A tibeti buddhizmus nyolc gyakorlóvonala
Első rész: nyingma, marpa kagyü, sangpa kagyü
Nyugaton megszoktuk, hogy egy vallás különböző iskoláit belső viszályok és szakadás következményeinek tekintsük, mint például a katolikusok és protestánsok, a szunniták és a siíták esetében. A tibeti buddhista iskoláknak azonban más az eredetük. Kialakulásuk annak köszönhető, hogy a buddhizmus két hullámban és sokféle úton jutott el Tibetbe. Különböző mesterek elmentek Indiába azért, hogy Buddha tanításait Tibetbe hozzák. E tanítások aztán különböző típusú embereket vonzottak, így aztán többféle iskola alakult ki.
Indiában Sakjamuni Buddha a tanítások három szintjét adta meg három különböző embertípusnak. A Kis Utat (amelyet teravádának vagy hinajánának is neveznek) olyan embereknek tanította, akik elsősorban saját gondjaikon akartak túljutni. Azoknak, akik nagyobb empátiával rendelkeztek, és képessé szerettek volna válni arra, hogy másokon is segítsenek, a Nagy Utat (mahajána) tanította. Azoknak pedig, akik bíztak saját tudatukban, és képesek voltak arra, hogy Buddhát odaadással, saját lehetőségeik tükreként lássák, a Gyémánt Utat (vadzsrajánát) adta. A teraváda a személyes szenvedéstől való megszabaduláshoz vezet, a mahajána pedig – sok életen át – elvezet a teljes megvilágosodáshoz, azaz a tapasztaló, a tapasztalt dolog és a tapasztalás közötti elválasztás megszűnéséhez. Végül, a Gyémánt Út akár egy életen belül is eljuttat a teljes megvilágosodáshoz. Mindhárom szint, a maga látásmódjával, meditációival és viselkedésmódjával átkerült Tibetbe, és ott egészen a kommunista megszállásig fennmaradt.
Az évszázadok során Tibetben Buddha tanításaiból négy nagy iskola alakult ki. A köztük levő különbséget a hetvenes években a nagy meditációs mester, Kalu rinpocse – a politikai korrektség terhétől mentesen – a következőképpen magyarázta el egy londoni előadása során: „Tibetben az emberek, ha erényt akartak kifejleszteni, akkor a gelugpákhoz mentek. Ha bölcsek szerettek volna lenni, akkor a szakjapákhoz, ha meditálni szerettek volna megtanulni, akkor a nyingmapákhoz, ha pedig gyorsan meg szerettek volna világosodni, akkor a kagyüpákat választották."
Többnyire erről a négy nagy iskoláról beszélünk, de sokszor említik a tibeti buddhizmus nyolc gyakorlóvonalát, melyek a következők: nyingma, kadampa, szakja, marpa kagyü, sangpa kagyü, sidzse és csö, dordzse naldzsor (dzsonangpa), urgyen nyendrub.
Az alábbiakban megpróbálunk rövid bevezetést nyújtani e vonalak történetébe és tanításaikba, és megmutatni a köztük és a mi kagyü vonalunk közti összefüggést.
I. Az első hullám: nyingma
A VII. században Szongcen Gampo tibeti király egy nagy birodalmat alapított, amelynek fővárosául Lhászát tették meg. Uralkodása alatt kezdett elterjedni a buddhizmus Tibetben, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a király két felesége két, már akkoriban is buddhista országból, Nepálból és Kínából származott.
Körülbelül 100 évvel később Triszong Decen király tovább növelte az elődjei által meghódított területeket. Minisztereinek eltökélt ellenállása ellenére – ugyanis ők többségükben a sámánista bön vallást követték – széles körben elterjesztette a buddhizmust. Nagy mestereket hívott meg Indiából, mindenekelőtt Padmaszambavát – akit Tibetben Guru Rinpocsének, Becses Gurunak neveztek – és Santaraksitát, később pedig Vimalamitrát. Ekkoriban épült fel Tibet első kolostora, a Szamje, ahol száz indiai tudós és tibeti fordító dolgozott azon, hogy Buddha tanításait szanszkritból tibetire fordítsák.
A tibetiek akkoriban nem voltak biztosak abban, hogy a számukra addig ismeretlen szerzetesi életforma illik e mentalitásukhoz. Próbaképp egy hét férfiból álló csoportot egy évre szerzetessé szenteltek. Egyikük Karmapa volt egy korábbi inkarnációjában, Gyalva Csöjang néven. A „kísérlet" kielégítően sikerült, folytatásképpen két egyenértékű közösséget alapítottak: a vörös és a fehér szangát. A vörösök voltak a szerzetesek, akik vörös szerzetesi ruhát viseltek, a fehérek pedig a megvalósítók, akik akkortájt szívesen hordtak fehér pamutruhát. Emellett még kialakult egy nagy világi közösség, melynek tagjai csubáikban (tibeti viselet) kevésbé uniformizáltan jelentek meg.
A tanításoknál hangsúlyos szerepet kapott a Gyémánt Út, amely olyan nagy hatással volt a tibeti buddhizmusra, hogy később – annak ellenére, hogy Buddha tanításának minden aspektusa átkerült Tibetbe – ez utóbbit teljes mértékben a Gyémánt Úttal azonosították. Az ekkor kialakult, különleges tanítási stílussal rendelkező iskolát később nyingmának, azaz „régi"-nek nevezték el, mivel ez volt az iskolák közül a legrégebbi.
Az iskola által képviselt út főként olyan embereket vonz, akik a büszkeségre és a haragra hajlamosak. Itt az apatantrák a hangsúlyosak, melyek hosszú felépítő és egy rövid beteljesítő szakasz jellemez a meditációban. A Gyémánt Úton ez a módszer leginkább egy kritikus tudatúaknak kedvez, akik mindent alaposan meg akarnak vizsgálni, mielőtt a beteljesítő szakaszban átadnák magukat a térnek. Az ilyen típusú emberek számára a nyingma vonalban a legmagasabb látásmód szintjét jelentő különleges forma nélküli tanítás a Nagy Teljesség (szkt. mahaati, tib. dzogcsen). Ez, a kagyü vonal mahamudrájával együtt egyike a leggyorsabb fejlődési biztosító módszereknek, ami a megvilágosodást egyetlen életen belül lehetővé teszi, ha a gyakorló képes megtartani az ennek során megismert legmagasabb szintű látásmódot.
Láma Ole ezt a módszert így jellemzi: „Az a mód, ahogy a tudatot megfigyelik, abból a tényből merít, hogy a külső és a belső jelenségek önmaguktól feloldódnak a térben, anélkül, hogy annak időtlen lényegiségén bármit is változtattak volna. Követői a tapasztalót tehát önfelszabadító erején keresztül tapasztalják meg. Az ember megkönnyebbül, hogy megszabadul a történésektől, és látásmódját kitágítva azt tapasztalja, hogy a tudat minden benyomástól újra felszabadítja önmagát."
A nyingma vonal legnépszerűbb buddhaaspektusa Gyémánt Tőr (tib. Dordzse Purba), Gyémánt Tudat erőteljesen védelmező formája, a legfontosabb tantrája pedig a Titkos Lényegiség tantra (tib. szangva nyingpo). Napjainkban a legszélesebb körben gyakorolt nyingma átadás a Longcsen Nyingtig, amelynek alapjairól Patrul rinpocse Tökéletes tanítóm szavai című könyvében olvashatunk. Ez a VIII. században Tibetben gyakorolt legmélyebb tanításokból (nyingtig = szívesszencia) ered – a Padmaszambava által átadott Kandro Nyingtigből és Vimalamitra nevéhez fűződő Vima Nyingtigből.
A nyingma vonalnál a fejlődés mozgatórúgója mindenekelőtt Padmaszambava áldása. A menedékfán ő a központi láma – ahogy a karma kagyü iskolában Karmapa –, a gurujóga során a gyakorlók az ő formáján meditálnak.
A nyingma vonalban háromféle átadás létezik:
Kama: „szóbeli átadás". Ezt közvetett vonalnak hívják, mert az átadást nem közvetlenül a régi mesterektől – mint például Guru Rinpocse vagy Vimalamitra – kapjuk, hanem tanítók láncolatán keresztül.
A termák: „elrejtett kincsek". Padmaszambava legfőbb tibeti társnőjével, Jese Cögyállal hatalmas mennyiségű tanítást – az úgynevezett termákat – rejtett el, mivel előre látta, hogy a buddhizmus Tibetben hosszabb időre el fog tűnni. A lámákat, akik ezeket a tanításokat később újra felfedezték és tanították, tertönöknek azaz kincsfeltáróknak nevezzük. Ők Padmaszambava tanítványainak reinkarnációi. Az évszázadok során száz úgynevezett nagy tertön és ezer kis tertön volt. Az átadás e módját közvetlen vonalnak nevezik, és különösen erős az áldása, mert nagyon közeli a kapcsolat Padmaszambavához.
Szabmo dag nang: a „mélységes tiszta látásmód". Ez a fajta átadás akkor jön létre, amikor egy gyakorlónak egy régi mesterről közvetlen, hiteles látomása van, és átadást kap tőle. Erre találunk példát a tudatos halál, azaz phova gyakorlatunkban is, amely a Longcsen Nyingtigből származik. A XVIII. században Dzsigme Lingpa kapta meg eme átadást, amikor a nyingma vonal egyik legnagyobb mestere és tudósa – a körülbelül 400 évvel azelőtt élt – Longcsen Rabdzsam látomás formájában megjelent neki.
A phova gyakorlatunk csupán egy azon sok példa közül, mely a nyingma és kagyü vonal közötti közeli kapcsolatra utal. Néhány további példa ugyanerre a kagyü kolostorokban kora reggelente végzett Zöld Tara-gyakorlat vagy, mint a 2. Karmapán végzett gurujóga - mindkettő terma. A Mahakalán és Mahakálin végzett számos gyakorlatból néhány Guru Rinpocsén keresztül került Tibetbe, és később a kagyü vonalba.
A 3. Karmapa idején a nyingma vonalban egy darabig nem volt senki, aki tarthatta volna a mahaati átadást. Ezért Kumaradzsa, az akkori vonaltartó, átadta a tanításokat a 3. Karmapának, aki így a mahaati vonaltartójává vált, egészen addig, amíg Kumaradzsa az átadást később Longcsen Rabdzsamnak is meg tudta adni. Ettől kezdve képezik a mahaati tanítások a kagyü átadás részét. A nagy Paljül kolostor hagyományában a mahamudrát és a mahaatit együtt gyakorolták. A XIX. században a karma kagyü vonaltartó, Dzsamgön Kongtrul Lodrö Táje majdnem kétezer nyingma termát gyűjtött össze a Rincsen Terdzö ciklusba, amely azóta szintén a kagyü vonal átadásainak részét képezi.
A nyingma iskolától távol álla a hierarchia, nem szervezettek. Továbbá jellemző rá az is, hogy dúskál a jóslatokban. A karma kagyü iskolától eltérően a nyingma vonalat nem egy újra és újra visszatérő megvilágosodott tanító inkarnációja vezeti. Az iskola fejét időről időre magas szintű rinpocsék döntése alapján jelölik ki. Ezek a tanítók gyakran házasok, és gyerekeik vannak. Csak ritkán találunk köztük szerzeteseket, ahogy a tertönök is általában világiak voltak. Az utolsó harminc évben Dudzsom rinpocse, Dilgo Tyence rinpocse és Penor rinpocse voltak a vonal vezetői. Egy idő óta Minling rinpocse a vonal hivatalos feje, azonban funkcióját gyakorlatilag nem tudja betölteni, mert a kulturális forradalom idején Tibetben a kínaiak olyan súlyosan megkínozták, hogy az egészsége visszafordíthatatlanul kárt szenvedett.
II. A második hullám: szarma
Ralpacsen – a három nagy dharmakirály közül az utolsó – 815-ben került hatalomra, később azonban meggyilkolták. Amikor testvére Langdarma – a sámánista bön vallás követője – átvette a hatalmat, szinte teljesen elpusztította a szerzetesi buddhizmust Közép-Tibetben. Végül egy megvalósító, Lalung Palgye Dordzse végzett vele. Langdarma halála után a tibeti birodalom több mint 400 évre sok kis királyságra esett szét, és a szerzetesi buddhizmus Közép-Tibetben közel 200 évre gyakorlatilag eltűnt. Idővel újra meghívtak indiai mestereket, és tibetiek mentek Indiába, hogy ott tanulmányozhassák a dharmát. Így újból elterjedt a buddhizmus Tibetben, és további szövegeket fordítottak le szanszkritból. Ennek az időszaknak a fordításait nevezik szarmának – újaknak. Ebben az időben sok különböző új iskola keletkezett, az egyes mesterek tanításainak és tanítási stílusának megfelelően.
Marpa kagyü
A kagyü vonal tanításait Marpa Locava (Marpa, a fordító) hozta Indiából Tibetbe. Marpa háromszor utazott Indiába, ahol számos tanító mellett tanult és gyakorolt, és szövegeket fordított tibetire.
A kagyü szó röviden szóbeli vonalat jelent. Ez azt hangsúlyozza, hogy ebben az iskolában a szóbeli átadásnak különleges jelentősége van. A szó ugyanakkor a ka bab si gyü pa rövidítése, ami a szóbeli átadások négy áramlatát jelenti. Az indiai megvalósítónak, Tilopának, nagyon sok tanítója volt, akik közül négy különösen fontos volt számára, ők négy különleges átadást adtak neki. Tilopa ezeket továbbadta Naropának, aki szintén továbbadta őket Marpának.
Ennél kevésbe használatos a kar gyü kifejezés, amely szó szerint fehér vonalat jelent. Ez az elnevezés Pema Karpo, drukpa kagyü mestertől származik, és a Belső Hő (tib. tummo) gyakorlatot végzők öltözetére utal, ugyanis ezek a gyakorlók mindössze egy fehér pamutruhát viseltek.
Marpa sok tanítója közül kettő különösen fontos volt számára:
Maitripa, akitől mindenekelőtt a felismerés útjának (tib. dröl lam – a megszabadulás útja) tanításait kapta, és Naropa, akitől az eszközök útját (tib. tab lam) kapta – hat különleges gyakorlatot, amelyeket aztán Naropa hat tanításaként vált ismertté. Mindkét tanítási áramlat tartalmazza azt, amit ma Nyugaton egy különálló harmadik útként, az azonosulás útjaként tanítanak: a meditációt a lámán – azaz a gurujógát (tib. lame naldzsor).
E harmadik út napjainkban a nyugati világi- és megvalósító buddhizmusban a leginkább elterjedt gyakorlat, mivel rendkívül jól beépíthető a modern nyugati életformába, és kiváló eredményeket hoz. A tibeti buddhizmus gyakorlatorientált iskolái egy pontban teljesen egyetértenek: abban, hogy a tanító és a tanítvány közötti közeli kapcsolat, és a meditáció során a tanító tudatával való közvetlen találkozás a leggyorsabb út. Különösen a kagyü vonalban hangsúlyos a tanító iránti odaadás.
A kagyü vonal leggyakrabban használt buddhaaspektusai Legmagasabb Öröm (tib. Korlo Demcsok, szkt. Csakraszamvara) és Vörös Bölcsesség (tib. Dordzse Pamo, szkt. Vadzsravarahi). Ezek a buddhaaspektusok az anyatantrákhoz tartoznak, ahol a meditációkat rövid felépítő szakasz jellemzi, míg a hangsúly az ezt követő beteljesítő szakaszon van. E meditációk az olyan emberek számára a legmegfelelőbbek, akiknek a fő zavaró érzelme a vágy.
A kagyük fő tanítása a legmagasabb szintű látásmód forma nélküli szintjén a Nagy Pecsét (szkt. mahamudra, tib. csag csen). A Nagy Pecsét mindhárom, a korábbiakban említett utat áthatja.
Míg a korábban említett mahaati az olyan emberekhez szól, akiknek a fő zavaró érzelmük az ellenszenv, azoknál, akiknél a ragaszkodás az uralkodó érzelem, a Nagy Pecsét a megfelelő út. Ez – a megfelelő áldással – egyetlen élet alatt lehetővé teszi a megvilágosodást.
Láma Ole Nydahl így jellemzi kagyüket és a Nagy Pecsét követőit: „Az embert boldoggá teszi a tér gazdagsága, hogy mennyi minden történhet benne, és hogy mennyire izgalmasak az emberek. A beállítottság alapvetően életigenlő, nyitottak vagyunk a frissességre és az újra." „ A Nagy Pecsét egyidejűleg nyújt rálátást és teljes tapasztalást: olyan meggyőző mint úszni a tengerben. Akadálytalanul lehetővé teszi az itt és mostban történő erőfeszítés nélküli időzést, így minden egyre tágasabb lesz, és egyre inkább értelmet nyer. Az alkalmazott módszerek főleg a tudat sokrétűségét engedik megtapasztalni. A tapasztaló, és minden, ami tőle elválaszthatatlanul kívül és belül megnyilvánul, kölcsönösen gazdagítja egymást."
Marpa legfontosabb tanítványa Tibetben a híres megvalósító, Milarepa volt. Ő a leghíresebb példája annak, hogy odaadással, és a Gyémánt Út, valamint a mahamudra ügyes módszereivel mi minden lehetséges: gyilkosként indult, és egyetlen élet alatt eljutott a teljes megvilágosodásig. Milarepa, mielőtt még az útra lépett volna, bosszúvágyó anyja befolyása alatt harmincöt emberrel végzett. Fő tanítványa Gampopa volt, az első szerzetes a kagyü vonaltartók között. Gampopa azelőtt a kadampa iskolában tanult, így ez az átadás vele együtt a kagyü vonalba is átkerült. Gampopa négy fő tanítványa négy aliskolát hozott létre, amelyek tanításaikban lényegesen nem különböztek egymástól.
Karmapa Düszum Tyenpa alapította a karma kagyü iskolát, amely karma kamcangként is ismert.
Sang Judrukpa Condru Drakpa nevéhez fűződik a calpa kagyü iskola. Ő Dakpo Gomcul – Gampopa egyik unokaöccsének – tanítványa volt.
Baram Dharma Vangcsuk alapította a baram kagyü iskolát.
Pagmo Dru Dordzse Gyalpo pedig a pagmo drupa kagyü iskola alapítója.
A pagmo drupa kagyüből Pagmo Dru Dordzse Gyalpo nyolc fő tanítványa által nyolc további aliskola alakult ki: a drikung-, a taglung-, a tropu-, drukpa-, a martsang-, a jelpa-, a sugszeb- és a jamszang kagyü. Ebből a négy nagy- és nyolc kisiskolából – ahogyan őket nevezik – napjainkban már csak a karma kagyü, a drukpa kagyü, a drikung kagyü és a taglung kagyü létezik önálló vonalként.
A dagpo kagyü név Gampopa teljes átadására utal. Gampopa másik nevéből a Dagpo Lardzséből származik, melynek jelentése dagpói orvos, mivel Gampopa orvos volt, mielőtt szerzetesi fogadalmat tett. A marpa kagyü elnevezés pedig az Indiából Tibetbe való – Marpa által terjesztett – átadással kapcsolatban használják. A tibetiek e két kifejezést – néha egy kacsintással – a kagyü vonalon belüli két eltérő életstílus megjelölésére használják: a marpa kagyü név Marpa életvitelére, a világi- és megvalósító buddhizmusra vonatkozik, a dagpo kagyü elnevezés pedig a kolostori életformára utal, hiszen Gampopa volt az első szerzetes a kagyü vonalban.
További eltérést jelent a Nagy Pecsét „bejárata": a marpa kagyüben ezt a tantra mahamudra nyújtja, míg a dagpo kagyüben emellett ott a szútra mahamudra is. Ezeket kifejezéseket egyébként Gampopa alkotta.
Marpa tanítói, Naropa és Maitripa, a Nagy Pecsétet beavatásokhoz kapcsolódóan, a Gyémánt Út részeként tanították. Naropa útján a Nagy Pecsétet egy buddhaaspektuson való gyakorlattal kötötték össze, a forma nélküli beteljesítő szakasz legvégső szintjeként. Ez a mahaanuttara jóga beavatások négy szintjén nyugszik, a váza-, a titkos-, a bölcsesség/tudatosság- és a szóbeavatáson.
Maitripa útján a szóbeavatás alapján közvetlenül a Nagy Pecsét látásmódját gyakorolják, anélkül hogy egy buddhaaspektuson való gyakorlattal összefüggő speciális módszereket használnának. Tehát Naropa és Maitripa útja egyaránt a beavatásokon alapul, ezért a tantra mahamudrához tartozik.
A dagpo kagyü megközelítés ezenkívül még tartalmazza a Gampopa által kifejlesztett szútra mahamudrát is. Ezt az utat együttérzésből tanította kifejezetten olyan tanítványok számára, akik még nem voltak képesek arra, hogy valóban befogadjanak egy beavatást, és tantrikus módszerekkel dolgozzanak. Itt az ember először a szútra módszereivel dolgozik – olyan szövegek tanulmányozásával, mint a Szamadiradzsa Szútra és a Gyü Láma, valamint a siné és laktong meditációval – még mielőtt a későbbiekben esetleg tantrikus módszereket is alkalmazna.
Napjainkban az összes tibeti buddhista iskola közül a karma kagyü a legelterjedtebb világszerte, amit a XII. század óta Gyalva Karmapa – egy teljesen megvilágosodott tanító – tudatos inkarnációi vezetnek. Karmapa nevének jelentése „a buddhák aktivitása". Ő Tibet első tudatosan újraszületett lámája, aki halála előtt többnyire egy levelet hagy hátra, mely tartalmazza újraszületésének pontos részleteit. Az inkarnációk közötti időszakokban a vonalat más nagy mesterek tartják. Ezek a vonaltartók leggyakrabban a kagyü vonal második legmagasabb tanítójának, Künzig Samarpának az újraszületései.
Tibetben Karmapát és Samarpát egymáshoz rendkívül közelállónak látták, olyannyira, hogy két Karmapáról, a Fekete Koronás és a Vörös Koronás Karmapáról beszéltek. Megvilágosodásakor Karmapa a női buddháktól kapott egy hajszálakból font spirituális koronát, amit ma Fekete Koronaként ismerünk. Az ötödik Karmapa idején elkészítették ennek a fizikai másolatát, amit különleges szertartások során használtak. Samarpa szellemi szintjének elismerése jeléül Karmapa ennek a koronának egy vörös színű másolatát ajándékozta neki. A samar a samo marpo szavak rövidítése, ami körülbelül annyit tesz, hogy „vörös korona".
A 16. Karmapa, Rangdzsung Rigpe Dordzse, és az ő első és egyben legközelebbi nyugati tanítványai, Láma Ole Nydahl és Hannah Nydahl különleges aktivitásának köszönhetően a karma kagyü iskola igen elterjedt Nyugaton. A hetvenes évek óta Karmapa megbízásából kereken 500 központot alapítottak és igazgatnak szerte a világban. Ma a vonal a 17. Gyalva Karmapa, Táje Dordzse vezetése alatt áll.
Sangpa kagyü
A sangpa kagyüt gyakran helytelenül a dagpo kagyü egyik aliskolájának tartják. Valójában azonban ez egy teljesen önálló vonal, amely saját, Indiából származó átadással rendelkezik.
A tibeti megvalósító, Tyungpo Naldzsor Indiában számos tanítónál tanult. Közülük a két legfontosabb nő volt: Niguma és Szukasziddhi. Dzsamgön Kongtrul Lodrö Táje szerint ők Guru Rinpocse legfőbb társnőinek – Mandaravának és Jese Cögyálnak – a reinkarnációi voltak.
Niguma, aki Naropa lánytestvére vagy partnernője volt (a csam mo tibeti szó ugyanis nem egyértelmű), mindössze egy hét meditáció után, melyet Lavapa mahasziddha mellet végzett, elérte a megvilágosodást. Niguma, többek között, átadta Tyungpo Naldzsornak a Nagy Pecsétet csakúgy, mint azokat a tanításokat, melyek később Niguma Hat Tanításaként váltak ismertté, és amelyek körülbelül azonosak Naropa Hat Tanításával. Niguma utasítására ezeket a tanításokat hét generáción át mindig csak egy mester adta át egyetlen tanítványnak.
Szukasziddhi még Nigumánál is gyorsabb volt: róla azt tartják, hogy öregasszonyként találkozott Virupa mahasziddhával, és miután egy estét végigmeditált vele, elérte a megvilágosodást, és fiatal lánnyá változott. Tyungpo Naldzsor tőle is megkapta a Nagy Pecsétet, valamint Szukasziddhi Hat Tanítását.
Niguma tanításai alkotják a sangpa kagyü gyakorlatainak nagy részét, de a vonalon belül Szukasziddhié a központi szerep, mivel Tyungpo Naldzsor őt tartotta minden tanítója közül a legjóságosabbnak.
Tyungpo Naldzsor hétszer utazott Indiába és Tibetben megalapította a Sang Song kolostort, amelyről vonalát elnevezték. Annak ellenére, hogy Tibetben a sangpa vonal tanításait széles körben használták, nem rendelkezett jelentős szervezeti struktúrával, inkább barlangokban és elvonulási helyeken gyakorolták, és más vonalak mesterei adták át őket a saját hagyományuk mellett. Például a Karmapák sok évszázad keresztül a sangpa kagyü tanításokat is továbbadták. A 4. Karmapáról, Rölpe Dordzséről úgy tartják, hogy személyes gyakorlata, és tanításainak nagy része a sangpa kagyüből származott.
Érdekeség, hogy Naropa utasítására maga Marpa is kapott beavatásokat Nigumától. Marpa mindegyik indiai utazása alkalmával meglátogatta Nigumát, aki életrajzaiban Csontokkal Ékesített Bölcsességdakini néven jelenik meg.
A legfontosabb sangpa gyakorlatot az Öt Arany Tanításnak nevezik, ennek része Niguma Hat Tanítása csakúgy, mint az Amuletttartó Nagy Pecsétje. A vonal legfontosabb tantrája a Legmagasabb Öröm Buddhája (tib. Korlo Demcsok), és egy olyan tantra, amelyben öt buddhaaspektus – Hevadzsra, Csakraszamvara, Gujaszamadzsa, Mahamaja és Vadzsrabairava – együttesen jelenik meg.
A sangpa kagyü vonal mindig szoros kapcsolatban állt a dzsonangpa iskolával. Taranata, a dzsonangpák egyik legnagyobb tudósa, irányadó szövegeket írt Niguma Hat Tanításához és más sangpa gyakorlatokhoz. Csakúgy, mint a dzsonangpa, a sangpa kagyü is az olyan gelugpák támadási célpontjává vált, akik nem értették tanításait. A XVII. Században, a gelugpák nyomásának hatására a sangpa kagyü – mint szervezetileg önálló iskola – eltűnt Tibet területének nagy részéről. A XIX. században a kagyü vonaltartó, Dzsamgön Kongtrul Lodrö Táje és a szakaj master, Dzsamjang Tyence Vangpo megpróbálták újraéleszteni a sangpát. Lodrö Táje olyannyira értékelte ezeket a tanításokat, hogy az általa vezetett három éves elvonulásokon tanítványai az alapgyakorlatok után 15 hónapig sangpa gyakorlatokat végeztek.
Az utóbbi időkben Kalu rinpocse volt a sangpa kagyü vonaltartója, utána pedig tanítványa, a 2004 közepén elhunyt Bokar rinpocse őrizte ezeket a tanításokat. A régi Tibet kísértetei azonban úgy tűnik még mindig élnek: azt mondják, hogy Kalu rinpocsének könnyek szöktek a szemébe amikor megtudta, hogy a legtitkosabb sangpa tanításokat a gelugpák Dharamszalában kinyomtatták és nyilvánosan árulják. A Gyémánt Út leghatásosabb módszereinek eredményessége ugyanis nagymértékben azon alapul, hogy titokban tartják őket.
Gelugpa, szakjapa, dzsonangpa és a többiek
A tibeti buddhista hagyományok bemutatását előző számunkban a nyingma, a marpa kagyü és a sangpa kagyü vonalak bemutatásával kezdtük. A második és egyben befejező részben többek között a kadampa, a gelug és a szakja vonalakról lesz szó.
Kadampa és gelugpa
A 11. század elején Nyugat-Tibet királya meghívta magához az indiai Atisa mestert. Atisa birtokában volt a három nagy átadásnak: Aszanga mély cselekvés, Nagardzsuna mély látásmód és Naropa mély áldás vonalát tartotta. Azonban Nagardzsuna Gyémánt Út tanításainak ismereteit nem tudta továbbadni. Ez a szerep Marpának jutott, aki elterjesztette a tantrikus átadásokat Tibet területén. Marpának és Atisának köszönhető a dharma újraéledése Langdharma király pusztítása után. Atisa adta át az „edényt” – a külső szerzetesi formákat és a mahajána alapjait –, Marpa viszont a „tartalmat” – a Gyémánt Út módszereket és a Nagy Pecsét tanításait.
Atisa fő tanítványa, Drom Tönpa alapította a kadampa iskolát. A kadampák tanításai később beleolvadtak a többi hagyományba, ilyen például a tudat képzése (tib. lodzsong), és az együttérzés és bölcsesség kifejlesztését szolgáló mahajána módszerek.
A kagyü hagyományba Gampopa vezette be őket, aki a kadampa hagyományt követte mielőtt Milarépával találkozott volna. Egyik alapműve, aMegszabadulás ékköve lényegében mahamudra tanításokat tartalmaz, de a kadampák stílusában íródott. A kadampa mesterek nagy hangsúlyt fektetnek a tanultságra, a szigorú gyakorlásra és a szamszarától való elfordulásra. A bodhiszattva út rendszerezett, lépcsőzetes leírása, a lamrim (lépcsőzetes út) is az ő tanításaikhoz tartozik. A Megszabadulás ékkövetehát lamrim műnek számít. A könyv két fejezetébe, a megszabadító bölcsesség gyakorlásáról és a buddhabölcsességről szóló fejezetekbe viszont Gampopa burkoltan beleszőtte tudását és tapasztalatait a Gyémánt Útról és a mahamudráról.
A 15. században Congkapa megalapította, a gyakran „új kadampa” iskolának nevezett hagyományt. Congkapa sokat tanult a szakjáktól is, és a 4. Karmapáról szentelte szerzetessé. Az első kolostoruk, a Ganden neve után sokáig gandenpáknak nevezték őket. Ebből a kifejezésből származik későbbi nevük, a gelugpa, azaz erényesek. Kenpo Csödrak értelmezése szerint a galug név közvetlenül a Ganden kolostorra utal.
Manapság az új kadampa név nem az eredeti gelug iskolára utal, hanem egy új keletű szervezet neve, mely kivált a Dalai Láma képviselte vonalból.
A gelugpák számos Gyémánt Út átadással rendelkeznek, de általában nem kapták meg az ezekhez tartozó magyarázatokat. Ez részben azon múlik, hogy a gelugok nem támaszkodnak indiai mesterekre, csak tibetiekre, másrészt a dharmakerék második forgatását hangsúlyozzák, mely a legmagasabb szintű bölcsességről szól. Ez hasznos a filozófia, de nem igazán célravezető a Gyémánt Út gyakorlásához. Az utóbbihoz a dharmakerék harmadik forgatása adta meg az alapot, mely a mindannyiunkban ott rejlő buddhatermészetről szól.
A gelugpa iskola stílusában inkább mahajána, mely az erényes magatartást és a tanulást helyezi előtérbe. A nyingma mahaati a haragos, a kagyü mahamudra a vágy típusú embereknek szól, míg a gelug madjamikához azok vonzódnak, akiknél a zavarodottság domináns. Ez az út nem a teljességünkkel dolgozik, inkább intellektuális módszer, mely nem vezet a megvilágosodáshoz egyetlen élet leforgása alatt. A gyakorlóvonalak is alkalmazzák a madjamikát egy bizonyos mértékben, hiszen ez a filozófiai alapja a Gyémánt Útnak, a mahaatinak és a mahamudrának.
A gelugpák a tibeti hagyomány szerint huszonegy év tanulás után kezdték el a meditáció gyakorlását, ezzel biztosítva, hogy a meditáló tényleg tisztában legyen azzal, hogy mit tesz. Öregség, betegség, halál és egyéb viszontagságok persze bármikor gátolhatnak minket a gyakorlásban – végső soron csak a meditációval érhető el a megszabadulás. Ezért hangsúlyozzák a gyakorlóvonalak lámái, hogy hasznosabb mindjárt meditációval kezdeni, és ezzel párhuzamosan megszerezni az elméleti alapot.
Congkapa egyik tanítványa nagy befolyásra tett szert az iskolán belül, és a mongolok is igen kedvelték. Ők adták neki a Dalai Láma nevet, és ötödik inkarnációját erőszakkal Tibet uralkodójává tették. Azóta a Dalai Lámák Tibet uralkodói, és a gelug iskolából állami egyház lett, ami sajnálatos módon a többi iskola erőteljes elnyomásához vezetett. A dzsonangpa iskolát majdnem teljesen felszámolták, a mélyen szántó és gyakran nehezen érthető tanításaikat tévhitnek minősítették.
A Dalai Láma hivatalosan nem a gelug iskola vezetője, azt mindig a legidősebb lámáik közül választják. Az ő hatásköre alá tartozik a Ganden kolostor is, innen származik tisztségének elnevezése: Ganden Tricsen rinpocse.
Szakjapa
A 11. században Khon Koncsog Gyalpo megalapította a szakja iskolát. Családja a nyingmapa vonalhoz tartozott, de ő úgy döntött, hogy az új fordítási hullám tantrikus tanításait követi és saját kolostort alapít. A vidéken, melyen a kolostor állt, szürke volt a föld színe, innen származik a szakja – szürke föld – elnevezés. A szakják tanítása a lamdre, mely Virupa indiai mahasziddhától származik. Az ő tanítványai voltak Dombipa és Krisnapa. Az utóbbi kapta meg tőle Buddha összes tanításának lényegét, melyeket „vadzsra szavaknak“ nevezett. Ezek a tanítások a szakja lamdre alapjai.
Krisnapától négy további mesteren át a tanítások eljutottak Gajadharához, aki többször ellátogatott Tibetbe, és ott Drogmi Locavának adta át őket. Tőle a tantrikus tanítások Koncsog Gyalpóhoz, a vadzsra szavak viszont Szeton Kunrikhoz került. A vonal Zangton Csobával folytatódott, aki őket Koncsog Gyalpo híres fiának, Szacsen Kunga Nyingpónak adta tovább.
Kunga Nyingpo azzal a feltétellel kapta meg a tanításokat, hogy 18 évig titokban tartja őket – olyannyira, hogy le sem írhatja azokat. Ez idő alatt még egyszer megkapta az átadást Virupától, aki egy látomásban jelent meg előtte. A 18 év elteltével tanításai lamdre néven váltak híressé, és generációkon át a Khon családon belül maradtak.
Lamdre jelentése „az út és gyümölcse“. A szútrát és tantrát ötvözve, fokozatosan vezet a teljes megvilágosodáshoz. Két részből áll, egy előkészítő és egy fő részből. Az előkészítő szútra „három látomás” néven ismert. A tisztátlan látomás tanítása többek közt a feltételekhez kötött lét szenvedéseiről, a mulandóságról, az értékes emberi testről, a karmáról szól, és a szamszarától való elfordulást hangsúlyozza. A tapasztalat látomása lényegében leírja a gyakorlás módját és a bodhiszattvatudat kifejlesztését. A tiszta látomás a gyakorlás gyümölcséről, tehát a buddhaságról szól.
.
A lamdre fő része a „háromszoros tantra”. A szakja hagyomány tantrikus tanításai középpontjában „Ó Gyémánt” (tib. Tye Dordzse, szkt. Hevadzsra) áll. Mind a mai napig a szakjákat tartják ezen tantra szakértőjének.
A 14. századtól tanításaikat két részre osztották, a cogse, mely az általános és nyilvános tanításokat tartalmazza, és a lobse, mely szűkebb körben, csak az arra alkalmasnak ítélt tanítványok számára hozzáférhető. A szakjapák nagyon ügyelnek az átadás minőségére. A gyakorláshoz nem áldás, hanem teljes beavatás szükséges, melyen nem vehet részt egyszerre több mint huszonöt fő, akik szigorú fogadalommal kötelezik magukat a rendszeres gyakorlásra.
A szakja iskola számos nagy tudóssal ajándékozta meg a buddhizmust. Legismertebb talán Szakja Pandita, aki a 13. században a mongol kán tanítója volt. A kánokkal való jó kapcsolatápolásának köszönhetően elérte, hogy unokaöccsét, Phagpát, a híres Kublai kán kinevezze Tibet első lámakirályának. Ezután a szakják 100 éven keresztül uralkodtak Tibetben.
A kagyü és a szakja vonal között mindig jó volt az együttműködés:
Politikai és belső válságok idején a szakja lámák segítettek megóvni a kagyü tantrákat.
A kagyük is merítettek Szakja Pandita írásaiból. A Karmapa Nemzetközi Buddhista Intézeten (KIBI) és a Dhagpo Kagyü Ling nyári szemináriumain is tanulmányozzák az általa írt buddhista tanítás a logikáról (tib. cema) című művét.
A 17. Karmapa, Táje Dordzse fontos átadásokat kapott szakja nagymesterektől. Például a 15. században alapított Ngorpa szakja iskola vezetőjétől, Csobgye Tricsen rinpocsétól, és a 16. században alakult carpa szakja iskola vezetőjétől Luding Kencsen rinpocsétól.
Alapítás óta a szakja vonal vezetése a Khon családon belül öröklődik. A jelenlegi vonaltartó, Szakja Trinzin rinpocse Indiában él. Nyugaton tanításuk nem igazán terjedt el, legnagyobb központjuk az Egyesült Államokban, Seattle-ben található.
Dzsonangpa
A dzsonangpa iskola Jumo Mikjö Dordzse nevéhez fűződik, aki a 12-13. században az Időkerék tantra (tib. dükhor, szkt. kalacsakra) híres mestere volt. Tanításai több generáción keresztül saját családján belül kerültek átadásra, majd számos mesteren át végül Tugdzse Csödruhoz kerültek, aki felépítette a Dzsomonang kolostort. A vonal erről a kolostorról kapta a nevét.
Az iskola leghíresebb mestere, Dolpopa Serab Gyalcen írta le a sentongot, mely a dzsonangpák különleges tanítása. Az ő ideje előtt ezek titkos tanításnak számítottak, pedig már Indiában a sziddha tradíció és a dohák (megvalósítás-dalok) szívét képezte.
Egyik különleges gyakorlatuk a vadzsra jóga (tib. dordzse naldzsor), mely a kalacsakrához kapcsolódó gyakorlat. Lödro Táje szerint az átadások tizenhétféle módon jöttek Indiából Tibetbe, ahol Tugdzse Cödru összegyűjtötte és tovább is adta őket. A kalacsakra beteljesítő szakaszát dzsordruknak (Hat jóga) nevezik, mely a gyakorlót hat egymásra épülő lépcsőfokon át vezeti el a megvilágosodáshoz.
Az iskola mintegy háromszáz éven át virágzott Tibetben, nagy tekintélyre és befolyásra téve szert, amit a gelugok nem néztek jó szemmel. A 17. században az 5. Dalai Láma átvette az uralmat, és a dzsonangpa kolostorokat nyomást alkalmazva a gelug hagyományra térítették. Tanításaikat tévhitnek bélyegezték és betiltották. Írásaikat nem lehetett kinyomtatni, és kétszáz éven át lakat alatt tartották. Taranatát, az utolsó vonaltartójukat – aki egyébként az 5. Dalai Láma nagybátyja volt – hamis vádakkal illették és üldözték.
Tanításaik szerencsére nem vesztek el teljesen a dzsonangpák eltűnésével. A gyakorlóvonalak iskoláiban fennmaradtak, gyakran szoros összefüggésben a sangpa kagyü tanításokkal. Dzsamgön Kongtrul Lödro Táje a 19. században sokat tett a dzsonangpa tanítások újraélesztéséért. Kalu rinpocse is rendelkezett ezekkel az átadásokkal: Keleten és Nyugaton egyaránt többször adta tovább a különleges dzsonangpa kalacsakra átadást.
Manapság az az általános nézet, hogy a dzsonangpa iskola teljesen megsemmisült, ám Tibet egyik eldugott, a lhászai központi hatalomtól távol eső tartományában a dzsonangpák képesek voltak ellenállni a gelug üldözésnek, és életben tudták tartani hagyományukat. Ezen a területen négy-ötezer szerzetesük él szétszórtan negyven kolostorban Dél-Amdo és Észak-Gyarong területén.
A régi Tibetben heves viták folytak a rangtong és a dzsonangpák által alkalmazott sentong filozófiai szemlélet követői között, sok tudós egymástól különbözőnek tartotta őket. A 8. Karmapa szerint a különbség csak a téma megközelítésében rejlik. Mindkét látásmód célja a legmagasabb szintű bölcsesség (szkt. pradzsnaparamita) megértése. Az egyes Karmapák gyakran mindkét szemléletet képviselték. Egyaránt írtak rangtong és sentong megközelítés szerinti értekezéseket – mindig attól függően, hogy alapszintű filozófia vagy gyakorlati alkalmazás volt az előtérben. A nagy megvalósítóknak a rangtong szolgált gyakorlásuk elméleti alapjaként, a sentonghoz pedig a meditációs gyakorlásuk tapasztalataként jutottak. Mindkettő szükséges és egymás kiegészítése. Dzsamgön Kongtrul Lödro Táje szerint a rangtong az intellektuális bizonyosságot megszerzéséhez, a sentong pedig a meditáció idején játszik fontos szerepet. A kagyü vonalban a 3. Karmapa Rangdzsung Dordzse szilárdította meg a sentong szemléletet, aki egyébként Dolpopa kortársa volt.
Sidzse és csö
A sidzse jelentése „a szenvedés lecsillapítása”, a csö „elvágást” jelent. Az indiai megvalósító, Padampa Szangye hozta e tanításokat Indiából Tibetbe a 11. században. Szorosan összefüggenek egymással, gyakran egy átadásként kezelik őket. Padampa Szangye legismertebb, nyugati nyelveken is hozzáférhető műve a 100 tanács tingri népének.
A sidzse a legmagasabb szintű bölcsesség (szkt. pradzsnaparamita) gyakorlásáról szóló tanításokon nyugszik, a csö gyakorlatról pedig úgy tartják, hogy az a pradzsnaparamita Gyémánt Út módszerekkel.
Tibetben a nagy női megvalósító, Macsik Labdrön tette híressé a csőt. Tyotön Szönam és tanítója, Padampa Szangye voltak Macsik Labdrön fő tanítói, tőlük kapta meg a csö átadást. Macsik Labdrönek több lánya és fia volt, akik mind e gyakorlat vonaltartói voltak, és így a csö számos változata fejlődött ki. Sosem építettek ki nagy szervezeteket, tanításuk mégis elterjedt a Himalája egész területén, mindegyik régi gyakorlóvonal magáévá tette azt. A kagyü iskolán belül a Kelet-Tibeti Szurmang kolostor csö hagyományát tartják a legkiválóbbnak.
A csö jó alapot szolgált számos színes történet születéséhez, melyek olyan megvalósítókról szólnak, akik az éjszaka leple alatt temetőkben meditáltak, embercsontokból készült szertartási kellékeket használtak, démonokat hívnak, és ezeknek saját testüket ajánlották fel táplálékul.
Valóban van a csönek olyan szakasza, amikor szükséges, hogy a gyakorló ijesztő körülmények között meditáljon (ilyen például a temető). Csontból észült eszközöket használnak, melyek a test mulandóságára emlékeztetnek. Odaajándékozzák testüket a buddháknak és különböző lényeknek, szellemeknek, akikkel szemben karmikus tartozásaik vannak. Először csak azt elképzelik, hogy a meghívott szellemek megjelennek, és elfogadják a felajánlott testet – ez a nagylelkűséget fejleszti. Ha igazán jó gyakorló az illető, akkor idővel ténylegesen megjelennek a szellemek. Láma Ole erről azt mondta: „Aki ezt kiállja, az sok mindenen nevetni fog, ami másokat félelemmel töltene el.”
Macsik Labdrön szerint a csö gyakorlat helyes értelmezése szerint a legfélelmetesebb démon az énünkhöz való ragaszkodás, mivel ebből fakad minden szenvedés. A csö célja e kötődés elvágása, tehát a gyakorlat neve kifejezi a lényegét.
Milarepa így beszélt erről: „Ha a démont démonnak látod, ártani fog neked. Ismerd fel, hogy csak a tudatodban létezik, így megszabadulsz tőle. Lásd meg az ürességét, ezzel megsemmisítetted!”
Urgyen Nyendrub
A „három dordzse” néven ismert gyakorlat Urgyen Rincsen Pal megvalósítótól származik, aki egy karma kagyü vonaltartó volt. Egy ideig a drukpa kagyü iskolában gyakorolt, majd Gocang Gönpo Dordzse tanítványa lett. Később a 2. Karmapa, Karma Paksi tanította és vonaltartójává tette. Urgyenpa ellátogatott Urgyen tartományba (a mai Afganisztán és Pakisztán határán), ahol annak idején virágzott a buddhizmus. Az úton megáldották őt a négy irányt képviselő dakini, majd Urgyenben találkozott magával Vörös Bölcsességgel (tib. Dordzse Palmo) Egy prostituált formájában jelent meg előtte. Az ételt, italt és a testi örömöket ügyes módszerekként használva feloldotta az akadályokat a belső csatornáiban, ezáltal Urgyenpa megnyílt a női buddhaforma különleges átadásaira.
Ezek a tanítások annyira fontosak, hogy még az olyan nagy tudósok, mint Dzsamgön Kongtrul Lödro Táje, is önálló átadási vonalnak tartják, pedig nem gyakorlják különálló, intézményesített hagyományként. Urgyenpa tanításait a tanítványa, a 3. Karmapa, Rangdzsung Dordzse illesztette be a karma kagyü iskola átadásai közé.
Rime
A rime nem egy önálló iskola, hanem egy mozgalom, melyet a 19. század nagy meditációs mesterei hívtak életre. Ezzel akarták megmutatni, hogy a különböző buddhista iskolák mind egyenrangúak. Összegyűjtötték a különféle tanításokat, tanulmányozták és tanították is őket. Annak idején Tibetben egyre komolyabb gondot jelentett a szektásodás, és emiatt egyre több vita keletkezett. Ez már olyan mértékeket öltött, hogy félő volt, Buddha tanításainak egy része elvész. Rime azt jelenti, nem pártoskodó, nem szektás.
A mozgalom fő kezdeményezője Dzsamjang Tyence Vangpo, egy szakja mester, aki az öt legfontosabb tertön (kincsfeltáró) egyike volt. Ő motiválta Dzsamgön Kongtrul Lodrö Tájét, aki a mozgalom második vezéralakja lett. Más ismert láma is csatlakozott hozzájuk, mint például Csokling rinpocse, Patrul rinpocse, Mipam Dzsamjang Gyaco és a híres megvalósító, Sabkar. A legtermékenyebb közülük Dzsamgön Kongtrul Lodrö Táje volt. Ő az élete folyamán óriási mennyiségű átadást gyűjtött össze minden iskolából Tibet szerte. Ezeket rendszerezte és összefoglalta ötkötetes művében, melynekAz öt kincs a neve.
Kagyü Ngag Dzö (Kagyü mantrák kincse) – a legfontosabb kagyü tantrák gyűjteménye, melyeket nagyrészt Marpa hozott Indiából Tibetbe.
Dam Ngagdzö (A magtanítások kincse) – a nyolc gyakorlóvonal átadásai
Rincsen Terdzö (Elrejtett tanítások kincse) – a nyingmapák összes termája (szellemi kincse)
Gyacsen Kadzö (A beszéd kincse) – Dzsamgön Kongtrul Lodrö Táje saját művei
Sedzsa Küntyab Dzö (A mindent átható tudás kincse) – egyfajta buddhista enciklopédia, mely nagy mennyiségű témát ölel fel. Ennek egyes részei, például a Gyacsen Kadzö bizonyos elemei már kaphatóak nyugati fordításban is.
Nyugaton gyakran félreértik a rimét, és úgy gondolják, hogy nem kell egy iskola tanításait követni, hanem ízlés szerint keverhetőek a különféle beavatások és meditációk. Szívesen kritizálnak, és szektásnak nevezik az olyan lámákat, akik meg akarják óvni tanítványaikat a különféle tanítások keverésének veszélyeitől. Nyugaton a rimét nemcsak félreértették, hanem szándékosan félreértelmezték. A hetvenes és nyolcvanas években megjelent néhány gelug láma a kagyü centrumokban, és meggyőzték az ottaniakat, hogy egy rime centrum egy sokkal magasztosabb elképzelést valósít meg. Azonban vezetésük alatt ezek a központok hamarosan gelug centrumokká váltak.
Mit jelent tehát a rime valójában? A 3. Dzsamgön Kongtrul egy előadásában a következőt mondta: „A rimét követni azt jelenti, hogy odaadással haladunk az általunk választott úton, ugyanakkor a mások által választott, értékes utat is tisztelettel és toleranciával szemléljük.”
Itt érdemes megfigyelni az értékes út kifejezést, hiszen azért mégsem minden egyforma. Vannak értékes utak, melyek a lények javát szolgálják, és a megszabaduláshoz vezetnek, és vannak olyanok, melyek kifejezetten ártalmasak. A rime félreértelmezéséről Kalu rinpocsének az volt a véleménye, hogy a különféle szellemi utak épp úgy nem keverhetőek egymással, mint a különféle italok: a tej, a bor vagy a szörp egyenként helyénvalóak, keverve viszont élvezhetetlenek.
Eltart egy ideig míg betekintést nyerünk egyetlen egy iskola tanításaiba és gyakorlataiba. Egy kezdő buddhista számára – és nagyon sok évig kezdőnek számítunk – tanácsos előbb csak annak az iskolának a tanításait és meditációit használni, melyben jól érezzük magunkat.
Ha a későbbiekben majd képessé válunk arra, hogy megfelelően ítéljünk meg a más embertípusok számára alkalmas tanításokat, akkor nagyon érdekes lehet ezek tanulmányozása. Láma Ole tanácsa az, hogy inkább csak egy dologban legyünk zavarodottak, mint sok különbözőben.
Számos nagy mester tartotta több iskola átadását egyszerre, és képes volt mindegyik tanítványnak megadni azt a módszert, amelyre annak szüksége volt. Azonban sosem nézték le vagy tagadták meg saját vonalukat, saját szellemi otthonukat. Azáltal lettek nagy mesterek, hogy mindig saját útjukat követték.
Ringu tulku a disszertációjában a következőt írja a riméről: „A rime nem arról szól, hogy összekeverjük az iskolákat, és a hasonlóságokra próbálunk koncentrálni. Inkább fel kell ismerni a különbségeket, és értékelni a változatosságot, melyben minden gyakorló megtalálhatja a számára hasznos módszereket.”
A rime tanítók mindig ügyeltek arra, hogy az egyes iskolák és vonalak tanításaiba ne keverjék bele a saját hagyományukat. Az átadási vonal eredeti stílusát és módszereit fenntartva lehet csak megőrizni annak erejét. Kongtrul és Tyence nagy energiát fordítottak arra, hogy a tanítások eredeti, egyéni íze fennmaradjon, és sokak számára hozzáférhető legyen.
(Köszönet Manfred Seegersnek és Claudia Knollnak tanácsaikért és közreműködésükért)
Szerző: Detlev Göbel
1960-ban született. 1984 óta buddhista, Láma Ole Nydahl tanítványa. Utazótanító és a Buddhismus Heute (a német nyelvű Buddhizmus Ma) magazin szerkesztője
http://blog.buddhizmusma.hu/tizperces/18-tizperces/73-a-tibeti-buddhizmus-nyolc-gyakorlovonala
Hogyan él egy tibeti szerzetes?
Most, hogy újra hazánkban láthattuk vendégül a dalai láma őfelségét, érdekelhet bennünket, hogyan élnek a szerzetesek, hogyan élik meg vallásukat a tibetiek.
Hagyományosan a laikusok biztosították a szerzetesi közösségek anyagi ellátását, amiért cserébe útmutatást, tanácsot és ösztönzést, valamint szertartásokat és áldást kaptak.Indiában és Nepálban csaknem 200 kolostort és zárdát hoztak létre újra, amelyeknek immár mintegy 18000 tagja van. A száműzetésben élő szerzetesek száma 1980 óta több, mint a kétszeresére nőtt, az apácáknál pedig még ennél is gyorsabb ütemű a növekedés, bár ők még mindig csupán öt százalékát teszik ki a teljes szerzetesi közösségnek.
A szerzeteseknek és az apácáknak a száműzetésben még keményebben kell dolgozniuk azért, hogy összegyűjtsék a kolostorok fennmaradásához szükséges javakat, mivel a hagyományos támogatási lehetőségeknek csak egy része áll nyitva előttük. Életük gyakran igen nehéz, s nagy odaadást és önfegyelmet igényel.
A buddhista szerzetesi hagyomány szerint az etika és az erkölcs alkotja a lelki élet alapját.
Belépés a Szanghába
A Szangha életmódja (szerzetesek és apácák közössége) nagyon egyszerű: alapvető élelmiszereket fogyasztanak, és nagyon kevés személyes holmijuk van. A vörös és sárga színű, darabokból összevarrt öltözék és a borotvált fej a külső megjelenéshez való kötődésről és a mindennapi kényelemről való lemondást jelképezi. A cölibátus elengedhetetlen, sőt, a szerzetesek és apácák fogadalmait és erkölcsi kötelmeit alapvető fontosságúnak tekintik spirituális fejlődésükhöz.
E kötelmeket Buddha nem azért írta elő, hogy a személyes szabadságukat korlátozza, hanem azért, hogy az egyéneket a végső felszabadulásra biztassa: arra, hogy végleg szabaduljanak meg a szenvedéstől, az összes élő javára. A buddhizmus összes többi eleméhez hasonlóan itt is elengedhetetlen a megfelelő motiváció. A felszentelés célja az, hogy elégedett, egyszerű és szerény életet alakítsanak ki, minél kevesebb vággyal és figyelemeltereléssel. A lényeg nem az, hogy az egyén megszabaduljon a világ stresszétől és felelősségeitől, hanem hogy türelmessé váljon, önfegyelmezetté és befelé fordulóvá, méghozzá az ezt elősegítő és támogató közösségben. Az ilyen, a buddhista út tanulmányozásának szentelt élet egy olyan belső átalakulás megvalósítása felé halad, amelyben egyetemes felelősség veszi át a családi kötelezettségek helyét.
Szerzetesi élet a száműzetésben
Noha a kínai megszállást követő években nagyon sok minden elveszett, sok szöveget sikerült megmenteni, és sok tanító is életben maradt, hogy átadhassa a bölcsességét. A száműzetésben a tibeti kolostorok és zárdák megint csak nem csupán a tudás történelmi lerakataivá válnak, hanem Buddha tanításai jelen- és jövőbeli továbbadásának fontos központjaivá is. A száműzetésben a gyermekek már nem csak a hagyományos okok miatt keresik fel a szerzetesi központokat. A menekült családoknak az lehet a céljuk, hogy gyermekeiknek olyan színvonalú oktatást és életkörülményeket biztosítsanak, amit ők maguk képtelenek lennének megadni. A gyerekek közt sok az árva, illetve az olyan gyermek, akinek a családja Tibetben ragadt. Emiatt a szerzetesi intézményeket egyre több gyermek és serdülő keresi fel, és sokan közülük még többet vállalnak, hogy a hagyományos tananyag mellett angol és hindi nyelvet, matematikát, természettudományt, irodalmat, számítástechnikát és társadalomtudományokat is tanulhassanak. Néhányan még olyan, korábban tiltott szabadidős tevékenységeket is folytatnak, mint a labdarúgás vagy a sakk.
A szerzetesi központok azonban túlterheltek, és nagyon nagy szükség van tanárokra, tantermekre és tankönyvekre. Noha a kolostorok többsége már arra törekszik, hogy az adományokból és támogatásokból származó összegeket olyan kisvállalkozásokkal egészítse ki, mint a növénytermesztés vagy a kézművesség, még mindig éppen csak önfenntartók. A dalai láma az önzetlenség szellemében arra bátorítja a kolostorokat, hogy foglalkozzanak humanitáriusabb jellegű programokkal. A Ganden-kolostorban például a szerzetesek megosztják a kapott adományokat a helyi indiaiakkal, és egy iskola építését is támogatják az indiai közösség számára.
Mindennapi élet
A kolostorok többségének az élete szigorú, de rugalmas program szerint zajlik. A bjlakuppei Szera-kolostorban például csak a púdzsák (rituális imaáldozatok) és a vitafoglalkozások időpontjai kötöttek. Hajnalban gong szólítja reggeli imára a szerzeteseket a főtemplomba - ilyenkor két órán át énekelnek, és sokoldalnyi tibeti nyelvű szöveget mondanak el.
Néhány szerzetes a szertartás alatt többször is vajas teát szolgál fel. Az ima után a szerzetesek közösségi csarnokban reggeliznek, majd megkezdik az első vitafoglalkozást, amelynek során érvelőképességüket csiszolgatják. Ebéd után szabadon rendelkezhetnek az idejükkel: szundíthatnak egyet, tanulhatnak, vagy sétát tehetnek a közeli faluban.
Délután újra kezdődnek a foglalkozások, s négy órakor kerül sor a következő imára. A délutáni imákat követően veszi kezdetét az esti vitafoglalkozás, amely három óra hosszú, bár ebbe néhány ima is beletartozik. Rövid pihenő után a legtöbb szerzetes visszatér a szobájába, ahol szövegeket tanulnak vagy mondanak fel, és személyes lelkigyakorlataikat végzik. Az ígéretes tanulók azért tanulhatnak, hogy gese fokozatot szerezzenek - a tibeti buddhizmusban ez a PhD megfelelője. A Szera-kolostor gese tanulmányi programja tizenöt évig tart.
Szerzetesképzés
A frissen felszentelt szerzetes illetve apáca mellé egy szobavezetőt rendelnek, aki gondoskodik az ellátásáról, és megismerteti a szerzetesi élettel. A fiatal szerzetesek első tantárgyai a tibeti nyelv és nyelvtan, az irodalom, az ének és az imák, míg idősebb társaik történelmet, filozófiát és szövegelemzést tanulnak, valamint klasszikus buddhista szent szövegeket memorizálnak. Noha a fő hangsúly a tudományos tárgyakon van, a szent művészetekre, az asztrológiára és a gyógyászatra is jut idő.
A vitatkozás művészete
Buddha azt mondta: " Mint ahogy megvizsgáljátok az aranyat, hogy meggyőződjetek a minőségéről, úgy kell próbára tennetek a szavaimat is. Ne fogadjátok el azokat puszta tiszteletből!"
A vitatkozás tibeti buddhista művészetét, a cod-pát nagyon hosszú ideje használják arra, hogy "próbára tegyék" Buddha szavait, s a szerzetesek így elsajátítsák a logikus érvelés és a kritikai elemzés tudományát.
Az ókori Indiában, majd később Tibetben is a nagy vallási viták újfajta szemszögből világították meg a tanításokat, és gondoskodtak arról, hogy csak azok a tanok maradjanak fenn, amelyek képesek túlélni a többszöri, alapos tanulmányozást. A szerzetesi viták roppant elevenek, s a bírósági kihallgatás és a harcművészet keverékének tűnnek. A cél azonban a logikus érvelés, az összpontosítás és a találékonyság képességének a csiszolása, s annak biztosítása, hogy ne csupán bemagolják a tanításokat, hanem értsék is meg azokat, méghozzá számos szinten egyszerre.
A szerzetesek naponta egyszer vagy kétszer gyűlnek össze a kolostorudvaron, hogy próbára tegyék vitatkozási tudományukat. A résztvevők gyakran kis, kötetlen csoportokra válnak szét, amelyek késő estig is folytathatják a munkát.
A vitatkozók párokat alkotnak: az egyik szerzetes hagyományos pózban áll ülő társa előtt, és fennhangon filozófiai párbajra hívja ki. Az ülő fél ellenérvekkel vág vissza ellenfele állításaira. A vitaaréna nem nyúlszívűeknek való hely: a lármás környezet komolyan próbára teszi az összpontosító-képességet. Azzal, hogy teljesen igénybe veszi a vitatkozók testi, beszédbeli és gondolkozási figyelmét - a hatásos kézmozdulatokkal, a pergő és hatásos szavakkal, valamint logikus elemzéssel -, a vita számos szinten segíti elő a téma jobb megismerését.Minden kézmozdulatnak konkrét jelentése van. A bal tenyérbe csapó jobb kézfej például felkiáltójellel ér fel: azt jelzi, hogy a kihívó elmondta a lényeget. A védőnek meg kell őriznie a nyugalmát, s habozás nélkül, tömören kell válaszolgatnia, miközben a kihívó mindent elkövet, hogy letromfolja. A vesztesnek ezután el kell fogadnia a győztes filozófiai álláspontját. Ha más szerzetesek úgy vélik, ennél többre lennének képesek, beugorhatnak, és bármelyik fél helyét átvehetik. A vitatkozás művészetére különösen nagy hangsúlyt fektetnek a gelug iskolában, ahol egyébként a vizsgák egy része is ezzel a módszerrel zajlik. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzetesek részt vehetnek a mönlamkor rendezett Nagy Imafesztivál vitáin. A győztesek megkapják a tibeti buddhizmus legmagasabb tudományos fokozatát, a lharam gesét.
http://tanulas.network.hu/blog/tanulas_klub_hirei/hogyan-el-egy-tibeti-szerzetes
A tibeti buddhizmus tíz erényes cselekedete
Az erényes cselekedetek abban állnak, hogy, egyfelől elhagyjuk a tíz negatív cselekedetet, másfelől pedig gyakoroljuk az ellentétüket.
1. Elkerüljük mások megölését és bántását; más lények életét megvédve hosszú életünk és jó egészségünk lesz.
2. Elkerüljük a lopást, és a nagylelkűséget gyakorolva, adományokat osztva gazdagok leszünk, elkerülnek a tolvajok és az ellenségek, és jó fizikai állapotunk lesz.
3. Tiszta szexuális magatartással jó partnerünk lesz és kevés riválisunk.
4. A hazugságot elkerülve, őszintén és egyértelműen beszélve mindenki dicsérni és tisztelni fog.
5. Kerüljük a rágalmazást, megbékítve az ellenségeskedőket tisztelettudó tanítványaink és beosztottaink lesznek.
6. Elkerülve a sértő beszédet, békésen, kedvesen és kellemesen beszélve, kellemes dolgokról fogunk hallani.
7. Elkerülve a fecsegést, fontos dolgokról beszélve, a szavainkat meg fogják hallgatni.
8. Elkerülve a kapzsiságot, nyitott és nagylelkű mentalitással a vágyakozásaink be fognak teljesülni.
9. Elkerülve a rossz szándékú gondolatokat és a szeretet és a jóakarat gyakorlásával nem fogunk többé félni és nem fogunk szenvedni.
10. Elkerülve a tévhiteket, az igaz nézőpontot megtartva és gyakorolva helyesen és intelligensen fogunk tekinteni a valóságra.
“A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés választás dolga.”
(Buddhista közmondás)
“A szél lobogtatta a templomi zászlót. Két szerzetes arról vitatkozott, vajon a zászló mozog-e vagy a szél. Csűrték-csavarták a szót, de egyikük sem tudta meggyőzni a másikát. Egyszer csak megszólalt mellettük a hatodik pátriárka:
– Nem a szél és nem a zászló az, ami mozog. Hanem a tiszteletre méltó elmétek.”
(Zen bölcsesség)
“Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feldurja a földet és megtalálja, tegyük a hegy tetejére. Végül a legbölcsebb legöregebb isten szólalt meg: Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbbutóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.” (Buddhista tanmese)
“Az vagyunk, amit gondolunk. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainkból építjük fel a világunkat.” (Buddha)
“Könnyebb száz világi vágyat meghódítani, mint egyről lemondani.” (Buddha)
“Az élet nehéz.
Nagy igazság ez, a legnagyobb igazságok egyike.* Mégpedig azért, mert ha valóban beláttuk, akkor már felül is emelkedtünk rajta. Amikor valóban értjük – fölfogjuk és elfogadjuk -, hogy az élet nehéz, megszűnik nehéznek lenni. Mert amint elfogadjuk, az a tény, hogy nehéz, nem számít többé.
Az élet nehéz voltának igazságát a legtöbb ember nem látja át teljes mértékben. Többé-kevésbé állandó jelleggel sopánkodnak az emberek, halkan vagy fennhangon panaszolják föl terheiket és gondjaikat, mintha kirínának az élet egyébként könnyű hátteréből, vagy abból az életből, amely ha nem könnyű is, mindenesetre méltányos volna, ha az lenne. Halkan vagy fennhangon hirdetik hitüket, mely szerint nehézségeik egy megkülönböztetett nyavalya, amely csak őket sújtja vagy családjukat, törzsüket, osztályukat, fajtájukat vagy akár fajukat, de senki mást.” (M. Scott Peck: A járatlan út)
*Buddha “Négy Igazsága” közül ez az első: “Az élet szenvedés.”
“Nem könnyű dolog a sok [filozófiai, vallási] rendszerből kiválasztani a helyeset; az egyik ezt választja, a másik azt, a bölcs – egyiket sem.” (Buddha)
“Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat.” (Buddha)
“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.” (Buddha
https://idezet.wordpress.com/category/buddha/