Bevezetés az Alkímiába

- Introduction to Alchemy -

Alkímia

Az alkimista műveletek minden bizonnyal nem rendelkeztek szimbolikus jelleggel - ezek materiális, laboratóriumokban végrehajtott cselekedetek voltak, ám mást céloztak meg, mint a kémia. A kémikus pontosan megfigyelt fizikai-kémiai jelenségeket és szisztematikus kísérleteket hajt végre azért, hogy behatolhasson az anyag struktúrájába, míg az alkimista a szubsztancia "szenvedésére", "halálára" és "házasságkötésére" irányul azok kapcsolata révén az Anyag (Filozófusok köve) és az emberi élet (Elixir Vitae) megváltoztatása érdekében. C. G. Jung rámutatott arra, hogy az alkímiai folyamatok szimbolikája néhány álomban és olyan emberek meséiben jelenik, akik egyáltalán semmit sem tudnak az alkímiáról. Megfigyeléseik nemcsak a mélyenszántó pszichológia szempontjából érdekesek, hanem közvetlenül igazolják a szotériologiai funkciót is, amely az alkímia számára nyilvánvalóan alapvető jelentőséggel bír.

Megfontolatlanságra vallana az alkímia eredetiségének megítélése azon befolyás alapján, amely hatással volt a kémia keletkezésére és dicsőségére. Alkimista szempontból a kémia "bukást" jelentett, már csak azért is, mert elvilágiasította a szentséges irányítást. Ez nem azt jelenti, hogy belevetjük magunkat az alkímia paradox megvédésébe, hanem csupán a kultúra történelmét teljesen elementáris módszerekkel irányítjuk. Csak egyetlen egy út létezik, mégpedig azon kulturális jelenség megértése, amely idegen mostani ideológiánktól - meg kell találni annak "súlypontját", beléje kell hatolni és igyekezni kell belőle a legtöbbet kihozni e "súlypont" meghatározása érdekében. Az alkímia világát talán sikerül jobban megértetünk és annak eredetiségét megítélnünk, ha magunkévá tesszük az alkimisták világnézetét. Ez a módszertani eljárás felesleges mindenfajta egzotikus vagy archaikus kulturális jelenség vizsgálatakor - mielőtt kiértékelnénk, előtte helyesen kell értelmeznünk, alaposan értenünk kell a vele kapcsolatban álló ideológiákat, találkozzunk velük akár mítoszok, szimbólumok, rituálék, társadalmi magatartásformák formájában.

Az alsóbbrendűség bármiféle furcsa komplexusának következményeként, melyben az európai kultúra szenved, ahányszor "elismeréssel" szólunk néhány archaikus kultúráról, logikus összeilleszkedésről és azok ideológiájának teljességéről, az emberek nemeslelkűségéről, és túlságosan nem terjesztjük el azok társadalmi berendezkedése, gazdasági élete avagy higiéniai szokásai mellékes vagy szélsőséges aspektusait, minek folytán annak a veszélyének tesszük ki magunkat, hogy nem helyénvaló mentegetőzések, sőt a maradiság gyanújába keveredünk. Történelmi szempontból az említett alsóbbrendűség komplexuma érthető. Az európai tudományos szellemiség már szinte kétszáz éve példátlan erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a világot felvilágosítsa, majd uralja és megváltoztassa. Az eszmények szintjén a tudományos szellem e dicsősége nemcsak a végtelen fejlődésbe vetett hit által nyilvánult meg, hanem annak bizonyossága révén is, hogy minél "modernebbek" vagyunk, annál inkább közelebb jutunk az abszolút igazsághoz és ezáltal nagyobb mértékben jutunk hozzá az emberi méltósághoz.

Ám az orientalisták és etnológusok vizsgálódásai már valamennyi idő elteltével rámutattak arra, hogy voltak és még mindig vannak csodálatraméltó társadalmak és civilizációk, amelyek jóllehet nem támasztanak igényt a tudomány területén szerzett érdemekre (ennek a szónak modern értelmében), tehetségük sincs a nagyfokú termeléshez, azonban mégis tökéletesen működő metafizikai, etikai és gazdasági rendszereket dolgoztak ki. De az olyan kultúrák, mint a miénk, mely hősiesen rálépett arra az útra, amelyet nemcsak a legjobbnak, hanem az intelligens és becsületes emberhez méltónak tartott, ez egy olyan kultúra volt amelyet óriási intellektuális erőfeszítés által saját legjobbnak vélt lelkéből szabadított fel, majd szemmel láthatóan elkezdte túlzottan féltékenyen lenézni saját értékeit és annak legelhivatottabb képviselői gyanúsan tekintenek bármiféle más, egzotikus vagy primitív kultúra alkotásainak elismerésére. Az objektív lét és a tőlünk távol álló kulturális értékek nagysága ugyanis kétségeket ébreszthetnek az európai civilizáció képviselőiben: ők ugyanis olyan kérdéseket kezdenek el feltenni, melyek arra utalnak, hogy az emberiség szellemi csúcsát nem kell a 20. század egyetlen lehetséges kultúrájának tartani - ez nagy erőfeszítésbe és sok áldozatba került.

De ezt az alsóbbrendűségi komplexust éppen maga a Történelem győzi le. Ezért reménykednünk kell, hogy úgy ahogy az Európán kívüli civilizációk kutatásra és saját perspektívájuk révén megértésre kerültek, amihez még hozzákapcsolódik az európai történelem néhány szellemi momentuma is, melyek inkább a hagyományos kultúrákhoz állnak közel és kifejezetten szembehelyezkednek mindazzal, ami Nyugaton azután jött létre, hogy győzedelmeskedett a tudományos szellem, ami már a 18. és 19. században nem kerül a polemikus elfogultság megítélésnek kategóriájába. Az alkímia a tudomány előtti szellem alkotásai közé tartozik, és a történetíró jelentős rizikót vállalt azáltal, hogy mint a kémia primitív stádiumát, tehát lényegében véve mint valami világi tudományt jelölte meg. A történetíró szemlélete azáltal torzult el, hogy legszélesebb körű megfigyelések és kísérletek ecsetelésének igyekezetében, amelyek az alkímiában alátámasztásra kerültek, túlzott jelentőséget tulajdonított néhány a tudományos szellem kezdetén megjelölt szövegnek, és más szövegrészeket elhanyagolt, sőt egyáltalán tudomást sem vett azokról, amelyek a tulajdonképpeni alkímia szempontjából szemmel láthatóan nagyobb értéket képviseltek. Más szavakkal: az alkimista írások értékelésekor inkább, mint a világi eszmények felbecsülésekor a történész a 19. vagy 20. század értékfokozatait vette figyelembe, amely a kémia fejlődését, tehát a világ experimentális tudományágat kísérte figyelemmel.

Az alkímia mítikus kezdetei

Az alkímia – történelmi szavakkal – a nem nemes fémek nemessé, azaz arannyá, ezüstté változtatásának tudománya. Műveléséhez eredetileg olyan tapasztalatok vezettek, amelyek alapján olyan anyagokból, amelyek nemesfémtartalma a még gyerekcipőben járó "szétválasztás tudomány" és a dokimázia számára még felismerhetetlen volt, számos technikai eljárás árán némi aranyat vagy ezüstöt kaptak.

Ebből azt a következtetést vonták le, hogy lehetséges korábban még nem létező nemesfémeket "készíteni". Ezt a megállapítást egy sor további tapasztalat is alátámasztotta, mint például a réz fehérre vagy sárgára színezése arzenikum- vagy cinktartalmú ércekkel, mely azt a látszatot keltette, hogy bizonyos kémiai kezelések elvégzésével a réz az ezüstre vagy az aranyra jellemző tulajdonságokat kaphatja. Arisztotelész tana, mely szerint a különböző testekben nem az anyag más, csak az anyag tulajdonságai, pedig filozófiatudományi hátteret adott az empíriának, és a testek átváltozása egy másik testté érthetőnek és természetesnek tűnt. Az elméleti lehetőségbe vetett hit felfogásával kéz a kézben jött a törekvés a lehetőség megvalósítására; az alkímiát a gyakorlatban is elkezdték művelni.

Az emberi tudás egyetlen tárgyáról sem fantáziáltak még annyit, mint az alkímia eredetéről, mivel lelkes hívei minden lehetségest és lehetetlent összefüggésbe hoztak a szeretett aranytudománnyal, és az egyházi és világi történelem minden híres történetét, beleértve Ádámot a paradicsomban, e tudomány adaptációjának vélték.

Igen ám, de az ember nem érte be az alkímia paradicsomi eredetével sem, hanem – és itt eltekintünk a később oly sokszor szellőztetett Modus procedendi isteni kinyilatkoztatásától – égi származást tulajdonított neki.

Mózes első könyvének IV. fej. 1. 2. alapján a Krisztus előtt 115-ben írt Henóch könyv héber mondája szerint, az egregórák, Isten gyermekei hálából a jóindulatért megtanítják az ember lányainak az asztrológia, az orvostudomány és a kozmetika titkait. Legalábbis így fogták fel ezt a szövegrészletet a keresztény középkorban, az I. század végén élt Clemens Romanus és Tertullianus (kb.160-240); sőt az egyik legrégebbi igazolhatóan alkimista, a IV. században élt Zosimos, Georgios Synkellos alapján ezt a részt adja meg, mint döntő szövegrészt az aranytudomány eredetéről. Hasonló történetet mesél el a körülbelül ugyanolyan idős alkimista levél, "Ízisz üzenete fiának Hórusznak" címmel, az istennő egy feltétellel adta magát oda Amnael angyalnak, ha az megtanítja neki a nemesfémek mesterséges kialakítását, amely feltételt a szenvedélyesen szerelmes πρώτος άγγελος χαί πρωφήτης teljesített is.

A görögök szerényebbek voltak. A Kr. u. 200-ban élt Apollónios Rhodios "Άργοναυτιχά" című művében található egy rész, amely arra utal, hogy az aranygyapjú, egy állati bőrre írt útmutatás volt, hogyan készítsünk a kémia segítségével aranyat. Hogy a dolog valóban így áll, azt a Kr.u.700 körül élt Johannes Antiochienus határozottan állítja a krónikájában, miközben az 1000 körül élt Suidas lexikonjában ezt az állítást még tüzetesebben kifejti. A 17. században az ilyen mendemondákat még egészen komolyan vették, és még az olyan jelentős tudósok is, mint Libavius, Barrich és Morhof is hitelt adtak nekik.

A görög mitológia ostoba alkimista értelmezéseinek leghihetetlenebbikét a duisburgi professzor, Jacob Toll szolgáltatja, aki az egész görög, egyiptomi és föníciai mitológiát alkimista módon értelmezi, és például a Pindaroshoz szóló kommentárjában megpillantja Herkulesben a konyhasót, Plútóban a szilárd alkálit (szénsavas kálit), Poszeidónban a folyékony alkálit (ammoniákot) Phöbusban pedig a ként. De minden bizonnyal még Homérosznak, Vergiliusznak és Ovidiusznak is el kellet viselnie a tömeges alkimista magyarázatokat, amellyel azonban ebben a részben nem tudunk behatóbban foglalkozni.

Az Ótestamentumban szereplő férfiak között, mely dokumentumot szintén az alkímia adaptációi közé sorolnak, Ádám, Kham, Henóch és Tubalkain stb. mellett Mózes foglalja el az első helyet. Ezen vélemény kialakulására egyrészt az aranyborjú elégetése adott lehetőséget, amelyből kikövetkeztették, hogy Mózes ebből készíti az Aurum potabile-t és ezzel gyógyíthatta ki honfitársait a leprából, másrészt a Philónnál található szövegrészlet, melyben a szerző azt mondja, hogy Mózes, mint az egyiptomi hercegnő nevelt fia nemcsak az egyiptomiak minden tudását birtokolhatta, hanem a "szimbolikus filozófiát" is, melyet az egyiptomiak szent könyveikben taníthattak.

A középkor alkímiája Basilius Valentinusig

A Spanyolországot 711 után megszállás alatt tartó arabok közvetítésével került az alkímia a Nyugat többi részére. Csak a 15. század után mutatható ki a görög alkimisták tanulmányozása, ez időt megelőzően a nyugati alkimisták terminológiája és egész felfogásmódja arab.

Bár a 853-ban meghalt Halberstadti Haimo püspöktől a 13. század közepéig keresztény alkimisták egész sorát nevezik meg, mégis mivel minden ez irányú forrás több mint megbízhatatlan, ezért nagyon is kétséges marad, hogy a történelmileg ismert embereknek tulajdonított alkimista írások valóban hozzájuk tartoznak-e, mivel minden kor hagyomány szerinti leghíresebb alkimistáit teljes bizonyossággal kitalációnak tekinthetjük.

Így mindenek előtt a híres remete Morienes, aki az alexandriai Adfar tanítvány (1050 körül) követője volt, és állítólag tőle tudta meg a fémfelhasználás titkát. Amikor az egyiptomi Kalid szultán Adfar halála után alkimisták sokaságát hívta össze, hogy azok a nagy mester előírásai szerint dolgozzanak, Morienes nemsokára meggyőződött arról, hogy a szultánt szélhámosok csapják be. Kidolgozta Kalidnak a nagy elixírt és anélkül hagyta el titokban a szultán udvarát, hogy a megígért nagy jutalmat felvette volna, míg írásba foglalva hátrahagyta tanát: Semmilyen jutalomra nem szorul rá az, aki a Bölcsek Kövének titkát birtokolja. Kalid kivégeztette a csalókat és elküldte hű szolgáját, Kalebet, hogy megkeresse Morienest. Végül rátalált Kaleb a tanítványra és rávette, hogy ossza meg a nagy titkot a szultánnal, amit az azon feltételek mellett tett meg, hogy a szultán felveszi a kereszténységet. A szultán meg is ígérte ezt, azonban, miután elérte célját, úgy mint annak előtte hitvány török maradt. A vallásos Morienes szomorúan visszavonult magányába, és többet nem adott hírt magáról. Tőle kell származnia egy a szaktársaktól nagyon dicsért könyvnek: De transmutatione metallorum seude compositione Alchemiae, mely eredetileg arabul íródott, s 1182-ben fordította latinra egy bizonyos Robertus Castrensis.

Egy hasonló tekintély Arisläus tanítvány, aki állítólag 1140 körül élt és azt tartják, hogy a híres Turba philosophorum-ot írta. Ebben a "Bölcsek vitájában" a fémfelhasználás titkát világítja meg jobban Arisläus, úgy, hogy gondolatait általa ismert alkimisták, akik között egyébként nyilvánvalóan nagyon sok kitalált nevet, mint pl. Pythagoras, Parmenides stb. sorol fel, párbeszédében ismerteti. Ezen fiktív nevek arra feltevésre adtak alkalmat, hogy az olyan személyek mint Pythagoras stb. valóban alkimisták voltak. A későbbi rózsakeresztesek ennek alapján alkimista írások sokaságát hamisították meg, melyek egy egész álepigrafikus irodalmat képeznek. Így birtokomban vannak olyanféle kéziratok, melyeknek hamisításához a Turba szolgáltatott alkalmat:

1. "Az igaz bölcsesség titkos gyöngyszeme a Pytaghoras tablázatról" stb., állítólag 1266-ban Aquinó Tamás (1224-1274) latinra és 1492-ben Johann Macarius németre fordította. A kéziratért 1739-ben 154 tallért fizettek.

2. "Pytaghoras hét természeti szellemének ragyogó fénye" Trithemius von Sponheim (1462-1516) 1414-ben – tehát 48 évvel születése előtt! – fordította németre.

3. "A szibillai istenek aranybölcsességének leírása görög nyelven Pythagoras által." Állítólag 1267-ben fordította Aquinó Tamás latinra és Johann Macarius németre.

Ezen kéziratok nyelvi és kémiai ismeretei az előző évszázad elejére utalnak. Ennyit az Alanus ab Insulis (1114-1202) szerint már a 12. század végén meglevő Turba befolyásáról.

Minden idők másik híres alkimistája volt az állítólag 1150 körül élő Artephius, akinek Clavis majoris sapientiae-je után dolgozta ki - saját állítása szerint - a königsbergi orvosprofesszor Johann Pontanus († 1572) a Lapis philosophorum-ot. Vö. epistolájával, de lapide Philosophorum Franco. 1614. 8°.

Az alkímia történetében majd csak a 13. században állunk ismét biztos alapokon, és mégpedig minden idők híres enciklopédistájának, Vincentius Bellovacensis-nak († 1256) köszönhetően, aki a Speculum naturale című művében Rhases és az ál-Avicenna után az alkímiáról referál, a "lapis"-ról és "elixír"-ről beszél és kimondja, hogy: "per artem alchimiae praecipue metalla transmutantur a propriis speciebus ad alias" etc. Habár Vincentius semmi eredetit nem írt az alkímiáról, hanem csak az elődök szemléleteit mutatta be, mégis elegendő volt tekintélye, hogy ügyetlen hamisítványok sokaságát fogják rá, melyekben őt ráadásul szentnek bélyegezik. Megjegyezendő továbbá, hogy ő a bibliai ősapákat, mint Ádámot, Noét stb. mint tanítványokat vezette be az alkímia történetébe.

Vincenz von Beauvais-t minden tekintetben messze felülmúlta a híres német dominikánus Albertus Magnus (1193-1280), habár ő inkább foglalkozott üzérkedéssel, mint kutatással és a korábbi tekintélyekre, mégpedig az arabokra és a Turba Philosophorum hőseire támaszkodott. Amennyiben a neki tulajdonított Libellus de Alchemie-nek és a Compositum de Compositis-nek hinni akarnánk, úgy Albertusnak tanítványnak kellett lennie. Az első könyvben ugyanis azt mondja, hogy az alkímia kedvéért sok országban, helyen és kastélyban fordult meg, ahol aztán saját maga tapasztalta meg, hogy mindenki, aki az alkímiával foglalkozott volna, tanultakként és tanulatlanokként, apátokként és nemesekként, gazdagokként és szegényekként, költségeit hiába fordította volna rá.

Mikor ő maga elkezdte a gyakorlati munkát, rátalált, hogy "az aranyban és az ezüstben lehetséges a transzmutáció (a fémek átalakulása)". Taglalja a fémek keletkezését és összetételét, Geber után megmondja, melyek tudnak átalakulni és melyek nem, bizonyos óvintézkedéseket ad, ismerteti az égőket, az eszközöket és az edényeket és végül egy útmutatást közöl a Lapis Philosophorum (Bölcsek Köve) előállításához, melyet egy higanyszublimátféle segítségével remél előállítani. Csak hogy ezt és a többi Albertusnak tulajdonított alkimista könyvet az újkorban teljes bizonyossággal hamisítványnak ismerték el.

Csak a "De rebus metallicis et mineralibus libri quinque" című Albertus írás kétségkívül valódi, mely az 1651-ben megjelent Albertus művek nagy lyoni kiadásában és néhány különkiadásban található. Ez azonban teljesen elegendő ahhoz, hogy Albertet alkimistának bélyegezzék. Meggyőződéssel hisz a fémátalakulás lehetőségében, mégis nézete szerint nem igazán egy új fém létrehozása a művészet, hanem egy csekélyebb jobbá nemesítésének elősegítése a Sulphur és Merkúr tisztítása valamint ezen megtisztított "cum materia metalli" elvek belső egyesülése által. Ezüstből, mint az aranyhoz legközelebb álló fémből, legelőbb arany állítható elő, mivel csak a színt és súlyt kell megváltoztatni, ami könnyen lehetséges. De mégis óva int a felületes fémfestéstől és kijelenti, hogy az ilyenfajta műalkotások a tűz tartós hatását nem állják ki

Az Alkímia képi szimbólumai

- The Symbolism of Alchemy -

Alkímia

A Hermetikus Misztérium - magasabb értelmezésben, amelyről hosszasan beszéltem már korábban, és amelyikkel analógiát vontam annak rejtett jelentése és aközött, amit a keresztény hittitok központjának kellene neveznem - a misztikus és okkult irodalom egyetlen olyan ága, amely alkalmas a képi értelmezésre. Feltételezem, hogy manapság viszonylag kevés olyan ember van, akinek fogalma van arról, hogy milyen fokig fejlődött ennek értelme az adeptusok könyvében. Meg fogjuk érteni, hogy miközben a témáról beszélünk, letérek a megfelelő ösvényről, és bár a tény látszólag még nincs nyilvántartva, kifejezetten érdekes megjegyezni, hogy egy olyan irodalomnak, amely mindközül a legsötétebb és legkifürkészhetetlenebb, hogyan lehet egy világosabb oldala is, egy oldala szép kigondolásokkal, tanító mesével, példázattal kifejezett enigmával és mindenekfelett költészettel. A tény az, hogy az alkímia művészetként jelentkezett, annak könyvei művészek munkái voltak; és a fogékony olvasó, még ha kevéssé értette is azokat, úgy olvasta, mint a varázslatos meséket és legendákat. Amikor néhány író már kimerítette nyelvi forrásait, ábrákhoz folyamodott; de én csodálkozom azon, hogy senki sem gondolt még arra, hogy összegyűjtse azokat a bámulatos rézkarclemezeket, melyek díszítették a XVII. századi latin és más traktátusokat.

Azért szándékozom kiadni néhány válogatott példányt az alkímia grafikai művészetéről, mivel azok rendkívüliek a maguk nemében, és talán az olvasó is megkönnyebbülten veszi majd észre, hogy nem bocsátkozom különleges vizsgálatba belső jelentésükkel kapcsolatban. Mint majd látják, a képek önmagukért beszélnek, és én is inkább a könyvek, mint a tanulás szerelmeseként – bibliofilként – írok. Ezek az alkimisták, a művészek közé sorolhatóak, a díszítő hatású - oldalaikkal és szövegközi illusztrációjukkal – bár nem tudom, hogy vajon ők maguk rajzolták-e - megközelítették a Rabelais-i módszert. Az iskola mindkét oldalon feltehetően germán eredetű; a képeket illetően ez egyértelműnek tűnik. A francia alkímisták alkalmanként folyamodtak ábrákhoz, de azok elhanyagolhatóak a jelen tanulmányhoz képest. Ez az alap megtisztítása, de hozzá kell tenni, hogy a nagy és mérvadó kézikönyvek nem tartalmaztak ábrákat,- mint például A nyitott bejárat a király zárt palotájához, ami Eirenaeus Philalethes műve, és Az alkímia új fénye, amiről úgy hiszik, hogy Alexander Seton-é. Ha megengedhetek egy ilyen összehasonlítást, a műben említett Philalethes eléggé hasonlít Pál egyik leveléhez, és Seton hasonló A zsidókhoz írt levélhez, de a hasonlóság mindkét esetben csak utaló, és semmilyen értelemben sem szoros. Azon kívül itt-ott úgy is olvasható, mintha sugalmazottak lennének, de nem nevezhetők dekoratívaknak. Az igazán gyakorlati munkák - mint például a Gebernek tulajdonított latin értekezések – soha nem illusztráltak, csak a materiális edények nyers vázlataival, melyek a neofita segítségére használatosak a fémek transzmutációja során a művészetben. Bár nem hinném, hogy azok valóban segítségére lettek volna, és nem használhatóak a jelen szándékunkhoz. Az adeptusok képei saját allegórikus vagyontárgyaik voltak, és bár ez meglehetősen durva kritika, azok nyilvánvalóan az érdeklődő további összezavarására szolgáltak, mialatt a megvilágosítását színlelték. Ugyanakkor a szerzők vagy a művészek a maguk módján bölcsek voltak, hasonlataik beállított szándékkal rendelkeztek, és a szimbolizmus elterjedt iskoláiban mindenütt jelen voltak. Elég könnyű kidolgozni a szimbolizmus elemi oldalát; nem nehéz ésszerűen elmélkedni a sötétebb anyagok néhánya felett sem. De az alkímiai kritika igazi kánonjai még kifejtésre várnak; és azt hiszem, hogy másként adtam tudtul az ehhez a munkához kapcsolódó nehézséget és sürgetést, úgy, hogy egyetlen olyan tévedhetetlen kritika lehetséges, ami megkülönbözteti a szellemi és fizikai munkát bemutató szövegeket. A téma utóbbi fázisában haszontalan lenne - és több mint hasztalan - bármely periódusban értekezni, még akkor is, ha elmondhatom, hogy ügyelek mindenre, és elegendőt tudok róla. Nem tudok sem eleget ahhoz, hogy visszafogjam magam, sem eleget ahhoz, hogy beszéljek, úgyhogy különbözöm ebben a tekintetben - de csak ebben - a kiváló előfutáromtól, Elias Ashmole-tól. Mint ő, és mint Thomas Vaughan, úgy ismerem a Chemia név korlátoltságát, mint a kutatás tárgyának antikvitását és végtelenségét; ezen mindannyian igaz tanúságot tettünk megannyi napjainkban és generációinkban.

Közönséges tudósítás az, hogy a régi hermetikus adeptusok voltak korszakuk kémikusai, és mint olyanok, számos és értékes felfedezést tettek. Ez igaz általános értelemben, de ugyanakkor általános és szerfelett komoly fenntartással. Keveset kell elsősorban mondani, hogy a szellemi alkímisták nem kutattak, és nem találhattak semmit a fémek és ásványok világában. Másodsorban, nagy tömegű tanú volt a titkos irodalomban, akik egyik ághoz sem tartozó adeptusok voltak; de ők hamis meggyőződésű kifejezésekkel fejezték ki az álmaikat és spekulációikat, és gyakran komolyak voltak abban az értelemben, hogy becsapják magukat. Ők álokoskodást teremtettek a fizikai munkában, és hitték, hogy a tinktúráik és koloratúráik a filozófia munkái voltak; ezek nem fedeztek fel semmit, és félrevezettek közel mindenkit. Úgyszintén, - egy-egy másik iskolában- téves utakat követtek, vagy törekvéseiket a hermetikus tradíció szellemi gyökerének értelmezték; elérték az oktalanságuk végpontját, és másokat vonzottak, akik ugyanúgy utánuk ostobáknak bizonyultak, akik számára nem volt különbségi törvény Caesar és Isten között. Végül - de ezekről nem mondok semmit - voltak hírhedt csalók, akik koruk könyvterjesztését képviselték, akik a kíváncsiak érdeklődésével kereskedtek, akik az alkímia területét vállalták fel, és másokat a titkos tudományaikból zsákmányoltak ki, mással, ami rokon jellegű volt. Most - mindezek között -, a kémia hivatalos történészeinek nem volt megkülönböztetési alapjuk, és kevés a bizonyosság, hogy ők helyesen ítélkeztek. A legfontosabb, a kánon hiányzott; ahogy bemutattam azt egy másik területen, vagy hiányzik magunknak, vagy – hogy pontos legyek – a fejlődés folyamatában van. Ez a mű, ezért jórészt megérzés, az eredményben való különös bizonytalansággal.

Ezzel befejeztem a bevezető részt, és első helyen egy egyszerű ábrát kínálok az alkímista laboratóriumról, ahogyan Michael Maier elképzelte a 17. század elején. Benne volt korának rózsakeresztességében, és kiadta a testvériség néhány törvényét, vagy pontosabban egy hasonló vonalon fekvő egyesült társaságét. Nagy és kivételes tudású ember volt, és ráadásul fantasztikus szellem; őt aránylag nehéz megítélni, de az elismerést érdemlő vonatkozása a magnum opus materiális oldala volt. Ő talán irányt váltott, és valószínűleg megváltoztatta a véleményét is. A képen Az arany tripos, amely mindhárom, külön-külön Basilius Valentinusnak, Thomas Nortonnak, és John Cremernek, az állítólagos westminsteri apátnak - tulajdonított ősi traktátus. Ezek a tekintélyes személyiségek, akik láthatóan a képen szerepelnek, a zelator-ral, vagyis segéddel vagy tanulóval együtt, aki a hely mesteréhez csatlakozik, akinek tradicionális kötelessége, hogy fáradhatatlan buzgalommal felügyelje a mű fokozatos tüzét. Basilius Valentinus, értekezése során, letisztázza, hogy ő csak a fizikai munkával foglalkozik, és képi módon, amint említettem, megerősíti, hogy ha a három alkímiai alapelv - nevezetesen, a filozófikus Higany, a Kén és a Só - többszörösen lepárolható, amíg "a fém szelleme és teste elválaszthatatlanul összekapcsolódik, a fém lelke révén", a szeretet láncát szorosan összeszegecseli ezzel, és a palotát előkészíti a koronázási szertartásra. De a szóban forgó anyagok nem azonosak azzal, amit a nevük alatt értünk, és ez az oka annak, vagy ehhez hasonló okok miatt van az, hogy a fém alkímia egyetlen gyakorlatát sem folytathatja az elszigetelt, magányosan álló tanítvány, mert így minden lényeges kimarad. A hagyomány szerint, az igaz kulcsot csak az adeptus a fiának hozhatta tudomására a műveletben. Mindamellett, Basilius Valentinus a különleges munkát, amire itt utalok, A tizenkét kulcs-nak hívja, és azt mondják, hogy azok kinyitját a tizenkét ajtót, melyek a Filozófusok Kövéhez, és az igaz Gyógyszerhez vezetnek. A szellemi alkímisták ugyanezt a terminológiát használnák egy másik és magasabb értelemben; de ennek az iskolának birtokában van egy mesterkulcs, ami kinyit minden ajtót. Basilius Valentinus második kucsa a Mercurius, az alábbi kép szerint.

Ez, látni fogjuk, a megkoronázott, vagy filozófikus Mercurius, aki mindkét kezében a kaduceust tartja, ami az ő tipikus jelképe, és szárnyak vannak a vállán, ami az elpárolgó állagot jelenti. De szárnyak vannak a lábai alatt is, ami azt jelenti, hogy felülmúlta ezt az állapotot, és megszilárdult a bölcsek műve által, ami a Nagy Mű része, mely megköveteli a Nap és a Hold közreműködését, melyeknek szimbólumai megjelennek mögötte. Mindkét oldalon lévő figura viszi a maga botját vagy kardját illetve Hermész madarát és a koronázott kígyót. Az utóbbi megfelel annak a kígyónak, ami Mózes parancsára felmelkedett a pusztában, hogy meggyógyítsa Izrael gyermekeit. Ahogy ezen a képen Mercurius egy állandó tűzzé vált, az egyik figura eltakarja az arcát a tündöklés elől. Ő a növekvő hold felőli oldalon van, de a nap felőli oldalon álló ember elérte a Gyógyszert, és ezért rendületlen arccal nézi a vízió leplezetlen arcát. Basilius Valentinus szerint, a Merkúr az élet alapja. Azt is mondja, hogy a Szaturnusz a mű fő kulcsa, noha kevésbé hasznos az uralomban. Itt a filozófikus ólomra utal, és ad egy nagyon különös képet, ami ezt a kulcsot mutatja:

A Király Basilius Valentinus terminologiájában, a kő annak dicsőséges kipirosodásában, vagy rubefakciójában, körül van véve a fémek egész udvarával.

A Király jegyese Vénusz; Szaturnusz a királyi háznép Elöljárója; Jupiter a Főudvarmester; Mars a Hadügy feje; Merkúr hivatala a Kancellár; a Nap Alkormányzó; a Hold hivatala nincs megnevezve, de ő úgy látszik, a Királynő özvegységében játszik fontos szerpet. Maguk előtt viszik a nekik tulajdonított zászlót: a Királyé karmazsinvörös, a Könyörületesség zöld ruhás figurájával díszítve; a Szaturnuszé – amit Asztronómia visz - fekete, a Hit sárga és piros ruhás figurájával díszítve; Jupiteré - amit Retorika visz - szürke, Remény díszíti estélyi színű ruhában; Marsé karmazsinvörös, Bátorsággal vörös köpenyben, és Geometria viszi azt; Merkúrét Aritmetika viszi, és szivárvány szín lobogó Mértékletesség alakjával, aki szintén sokszínű díszruhában van; A Napé egy sárga lobogó, Grammatika tartja, és Igazságosság alakját mutatja fel arany ruhában; A Holdé csillogó ezüst, Okosság figurájával, ég-kékbe öltözve, és Dialektika viszi. Vénusznak nincs zászlója a Királyétól eltekintve, de a ruházata fényűzően káprázatos.

Most áttérek egy másik szimbólumrendszerre, ami nagyon különös képek segítségével vázolja fel a szellemi munkát, és amit kitérő képszöveg kísér. Ezek szintén germán eredetűek, és az író,- ha nem a tervező, - Nicholas Barnaud volt, aki sokakkal együtt a Rózsakeresztesek felkutatására indult, de nem derül ki, hogy mit talált. Először is adni fogok egy Szimbólumot, ami a rothadást, Putrefakciót jelenti, ami a nyers, kezdetleges anyag felbomlása a fizikai alkímiában, és a szellemi oldalon a misztikus halál misztériuma. Lambspring könyve szerint, melyek a kis értekezés neve, a bölcsek szigorúan felügyelik ennek a műveletnek a titkát, mert a világ értéktelen; és a filozófia gyermekei, akik megkapják ezt a kommunikációt részben, és a megfelelő kifejezésre viszik a személyes törekvésük által, csendben élvezik is, mivel Isten azt akarja, hogy ez rejtve legyen. Ez a materiális és megnyilvánult élet sárkányának küzdelme; de ez olyan, mint a régi népmesék, melyekben egy erőszakos cselekedetre van szükség, hogy meghatározzon egy varázslatot azok megváltására, akik meg vannak igézve. A munka a test elpusztítása, hogy a test ne csak újraéledhessen, hanem innentől kezdve egy tökéletesebb és romolhatatlan formában élhessen. A tézis az, hogy a Természet visszatér önmagába egy magasabb ajándékkal és szentebb jótállással, és az egymásra emlékeztető dolgok közötti analógia a házasság szentsége általi érintkezés megszentesülése. A sárkányt ezen a képen megöli egy lovag, de érteni fogjuk, hogy ő Isten fegyverzetébe, páncéljába és vértezetébe öltözött, ahogy Szent Pál írta.

A következő ábra a test, a lélek és a szellem közötti természetes egyesülésre vonatkozik; ezt a traktátusban képileg többféleképpen ábrázolják, mint például mikor két tengerben úszó halat mutatnak, és azt mondják, hogy a tenger a test. Ez itt egy szarvas és egy egyszarvú, míg a test az az erdő, melyet bekóborolnak. Az unikornis a szellemet képviseli, és aki össze tudja őket párosítani, és ki tudja őket vezetni az erdőből, kiérdemli a Mesteri címet.

Az indok az, hogy a testbe való visszatérésük során a test maga megváltozik, és arannyá fog változni. Egy másik ábra ennek az újraegyesülésnek a misztériumát egy egymásra ható munkához hasonlítja, mely által a három úgy kapcsolódik össze, hogy utána nem különülnek el egymástól; és ez a Gyógyszert jelzi. Megint egy másik képen a szellemet és a lelket egy hím és egy nőstény oroszlán reprezentálja, melyek között egységet kell megvalósítani, mielőtt teljesíthető lesz a testen való munka.

Ez nagy bölcsességű művelet, ráadásul ravasz is, és aki véghezviszi, az megérdemli mások dicséretét. Feltételezem, hogy a durva allegória nem igazán tudta kifejezni ennél világosabban a megszentelt életben való házasságot az emberi lélek és az isteni rész között. Egyik szöveg vagy illusztráció sem folytatja utána olyan tisztán, méginkább mert különböző szimbólumokat használnak, ugyanazoknak a dolgoknak a bemutatására. A következő kép a lélek és a szellem közötti háborút mutatja, ahol egy farkas és egy kutya hadba száll egymással, míg valamelyikük meg nem öli a másikat, és így egy olyan méreg termelődik, ami meggyógyítja őket valamilyen rejtett módon, és ők a nagy és értékes Gyógyszerré válnak, ami másfelől meggyógyítja a bölcseket is.

A szöveg azután a Mercurius vizsgálatával folytatódik és látszólag témát vált, bár valójában nem ez a helyzet, ahogyan ez egy kidolgozott értelmezéssel demonstrálható lenne és a hozzá tartozó képeket, nemcsak a terjedelem figyelembevétele miatt, hanem mert a feladat más, mivel képtelenség elmondani, hogy a spirituális alkímisták mit szándékoztak jelölni Merkuriusszal, mivel ez az egyedi iskola titka volt. Ha a következtetést újragondoljuk, az emberi hármasság egy másik kép alatt is jelentkezik, ami az Atya, a Fiú, és a Vezető. A szimbolizmus furcsamód összezavart, de néhány apologéta megerősítené, hogy ez különleges szándékkal van így. Bármely esetben, a lélek fiúként jelenik meg; a Vezető a Szellem, és az illusztráció az elválás pillanatában mutatja őket, amikor a lélek épp felszállni készül, hogy megérthessen minden bölcsességet, és egészen a Menny kapujáig jusson. Kezeik összefonódnak, és látni lehet majd, hogy a legmagasabbik teljes egyszerűségével mindtől különbözik – kivéve a szárnyait – ruházatával jellemezve. A másik viszont az ellenkező oldalon, aki a testet reprezentálja, a földi királyság jelképeivel rendelkezik. A történet őket illetően elmondja, hogyan szállt fel a Lélek, míg meg nem látta a Menny trónját.

A következő kép ezt a víziót szándékozik kifejezni, mikor a lélek és a szellem a beavatás magas hegyén láthatóak, felettük a mennybolt minden tündöklésével kitárulkozva. Azt mondják, ez a hegy Indiában található, amit a nyugati adeptusok könyvei mindig a szimbolikus lélek otthonának tekintettek.

A szöveg azt állítja, hogy a hegy egy edényben fekszik, és azok, akik emlékeznek, mi volt közzétéve az elző írásomban, pontosan tudni fogják, mit jelent ez – burkolt célzás az alkímista részéről, hogy a hazugság csak a belső világhoz tartozó tapasztalatok eseményeivel foglalkozik. Az, amit kifejez, a látomás eredményeként az, hogy a lélek emlékezik a testre – akiről mint az atyáról beszéltünk – és nagyon szeretne visszatérni hozzá, akihez a Szellem Vezető hozzájárul, és Ők abból a magas emelkedettségből szállnak alá. Két dolgot szemléltetünk ezzel -, (1) hogy a lélek saját előrehaladásában a megtestesült élet alatt rendelkezik a testtel, hogy védelmezzen és változzon, úgy, hogy minden dolog szent lehet; de (2) lehetséges – ahogy mindig ez az eset áll fenn ebben a fajta példázatban –, hogy kettős értelmezést kínál, és kétféle választási lehetőséget ad ahhoz, amit adtam az Atya Házába való visszatérés allegóriájára egy teljesen más értelemben. De nyilvánvalóan nem beszélhetek erről – legalábbis ezen a helyen. A következő kép – és bizonyára a leggroteszkebb mindközül – a test és a lélek újraegyesülését ábrázolja egy rendkívüli folyamat részeként, melyben az egyik felfalja a másikat, mely művelet folytán a Szellem messzebb áll tőlük.

A szöveg a végéhez közeledik, és felvázolja az újjászületett és megdicsőült test felépítését, annak eredményekéntamiről azt mondják "A fiú mindig az atyában marad, és az atya a fiúban... Isten kegyelméből ők örökké fennmaradnak, az atya és a fiú dicsőségesen dialmaskodva az új Királyságuk ragyogásában." Egy trónon ülnek és közöttül a szellem, az Ősi Mester, aki karmazsinvörös díszruhába van öltöztetve. Így teljesül be a hármas egyesülés, és ebben van a spirituális értelme annak a misztériumnak, amit az alkímiai filozófiában a Gyógyszernek hívnak.

Az egész téma kifejezhető néhány szóval, és bár néhány olvasóm számára sötét mondás lehet, másoknak viszont fényt mutathat, ezért elmondom: A szellemi alkímia kísérletezése a nyugat jóga módszere volt. Az állítás eredete és oka szerintem már nyilvánvaló – a jelen tanulmányból és abból, ami megelőzte ezt. A magnum opus fizikai kísérletezését sikeresen kivitelezték a múltban. Nem tudom, és nem is tartozik rám; de azok, akik átvették a fémek transzmutációjának terminológiáját, és más szintre emelték, kapukat nyitottak azokban, ami az abszolútnak nevezett rendben minden vágy eléréséhez vezetett, mert elérése után mindaz, amit a lélek álma alatt értettünk, a lélek valóságába ment át. Ez az Isteni Egyesülés álma, és az örökkévalóság nem tudja kimeríteni beteljesülésének lépcsőfokait.

Átvéve az Occult Review folyóiratból, vol. 8, no. 5, Nov. 1908.

Alkimista szimbólumok

- Alchemical Symbols -

2010.

LEGGYAKORIBB ELEMEK

arany

ezüst

higany

réz

ólom

vas

ón

antimon

arzén

bizmut

cink

foszfor

kálium

kén

magnézium

platina

A 4 ÉVSZAK

Tavasz	Nyár	Ősz	Tél

A 4 ALAPELEM

Levegő Air	Tűz Fire	Víz Water	Föld Earth

IDŐSZAKOK

Óra	Nap	Nap és Éj	Éj	Hét	Hónap	Év

A 12 ZODIÁKUS ÉS ALKÍMIAI PROCESSZUS

SZÁM	ZODIÁKUS	CSILLAGJEGY	PROCESSZUS
1.	Aries	Kos	Dekompozíció - Kalcináció
2.	Leo	Oroszlán	Dekompozíció - Digeszció
3.	Capricorn	Bak	Dekompozíció - Fermentáció / Putrefakció
4.	Taurus	Bika	Modifikáció - Kongeláció / Koaguláció
5.	Gemini	Ikrek	Modifikáció - Fixáció
6.	Sagittarius	Nyilas	Modifikáció - Keráció
7.	Virgo	Szűz	Szeparáció - Desztilláció
8.	Libra	Mérleg	Szeparáció - Szublimáció
9.	Scorpio	Skorpió	Szeparáció - Filtráció
10.	Cancer	Rák	Unió - Szolúció
11.	Aquarius	Vízöntő	Unió - Multiplikáció
12.	Pisces	Halak	Unió - Projekció

ÖSSZETEVŐK


Amalgam	Aqua Fortis	Aqua Regia	Aqua Vitae	Cinnabar	Sal Armoniac

PLANÉTÁK


Sol Nap Arany	Luna Hold Ezüst	Terra Föld	Merkúr Higany mercury	Vénusz Réz copper	Mars Vas iron	Jupiter Ón tin	Szaturnusz Ólom lead	Uránusz	Neptunusz	Plútó

FÉMEK

MUNDÁN ELEMEK

Arany

Ezüst

Acél

Aluminium

Higany
(Mercurius)

Kobalt

Nikkel

Ólom

Ón
(Bádog)

Réz

Vas

	Antimon
	Arzén
	Bizmut
	Bór
	Cink
	Foszfor
	Kálium
	Kén(Szulfur)
	Kő
	Magnézium
	Platina

EGYÉB ELEMEK ÉS SZUBSZTANCIÁK

	Agyag Clay
	Alkohol Alcohol
	Alkália (lúg) Alkali
	Ammónia Ammonia
	Aqua (Víz) Aqua (Water)
	Arany Fólia Ginger
	Arany Fólia Gold Foil
	Arany Litharge (ólom-monoxid) Gold Litharge
	Arany Oldat Gold Trinkbar
	Arany Sáfrány Gold Saffron
	Pörkölt Arany Calcined Gold
	Fehér Arzén White Arsenic (Arsenic Trioxide)
	Kénes Arzén Arsenic Sulfur
	Sárga Arzén Yellow Arsenic (Orpiment)
	Vörös Arzén Red Arsenic (Realgar)
	Bádog Spiritusz Spirit of Tin
	Bórax (nátrium-tetraborát) Borax
	Borkő (káliumhidrotartrát) Tartar
	Bronz Brass

	Cukor Sugar
	Ecet (ecetsav) Vinegar
	Desztillált Ecet Distilled Vinegar
	Ezüst Pörkölés Torrefaction of Silver
	Ezüst Spiritusz Silver Spirit
	Fa Wood
	Gázok Fumes
	Gyanta Rosin
	Égetett Hathorn Burned Hathorn
	Hamu Cribbled Ashes
	Hamu (szénpor) Cinder
	Hamuzsír (kálium-karbonát) Potash
	Hematit (vörösvasérc) Haematite
	Higany Quicksilver
	Higany Spiritusz Spirit of Mercury
	Kénkő (Sulphur, Sulfur) Brimstone
	Korom Soot
	Koponya Skull
	Korpuszkula Corpuscle

	Kősó (nátrium-klorid) Rocksalt		Só Salt
	Kréta Chalk		Sóder Gravel
	Kristály Crystal		Szappankő (saponit) Soapstone
	Lapis Lazuli (Lazurit) Lapis Lazuli		Szesz Spirit
	Lúg Lye		Szilikon Silicon
	Magnéziumoxid Magnesia		Tengeri Só Sea Salt
	Méhviasz Beeswax		Timsó (kálium-aluminium-szulfát) Alum
	Mész Lime		Égetett Timsó Burned Alum
	Méz Honey		Tojáshéj Eggshells
	Olaj (oleum) Oil		Trágya Manure
	Olaj Esszencia Oil Essence		Vas Reszelék Iron Filings
	Ón (-Cin) ötvözet Pewter		Vas Rozsda Iron Rust
	Por (púder) Powder		Vas Vitriol (Melanterite) Iron Vitriol
	Réz Acetát Copper Acetate		Viasz Wax
	Rézrozsda (patina) Verdigris		Vitriol Vitriol
	Salétrom (kálium-nitrát) Saltpeter		Vitriol Olaj (kénsav) Sulphuric Acid
	Salétrom Olaj Nitre Oil		Vizelet Urine
	Salétromsav (Aqua Fortis) Nitric Acid		Vörös Ólom (ólom-tetroxid) Red Lead
	Salétrom Virág Nitre Flower

MÉRTÉKEK, ESZKÖZÖK, TERMINUSOK

	Lepárlás (Desztilláció)
	Erjedés (Fermentáció)
	Szűrés (Filtráció)
	Egybeolvasztás (Amalgamáció)
	(Hő)lágyítás (Annealáció)
	Összeállítás (Kompozíció)
	Szétbontás / Rothadás (Dekompozíció)
	Olvasztás / Kivonatolás (Digeszció)
	Porlasztás (Pulverizáció)
	Tisztítás (Purifikáció)
	Csendesítés (Sztiláció)
	Megereszkedés (Süppedés)
	Nemesítés (Szublimálás)
	Olvasztótégely (Tűzpróba)
	Gőz Fürdő (Vapour Bath)
	Befogadás
	Elem
	Bor alkohol (Aqua Vitae)
	Nyereség
	Üledék

	Csapadék
	Retorta
	Rostély (védőrács)
	Csepegtető
	Kanóc
	Mágnes
	Réz Forgács
	Üveg
	Egyenlő Mennyiség
	Font (pound) (453,6 g)
	Egy Font (pound)
	Uncia (ounce) (28.35 gramm)
	Egy Uncia
	Skrupulus (scruple) (0,6g)
	Egy Skrupulus (scruple)
	Csipet (pinch)
	Egy Csipet
	Pint (kb. 1/2 liter)
	Korty (dram)
	Egy Korty

ARANY

Gold is one of the seven metals of alchemy (gold, silver, mercury, copper, lead, iron & tin). For the alchemist, it represented the perfection of all matter on any level, including that of the mind, spirit, and soul. The symbol for gold could also be used to represent the sun in astrology.

EZÜST

Silver is one of the seven metals of alchemy (gold, silver, mercury, copper, lead, iron & tin). The symbol for silver is also associated wth the moon in astrology.

HIGANY

Mercury, called quicksilver by the ancients was used to make red mercuric oxide by heating the element in a solution of nitric acid. The reaction of quicksilver in nitric acid is striking as a thick red vapor hovers over the surface and bright red crystals precipitate to the bottom. Alchemists were convinced that mercury transcended both the solid and liquid states, both earth and heaven, both life and death.

Mercury is one of the seven metals of alchemy (gold, silver, mercury, copper, lead, iron & tin). The symbol for mercury could also be used to represent the planet of the same name in astrology. The metal is often also represented by a serpent or snake.

RÉZ

Copper is one of the seven metals of alchemy (gold, silver, mercury, copper, lead, iron & tin).

ÓLOM

Lead is the first and oldest of the seven metals of alchemy (gold, silver, mercury, copper, lead, iron & tin). The symbol for lead was also used to represent the planet Saturn in astrology.

VAS

Iron is one of the seven metals of alchemy (gold, silver, mercury, copper, lead, iron & tin). The symbol for iron could also be used to represent the planet Mars in astrology.

ÓN (BÁDOG)

Tin is one of the seven metals of alchemy (gold, silver, mercury, copper, lead, iron & tin). The symbol for tin could also be used to represent the planet Jupiter in astrology.

ANTIMON

The metal antimony symbolizes the animal nature or wild spirit of man and nature, and it was often symbolized by the wolf.

ARZÉN

Arsenic was widely used by early alchemists and was also sometimes represented by the image of a swan.

BIZMUT

Although mentioned in alchemical texts it is uncertain what role Bismuth played in alchemical processes.

CINK

Philosophers' wool, or nix alba (white snow) was zinc oxide made by burning zinc in air.

FOSZFOR

Alchemists often used light as a symbol of the spirit, therefore they were especially interested in light that seemed to be trapped in matter such as phosphorus.

KÁLIUM