Liber II.
A nagy kinyilatkoztatás/Második fejezet/
XII.
Isten, Ádámot a porból teremtette és ellátta őt egy rabszolga lelkével. A mocsárt keverte vérrel és kész lett az emberi lény. A lélek, amit egy holttestbe tömtek, isten teremtésének betetőzése. Az ember homlokán ott van a szégyen egy jele, ami megjelöli a rabszolgák törzsének egészét. A szégyen bélyege a pestis kitörölhetetlen pecsétje. Az emberi létezés a legélesebb fajta rabszolgaság. Ez istentől való korlátlan függésre utal. Látják a szabadságot, érzik az ízét, de rabságba estek, torkukat szorítják az aranyláncok, isten hatalom iránti szeretetének stabil masszájaként. Vakon hisznek isten szavának, hiszen a mennyország "Öröme" mindig kívánatosabb a pokol "szenvedéseinél". A korlátlan lehetőségek hamis ígéretei várnak a halálon túl, ahol majd levegő után kapkodsz, amint isten hideg keze, torkodnál fogva fojtogat. Isten fia sorra vereséget szenved az Ördögtől, a magára is halált hozó keresztjéről lógva prezentálja a reményt és új ígéreteket az emberiségnek. A fény közelgő királyságáról beszél, hol a rabszolga megtalálja a jól megérdemelt pihenést és az Ördögöt meg fogják semmisíteni. A hiú ábrándok téves ideológiája táplálja az ember reményét a mennyországért folyó utolsó harcában. Az ígért illúzió nem rongálja meg a beteg lelkét és a vértelen valóság katasztrófája megerősíti az egyeduralom fogantyúit s a vér megalvad, miközben összeköti mesterével a rabszolgát. Az örökkévaló isten rabszolgáit halhatatlan maggal jutalmazzák meg és a csapdák végzetes reménytelenségébe hajszolják. A mocsaras lélekkel rendelkező test az alázatosság és lemondás egy szomorú példája a világegyetem feneketlen mélységeiben. Az ember védtelenségéből, halandóságából fakad isten önelégültsége. Saját képmására teremtette az embert és ez a hasonlóság hordozza magában az elkorcsosulás átkát. Ők a nyugtalanság megtestesítői az egyenlőtlenség rugalmas szimbólumai. Hiába a báránynak engesztelő áldozat, mégis kicsúszott a remény az emberek kezéből és megégette őket. A mester hibáinak panteonja szaporodik a rabszolgákban. A mennyország és a pokolról festett eltorzított morbid kép, megrontja a már így is instabil emberi természetet. Egyre nehezebbé válik megkötni a szövetséget a mennyországgal. Vagyis a rabszolga terhének a fizetsége: béklyó. Ez a szolgaságért járó fizetség. Miközben megalázkodik isten akarata előtt az emberi lény többé már nem képes kiszabadulni a teremtő karmai szorításából. Szürkületben álmodik és vár...
XIII.
Az embernek van egy öntudatos fellépése, hogy elhanyagolja isten akaratát és a "kegyetlenség" útjait járja. A művelt emberek által a gonoszságot felemelték az erélyek rangjára, hogy kielégítsék alacsony fekvésű ösztöneiket. Az ember komorsága megsemmisíti magát és mindenkit, éppúgy, mint ő... Teszik ezt egy meggondolatlan erőfeszítésként, hogy elszökjenek abból az összehúzott bőrből, amibe öltöztette őket teremtőjük. Sáros egójuk megváltoztatja emberi mivoltukat és a konfirmáláshoz vezető, megalázó utat választják. A teremtő piszkos fényének árnyékában nyomorultan örül az apokaliptikus embrió fejlesztésének, amiket elhelyez a nyugtalan mennyország azon bálványai köré, amiket megszelídített angyalok rajzanak körül, mint legyek a döglött állatok tetemét. Ő nem finnyás, miközben kapja az ajándékokat és trágyadombján önelégülten lakmározik. Fizetségül nagylelkűen megdorgálja, még több béklyót aggaszt izzadó szolgáira. Az emberek elmerülnek szolgai kinyilatkoztatásaik áramlásaiban és önként bepréselik magukat a börtöncellákba, melyeket a rabszolgák királya építtetett. A börtön, amelyet parancsolatok, előírások és szent beszédek erős falai zárnak közre. Ők túl vakok ahhoz, hogy meglássák e falakat, képzelt bűneikért imákban tesznek szánalmas erőfeszítéseket mesterük bocsánatáért. Csak egy pillanatra kapnak feloldozást s ekkor a rabszolga élvezetet talál a rothadás érintésében. Csak egy lélegzetvételnyi szünet a bűnök tengerében való fuldoklás, életen át tartó kínjai között. De a bűneik tovább kínozzák májaikat, elnyelik lelkiismeretüket és ékesszólóvá teszik nyelveiket a hízelgés hálójába ragadva. Az "istenkáromló" dicshimnuszok egyhangú nyögésével és az ostorcsapások rendszeres ütlegelésével, extrém módszereket választ, hogy erőket sorozzon be szolgai oldalára, kiken kiélheti vágyódásait és szolgai játékait. Amíg a sír márványává válik, amit az idő és a szelek korrodáltak az ember felajánlja magát. Egy szövetségest keres, szüksége van segítségre. Fürkésző, merev tekintete találkozik a miénkkel.
XIV.
Azóta együtt vagyunk az emberrel, mióta az ősi szürkület szétszóródott, amikor a hajnalcsillag a mennyországból kiűzetett és amikor isten kinyilatkoztatta születését. Kapzsi lázadástól lángolt. Ő türelmetlen volt mindenhez, ami megszabta volna helyét a piszokban. A sötét vágyak démona ringatta egy bölcsőben, tündérmeséket suttogott neki, felébresztette a szenvedélyeit. A démon kételyeket ültetett el benne, régi sebeket vágott fel újra és beletette a büszkeség és hatalom fogalmait, üres füleibe. Elmesélte neki a világegyetem harmóniái és diszharmóniái közül mindegyiket. Ez minden tilalomnak ellenére csatákba vezette őt és tolta őt a pokol tüzébe. De mindez hiábavaló volt. A piszok a rohadt vér élősködőivel, korrodálta az ember szívét. A rabszolga lelke sikított a megváltásért, bűn és félelem gyötörte lelkét. Az ember szívében lévő téves bűntudat érzése megfojtotta őt, gazzal és gyommal nőtte be lelkét. Megtagadott mindent, amikor az alázat és a szolgaság útját választotta. Akkor elfordultunk tőle. Háborúkat és betegségeket, szenvedélyeket és szenvedéseket hagytunk rájuk, fegyvereket és mérget adtunk kezeikbe, majd visszavonultunk az árnyak amfiteátrumába. Elfojtották a felháborodás viharos lángjait lelkükben és bebizonyították, mik is ők valójában. Isten által létrehozott rabszolgák. Miközben az elfajulás veszélyes mértékben nyelte el az emberiség belsőjét a rabszolgaság leprája majdnem mindent megsemmisített, amit egy örökkévalóságot át alkottunk. A rabszolga homlokán lévő szégyenfoltot, saját szolgai vérével kellene lemosnia. Nekünk nincs szükségünk rabszolgákra, nincs szükségünk az abszurd életükre. A rabszolga lelke csak a mestere szívének a kulcsa. Senki sem alkuszik egy rabszolgával, senki nem köt alkut az ő feltételeikre. Őket felfalták és elfelejtették. Úgyhogy az utolsó és legrövidebb esszé: sírfelirat az embernek.
XV.
Most az emberi csapatokról, kiket arra kényszerítettek, hogy álljanak ellen a terjeszkedésünknek. Hús és szellem katonái, csontok és vas. Számtalan tömegek, de mind kudarcra ítéltettek. Csapatokról, akiket besorozott a mennyei parancs, hogy megvédjék ennek a világnak hamuit. Csapatokról, akiket az önfenntartás ösztönével, valamint a mindent átfedő hazugságokkal kényszerítenek a mennyország omladozó kupolái alatt. Az emberi szellem végzetes ellentmondásai hadsereget készítenek, emberekből kiválasztott mártírokból, kik behatolnak a velünk szembeni ellenállás vészjósló szürkületébe. Az igazi tudás nem elválasztható az emberi természettől a kezdeményezés szabadságától. Isten fenyegetéseivel a mi malmainkra hajtja a vizet, miközben szentül hiszi, kimerítheti erőinket. De téved... Istennek nem az ember élete, hanem hatalma és uralkodásának megőrzése a célja a figyelemelterelés manővereit használva. A fenyegetések és hamis győzelmek módszereivel az emberi lélek fejlődését hátráltatja, akadályokat helyez az utunkba. Közöttünk vannak az ember fiai, ezáltal létrehozva az isteni harag szellemét. Azért, hogy őt soha ne húzzák megláncolva Sátán győzelmének szekere mögött, megszegi saját törvényeit és hazug módon adta az embernek a választás szabadságát. De az emberi csapatok természete nem egyezik azokkal a követelményekkel, amiket vállaikra helyeztek. Megremegnek az inváziónk elkerülhetetlen fenyegetésének súlya alatt. Szétszórt rendjei ellenállnak erőszakos behatolásunknak, ami természetüktől fogva, egyre gyengül kísértéseinktől. Szavai már nem gyógyítják meg a széttört csontokat. Az egyenlőségbe vetett hit, ami tipikus a harcosok közötti kapcsolatban a hierarchikus értékek egy rendszeréhez való, tiszteleten alapuló ragaszkodással jár, amit a vezetés kihasznál és rájuk hagyatkozik. Ez ténylegesen egy méreg az ember alakulatának kapcsolataiban. A demoralizáló munkájuk által egy hitetlen légkört teremtenek, ami tájékozódási zavarukhoz vezet és elvtelen hazugságok sokaságához. A nemes versenyért a becsületért folytatott küzdelem, társaik megmentése a halál karmaiból, elenyésző fogalmak lettek számukra, elfogadták az elidegenítés és árulás nyújtotta könnyű megoldásokat. Ezek nem azok a fajta seregek, amik a győzelemhez vezető utat járják. Közeleg az idő, hogy felszúrjuk az emberiség testén lévő tályogot, hogy a felgyülemlett genny kicsordulhasson és a seb megkezdhesse lassú gyógyulását. Az erőnk megfeszíti a belső ellentmondásaik közül mindegyiket és megfojt mindent az egyetemes konfrontáció mély haragjában.
XVI.
Igen, az emberi hadsereg nem isteni... Sátán harcosainak féktelen dühe fogja az ellenséges csapatokat a halált hozó lángok közé lökni. A démoni lényeg erkölcsi fölénye és a pokol mélységeiből feltörő sötét végrendelet, el fogja söpörni az ellenséges erődítményeket és a degenerálódott emberiséget. Áldott az a cél, melyhez gonosztettek vezetnek! Áldott a talaj, amiben a tudás fejlődik! Mi, akik a bánat kelyheit tartjuk kezeinkben, szenvtelenül lemérjük a világegyetem összes háborújának következményeit és a harc a föld uralmáért nem lesz kivétel. A saját gonoszságával terhelt emberi győzelem salakja, térdre borulva hajlong, de démoni gonoszsággal eltapossuk őket. Születésük órájában a legyőzhetetlen emberi hadsereg mítoszai, merev tekintetünk előtt eltűnnek. Az erő és önmegalázás hamis és homályos délibábjai gyújtják meg az inváziónk lángjait. Tökéletességre törekedve, hibák százait követik el s ennek következményeként, hanyatt vágódnak csúszós vérükben. Ők ugyanazok még mindig, mint amik voltak századokkal ezelőtt, bár a végső csata fegyverzetébe öltöztek. Zavart és romlást hoznak a kimerült ideálok táplálóinak, tüzet tartanak a kezükben, miközben testüket emésztik a lángok. Ők, kik isten hagyatékának bábjai a mennybéli üllő és kalapács között vannak, mely folyamatosan lesújt rájuk. Saját babonás félelmeiket megtestesítő fattyjuk szemébe néznek. Az ő háborúját vívják, de nem lesznek győztesek az ember fiai között és könyörületet nem fognak szőni fájdalmas nyögéseik.A halandók nem remélhetnek hasznot a közelgő háborútól. A halandók jobban szeretnének egymással harcot folytatni a saját értékeikért, állandóságaikért, kívánalmaikért. Jólétük iránti reményeik, agressziónk lángoló viharától megperzselődtek. Nem az arkangyal trombitájának hívása, hanem a hamis törekvések küzdelmének a hívása, végzetes ellenállásban töri össze az elszigetelt hordáikat. Az emberi harcosok csúsznak az egyre sűrűbbé váló gyomban, ami összegubancolódik lábaikon, nem tudják megakadályozni a következő lépéseinket és döntő támadásunkat. A sikerünk jobb és gyorsabb, amikor ellenállnak nekünk. A fűnyíró nem fél a sűrű fűtől. Minden katona győzedelmes húsának az álarca alatt a szolgai elfajulás egy baktériuma lakik és ellentmondásaikkal, téveszméikkel akarják bevetni a halott világ mocsarait. Ők a háborúk "istenei". A messiásaik arra késztetik őket, hogy harcoljanak. Sarlóink kaszabolásával, beteg emberi lelkeket és az emberi csapatok mulandó testeit, könnyedén szeljük ketté. Nem tudnak elmenekülni a forró lángok elől. A pokol garantálja a győzelmet!
XVII.
Minden egyes pillanat, sok emberi életbe kerül. Sátán hegyi patakja által mozgattuk halhatatlan légióinkat Chavajoth útjára, amit kiterjesztenek a sötétség elülső részén keresztül Empirium magas hajtásaira. A végső napokban a földi hadseregek milliói luxusban fognak élni, miközben elpazarolják az időnket és ugyanazon időben megsemmisítik önmagukat. Övék a küzdelem módszerei az ellenállás módszerei, melyek öregebbek, mint a tenger, mint például Ádám bűnös húsa és ők olyan haszontalanok, mint teremtőjük dicsőségének sugarai, mely elenyészik a sötétség terjeszkedése által. Itt vannak azok a dolgok, melyekről nem fognak lemondani..."A félelem hárfái...a propaganda éles borotvái...az "igazság" szégyene...börtönök és kivégzések... Minden, melyekről személyes tapasztalattal rendelkeznek, minden, amit a társadalom száműzöttjei ellen használnak, készen állnak arra, hogy lecsapjanak a fejeinkre, mikor halálos szélként látnak minket, mely a társadalmi rendszerük konfliktusaként fúj. De amikor átkutatják szeretett odújainkat a folyó vér útja mentén, ürességtől tátongó lyukakat találnak a föld szellemiségének barlangjaiban, ahol minden átitatódik hideggel és gonoszsággal. Ugyanaz torzította el a háború tisztán látását, mint amiket a lelkeik reszketése elrejtett. Kényszerítette őket, mikor testük reszketett a hidegtől. Káinjaik kezei eldurvítottá váltak a háborúktól, miközben erőink előtt becsukják szemeiket, hozzánk fordulnak karjaik és fegyvereik, amiket utcai harcban élesítettek. Megjavítottuk és elhalmoztuk őket fegyverekkel, miket a hazugság ügyéért állítottak harcba és álnokul hátba lőttek minket. A "Sanctum" van ott, ahol jogaik keselyűi figyelnek. Küldik a bárányokat, farkasként álcázva. Miközben számolják a bárányaikat, miközben számolják az áldozataikat az oltárainkon, epekednek, hogy ollóval vágják a húsunkat. Uralkodni fogunk jogaink által, mivel isten és az emberek törvényei nem erőteljesek és soha nem fog látni a világ közülünk egyet sem láncra verve. Csak lilában vagy bíborban. Sem a halálos játékok, sem a komor emberi varázslatok nem tudták összetörni fegyverzetünket, mely a hittel, akarattal valamint odaadásunkkal ötvöződött. Szavaik összegubancolódnak a városokban kikiáltott züllött, hazug propagandájuk szerkezeteiben, mely végzetessé fog válni számukra. Sem a piszok, sem a felháborodások utáni vágy, semmi nem fogja bepiszkítani köntöseinket és a sötétség igaz fiainak becsületét a halhatatlan "Gonosz" koronájának árnyékában!
XVIII.
Hol Jehova hírvivői fészkelnek az utálatunk kígyói gyűrűznek körülöttük az egyetemes bánat madarainak engedjük, hogy sötét szárnyaikkal felkavarják a fullasztó bűzt és fojtsák meg az emberiséget e szagban. Irgalmatlanok az igazság szörnyű szellemeinek szemei. A szellemek, amik soha nem tudnak nyugodni a pokol orákulumának árnyékai, amik befogják haragunk lovait a fékezhetetlen Fenevad haragjának szekere elé. A halálok közül mindegyik eljő Hasasel által, gyilkosságok halmozódnak a sötétség elkezdi tébolyult tombolását és halálhörgések visszhangzanak a mennyországon végig. A zavarodottság és kétségbeesés lesz az úr ezen órákban. Késő már elfordulni, mikor a bárány csorduló vérének szagát érzed és a Fenevad bölcsességének fénye vakítja szemeid. Vae! Az emberiséget bánat és gyalázat éri. Amikor a porosodó raktárakból előhozzák a háború zászlajait és feltűzik az anyaszentegyházra, megkezdik az esdekléseket, szertartásokat, melyek süket fülekre találnak, nem jő a segítség. Halmokban álló holttesteikből kövezzük ki utunkat. Amíg az emberi katonák életükkel és kárhozatukkal fizetnek örökölt kötelezettségükért, hitük a halál birodalmába tereli őket. Dárdákra tűzzük csonkított tetemeiket és a nagy ünnepségen korsóból isszuk vérüket. Gúnyolódó szavaink és paktumunk az Ördöggel erős egységet alkotva, szilárdan áll!
XIX.
Abbadon napjaiban és Lyilath óráiban, több ezer mellkasnyi lélegzet habokban rázza az óceánokat, megfordítva a karmazsinvörös horizontot, messze kinyílnak a mélységek és meggyilkolt lelkek hamuival és porával térnek vissza a hullámok, Sátán jeleit, pecsétjét hagyva a homokban. A nevünk - A légiók. Neveink magukban hordozzák az öröktől fogva létező erőt és engesztelhetetlenséget, félelmet korbácsolnak, olyan reszketést, melyet ember nem érzett még soha. Halld meg a suttogást a sötétségben. Mindenhol jelen vagyunk, ott, ahol a világot teremtő hitének alapköveit rázzák s ott is, ahol a hit ismeretlen fogalom. Jelen vagyunk mindenki belsőjében, kinek nincs hatalma saját akarata felett s azokban is, akiben van. Részük vagyunk azoknak, kik hűek a pokolhoz és az Ördög akaratához, lelküket a pokol fényével töltjük meg. Amikor jogunk által folytatjuk a háborút, eltapossuk a földet és az alantassággal korrodált emberi testet, melyet beszennyezett a hamis ígéreteket és reményeket keltő keresztény ideológia. Egyesülünk a sötétség hordáinak tízezreivel, kik nem kevésbé zordak, mint a pokol démonai. Az ember rendelkezik a joggal. A félelemhez és a reménytelenséghez való joggal, hisz remélt megváltójukba vetett hiábavaló reményükön kívül, semmi nem marad számukra. Ők a mi jogos tulajdonunk. Dicsőséges urunk Sátán ajándékai. Az emberi szellem szikláiban és szurdokaiban lakunk, ezeknek magasságaiban és mélységeiben, emlékeztetve az embert a rá váró pokol örökkévaló kínjaira. Összegyűlünk és előkészítjük a világot Sátán apostolainak, azoknak az embereknek, akik hitükkel bizonyították rátermettségüket és érdemet szereztek arra, hogy benépesítsék Abaddon helyeit. A pokol a szíveik által uralkodik. Emlékezz az örökkévaló időre a sötét csillagokra a pokol akaratára a pokol törvényeire. Sátán tudja kik járnak a hozzá vezető úton és kik harcolnak mellette s egyesíteni fogja azokat.
XX.
A felhőkön túlról több csapat démon-légy árasztja el a földet, Baal-Zebul a legyek urának hordái, Lilith kíséretében a sötétség áramlásával eltörlik a szégyenletes parancsolatokat. Metsző diszharmóniák a sűrűsödő erő pálcáival hasítják ketté a romokban heverő emberi civilizációt. Kénes füst száll fel a hold sötét oldaláról, amit örök árnyékkal vontak be. Túlcsorduló haragtól fűtve, trónjáról Lilith tolja a világegyetemet egy előkészített sír falai közé. Az ember elmerülve a keresztény tanításokban, elveszve az elavult eszmékben, börtönbe zárja saját testét, így olyanok lesznek, mint akiket keresztre feszítettek az aggodalom méhében. Haragunk és akaratunk megégeti a lelkeket, bűzlő gyógyulatlan sebekből gennyet fakaszt. Belélegezzük az emberi tragédiák vérrel keveredett szagát és szomjazva nyeljük el szenvedésük hangjait, visszautasítva minden könyörületet. Követjük a háborúk jeleit, betörünk idegen világegyetemekbe és csatákban acéloztuk hitünket, erőnket. Egyesült légióink Behemoth zászlaja alatt végzetes vágást ejtenek az angyali csapatokon és oroszlánként tépjük szét húsaikat. A korlátolt és ingatag kápolnák nem fognak védelmet nyújtani az ember képtelen lesz megtartani istennek tett esküjét és erőtlenül behódol Belial hatalma előtt, kinek trónja az istentelen panteonban fényesen pompázik. A pokol és az alvilág táplálja a kénes lángot lelkünkben, ki megérzi, kit megéget, többé képtelen lesz elárulni, visszautasítani vagy feladni a küzdelmet és rajongással fog harcba vonulni a pokolban való létért és Sátán dicsőségéért. Legyél készen a pokol hívásakor. Az alvilágnak javára. Az örökkévalóságban.
XXI.
Az isteni "szeretet" számára nincs hely a szívedben, hiszen ez illékony, mint a legnemesebb olaj és valójában nem is létezik. Az Ördög birtokol mindent és megtanít arra, hogy nincs elnézés a büszkeséghez vezető úton. A fenséges pokol előtt minden derék meghajol és minden térd megrogy. A pokol legsötétebb bugyrában lévő energiák is a harmónia és a kölcsönös tisztelet jegyében működnek Sátán irányítása alatt. Ez a szolidaritás szelleme az aggodalomban, aggodalomban a pokol javára. Nem szeszély által, nem zsarnokság által, hanem a pokol törvényei szerint nagylelkűen ajánljuk fel tetteinket, szolgálatunkat, amit nyújtunk, hol a legmagasabb jutalom az érdektelen-egy jutalom, ami az erőfeszítésünkre érdemes. Sátánnak egy odaadó híve sokkal becsesebb, mit sok elfogott. Nem minden lélek kap helyet a pokol birodalmában. A felelősséggel elvégzett, véghezvitt tettek alapján ítéltetik meg az ember és kaphat kiválóságot a pokolban való létre. Sátán seregéhez tartozni és a pokol javára munkálkodni nemes cselekedet és büszkeséggel tölthet el. Az egyesült pajzsok és szilárd mellvértek a pokol egységes monolitjaként rendíthetetlenül állnak. Igen. Néha mi kegyetlenek vagyunk és ez megsérti az esztétikai érzéseinket, de nem zavarja az erkölcsünket s ha megváltoztatjuk énünket ez pusztán természetünkből fakad. Elutasítjuk az emberi szeretetet, ami az egoizmuson alapul és megtartjuk az egymás iránti démoni rajongást, amit odaadóan követünk. Megsemmisítjük az isteni trónok árnyékát és nem mossuk le kezeinkről a vért. Mi vagyunk a világegyetem fejszéi és küllői, azok vagyunk, melyek eggyé váltak a mélység szellemeivel, akik éberen álmodnak az időtlenség sírjában a pokol tájain. Elpusztítunk mindent és mindenkit, ki ellen áll a sötét szellem fejlesztésének, növekedésének s a jól kitaposott izzó útvonalak helyett az instabil természetük által választott bizonytalan mezsgyét járják. A hazugság hírvivőinek hívnak minket, de ne feledd ők porszemek az Ördög csodálatos gépezetében és "méltó" helyük van a pokol kínkamráiban. Soha nem hazudtunk még egyetlen halandónak sem. A szavunk a becsület ígérete. A halandók hazudnak egymásnak, hogy ne lássák a valótlanságot néző szemeik által. Tartják életüket a megrothasztó dogmákhoz, ahol a tisztaság egyet jelent a tapasztalatlansággal és a hit az ostobasággal. Mi vagyunk, kik rámutatnak a hazugságaikra, melyekkel ellehetetlenítik az életet és leláncolják a lelkeket. Tönkretesszük a rengeteg illúziót és betekintést adunk az álarcuk fátyla mögé. Démoni természettel és gonoszsággal ruháztak fel bennünket, mi lettünk az Ördög szellemi megnyilatkozásai. Ez a vád csak igazolja szavainkat, hogy az ember álarcokat hordjon, igazolja saját hazugságait és önkéntes vakságban éljen, de nem bújhat el előlünk, nem tudja elrejteni igazi lényegünket. Ahogy egy halotti álarc lehet az ember igazi arca és a hazugság válhat diadalmas szekerévé, a végső csata testeik olyan pillanata lesz, mikor lemeztelenítve, elveinkkel felvértezve alázzuk meg őket. Fájdalmat öntünk a kinyitott és soha nem gyógyuló sebeikbe. Nincs zordabb démon a sorsnál. Mi vagyunk az elmúlhatatlan gonoszság, birtoklói vagyunk mindennek, de nincs semmi és senki az Ördögön kívül, ki birtokolhatna minket. Nem törődünk azzal, hogyan tükröződik vissza létünk a világban. Nincsenek időhöz kötött korlátaink, nincs határ és akadály előttünk, amit át ne tudnánk hidalni, Sátán fenséges lobogója alatt állunk és követjük a pokol törvényeit.
XXII.
Minden keresztény és ortodox ősi ellenfelét felébresztették az örökkévaló szárnyas Caco-Daemon úgy, ahogyan megjövendölték, felemelkedik a mélységből. Ahol a hollók lakomáznak saját maradványaikon, ahol az új Akkada falai emelkednek, belovagol a szekéren, mely elé négy prófétát fogtak be és megházasodik Babylon Harimtuval. Uralja a kereszteződéseket, melyek elágaznak lábánál, uralja a föld bazaltjait és a kozmosz hullámzásait, miközben bemutatja a tökéletességet a lélektelen templomon keresztüli spirituális gonoszba jutva. Leviathan gerincének a tetejéről elküldi az elsődleges elemeket a legmagasabb hegemóniáknak és vezeti a csillagokat a sötét vizek felszíneiről Abbadon spiráljaiba, járd a mélység táncait. Az undorító légzésével városokat dönt romba a tűz leheletével égeti porrá azokat, vitathatatlan kegyetlensége által birtokolja az örökség pálcáját. Emelkedésekor megfékezi az elemi erőket és taszítja az ember szívébe, hogy semmi megszentelt és szent ne maradhasson életben. A mélységek központjából kihozta a Holocaust szellemét, amikor megsemmisítette az élet görcseit a tudatukra ébredt emberi áldozatoknak, kik olyanok, mint Ő. Végzetes hadseregek menetelnek utána, maguk mögött hagyva éhséget, pusztulást és háborúkat. Az éjszaka királynője a szelek hangján beszél neki, miközben ereje teljében tomboló viharokat küld utána segítségül. Nem ismer könyörületet és haragjának határa végtelen. Zord megnyilatkozásai és gesztusai csak apró jelei a sötétség hatalmának. Emberi vér forr vénáiban, de ez a vér a legveszélyesebb. Belát a testbe, lélekbe, behatol a templomokba és szárnyal a birodalmak fölött, miközben megöntözi a lázadás magját a keresztények vérével. Mert Ő az Antikrisztus, Sátán akaratának földi perspektívája a Fenevad manifesztációjának földi megjelenítője. Éhsége kielégíthetetlen, természete nyugtalan. Ez az igazság, Ő kielégíthetetlen,az ősi Fenevad az örökkévaló sátáni szükséglet szelleme.
http://obs666.weebly.com/liber-ii.html