Emitt jóságos anyaistennőnek látszik, amott alvilági, ijesztő alakként tűnik fel.
Hekaté alakja – csupán néhány példát említve- beolvadhatott a nála jóval „előkelőbb” (olymposi) Artemiséba (a kultusz, az irodalom és az ikongráfia területén is), de más fiatal istennőkébe is, legfőképp a Hold-jellege és alvilági kötődése miatt. Így lehetett azonos a thessáliai Brimóval, a thrák Bendisszel vgy a Pherai-beli Artemisszel, és válhatott az alvilág úrnőjének, Persephonénak kísérőjévé vagy vele azonossá. Más alvilági vagy kísértetjellegű istennőkkel is azonosították, így Empusával és Antaiával. Eredetét a legtöbben Kis-Ázsiában, Káriában keresik, mert egyedül itt mutatható ki hivatalos kultusza, és itt terjedtek el olyan személynevek, amelyek az istennőre utalnak. (Pl.: Hekatomnos, Hekataios) Neve a Hekatos alak női párja, és számos forrás igazolja, hogy Apollón Hekatosszal több helyütt is közös kultuszt élveztek Kis-Ázsiában. Nevének jelentését és eredetét mér az ókorban többféleképpen magyarázták. Legszívesebben az Apollón melléknevei révén ismert hekas („távoli, távolra ható”) szóval hozták összefüggésbe, de más hasonló hangzású szavakból is eredeztették. A hekas mellett a következő szavakra vezették vissza az istennő nevét:
hekaton („száz”): arra a száz holdhónapra utal, ameddig az istennő földi helytartójának választottja a „szent király” uralkodott, mielőtt ünnepélyesen feláldozták volna az istennő tiszteletére, a világ megújítása érdekében.
hekaterón („mindkettő”): Dianával és Proserpinával egyenlő
hekón („szívesen, önként”)
Ma az az elképzelés tűnik valószínűnek, hogy Kis-Ázsiában széleskörű hatalommal bíró, a természeten és az állatokon uralkodó, termékenységért, szülésért felelős, az alvilággal is szoros kapcsolatban lévő nagy hatalmú istennő, akinek alakja a thessaliai Enodiával („az úton levővel”) is összeolvadt, az archaikus kor folyamán jutott Attikába. Itt csupán kevés vonása maradt meg. Hajdan égre-földre-tengerre kiterjedő hatalma jóval szűkebbé vált, és mint az utakat és bejáratokat őrző istennő tudott önálló alakként megmaradni.
Mint az utak és bejáratok istennője (propylaia, prothyraia), a hármasutak őrzője (trioditis) vált népszerűvé, s mint „útonjáró”, Hermés társa lett, nemcsak a földön, hanem az alvilágban is. Bár a „lélekvezető” (psychopompos) isten mindig Hermés maradt, Hekaté is segítette Persephoné feljövetelét, és őt is az alvilág állandó lakójaként tartották számon. Hírvivőként szerepel a homérosi Démétér-himnuszban, és „küldöttnek” (angelos) nevezték a kultuszban is. Hekaté olyan helyeken uralkodik, ahol az ember bizonytalanságban érzi magát: utakon, amelyeket sírok szegélyeznek, kereszteződéseknél, ahol holt lelkek tanyáznak, ajtóknál és küszöböknél, ahol a legvédtelenebb a ház és a szentély. Átvitt értelemben is a határhelyzetek istennője: ismeri az életből a halálba átvezető utakat, őt hívják segítségül a gyermekágyon vajúdó anyák, s lehet a házasságkötés fáklyát hordozó tanúja is.
Kutyák voltak a kísérői – hiszen ők is a bejáratokat őrzik, és elriasztják az oda nem valókat. Vagy talán, mert a sokat kölykező kutya a termékenység és a könnyű szülés jelképe volt, és a szülést segítő Hekaténak a kutya volt a kedves állata. A kutyákat azért is társíthatták az istennőhöz, mert az utakon kóborló, a Holdat ugató kutyák falkája a nyugtalan holt lelkeket idézték a görögök számára. Hekaté a kísértetek és látomások felelőse volt a Kr. e. 5. századi athéniak szemében, amint erről korabeli költői szövegek tanúskodnak, és az őrült elmeállapotot, a különféle hallucinációkat is tulajdonították neki. Sophoklés számára kísértetistennő, Euripidés mint a varázslások segítőjét ismeri, Aristophanés soraiban pedig az otthonülő nők legközelebbi isteni pártfogójaként tűnik fel.
A fehér Hold, a Nap hideg fényű társa, az éjszaka úrnője, bár más istennők (Seléné, Artemis) jelképe is volt, Hekaté legfontosabb attribútuma lett (erről tanúskodik legtöbb ismert jelzője: a phósphoros (fényhozó), hypolampteira (ragyogó), lampaduchos (fáklyát tartó), dadophoros (fákylát vívő), különösen a hellénisztikus kor nagy vallási keveredésének idején. Hekaté és Artemis ekkor a római Diana alakjával azonosult, és Triviaként az egyik legfontosabb „sötét” istennővé vált – mint alvilági úrnőt és a bolyongó holt lelkek vezetőjét gyakran hívták segítségül átkok érvényesítéséhez és más mágikus eljárásokhoz.
Császárkori vallási és filozófiai rendszereiben fontos szerephez jutott (Kr. u. 2 századi) alakja a kor legnépszerűbb istenségébe, Isisbe olvadt bele, az újplatonizmusban pedig egyenesen a világlélekkel azonosították.
Hekaté mitológiája
A legkorábbi irodalmi forrás, Hésiodos Theogoniájának sorai nagy hatalmú, tekintélyes istennőként mutatják be Hekatét:
„Kit megtisztelt Zeus Kronidés ragyogó adománnyal,
adva a teréketlen tengerből meg a földből
osztályrész neki, megbecsülést is a csillagos égben,
így lett a legtiszteltebbé a halhatatlanok közt.”
(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)
Ezt a szakaszt sokan kései (orphikus) betoldásnak tartották, azzal az érveléssel, hogy az itt kibontakozó „jó” istennő képe nem egyeztethető össze a későbbi irodalmi szövegekből ismert varázslóistennőével. A Hésiodosi genealógia szerint Astrié és Persés gyermeke, s így Phoibé és Koios titánok unokája, Létó unokahúga, Artemis és Apollón unokatestvére. Hekaté már itt is „sötét” jelzők és nevek összefüggésében szerepel. Astrié „csillagos” (az éjjeli égbolt), Létó „feketeruhájú” és „mézédes” (meilichos, az alvilági istenek jellemző megjelölése), Artemis Holdistennő. Apollón ugyan elsősorban a Naphoz kapcsolódik, de éppen Hekatéhoz közelálló jelzői (hekatébolos, hekatébeletés) lényének pusztító oldalát fejezik ki. Hekatét Persés lányaként Perséisnek vagy Perseiének is nevezték, s ez a szintén alvilági Persephonéhoz közelíti, akivel azonosították is.
Más hagyományok is léteztek származásáról: Zeus lányának (Démétértől vagy Hérától), de Létó vagy Tartaros lányának is tartották.
A származásáról szóló sorok után következő himnikus szakaszban többször hangsúlyt kap, hogy kénye-kedve szerint bármit megtehet.
„Ő pedig annak van hasznára, akit maga választ”
Ha tetszik neki, el is veheti a már biztosnak tűnő halászzsákmányt, és elősegítheti vagy akadályozhatja a nyáj gyarapodását. Hésiodos előszeretettel játszik etimológiákkal, a hektéi („akaratából, kedves szerint, önként”) szóval hozza kapcsolatba az istennő nevét, és így a kiszámíthatatlan isteni jóindulat megtestesítőjeként mutatja be. A Theogonia soraiban még két olyan elem van, amely az istennő későbbi arca és kultusza felé mutat: Hermésszel való kapcsolata és a kurotrophosként való megnevezése. Ami az előbbit illeti, Hermés sok tekintetben rokona Hekaténak, mindketten szorosan kapcsolódnak az utakhoz, a halott lelkekhez és az alvilághoz. Mitológiájuk és kultuszuk találkozik az eleusis mondakörben, sőt Eleusisban Hekaté neve Poseidónnal is összefonódik, aki a Theogonia-beli himnuszban is egyik társaként szerepel. A „gyermeket tápláló” (kurotrophos) jelző, bár a Theogonia szövegösszefüggésében nehezen értelmezhető, a nők és a gyermekszülés világát idézi fel, ami később is hangsúlyos lesz az istennő kultuszában és ábrázolásain.
Kevés mitikus történet kapcsolódik hozzá. A Theogonia nagy történetében, Zeus uralomra jutásában is mellékszereplőként jelenik meg. Hekaté itt azok közé a régi istenek közé tartozik, akik az istengenerációk nagy összecsapásában Zeus mellé álltak, ezért jutalmul Zeus nem fosztotta meg az őt megillető tisztelettől, s meghagyta neki, hogy a világ mindhárom részében (földön, tengeren, égen) is tiszteljék, s hogy halandók és halhatatlanok számára is a „legtiszteltebb” egyen. Részt vett a gigások elleni csatában is: fáklyával megölte Klytiost. Apollónius Rhodios Hekatéval azonosítja az Odysseiából ismert Skylla ott Krataiisnak („Erős”-nek) nevezett anyját: Tritónnal vagy Phorkysszel való szerelméből született volna ez a félelmetes tengeri szörny, akinek nevét nem mellékesen a skylax (kutyakölyök) szóval hozta kapcsolatba már az Odysseia is. Hekaté a félelmetes kolchisi varázslónő, Médeia legfontosabb isteni szövetségese, egyes források szerint éppenséggel az anyja volt.
Ikongráfia
Ábrázolásának két alaptípusa van, az egy arcú (monoprosópos) és a háromtestű vagy-arcú (trimorphus, triprosópos, trikephalos). Mindkettő régi hagyományra nyúlik vissza, és a későkorig használatban volt. Az egyalakú, kezében fáklyát tartó, fiatal lánynak ábrázolt Hekaté olykor nehezen különböztethető meg Artemistől,illően az archaikus költészetből ismert jelzőihez, mint az atala phroneusa („vidám” vagy „fiatal lelkületű”) vagy a parthenos eumenés („jóindulatú lány”). Néhány dél-itáliai vázán az Erinysökre jellemző ruhát visel. Ahol Artemis bosszuló társaként jelenik meg, Aktión megbüntetésének jelenetében (az Artemist megleső héróst saját vadászkutyái tépik szét), szárnyakkal ábrázolt alakja a halál félelmetes hírnökeként mutatja.
Általában a nagy tekintélyű istennők magas fejékét (polos) viseli, rendszerint fáklyát tartva, különböző kontexusokban. A szentélyek bejáratánál és a belépés előtti rituális megtisztulást szolgáló mosdótálat (perirrhantérion)tartó nőalakok szintén Hekaté vagy Artemis-Hekaté megjelenéseként értelmezhető.
A háromalakú ábrázolásra már az ókorban is sokféleképpen próbáltak magyarázatot adni. A hármasság értelmezhető a kosmos egészére (ég-föld-tenger, ég-föld-alvilág) kiterjedő hatalom megjelenítéseként. Kézenfekvő az a magyarázat is, amelyik az útkereszteződésekre vezeti vissza az istennő három irányba néző, három arcát. A Hold fázisaival szintén összefüggésbe hozták, már az ókorban is, ami a görög hónap dekasra való szokásos felosztásának is megfelel. Több kései szövegmagyarázó három istennő egységeként értelmezi a trimpholos Hekatét. Egy Artemis-Hekaté és Seléné alakjaként, egy a születés (potestas nascendi), a teljes erőnlét (valendi) és a halál (moriendi) egy-egy istennőjével, Lucinával, Dianával és Hekatéval azonosítja. A háromalakú istennő általában oszlophoz vagy háromszög formájú pillérhez támaszkodik; a három fejet egy vagy három plos ékesíti, a kezek fáklyát, phialét vagy gyümölcsöt (főleg gránátalmát) tartanak. Hekaté mellett olykor kutyák is megjelennek. A császárkorban újabb tárgyak hangsúlyozták fontos kötődéseit és tulajdonságait: fejékként feltűnik a holdsarló, s a fáklya mellett tőr vagy kígyó is lehet a kézpárokban, illetve (például kis-ázsiai fogadalmi domborműveken vagy varázsgemmákon) kulcs vagy ostor.
Hekaté kultusza
Legnagyobb és legfontosabb kultuszközpontja a káriai Laginából ismert: itt temploma és évente megrendezett ünnepe (Hekatesia) volt. Része volt a szertartásoknak egy „kulcshordozó menet” (kleidos agógé vagy kleidos pompé) és valószínű, hogy misztériumjellegű rítusok is helyet kaptak benne. A templom frízei nagy istennőnek mutatják be Hekatét, feliratok pedig hatalmasnak (megisté), kiemelkedőnek (epiphanestaté), sőt megmentőnek (sóteira) nevezik őt.
Utak, bejáratok
Elsősorban az ajtók őrzőjeként tisztelték. Káriában, feltételezett hazájában is a kapunyitás és – zárás felelőse volt. Déloshoz közel fekszik az a sziget, amelyet Hekaté szigeteként (Heketés nésos) is emlegetnek, és ahol Irisnek volt kultusza. A klasszikus kori, főleg Attikai források is elsősorban az utak és bejáratok úrnőjeként mutatják be Hekatét. A kapuk előtt szobrokat állítottak, esetleg kis szentélyépületeket emeltek neki, ezeket hekateinoknak nevezték, ahogyan a hármasútkereszteződéseknél felállított Hekaté-szobrokat is. Ide minden hónap elején (újholdkor) elhozták „Hekaté vacsoráját”, hogy az istennő segítségét biztosítsák a keresztutak és bejáratok körül, valamint a mindennapi életben is áládst hozzon az emberekre. Léteztek olyan hekateinok is, ahol emberi test egy oroszlán, egy kutya és egy ló fejét hordozta. A három fej az egykor három részre tagolt mediterrán évet is kifejezte; a tüzes oroszlán a viruló tavaszt; a kutya Kutyacsillag (Syrius) uralma alatt álló forró nyarat (kánikula-kutyácska); a ló pedig, mint az alvilág küldötte, a természet haldoklását és halálát, az őszt és a telet jelentette.
Hekaté vacsorája: (Hekate's deipnon)
Időpontja: Újhold
Fő célja a vacsorának: Hekaté tisztelete volt és kiengesztelni a nyomában vonuló nyughatatlan lelkeket.
Másodlagos célja az volt, hogy megtisztítsa a háztartásokat a tisztátalanságoktól és ha tabut sértett valamelyik családtag, akkor az istennő ne vonja vissza a támogatását a lakóktól.
Valamint Hekaté hatalma kiterjedt az Égre, a Földre és a Tengerre (vagy Alvilágra) így képes arra, hogy az embereknek a mindennapokban áldást és jólétet adományozzon, így ezt a kegykérést is szimbolizálta.
A deipnon három fő részből áll:
az étkezés
vezeklés és áldozat
háztartás kitisztítása.
Étkezés:
Leggyakrabban azok az élelmiszerek kerültek a vacsorára, amelyet a holttakkal is összefüggésbe hoztak: a nyers tojás, a sajt, mézes sütemény, fokhagyma, póréhagyma és / vagy a hagyma, és a halfélék (ilyen pl. a trigla, amit valószínűleg a neve miatt társítottak Hekatéval). A hármaskereszteződésben helyezték el az áldozati vacsorát, úgy, hogy mikor az ételt letették az útra sietettek vissza és nem nézhetett hátra, ugyanis az éppen vacsorázó lelkek akkor meglátják és őrületet hoznak az emberre.
Vezeklés és áldozat:
böjtölés (hús és zsírmentes ételek fogyasztása),
mosakodás, valamint a
szexuális élet mellőzése.
A háztartás tisztítás (oxuthumia) rítusa részből áll:
a füstölés
a háztartási hulladékok (maradékok) eltávolítása
A háztartási hulladékok részét képezte az asztalról leesett étel, ételmaradékok, valamint a katharmata, azaz vér (valószínűleg a menstruációs vért magába szívó anyag), szennyvíz, szemét, és a kutyaáldozatból megmaradt csontok, a füstöléshez használt agyagedény és a füstölő hamuja.
A háztartások kitakarítása (ahogyan a mosakodás sem) nem pusztán higiéniai célokat szolgált. Az emberi élet tereit újra és újra rituálisan meg kellett tisztítani, különösen, ha megbomlott az élet szokásos rendje. A születés, haláleset vagy éppen gyilkosság, szentségtörés, bizonyos betegségek, menstruáció és bizonyos esetekben a nemi érintkezés lehetetlenné tett, hogy az antik ember a szent szférájával érintkezzék, ezért az istenekkel való zavartalan kapcsolat helyreállítása végett szükség volt az érintett személyek és tárgyak megtisztítására.
Hekaté éppen ezeknek a határeseményeknek volt az istennője, ezért a purifikáció jellemzően az ő hatáskörébe tartozott. Ez is része a bejáratokat őrző szerepének, hiszen első dolga volt a szentélybe belépőnek, hogy rituálisan megmosakodjék az e célra odakészített vízzel. A kezében lévő fáklya jellegzetes attribútuma szintén a purifikáció eszköze: a vízzel való meghintés vagy megmosakodás mellett a fáklyás füstölés is a helyiségek megtisztulásának leggyakoribb módszere. Kr. e. 4. században voltak akik, kutyakölyköt használtak a megtisztuláshoz, periskylakismos.
A házban lévő oltáron és szentélyen is be lehetett mutatni a vacsorát és az áldozatokat, illetve a ház előtti járdán, valamint még abban az utcában is, ami a házhoz vezet, de a leghűségesebb hívei viszont csakis a hármaskereszteződésekben mutatták be az áldozatokat.
Misztériumok
A misztériumkultuszok az egyén boldogságára és az istenséggel való személyes kapcsolatra irányultak. Az a titkos tudás, amihez a beavatottak a különböző rítusok során hozzájutottak, valamiképpen a halállal volt összefüggésben, és a mystés (beavatott) lelkének halál utáni sorsára vonatkozott. A beavatottak titoktartási kötelezettsége miatt kevés információ maradt meg a szertartásokkal kapcsolatosan.
Aiginán évente megrendezték Hekaténak a hagyomány szerint Orpheus által alapított beavatási szertartásait, melyen az őrültségtől való gyógyulást is várták tőle, többek között. (Kr. e. 5. század)
A leghíresebb misztériumkultusza az Égei-tenger egyik északi szigetén, Samothrakén volt, eredete Kr. e. 7. századra nyúlik vissza. Az istennő kutyaáldozatban részesült és itt volt a Zérynthos nevű barlang, amelyet Hekaté barlangjának is tartottak.
Mágia
Hekaté volt az egyik legkedveltebb a mágikus praxisok során segítségül hívott istenek közül. Ez a mitológia nyelvén úgy fejeződött ki, hogy őt tartották Kikrké és Médeia, a két legnevezetesebb varázslónő anyjának. Neve nagyon gyakran szerepel amuletteken. Bár az átoktáblákon (defixiones, katadesmata) a leggyakoribb megszólított maga a lelkeket a Hadesba vezető Hermés volt, sokszor címzettjük volt Hekaté is, akit ebben a kontexusban szívesen jelöltek a Chthónia melléknévvel.
A klasszikus kor görögjei (valamint az egyház befolyása, ami démonizálta az istennőt) Hekatét már a fogyó Hold úrnőjeként tisztelték vagy rettegték, az éjszaka, a sötétség, a lidérces álmok, a boszorkányok félelmetes alvilági istennőjeként, akinek fésületlen hajrengetegében viperák tekeregnek és aki lobogó fáklyával éjszakánként a temetőkben, a sírok közt bolyong. Kísérete démonokból (többek közt incubus és succubus démonok), a holtak lelkeiből és vad, idomítatlan kutyákból állt. A nevét sem merték kiejteni, így a Pandeina („egészen szörnyű”), Aphrattos („névtelen” vagy megnevezhetetlen”) vagy Urania („égi”) jelzővel illeték.
Hagyomány szerint Kerberos, az alvilág bejáratát őrző háromfejű kutya nyálából keletkezett a mérgező sisakvirág, amely Hekaté egyik szent növénye, amelyet ő használt először a bűvös kenőcsök és bájitalok készítésére, s amelyet az ő tiszteletére neveznek hekates-nek. A legendás thessaliai boszorkányok állítólag a növény felhasználásával készítették repülőkenőcsüket, amely képessé tette őket a „repülésre”. Hekaté uralja az összes többi bűvös erejű növényt, amelyet a boszorkányok felhasználhatnak a praktikáikban (mérgek, bájitalok, repülőkenőcsök készítésére).
Miközben holdvilágos nyári éjszakákon meztelenül gyűjtötték a növényeket, a boszorkányok úrnőjükhöz és a varázsfüvek úrnőjéhez, Hekatéhoz fohászkodtak, hogy tegye minél eredményesebbé munkájukat, és minél hatásosabbá az éppen leszedett növényeket.
A következő mágikus eljárást állítólag maga az istennő diktálta le egyik hívének:
Puha fából faragjátok ki szobromat, majd díszítsétek fel a vadruta gyökeréből készített gyíkokkal. Ezt követően állítsatok elő füstölőkeveréket mirha, storax és tömjén egyenlő arányú összevegyítésével és annyi gyík vérének hozzáadásával, ahány alakban meg szoktam jelenni. A keveréket tegyétek ki fogyó hold hatásának, majd forduljatok hozzám a következő szavakkal:
„Jöjj, alvilági, földi és égi Bombo, az országutak és útelágazások úrnője, aki az éjszakában kóborolsz, fáklyával kezedben; jöjj, napfény ellensége, az éj sötétjének barátja és szerelmese, aki élvezettel hallgatod a szukák vonítását és gyönyörködsz a kiömlő vér látványában, aki fantomokkal kószálsz és sírok közt tanyázol, aki szomjazod a vért és félelmet plántálsz a szívekbe, Gorgo Mormo, ezerarcú Hold, vess egy pillantást a néked felajánlott áldozatunkra!”
Ezután lehullott babérágakból építsetek szentélyt a szobromnak, és gyújtsátok meg a füstölőkeveréket. Ha kellő átéléssel fohászkodtok hozzám, meg fogok nektek jelenni álmotokban, és válaszolni fogok minden kérdésetekre.
A dél a Mediterráneumban hagyományosan kísértetidő: különböző „déli démon”- vonásokat viselő mitikus lények megjelenési ideje volt. Ilyen vonásai az ógörög lamiáknak is voltak, ezenkívül mind Hekatét, mind a Hekaté-vonásokat felvett Artemist számon tartották déli démonként. A tündérek halotti vonásainak egyik legfontosabb helyi előzménye Hekaté. Hekaté kultuszának nyomai a mai napig fellelhetők a „tündéráldozatok” bizonyos fajtáiban, de a keresztút, mint „tündér-hely” is valószínűleg egyenesen tőle ered. Sok vonással járult hozzá a „kereszteletlenek”, valamint a Wilde Jagd, Wütendes Heer hagyományaihoz, illetve a Prechták és tündérek halotti-démonikus oldalához.
„És aztán sem javam, se kincsem,
Se földi tisztségem nincsen-
Kutyáknak sem való ily élet,
Azért tied levék, bűvészet.
Tán szellemajkról ellesem
Mindazt, mi rejtett és titok.”
(Goethe-Faust; Dóczi L. fordítása)
Napjai:
Hekaté éjszakája november 16-a naplemente után kezdődik. Ezen az éjszakán vacsorát és állatáldozatokat mutatnak be a tiszteletére.
Minden hónapban Újhold estéje/éjszakája
Szín: Fekete
Hold fázis: újhold
Idő: naplemente után, éjfél
Szimbólumai: kulcs, fáklya, fekete kutya vagy kutyák, fekete bárány, kígyó, minden szakaszában a Hold, a tenger és a temető, útkereszteződés, fonott kosár, kapu, ostor, oroszlán
Növényei: tiszafa, ciprus, mogyoró, nyárfa, ópium, mák, mandula, fekete üröm, nadragulya, bürök, kámfor, fokhagyma, cédrus, fűz, sisakvirág, nadragulya, gyermekláncfű gyökér, ciklámen, fokhagyma, mandragóra, menta, levendula, pacsuli, szantálfa, mirha
Drágakövei: holdkő, fekete turmalin, hematit, füstkvarc (sötét kövek) illetve egy amulett leírás alapján a mágnes is.
Felajánlások:
„Hekaté vacsorája”
menstruációs vér
a nők, akik Hekaté támogatásáért fohászkodnak hennával festik be a kezüket és a lábukat (henna: vörös színét összefüggésbe hozták a mágikus vérrel)
Források:
Az Olympos mellett: Mágikus hagyományok az ókori mediterraneumban – Nagy Árpád Miklós
Élők és holtak, látók és boszorkányok: Mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban – Pócs Éva
Magicon – Yliaster Daleth
Junkyard of the Classics – Elipsis Marx
Hekate's Hordes: Memoir's Voice - Friedman, L.
"We Three": The Mythology of Shakespeare's Weird Sisters - Shamas, L.
http://www.orderwhitemoon.org/goddess/Hecate.html
A görög vallás egyik fontos jellegzetessége, hogy az istenek nem alkotnak zárt, éles határokkal elkülöníthető rendszert. A görög mítosz és kultusz a sokféle eredetű és jelentőségű istenek némelyikét annyira sokarcúnak mutatja, hogy nem is lehet egységes portrét alkotni róluk. Közéjük tartozik Hekaté, aki nagyon másképp mutatkozik a kis-ázsiai kultuszban vagy az archaikus kori költői szövegekben, mint később, a klasszikus és hellénisztikus kor forrásaiban. Emitt jóságos anyaistennőnek látszik, amott alvilági, ijesztő alakként tűnik fel.
Hekaté alakja – csupán néhány példát említve- beolvadhatott a nála jóval „előkelőbb” (olymposi) Artemiséba (a kultusz, az irodalom és az ikongráfia területén is), de más fiatal istennőkébe is, legfőképp a Hold-jellege és alvilági kötődése miatt. Így lehetett azonos a thessáliai Brimóval, a thrák Bendisszel vgy a Pherai-beli Artemisszel, és válhatott az alvilág úrnőjének, Persephonénak kísérőjévé vagy vele azonossá. Más alvilági vagy kísértetjellegű istennőkkel is azonosították, így Empusával és Antaiával. Eredetét a legtöbben Kis-Ázsiában, Káriában keresik, mert egyedül itt mutatható ki hivatalos kultusza, és itt terjedtek el olyan személynevek, amelyek az istennőre utalnak. (Pl.: Hekatomnos, Hekataios) Neve a Hekatos alak női párja, és számos forrás igazolja, hogy Apollón Hekatosszal több helyütt is közös kultuszt élveztek Kis-Ázsiában. Nevének jelentését és eredetét mér az ókorban többféleképpen magyarázták. Legszívesebben az Apollón melléknevei révén ismert hekas („távoli, távolra ható”) szóval hozták összefüggésbe, de más hasonló hangzású szavakból is eredeztették. A hekas mellett a következő szavakra vezették vissza az istennő nevét:
hekaton („száz”): arra a száz holdhónapra utal, ameddig az istennő földi helytartójának választottja a „szent király” uralkodott, mielőtt ünnepélyesen feláldozták volna az istennő tiszteletére, a világ megújítása érdekében.
hekaterón („mindkettő”): Dianával és Proserpinával egyenlő
hekón („szívesen, önként”)
Ma az az elképzelés tűnik valószínűnek, hogy Kis-Ázsiában széleskörű hatalommal bíró, a természeten és az állatokon uralkodó, termékenységért, szülésért felelős, az alvilággal is szoros kapcsolatban lévő nagy hatalmú istennő, akinek alakja a thessaliai Enodiával („az úton levővel”) is összeolvadt, az archaikus kor folyamán jutott Attikába. Itt csupán kevés vonása maradt meg. Hajdan égre-földre-tengerre kiterjedő hatalma jóval szűkebbé vált, és mint az utakat és bejáratokat őrző istennő tudott önálló alakként megmaradni.
Mint az utak és bejáratok istennője (propylaia, prothyraia), a hármasutak őrzője (trioditis) vált népszerűvé, s mint „útonjáró”, Hermés társa lett, nemcsak a földön, hanem az alvilágban is. Bár a „lélekvezető” (psychopompos) isten mindig Hermés maradt, Hekaté is segítette Persephoné feljövetelét, és őt is az alvilág állandó lakójaként tartották számon. Hírvivőként szerepel a homérosi Démétér-himnuszban, és „küldöttnek” (angelos) nevezték a kultuszban is. Hekaté olyan helyeken uralkodik, ahol az ember bizonytalanságban érzi magát: utakon, amelyeket sírok szegélyeznek, kereszteződéseknél, ahol holt lelkek tanyáznak, ajtóknál és küszöböknél, ahol a legvédtelenebb a ház és a szentély. Átvitt értelemben is a határhelyzetek istennője: ismeri az életből a halálba átvezető utakat, őt hívják segítségül a gyermekágyon vajúdó anyák, s lehet a házasságkötés fáklyát hordozó tanúja is.
Kutyák voltak a kísérői – hiszen ők is a bejáratokat őrzik, és elriasztják az oda nem valókat. Vagy talán, mert a sokat kölykező kutya a termékenység és a könnyű szülés jelképe volt, és a szülést segítő Hekaténak a kutya volt a kedves állata. A kutyákat azért is társíthatták az istennőhöz, mert az utakon kóborló, a Holdat ugató kutyák falkája a nyugtalan holt lelkeket idézték a görögök számára. Hekaté a kísértetek és látomások felelőse volt a Kr. e. 5. századi athéniak szemében, amint erről korabeli költői szövegek tanúskodnak, és az őrült elmeállapotot, a különféle hallucinációkat is tulajdonították neki. Sophoklés számára kísértetistennő, Euripidés mint a varázslások segítőjét ismeri, Aristophanés soraiban pedig az otthonülő nők legközelebbi isteni pártfogójaként tűnik fel.
A fehér Hold, a Nap hideg fényű társa, az éjszaka úrnője, bár más istennők (Seléné, Artemis) jelképe is volt, Hekaté legfontosabb attribútuma lett (erről tanúskodik legtöbb ismert jelzője: a phósphoros (fényhozó), hypolampteira (ragyogó), lampaduchos (fáklyát tartó), dadophoros (fákylát vívő), különösen a hellénisztikus kor nagy vallási keveredésének idején. Hekaté és Artemis ekkor a római Diana alakjával azonosult, és Triviaként az egyik legfontosabb „sötét” istennővé vált – mint alvilági úrnőt és a bolyongó holt lelkek vezetőjét gyakran hívták segítségül átkok érvényesítéséhez és más mágikus eljárásokhoz.
Császárkori vallási és filozófiai rendszereiben fontos szerephez jutott (Kr. u. 2 századi) alakja a kor legnépszerűbb istenségébe, Isisbe olvadt bele, az újplatonizmusban pedig egyenesen a világlélekkel azonosították.
Hekaté mitológiája
A legkorábbi irodalmi forrás, Hésiodos Theogoniájának sorai nagy hatalmú, tekintélyes istennőként mutatják be Hekatét:
„Kit megtisztelt Zeus Kronidés ragyogó adománnyal,
adva a teréketlen tengerből meg a földből
osztályrész neki, megbecsülést is a csillagos égben,
így lett a legtiszteltebbé a halhatatlanok közt.”
(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)
Ezt a szakaszt sokan kései (orphikus) betoldásnak tartották, azzal az érveléssel, hogy az itt kibontakozó „jó” istennő képe nem egyeztethető össze a későbbi irodalmi szövegekből ismert varázslóistennőével. A Hésiodosi genealógia szerint Astrié és Persés gyermeke, s így Phoibé és Koios titánok unokája, Létó unokahúga, Artemis és Apollón unokatestvére. Hekaté már itt is „sötét” jelzők és nevek összefüggésében szerepel. Astrié „csillagos” (az éjjeli égbolt), Létó „feketeruhájú” és „mézédes” (meilichos, az alvilági istenek jellemző megjelölése), Artemis Holdistennő. Apollón ugyan elsősorban a Naphoz kapcsolódik, de éppen Hekatéhoz közelálló jelzői (hekatébolos, hekatébeletés) lényének pusztító oldalát fejezik ki. Hekatét Persés lányaként Perséisnek vagy Perseiének is nevezték, s ez a szintén alvilági Persephonéhoz közelíti, akivel azonosították is.
Más hagyományok is léteztek származásáról: Zeus lányának (Démétértől vagy Hérától), de Létó vagy Tartaros lányának is tartották.
A származásáról szóló sorok után következő himnikus szakaszban többször hangsúlyt kap, hogy kénye-kedve szerint bármit megtehet.
„Ő pedig annak van hasznára, akit maga választ”
Ha tetszik neki, el is veheti a már biztosnak tűnő halászzsákmányt, és elősegítheti vagy akadályozhatja a nyáj gyarapodását. Hésiodos előszeretettel játszik etimológiákkal, a hektéi („akaratából, kedves szerint, önként”) szóval hozza kapcsolatba az istennő nevét, és így a kiszámíthatatlan isteni jóindulat megtestesítőjeként mutatja be. A Theogonia soraiban még két olyan elem van, amely az istennő későbbi arca és kultusza felé mutat: Hermésszel való kapcsolata és a kurotrophosként való megnevezése. Ami az előbbit illeti, Hermés sok tekintetben rokona Hekaténak, mindketten szorosan kapcsolódnak az utakhoz, a halott lelkekhez és az alvilághoz. Mitológiájuk és kultuszuk találkozik az eleusis mondakörben, sőt Eleusisban Hekaté neve Poseidónnal is összefonódik, aki a Theogonia-beli himnuszban is egyik társaként szerepel. A „gyermeket tápláló” (kurotrophos) jelző, bár a Theogonia szövegösszefüggésében nehezen értelmezhető, a nők és a gyermekszülés világát idézi fel, ami később is hangsúlyos lesz az istennő kultuszában és ábrázolásain.
Kevés mitikus történet kapcsolódik hozzá. A Theogonia nagy történetében, Zeus uralomra jutásában is mellékszereplőként jelenik meg. Hekaté itt azok közé a régi istenek közé tartozik, akik az istengenerációk nagy összecsapásában Zeus mellé álltak, ezért jutalmul Zeus nem fosztotta meg az őt megillető tisztelettől, s meghagyta neki, hogy a világ mindhárom részében (földön, tengeren, égen) is tiszteljék, s hogy halandók és halhatatlanok számára is a „legtiszteltebb” egyen. Részt vett a gigások elleni csatában is: fáklyával megölte Klytiost. Apollónius Rhodios Hekatéval azonosítja az Odysseiából ismert Skylla ott Krataiisnak („Erős”-nek) nevezett anyját: Tritónnal vagy Phorkysszel való szerelméből született volna ez a félelmetes tengeri szörny, akinek nevét nem mellékesen a skylax (kutyakölyök) szóval hozta kapcsolatba már az Odysseia is. Hekaté a félelmetes kolchisi varázslónő, Médeia legfontosabb isteni szövetségese, egyes források szerint éppenséggel az anyja volt.
Ikongráfia
Ábrázolásának két alaptípusa van, az egy arcú (monoprosópos) és a háromtestű vagy-arcú (trimorphus, triprosópos, trikephalos). Mindkettő régi hagyományra nyúlik vissza, és a későkorig használatban volt. Az egyalakú, kezében fáklyát tartó, fiatal lánynak ábrázolt Hekaté olykor nehezen különböztethető meg Artemistől,illően az archaikus költészetből ismert jelzőihez, mint az atala phroneusa („vidám” vagy „fiatal lelkületű”) vagy a parthenos eumenés („jóindulatú lány”). Néhány dél-itáliai vázán az Erinysökre jellemző ruhát visel. Ahol Artemis bosszuló társaként jelenik meg, Aktión megbüntetésének jelenetében (az Artemist megleső héróst saját vadászkutyái tépik szét), szárnyakkal ábrázolt alakja a halál félelmetes hírnökeként mutatja.
Általában a nagy tekintélyű istennők magas fejékét (polos) viseli, rendszerint fáklyát tartva, különböző kontexusokban. A szentélyek bejáratánál és a belépés előtti rituális megtisztulást szolgáló mosdótálat (perirrhantérion)tartó nőalakok szintén Hekaté vagy Artemis-Hekaté megjelenéseként értelmezhető.
A háromalakú ábrázolásra már az ókorban is sokféleképpen próbáltak magyarázatot adni. A hármasság értelmezhető a kosmos egészére (ég-föld-tenger, ég-föld-alvilág) kiterjedő hatalom megjelenítéseként. Kézenfekvő az a magyarázat is, amelyik az útkereszteződésekre vezeti vissza az istennő három irányba néző, három arcát. A Hold fázisaival szintén összefüggésbe hozták, már az ókorban is, ami a görög hónap dekasra való szokásos felosztásának is megfelel. Több kései szövegmagyarázó három istennő egységeként értelmezi a trimpholos Hekatét. Egy Artemis-Hekaté és Seléné alakjaként, egy a születés (potestas nascendi), a teljes erőnlét (valendi) és a halál (moriendi) egy-egy istennőjével, Lucinával, Dianával és Hekatéval azonosítja. A háromalakú istennő általában oszlophoz vagy háromszög formájú pillérhez támaszkodik; a három fejet egy vagy három plos ékesíti, a kezek fáklyát, phialét vagy gyümölcsöt (főleg gránátalmát) tartanak. Hekaté mellett olykor kutyák is megjelennek. A császárkorban újabb tárgyak hangsúlyozták fontos kötődéseit és tulajdonságait: fejékként feltűnik a holdsarló, s a fáklya mellett tőr vagy kígyó is lehet a kézpárokban, illetve (például kis-ázsiai fogadalmi domborműveken vagy varázsgemmákon) kulcs vagy ostor.
Hekaté kultusza
Legnagyobb és legfontosabb kultuszközpontja a káriai Laginából ismert: itt temploma és évente megrendezett ünnepe (Hekatesia) volt. Része volt a szertartásoknak egy „kulcshordozó menet” (kleidos agógé vagy kleidos pompé) és valószínű, hogy misztériumjellegű rítusok is helyet kaptak benne. A templom frízei nagy istennőnek mutatják be Hekatét, feliratok pedig hatalmasnak (megisté), kiemelkedőnek (epiphanestaté), sőt megmentőnek (sóteira) nevezik őt.
Utak, bejáratok
Elsősorban az ajtók őrzőjeként tisztelték. Káriában, feltételezett hazájában is a kapunyitás és – zárás felelőse volt. Déloshoz közel fekszik az a sziget, amelyet Hekaté szigeteként (Heketés nésos) is emlegetnek, és ahol Irisnek volt kultusza. A klasszikus kori, főleg Attikai források is elsősorban az utak és bejáratok úrnőjeként mutatják be Hekatét. A kapuk előtt szobrokat állítottak, esetleg kis szentélyépületeket emeltek neki, ezeket hekateinoknak nevezték, ahogyan a hármasútkereszteződéseknél felállított Hekaté-szobrokat is. Ide minden hónap elején (újholdkor) elhozták „Hekaté vacsoráját”, hogy az istennő segítségét biztosítsák a keresztutak és bejáratok körül, valamint a mindennapi életben is áládst hozzon az emberekre. Léteztek olyan hekateinok is, ahol emberi test egy oroszlán, egy kutya és egy ló fejét hordozta. A három fej az egykor három részre tagolt mediterrán évet is kifejezte; a tüzes oroszlán a viruló tavaszt; a kutya Kutyacsillag (Syrius) uralma alatt álló forró nyarat (kánikula-kutyácska); a ló pedig, mint az alvilág küldötte, a természet haldoklását és halálát, az őszt és a telet jelentette.
Hekaté vacsorája: (Hekate's deipnon)
Időpontja: Újhold
Fő célja a vacsorának: Hekaté tisztelete volt és kiengesztelni a nyomában vonuló nyughatatlan lelkeket.
Másodlagos célja az volt, hogy megtisztítsa a háztartásokat a tisztátalanságoktól és ha tabut sértett valamelyik családtag, akkor az istennő ne vonja vissza a támogatását a lakóktól.
Valamint Hekaté hatalma kiterjedt az Égre, a Földre és a Tengerre (vagy Alvilágra) így képes arra, hogy az embereknek a mindennapokban áldást és jólétet adományozzon, így ezt a kegykérést is szimbolizálta.
A deipnon három fő részből áll:
az étkezés
vezeklés és áldozat
háztartás kitisztítása.
Étkezés:
Leggyakrabban azok az élelmiszerek kerültek a vacsorára, amelyet a holttakkal is összefüggésbe hoztak: a nyers tojás, a sajt, mézes sütemény, fokhagyma, póréhagyma és / vagy a hagyma, és a halfélék (ilyen pl. a trigla, amit valószínűleg a neve miatt társítottak Hekatéval). A hármaskereszteződésben helyezték el az áldozati vacsorát, úgy, hogy mikor az ételt letették az útra sietettek vissza és nem nézhetett hátra, ugyanis az éppen vacsorázó lelkek akkor meglátják és őrületet hoznak az emberre.
Vezeklés és áldozat:
böjtölés (hús és zsírmentes ételek fogyasztása),
mosakodás, valamint a
szexuális élet mellőzése.
A háztartás tisztítás (oxuthumia) rítusa részből áll:
a füstölés
a háztartási hulladékok (maradékok) eltávolítása
A háztartási hulladékok részét képezte az asztalról leesett étel, ételmaradékok, valamint a katharmata, azaz vér (valószínűleg a menstruációs vért magába szívó anyag), szennyvíz, szemét, és a kutyaáldozatból megmaradt csontok, a füstöléshez használt agyagedény és a füstölő hamuja.
A háztartások kitakarítása (ahogyan a mosakodás sem) nem pusztán higiéniai célokat szolgált. Az emberi élet tereit újra és újra rituálisan meg kellett tisztítani, különösen, ha megbomlott az élet szokásos rendje. A születés, haláleset vagy éppen gyilkosság, szentségtörés, bizonyos betegségek, menstruáció és bizonyos esetekben a nemi érintkezés lehetetlenné tett, hogy az antik ember a szent szférájával érintkezzék, ezért az istenekkel való zavartalan kapcsolat helyreállítása végett szükség volt az érintett személyek és tárgyak megtisztítására.
Hekaté éppen ezeknek a határeseményeknek volt az istennője, ezért a purifikáció jellemzően az ő hatáskörébe tartozott. Ez is része a bejáratokat őrző szerepének, hiszen első dolga volt a szentélybe belépőnek, hogy rituálisan megmosakodjék az e célra odakészített vízzel. A kezében lévő fáklya jellegzetes attribútuma szintén a purifikáció eszköze: a vízzel való meghintés vagy megmosakodás mellett a fáklyás füstölés is a helyiségek megtisztulásának leggyakoribb módszere. Kr. e. 4. században voltak akik, kutyakölyköt használtak a megtisztuláshoz, periskylakismos.
A házban lévő oltáron és szentélyen is be lehetett mutatni a vacsorát és az áldozatokat, illetve a ház előtti járdán, valamint még abban az utcában is, ami a házhoz vezet, de a leghűségesebb hívei viszont csakis a hármaskereszteződésekben mutatták be az áldozatokat.
Misztériumok
A misztériumkultuszok az egyén boldogságára és az istenséggel való személyes kapcsolatra irányultak. Az a titkos tudás, amihez a beavatottak a különböző rítusok során hozzájutottak, valamiképpen a halállal volt összefüggésben, és a mystés (beavatott) lelkének halál utáni sorsára vonatkozott. A beavatottak titoktartási kötelezettsége miatt kevés információ maradt meg a szertartásokkal kapcsolatosan.
Aiginán évente megrendezték Hekaténak a hagyomány szerint Orpheus által alapított beavatási szertartásait, melyen az őrültségtől való gyógyulást is várták tőle, többek között. (Kr. e. 5. század)
A leghíresebb misztériumkultusza az Égei-tenger egyik északi szigetén, Samothrakén volt, eredete Kr. e. 7. századra nyúlik vissza. Az istennő kutyaáldozatban részesült és itt volt a Zérynthos nevű barlang, amelyet Hekaté barlangjának is tartottak.
Mágia
Hekaté volt az egyik legkedveltebb a mágikus praxisok során segítségül hívott istenek közül. Ez a mitológia nyelvén úgy fejeződött ki, hogy őt tartották Kikrké és Médeia, a két legnevezetesebb varázslónő anyjának. Neve nagyon gyakran szerepel amuletteken. Bár az átoktáblákon (defixiones, katadesmata) a leggyakoribb megszólított maga a lelkeket a Hadesba vezető Hermés volt, sokszor címzettjük volt Hekaté is, akit ebben a kontexusban szívesen jelöltek a Chthónia melléknévvel.
A klasszikus kor görögjei (valamint az egyház befolyása, ami démonizálta az istennőt) Hekatét már a fogyó Hold úrnőjeként tisztelték vagy rettegték, az éjszaka, a sötétség, a lidérces álmok, a boszorkányok félelmetes alvilági istennőjeként, akinek fésületlen hajrengetegében viperák tekeregnek és aki lobogó fáklyával éjszakánként a temetőkben, a sírok közt bolyong. Kísérete démonokból (többek közt incubus és succubus démonok), a holtak lelkeiből és vad, idomítatlan kutyákból állt. A nevét sem merték kiejteni, így a Pandeina („egészen szörnyű”), Aphrattos („névtelen” vagy megnevezhetetlen”) vagy Urania („égi”) jelzővel illeték.
Hagyomány szerint Kerberos, az alvilág bejáratát őrző háromfejű kutya nyálából keletkezett a mérgező sisakvirág, amely Hekaté egyik szent növénye, amelyet ő használt először a bűvös kenőcsök és bájitalok készítésére, s amelyet az ő tiszteletére neveznek hekates-nek. A legendás thessaliai boszorkányok állítólag a növény felhasználásával készítették repülőkenőcsüket, amely képessé tette őket a „repülésre”. Hekaté uralja az összes többi bűvös erejű növényt, amelyet a boszorkányok felhasználhatnak a praktikáikban (mérgek, bájitalok, repülőkenőcsök készítésére).
Miközben holdvilágos nyári éjszakákon meztelenül gyűjtötték a növényeket, a boszorkányok úrnőjükhöz és a varázsfüvek úrnőjéhez, Hekatéhoz fohászkodtak, hogy tegye minél eredményesebbé munkájukat, és minél hatásosabbá az éppen leszedett növényeket.
A következő mágikus eljárást állítólag maga az istennő diktálta le egyik hívének:
Puha fából faragjátok ki szobromat, majd díszítsétek fel a vadruta gyökeréből készített gyíkokkal. Ezt követően állítsatok elő füstölőkeveréket mirha, storax és tömjén egyenlő arányú összevegyítésével és annyi gyík vérének hozzáadásával, ahány alakban meg szoktam jelenni. A keveréket tegyétek ki fogyó hold hatásának, majd forduljatok hozzám a következő szavakkal:
„Jöjj, alvilági, földi és égi Bombo, az országutak és útelágazások úrnője, aki az éjszakában kóborolsz, fáklyával kezedben; jöjj, napfény ellensége, az éj sötétjének barátja és szerelmese, aki élvezettel hallgatod a szukák vonítását és gyönyörködsz a kiömlő vér látványában, aki fantomokkal kószálsz és sírok közt tanyázol, aki szomjazod a vért és félelmet plántálsz a szívekbe, Gorgo Mormo, ezerarcú Hold, vess egy pillantást a néked felajánlott áldozatunkra!”
Ezután lehullott babérágakból építsetek szentélyt a szobromnak, és gyújtsátok meg a füstölőkeveréket. Ha kellő átéléssel fohászkodtok hozzám, meg fogok nektek jelenni álmotokban, és válaszolni fogok minden kérdésetekre.
A dél a Mediterráneumban hagyományosan kísértetidő: különböző „déli démon”- vonásokat viselő mitikus lények megjelenési ideje volt. Ilyen vonásai az ógörög lamiáknak is voltak, ezenkívül mind Hekatét, mind a Hekaté-vonásokat felvett Artemist számon tartották déli démonként. A tündérek halotti vonásainak egyik legfontosabb helyi előzménye Hekaté. Hekaté kultuszának nyomai a mai napig fellelhetők a „tündéráldozatok” bizonyos fajtáiban, de a keresztút, mint „tündér-hely” is valószínűleg egyenesen tőle ered. Sok vonással járult hozzá a „kereszteletlenek”, valamint a Wilde Jagd, Wütendes Heer hagyományaihoz, illetve a Prechták és tündérek halotti-démonikus oldalához.
„És aztán sem javam, se kincsem,
Se földi tisztségem nincsen-
Kutyáknak sem való ily élet,
Azért tied levék, bűvészet.
Tán szellemajkról ellesem
Mindazt, mi rejtett és titok.”
(Goethe-Faust; Dóczi L. fordítása)
Napjai:
Hekaté éjszakája november 16-a naplemente után kezdődik. Ezen az éjszakán vacsorát és állatáldozatokat mutatnak be a tiszteletére.
Minden hónapban Újhold estéje/éjszakája
Szín: Fekete
Hold fázis: újhold
Idő: naplemente után, éjfél
Szimbólumai: kulcs, fáklya, fekete kutya vagy kutyák, fekete bárány, kígyó, minden szakaszában a Hold, a tenger és a temető, útkereszteződés, fonott kosár, kapu, ostor, oroszlán
Növényei: tiszafa, ciprus, mogyoró, nyárfa, ópium, mák, mandula, fekete üröm, nadragulya, bürök, kámfor, fokhagyma, cédrus, fűz, sisakvirág, nadragulya, gyermekláncfű gyökér, ciklámen, fokhagyma, mandragóra, menta, levendula, pacsuli, szantálfa, mirha
Drágakövei: holdkő, fekete turmalin, hematit, füstkvarc (sötét kövek) illetve egy amulett leírás alapján a mágnes is.
Felajánlások:
„Hekaté vacsorája”
menstruációs vér
a nők, akik Hekaté támogatásáért fohászkodnak hennával festik be a kezüket és a lábukat (henna: vörös színét összefüggésbe hozták a mágikus vérrel)
Források:
Az Olympos mellett: Mágikus hagyományok az ókori mediterraneumban – Nagy Árpád Miklós
Élők és holtak, látók és boszorkányok: Mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban – Pócs Éva
Magicon – Yliaster Daleth
Junkyard of the Classics – Elipsis Marx
Hekate's Hordes: Memoir's Voice - Friedman, L.
"We Three": The Mythology of Shakespeare's Weird Sisters - Shamas, L.
http://www.orderwhitemoon.org/goddess/Hecate.html
Hekaté istennő sokak számára ismeretlen lehet, hiszen kevés szó esik róla a görög mitológiában is. Annyit tudunk róla, hogy Perszész és Aszteria titánok leánya, valamint Létó nővére, így Artemisz és Apollón nagynénje is. Miután Zeusz átvette a hatalmat apjától meghagyta Hekaté minden korábbi kiváltságát, és teret engedett neki mind a földön, a tengereken és az égen, ami azt mutatja, hogy nagy tiszteletben tartotta. Alakja javarészt homályba burkolózik, mégis rendkívüli befolyással bír. Az útelágazások istennőjének tartották, aki egyszerre három utat is belátott, ezért is ábrázolják sok esetben három fejjel, vagy három testtel. Ez azt is szimbolizálja, hogy intuitíven képes rálátni a múlt, a jelen és a jövő között meghúzódó kapcsolatra, megérti, hogy a múltbéli helyzetek milyen hatást gyakorolnak a jelen helyzetekre és ezeknek milyen kimenetelei lehetnek a jövőre nézve. Jean Shinoda Bolen csak későbbi könyvében, a Bennünk élő idősödő istennők kötetben fejti ki Hekatét, mivel úgy gondolja, hogy leginkább a késői évek során alakulhat ki ez az őstípus a nőkben, amikor már sokkal érettebben és bölcsebben szemlélik az eseményeket. Viszont sokkal hamarabb is megjelenhet abban az esetben, ha valamilyen komolyabb traumás esemény történik velünk, vagy kapcsolatba kerülünk egy erőteljesebb spirituális jelenséggel. Nem feltétlen vagyunk tudatában mindannak, amit ő adhat nekünk, viszont megérzéseink felerősödésével egyértelműen utat mutat.
Hármas ábrázolása nem csak önmagával és úgymond az idő fölötti hatalmával kapcsolatos, hanem más aspektusaiban is megjelenik. Legismertebb a Holdistennői megjelenése Artemisz és Szeléné mellett.Ahogy azt már a vadászat istennőjénél is írtam, Artemisz testesíti meg a növekvő holdat, az aktív cselekvés és megújulás szakaszát. Szelénét magának a Holdnak tartották, aki Hélios, a Nap testvére volt, így ő jeleníti meg a teliholdat, Hekaté pedig a fogyó vagy még inkább a sötét hold alakja. Következő megjelenése Perszephonéhoz és Démétérhez köthető, és ezzel a női archetípusok alapjait is megtestesítik hármas felosztásukban: a leány, az anya és az öregasszony képében. Harmadrészről pedig Hébé – Zeusz és Héra lánya – és Héra mellett a hajadon leány, a házasság és a keresztutak istennői minőségében jelenik meg. Viszont a legelterjedtebb mégiscsak a Sötét Hold istennője, vagy más néven még a varázslatok és boszorkányok úrnőjének is tartották számon.
Az Alvilággal is azonosítják, noha soha nem élt ott, viszont minden esetben képes volt utat mutatni, emellett leginkább fennmaradt története Perszephonéval köti össze. Démétér segítségére sietett, amikor elrabolták lányát, útmutatásának köszönhetően derült fény az igazságra, s mikor a leány – Koré – visszatért az Alvilágból, Hekaté ettől kezdve mellé szegődött és kíséri bárhová is megy. Valószínűleg nem a szó szoros értelmében kell ezt érteni, hanem Hekaté befolyásának vagy még inkább ajándékának köszönhetően vált Koréból Perszephoné, az Alvilág intuitív királynéja, hiszen korábban egy szürke, szinte láthatatlan lányka volt, aki elrablása alatt is csak sírt anyja után, majd visszatérte után megváltozott. Egyetlen szó sem esik arról, hogy a lent töltött idő alatt következett ez be, viszont a Hekatéval köttetett szoros kapcsolata inkább utal erre. Tehát az intuíció istennőjének hatalmas jelentősége van abban, hogy egy nőben megjelenik-e Perszephoné, vagy marad Koré. Feltehetőleg innen is eredhet az Alvilággal való azonosítása is, mivel mondhatni mitológiájuk ezen pontján egyfajta összeolvadás történt Koré és Hekaté személyében, amelyből megszületett Perszephoné.
A hétköznapokban talán úgy lehet leginkább megfogni Hekaté mivoltát, mint a belső hangot. Ő az a bölcs tanácsadó, akinek a hangját sok esetben, komolyabb döntések előtt meghallhatjuk, amennyiben képesek vagyunk befelé figyelni. Valamint az ő segítségével válunk képessé felismerni azokat a személyiségtípusokat, amelyek bennünk lakoznak, és az egyes helyzetekben az ő jelenlétével és tudatosságával át tudjuk gondolni, hogy valójában hogyan is szeretnénk cselekedni. Valóban át akarjuk engedni az utat Héra vagy épp Artemisz dühének? Vagy inkább Athéné realisztikus gondolkodását hívjuk segítségül ahhoz, hogy megoldjuk a problémát? Esetleg Perszephoné befogadó hallgatására támaszkodnánk, hogy jobban átlássuk az események mögött meghúzódó érzelmi és pszichés tartalmakat? Mindezt az ajándékot megkaphatjuk Hekatétól, amennyiben képesek vagyunk elcsendesedni, egónkat félreállítani és saját benső bölcsességünkre hallgatni. Hiszem, hogy bárki fel tudja ébreszteni magában Hekaté jelenlétét, függetlenül attól, hogy melyik őstípus a domináns benne. Nem feltétlen szükséges, hogy ő legyen a legaktívabb, viszont érdemes figyelni szavaira a nehezebb helyzetekben.
Megjelenése és dominanciája a bábaasszonyokban volt a legerőteljesebb, akik bölcs tudásukkal és hatalmas tapasztalataikkal segítették a nőket az élet és halál kapujában. Ők tudták, hogyan kell enyhíteni a gyermekáldás fájdalmait, mit kell tenni a születés pillanatában, ahogyan azt is, hogy hogyan védekezhetnek a nem kívánt terhességgel szemben, valamint annak megszakítására is tudta a megoldást. Ezért is kiáltották ki az elsők között a bábaasszonyokat boszorkányoknak, s innen ered Hekaté, a boszorkányok királynője elnevezés is. Emellett ami az alvilághoz kötheti, az a bábaasszonyok másik nagy feladata, amely az életút végén érkezik el, hiszen maga a halál is egyfajta vajúdás, amikor a lélek elhagyja a testet. Jelenléte megnyugtató, és ösztönösen tudja, hogy mivel képes enyhíteni a haldokló fájdalmát és félelmét. Pontosan tudja, hogy mikor jön el az idő, és mit kell mondania.
Ezek alapján akiben erős Hekaté jelenléte, leginkább olyan hivatást válasz magának, melyben mások kreativitásának kiteljesedésében segédkezhetnek, mint például a rendező, tréner, szerkesztő, tanár vagy pszichoterapeuta. Ezekben a munkakörökben képes felhalmozott tudását és bölcsességét mások szolgálatába állítani, és úgymond a világra segíti a bennük rejlő és növekvő potenciált.
Spirituális megközelítésben a Hekaté-nő kiváló médiummá válhat, hiszen megadatik számára a látható és a szellemi világ közötti közvetítés lehetősége. Az ilyen típusú nők esetében nem ritka különleges adottságok felébredése, mint a látnoki képességek, melynek segítségével lelki szemeivel vagy épp víziókon keresztül lát. Megértheti az álmok és szimbólumok jelentését, vagy épp birtokában van valamilyen érzékszerveken túli érzékelési módszer. Előfordulhat, hogy ösztönösen ráérez dolgokra, gyógyító képességekkel rendelkezik vagy érzékeli, látja vagy hallja a szellemvilág alakjait és kommunikálni is képes velük. Rengetegféleképpen megtapasztalható Hekaté áldása, viszont amennyiben felkészületlenül ér bennünket, akár félelmet is kelthet. Meglehet, hogy kisgyermek korban vagy kamaszkorban nyílik meg ez a csatorna és kerül előtérbe Hekaté, és ilyen esetekben gyakran nem képes megérteni és elfogadni mindazt a tudat, amit érzékel. Keveseknek adatik meg ilyen korán, és ha nincs a közvetlen közelben olyan személy, akivel ezt megbeszélhetné, sőt mi több elutasításba és megvetésbe ütközik emiatt, nagyban alááshatja önértékelését és folyamatos félelemben élhet. Egyrészt a külvilág elvárásaink nem képes megfelelni, és azok alapján furcsának és másnak érezheti magát, másrészt viszont belülről folyamatos megerősítések érkeznek Hekaté üzenetei által, hogy amit érzékel, az is a valóság része. Fontos odafigyelni az ilyen gyermekre, és segíteni abban, hogy kiteljesedhessen és ajándéknak élje meg Hekaté jelenlétét, nem pedig átokként. Abban az esetben, ha már egy felnőtt és érett nő csak a kései éveiben tapasztalja meg mindezt, akkor számítani lehet arra, hogy sikerül megfelelően használnia képességeit, és nem uralkodik el rajta a félelem sem.
Házasságáról, gyermekekhez való hozzáállásáról, valamint a férfi-női kapcsolatokhoz való viszonyáról nem nagyon lehet szót ejteni, hiszen ahogy mitológiája szerint Perszephoné kísérőjévé szegődött, így bármely más őstípusnak is a belső tanácsadójává válhat, és attól a típustól függ igazán, hogy milyen a viszonya másokhoz. Hekaté csupán a bölcsességet és intuíciót kölcsönzi.
Amennyiben teret engedünk Hekaténak lelkünkben, akkor megmutatja nekünk a sötétség áldásos mivoltát, mely bennünk rejtőzik. Meghallgatva őt felismerjük és megértjük a mélyben rejtőző gondolatokat, és elhozhatja az igazság felszabadító érzését is, amely több szempontból fájdalmas is lehet. Küzdhetünk ellene, elutasíthatjuk és semmibe vehetjük a valóság ilyen mértékű feltárását, viszont hosszabb távon elfogadásával járunk jobban. Hekaté az, aki a Perszephonénál is említett állapotban, a lélek sötét éjszakájában kifejti erőteljes hatását. Meglehet, hogy szenvedésbe taszít, hiszen elutasítjuk mindazt, amely addigi életünk megváltoztatása ellen szól, viszont felkínálja a fejlődés lehetőségét is. Itt is megjelenik a kreativitás ereje, és arra ösztökél bennünket Hekaté, hogy használjuk mindazt, amit megtapasztalunk annak érdekében, hogy fejlődjünk. Ezekben a sötétségben töltött időszakokban képes az ember a legcsodálatosabb, legmélyebb és legértékesebb alkotások életre keltésére. Miért van ez így? Mivel ebben a mélységben, ahol nincs más csak lelkünktiszta magja és a sötétség, nem zavarhat meg az egó korlátozása. Pontosan ezért fájdalmas az elején, mert az egó ellenáll és harcol az ellen, hogy lekapcsolják. Majd egy idő után kényelmessé és otthonossá válik ez a sötétség, melyet Hekaté nyújt, és ezáltal elindul az újjászületés, hiszen ebből a folyamatból már más emberként kerülünk ki.
Nem mindenki éli meg ilyen mélységeiben a sötétséget, viszont aki áthalad rajta, az teljes átalakuláson megy keresztül. Tarthat igen rövid ideig is, viszont elhúzódhat hosszú éveken át is attól függően, hogy mennyire vagyunk képesek átadni magunknak .http://leleknyomat.hu/szemelyisegtipusok-2/hekate-az-intuicio-es-lelki-bolcsesseg-istennoje/