Magyar nép eredete

A magyar nép komoly identitási problémákkal küzd. Keveredik bennünk a múlt és a jelen, régi nagy uralkodóink szeretete és kritikája, elismerése és bírálata, a sumer történelem, az „állami” finnugor eredet, stb.
Ebédkor jó külön-külön az előétel, finom a leves, a második, a desszert, de ez mind összekeverve, maga a moslék. Mai tudatunkban minden ott van összekeverve, egyszerre, és ez komoly gond a gondolkodásban.

Viselkedésünk maga is ellentmondó.
Európa legjobb helyén élünk, ugyanakkor teljesen mások vagyunk mint bármelyik szomszédunk. Nem is ért meg minket Európa, valójában félnek. Félnek valamitől, amit ők tudnak, mi pedig nem tudunk, vagy csak nem akarunk tudni.

Elismerjük ugyan, hogy főleg keleti származású nép vagyunk, de mégis a nyugat után futunk. Többször a kihalás szélén voltunk, így Szent István idejében, tatárjáráskor, a török harcok idején, stb. Ilyenkor mindig külső forrásból biztosították a lakosság létszámát, betelepítésekkel. Keleten élő néprokonaink büszkék ránk, felnéznek ránk. Mi viszont nem szeretünk keletre nézni, pedig a Nap mégiscsak ott kel fel. A mongol tipikusan egy ilyen nép, mely nagyon közelinek érzi magát hozzánk. Nem véletlen, hogy a mongóliai magyar nagykövetség épülete volt a legszebb, a legnagyobb. 2006-ban az új kormány egyik radikális döntése volt, mikor bezárta a mongóliai magyar nagykövetséget, és eladta az épületet a franciáknak. Ezek után minden mongol állampolgár a pekingi nagykövetségre utazhat, ha magyar vízumot szeretne. Azt is tudjuk, hogy a mongol-kínai viszony nem felhőtlen.

Tovább kavarog bennünk a sumer történelemhez való hasonlítás. Az elmúlt 100 évben sokan fogalmazták meg, hogy valamilyen rokonságban állhatunk a sumer néppel. Ezt nem csak magyar kutatók, történészek, egyetemi tanárok állították, hanem külföldi szakemberek, akik sumer kutatók és semmi közük a magyarsághoz. Sok nyelvész állítja, hogy ha az ősi sumer nyelven megszólalna valaki, az olyan lenne, mintha magyarul beszélne, bár mi sem értenénk.
Az iskolákban teljes feledésbe merül a Szent István előtti történelem, csak úgy futólag kerül említésre, mintha nem sok közünk lenne hozzá. Mintha szándékosan butítanának le minket, saját vezetőink. Más nép büszke a múltjára, nekünk azt sugallják, merjünk kicsik lenni.
Az egész világ hemzseg a magyar helység-, és folyónevektől, amelyeket ugyanúgy írnak és ejtenek ki, akár mi. Vámos Tóth gyűjteményében: Afrikában található Arad, Ada, Avas, Bakosi, Bányai, Béga, Bikai, Baka, Dráva, Gyula, Moldvai, Rábai. Ázsiában található Apuka, Arató, Barai, Dobó, Daru, Gebe, Hab, Hun, Tokaj, Kapa, Kanna, Tiszta (folyó a Himalája déli oldalán), Seres, Suba, Tata, Bihar, Tomori, Tabán, Zaránd.
A Tatárlakán talált korong 7-8.000 éves, Etiópiában 10-14.000 éves kőbe vésett székely-magyar rovásírást találtak, a Boszniában feltárt piramisban szintén székely-magyar rovásírást találtak, mely több tízezer éves, stb.

Rúnák jelentése és szerepe, egységes eredetű rovásírás
A rúnák még messze a rovásírás előtt jelentek meg, bár ezt a tudomány nem érti és éppen ezért nem is akarja elfogadni. Tény, hogy spirituális tanok taglalják egyedül a rúnák igazi jelentését. Főleg különféle páholyokban tanítják az igazságot, ez pedig sokszor nem írható le.
A rúnák nem mások, mint a földi életet irányító istenségek, erők, elemek jelei, azokat megtestesítő szimbólumok. Ezekből összesen 25 darab van. Messze az ember megjelenése előtt léteztek Az istenségek, erők, elemek mind rezgések, ahogy maga az egész anyagi világ is. A rúnák az istenségek, erők, elemek tulajdonságainak megidézésére szolgálnak.
Napjainkban úgy nevezik, hogy az ógermán rúnák, hiszen az északi népeknél fedezték fel ezeket a jeleket. A vikingek úgy tartják, hogy Odin isten ajándékozta az emberiségnek ezeket a jeleket.
A rúnák nem írásjelek voltak, nem egy adott információt akartak rögzíteni kőre, fára, homokba, hanem egy-egy eseményt, élethelyzetet befolyásoló erőket megmozdító, megjelenítő jelek, szimbólumok. Ilyen tulajdonságok a siker, védelem, szerencse, stb. Tudatos alkalmazásuk segített a hozzáértőnek. Mivel nincs jó és nincs rossz, a rúnák a fizika törvényei szerint nem rendelkeznek érzelmekkel, nem bírálnak felül. Éppúgy, ahogy nincs se fehér, se fekete mágia, hanem fehér vagy fekete mágus. Nincs jó és rossz kés, az, aki a kezében fogja a kést, dönti el, hogy kenyeret vág, vagy embert öl.
Mátyás király híres Fekete Serege is spirituális erővel bírt. Úgy tarják számon, hogy egy lovas katona elbánt 30-35 ellenséggel. Mátyás királynak volt egy küldetése, melyben segítette őt zsoldos serege. Mikor Mátyás Bécsben megtorpant, a Létezés kikapta őt (megmérgezték), és az addig egy célt szolgáló sereg szétszéledt és fosztogatásba kezdett, más cél szolgált.
A Hitler által használt horogkereszt sem új keletű. Négyezer éves szobrokon is látható. A horogkereszt Siva isten jele. Ő a romboló. Hitler az első fázisban a rombolást végezte Siva jelképe által támogatva. Nem véletlen, hogy egy egész népet tudott hipnotizálni és maga mellé állítani egy gyilkos háborúban. Ez a különleges hatás a mai német fiatalok körében is hat. A rombolás után következett volna a fordított horogkereszt alkalmazása, mint a teremtés jelképe, mikor építi az új birodalmat. Ez a jelkép Brahma isten szimbóluma. Mikor ezzel a fázissal is végzett, következett volna a fenntartás, az egyenlő szárú kereszt, Visnu isten jelképe alatt.

Az alap rúnák a következők (25 db):

Az emberiség fejlődésével kezdett kialakulni az írás, ennek első formája a rovásírás vagy ékírás. Mivel a rúnák mindenhol ott voltak az emberek életében, függetlenül attól, hogy a világ melyik részén éltek, az első rovásírás jelek félelmetesen hasonlítottak a rúnákra, hiszen abból indultak ki. Így egyáltalán nem véletlen, hogy a sumer rovásírás nagyban hasonlít a magyar rovásírásra, sőt az egyiptomi hieroglifákra. Így történhetett meg, hogy magyar kutatók a hatvanas években jobban olvasták az egyiptomi piramisok belsejében található hieroglifákat, mint maguk az egyiptomiak.

A magyar rovásírás igazi formája a Magyar Adorján féle rovásírás.:

Mint minden szakrális írás, ez is jobbról balra íródott, a múltból a jövőbe.
Szent István, államalapítás után betiltotta a rovásírást, helyette bevezette a latin ábécét. A világon két népre volt jellemző, hogy szinte mindenki tudott írni az emberek széles tömegéből, ez volt a sumer és a magyar. Az új latin abc-t viszont csak a papok és íródeákok tanulták meg, ily módon a nép egyik pillanatról a másikra írástudatlan lett. Azonban a nép magában hordta a tudást, hiszen az 1848-as forradalom idején a magyarok rovásírással üzentek egymásnak, a ház falára felfestve jól látható módon, azonban nem volt senki a labancok közül, aki ezt értelmezni tudta volna. A szocializmus idején egyenesen tilos volt arról beszélni, hogy ilyesmi létezik. Napjainkban szerencsére újra reneszánszát éli ez az írásmód. A spirituális iskolákban gyakran tanítják, hogy a magyar a teremtés nyelve. Ha az ember a rovásírást alkalmazza, jobbról-balra, pillanatok alatt megtanulja használni és egy magasztos érzése támad, mintha meditálna, mintha a Teremtővel levelezne. Ehhez hasonló a magyar női meditáció, a szakrális ősi motívumok hímzése.
Székelyföldön paraszti körökben napjainkban is sokszor használják a mezőgazdasággal kapcsolatos információk rögzítésére az ősi rovásírást. Mikor megkérdik az idős embereket, hogy miért teszik ezt, a válasz szinte mindig ugyanaz, ez olyan magasztos érzés és mintha megáldanák saját munkájukat.
A világ minden részén a rúnákból alakultak ki az első rovásírásos betűk, majd a kereszténység térhódításával a latin ábécé jelent meg, mindenhol gyökeresen eltörölve a rovásírást. Ha megnézzük az első rovásírások mennyire hasonlítanak, helyenként pedig teljesen megegyeznek az ősi rúnákkal. Az északi népeknél egyenesen rúnaírásról beszélnek, ez valójában ott is csak a rúnákból kialakuló első rovásírás. Addig amíg egy ősi rúna egy tulajdonságot, egy adott típusú láthatatlan, de létező Erő megnyilvánulását jelentette, addig a rovásírás egy-egy jele, egy-egy betűt jelentett.

Magyar az ősi nyelv?

Az 1900-as években több olyan fehér indián törzset fedeztek fel az Amazonas őserdeiben, akik eddig elszigetelten, a világtól elzárva éltek. Az első világháború után több újság is írt arról a tényről, hogy az emigrált magyar mérnökök egy része az általuk vezetett építkezéseken bizonyos indián munkásokkal magyarul beszélnek a munkavégzés során. A második világháború után még több emigráns telepedett itt le, ezek egyike volt Móricz János. Ő szándékosan kutatta az ősi törzseket. Az 1960-as években Ecuadorban talált három, magyarul beszélő törzset, ezek a Cahari, a Mochica, és a Puruha. Kutató munkájának eredményeként magyar nevű földrajzi helyek, településnevek és magyar családnevek sorára bukkant. A törzsek mindent tudtak az őstörténelemből, és szkíta rokonságukról beszéltek.
Móricznak az őslakók megmutattak egy barlangot, melynek a Táltosok Barlangja nevet adta, itt ősi ereklyéket, ősi magyar rovásírásos emlékeket talált és az egész magyar őstörténelmet.
Természetesen a felfedezését Móricz, lévén büszke magyar, bemutatta a világnak, azonban nem kapott igazi nyilvánosságot. Ebben a spanyol leigázók döntő szerepet játszottak.
Az 1970-es években Móricz nyomán francia kutatók indultak el, hogy keressék a még megmaradt magyar nyomokat. Ők az ősi európai civilizációt és annak szerteágazó nyomait keresték. Sosem tértek vissza. Az egyik hír szerint meghaltak. A másik szerint olyan végtelen spirituális felemelkedésben volt részük, hogy nem óhajtottak visszatérni a fejlett nyugati világba.

Másik érdekesség II. András uralkodása idején (1205-1235) történt. A pápa kérésére a magyar király elindult 20.000 fős sereggel a Szentföld felszabadítására, az idegen vallású népek kiűzésére. A keresztes háborúk fő ideológiája az volt, hogy minél több embert ölnek meg a harcok során, annál nagyobb dicsőség vár rájuk a túlvilágon. Mivel II. András és serege nem öltek meg egy embert sem a Szentföldön, ezért a pápa kiátkozza őt és sikertelennek minősíti a hadjáratot.
II. András leírásai szerint mikor a Szentföldre ér, saját nyelvén köszönti őt és seregét az ott élő nép. Napokon át ünnepelnek a találkozás örömére, majd két hónap alatt Jeruzsálem királyává koronázzák, úgy, hogy egy csepp vér sem folyt. Természetesen a pápa számára ez nem nevezhető sikernek, de a magyarság számára igen.

Kőrösi Csoma Sándor
Székely kisnemesi családban született, 1784-ben. Gyerekkora óta feltett szándéka, hogy megkeresi a magyarok őseit, felkeresi a honfoglalás útvonalát, mérföldköveit és megkeresi az Ázsiában maradt testvéreket.
Kevesen tudják, hogy szabadkőműves lett, és az itt szerzett tudás még jobban megerősítette elhatározásában. Szabadkőművesként hallott a világ, az emberiség eredetéről, a magyarság szerepéről és származásáról (spirituális körökben meghatározó szerepet tulajdonítanak a magyarságnak úgy a múltat, mint a jelent illetően). Sokat edzette testét és akaratát, szándékosan sokat nélkülözött, éhezett, így készült a nagy útra.
1820 és 1842 között nagy utat tett meg, hol a pestisjárvány állta útját, hol a perzsa háború, de útja során bejárta egész Belső-Ázsiát, megtanulta a tibeti nyelvet, elkészítette Tibet történelmét, földrajzát, és elkészítette a tibeti-angol szótárt, mindezért később szentté avatták.
A tibeti nyelvet azért kezdte tanulmányozni, mert remélte, hogy talál utalásokat a magyarság eredetére.
Utazásai során találkozott kisebb népcsoportokkal, melyekkel meg tudta értetni magát magyar nyelven, számára ez mindennél többet jelentett.
Utazásai vége felé több mint 17 nyelven tudott írni vagy beszélni. Ahogy egyre több nyelvet ismert, több ezer könyvet olvasott, egyre jobban átlátta a valós történelmet, a népek vándorlásait, megértette, hogy a magyarság egy a Kárpát-medencében kialakult nép, mely azonban főleg Ázsia irányából érkező keleti népek kultúráját és tudását hordozza. Azt is megértette, hogy saját kora magyarsága lemondott saját tudatáról, és néha az idegen törzsek sokkal többet tudnak az ősi történelemből, mint a „modern magyarság”.

A Kárpát-medence népe
Európában az élet a Kárpát-medencében alakult ki, itt volt a legélhetőbb a klíma, itt a legalkalmasabb a mezőgazdaság számára az éghajlat, a talaj illetve itt a legbőségesebb a víztartalék, itt a legkevesebb az éghajlati kilengés, ritkák a kiszáradásos, sivatagosodási időszakok. A négy évszak jelenléte kiegyensúlyozottságot eredményez. Földrajzilag aKárpát-medencét védik a környező hegyek, ide értve az Alpokat is.
Mindezek tudatában megértjük, hogy sokan pályáznak erre a helyre a nagy nemzetek közül, illetve az önjelölt módon, a világvégét túlélni hivatott nemzetek.
A Kárpát-medence szinte az ősidőktől fogva lakott volt, és a fejlődés párhuzamosan zajlott a sumer fejlődéssel.
Például, amikor a sumer területeken a rézbányák és a rézfeldolgozás a csúcskorát élte, akkor a Kárpát-medencében szintén ez a fejlettségi fok volt tapasztalható, mindez i.e. 4.000 körül.
A mai Magyarország területén százezres lélekszámú települések romjaira bukkantak, ezeket mai szóhasználattal megapoliszoknak nevezhetjük, tekintetbe véve az akkori városok lakosságának számát.
A Kárpát-medence népére jellemző, hogy befogadóak voltak, azaz akik messziről jöttek, azok itt letelepedhettek, beolvadtak és gyarapították az itt élő kultúrát. Amolyan össznépi olvasztótégely alakult ki az idők során. Több kutató arról beszél, hogy matriarchális társadalmi rendszer volt a jellemző, azonban itt ez azt jelenti, hogy befogadó, mint az anya, mint a nő. A jangos társadalom expanzív, nem elég a saját területe, hanem terjeszkedik, gyarmatosít. A nemzetek közül ilyenek az angolok, spanyolok, portugálok, az angolok utódaiként az amerikaiak, stb. Ők mindig is abból életek, hogy más területeket leigáztak és hazavitték az ott elvett javakat. Ezzel ellentétben a jines társadalom befogad, asszimilál és ő maga is tanul, fejlődik.

Mitől más a Kárpát-medence népe?
I.e. 1.000 körül Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és a Kárpát-medence népének. Az Ómagyar Mária-siralom szövege a mai napig érthető, hiszen szókincsét, mind a mai napig használjuk. Shakespeare drámáit, a művelt angol már csak szótár segítségével képes elolvasni, mivel annyit változott nyelvük az elmúl 450 év során. A magyar megtartotta nyelvtanát és szókincsét. Mindez azzal magyarázható, hogy a magyarhoz képest az angol egy fiatal nyelv, ugyanis fiatal korában sokat változik, fejlődik, alakul egy nyelv, majd egy idő után megállapodik, bár kisebb változásokon még akkor is átmehet, ezek viszont nem alapvető változások.
A Magyar Zenetudományi Intézet regisztrált 200.000 magyar népdalt, amelyből 100.000 már megjelent nyomtatásban is. A 80 milliós Németországban összesen 6.000 népdalt tudtak összegyűjteni.
A magyar mesevilág páratlan az egész világon. Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá. A legtöbb európai országban, a gyerekek számára írott mesekönyvek írói a magyar népmesékből indulnak ki.
Európa nem ismerte a hús megfőzésének módját. Nem ismerték a villát és a kanalat. Kézzel és késsel ették a sütött húst. Keletről érkezett a sajátos fűszerezési technikák sora, a darabolás, a fűszerekkel való összefőzés. Az édes, sós, savanyú, keserű ízek mellé keletről érkezett az erős íz alkalmazása az ételekben.
Szintén keltről származik a nadrág, a zakó (kazak), a hosszú kabát (kaftán).
Amíg Európa saruban, csizmában, bocskorban járt addig keleti népek behozták a háromnegyedes sarkos cipőt, az alsó fehérnemű is így került a világnak erre a részére.
A hollandok 400 éve termesztik a tulipánt, a Kárpát-medencében 3.000 éve. Az egyetlen európai tulipán fajtának, a Tulipa Hungaricának géncentruma, a Kárpát-medencében van.
Az öntözéses gazdálkodás és a vetésforgó is keletről érkezett, addig főleg a sumerok ismerték, leírásaik szerint ezt a tudást az istenektől kapták ajándékba. Mára már Európa elfelejtette ezt a tudást, és jórészt ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek, elhasználódtak.
Ludas Matyi története teljesen hasonló egy régi sumer népmesével. Abban egy szegénylegény Nippur városában hasonló helyzetbe kerül, mikor egyetlen vagyonát a kecskéjét elveszi egy gazdag ember. Ekkor megfogadja, hogy háromszor veri vissza. Meg is tette furfangos módon. A nippuri mese kb. 6.000 éves.
Nincs a világon több, ehhez hasonló mese.

A Nap mindig keleten kel, és nyugaton nyugszik.
A sztyeppén élő népek, ahogy ma nevezzük őket a nomádok, igen értékes tudást és életvitelt képviseltek. A sztyeppei életet meghatározza a hely, a terület, annak az ellátó képessége. Egy-egy törzs tartott bizonyos mennyiségű lovat, illetve haszonállatot, mindehhez adott nagyságú területre volt szükség. A keleti népekre mindig is jellemző volt a szaporodás, mely túlnépesedéshez vezet. Ilyenkor, mivel a földterület mérete korlátozott, a törzs egy része elmegy, hogy a megmaradóknak elég életteret biztosítson.
A sztyeppei népek mozgékonyak, a megélhetésük miatt különböző harcművészetek mesterei voltak, keresztül-kasul járták a távoli régiókat is, és ahol tehették, letelepedtek. Út közben sokat tanultak más kultúráktól is, mondhatni az információ és a tudás hordozói lettek.
Ez, a keletről induló népvándorlás mindig is jellemző volt az emberiség történelmére. Ugyanez zajlik napjainkban is. A keleti népek túlnépesednek és elindulnak nyugat felé, magukkal hozzák tudásukat. Ha megnézzük a történelem során a nyugati kultúrákat, amikor kezdenek belefulladni saját mocsarukba, mindig kelet felé fordítják tekintetüket, és onnan várják a segítséget, a megoldást. A Nap mindig keleten kel.
Az ősi harcos népeknél megfigyelhető egy kettősség. A fennmaradás érdekében gyakran egy törzs két részre oszlik, az egyik fele harcol és megvédi a másikat, nincs családja, mert ha meghal, nem marad árva család. A másik fele a törzsnek nem hord fegyvert, ő földművelő, állattartó, családja van, sok gyereket szül, nevel, ő biztosítja az élelmet és a szaporodást mindkét csoport részére. A törzs két fele vagy akár két külön törzs, aki így összekötötte sorsát, mai szóval élve szimbiózisban élt.
Ilyen feladat megosztást találunk Hunor és Magor esetében. Hunor volt a harcos, család nélküli törzs, hódítottak, harcoltak és vigyáztak Magorra. Magor volt a törzs, mely hordozta a népcsoport igazi küldetését. A Magor törzs tagjai teljesen egyformán öltöztek, egyformán hordták a frizurájukat, és hordozták az ősi tudást, a küldetésüket, mely spirituális jellegű volt. Ez a népcsoport magas tudatszinttel bírt, ahogy ma mondanánk megvilágosodott emberekből állt, akik megértették a teremtést, tudták helyüket és szerepüket a világban, volt egy ősi kapcsolatuk olyan erőkkel melyeket szabad szemmel ma sem látunk, és letagadjuk ezeknek az erőknek a létét a tudomány nevében. Nekik köszönhető az, hogy a magyar ember feltaláló, alkotó, ötletei vannak, igazából csak leszed dolgokat a világmindenségből.

A világ minden részén megtalálható a sámánizmus, azonban a Kárpát-medencébe a keleti népek hozták el. A sámán egy olyan, magas tudatszinttel rendelkező ember, aki különböző technikák segítségével más, a szabad szemmel nem látható világokat is elért, ott neki szava volt, és az ottani döntései kihatással voltak a háromdimenziós világra és annak eseményeire. Olyan ez, mint ma az internet. Ha valamit nem tudunk, rácsatlakozunk és letöltjük. Az is előfordul, hogy feltöltünk információt és mindezzel befolyásoljuk, alakítjuk napi életünket. A sámán mindig ott volt a törzs vezetője mellett és segítette a vezető munkáját, tanácsadója volt. Sámán nélkül a vezető nem tett egy lépést sem. Viszont a sámán sosem volt vezető, csak bölcs tanácsadó. Ő sosem döntött. Sámánnak születni kellett (és kell). Az emberek mindig keresik a párjukat, mintha fél-emberek lennének. Erről szól egész életünk. A sámán olyan kivételes egyensúlyban van, hogy egymaga az egész. A sámán nem keresi párját, mert nincs hiányérzete. Tud ő párkapcsolatban is élni, de egyedül jobban érzi magát. Ma divatos sámán és táltos képzésekre járni. Sámán csak az lehet, aki annak születet, ennek megfelelően karmája is ez.
A keleti népek még napjainkban is ismerik és alkalmazzák a sámánizmust.
A magyar őstörténelem is tele van sámánokkal, legismertebbek a hunok sámánjai. Az egyik legnagyobb sámán, a hun idők kezdetéből Csalogány volt. A csalogány az az énekesmadár, mely a legnagyobb frekvenciatartományt tudja kiénekelni. A nevezett sámánt azért nevezték Csalogánynak, mert a létezés minden síkját meg tudta szólítani. Tőle sámán dinasztiák származtak. A Csalogány, egy ősi magyar családnév, nagy múlttal.
Szent István, mikor a kereszténységet meghonosította, megölette a sámánokat, így a sámánizmusnak vége lett. Ugyanakkor a sámán fogalma tovább élt táltos néven, igaz itt már kibővült a fogalom. A sámánizmus a spirituális világ peremterülete. A sámán bölcs ember, a láthatatlan erőkkel dolgozik, adott cél érdekében. A táltos az szélesebb területet ölel fel, mert ő amolyan pap is, nevelő is, orvos is. Míg a sámán szellemekkel gyógyított, addig a táltos a szellemeken túl, akár masszázzsal is. Táltos lehetett vezető is. Sok magyar királyra és vezetőre mondták, hogy táltos volt. Még a magyar népmese is táltosoktól hangos.
Egy ilyen híres vezér Koppány volt (mai szóhasználattal, utólag nevezhetjük táltosnak). Mint vezér, harcban a magyarok ősi taktikáját alkalmazta, mely szerint ékszerűen behatoltak az ellenség közé, majd visszavonulást színlelve, a megüresedett helyre beáramló ellenséget oldalról körbevették és felmorzsolták. Szent István a taktikát ismerve, a német seregek élén, bekerítette a magyarokat. Koppány, akit nem fogott a kard (ezért tekintették táltosnak), úgy döntött, inkább ő haljon meg, mint a magyar nép. Mikor ezt a döntését meghozta, azonnal megsérült, majd később meghalt.

Honfoglalás – Honvisszafoglalás!
A II.-IV. században, a Földön élő emberiség életmódjához képest megjelent az első túlnépesedés. Azt jelenti, hogy a lovas pásztornépek élettere csökkent a túlnépesedés miatt és ekkor elindultak új területeket keresni. Másfelől a III.-IV. században egy kisebb globális lehűlés volt tapasztalható, mely tovább csökkentette a használható legeltetési területeket. A következő hat évszázad a vándorlásokról. A honfoglalásokról szól. A Kárpát-medence területén több száz honfoglalás történt, csak az általunk Honfoglalásnak nevezett esemény körül 62, ennek több mint fele a mai Erdély terültére történt, a többi a mai Magyarország területére. Teljesen természetes, hogy egy népcsoport miután egy ideig itt élt, elment majd leszármazottai akár három évszázad múlva visszatértek. A IX.-X. századra már nem igazán volt szabad terület, hont foglalni csak mások rovására lehetett, akár annak engedélyével, akár harcok árán.
A hun nép volt a kor egyik domináns lovas, katona, vándor nemzete. Eredetükről a Hunor és Magor legenda szól, materiális szinten eredetük bizonytalan. Mivel Európát és Ázsiát keresztül-kasul járták, ezért kevert génállomány jött létre. Annyi biztos, hogy a genetikájukban dominánsan ott van a mongoloid és az europid (turanid, pamirid). Származtatásuk származik a mongol sztyeppékről, mások a sumerokhoz kötik őket, ismét mások az alánokhoz, vagy a törökökhöz. Azonban a valóságban lehetnének ők akár szkíták is, vagy szarmaták. Egy biztos, tudásukkal, harcmodorukkal, megújították Európát és sok olyan tudást hoztak magukkal, ami csak a sumer területekre volt jellemző. I. sz. 405-ben a hunok egy része megtelepszik a Kárpát-medencében, ez kb. 20-30 ezer főt jelent.
A hun csapatok másik része végigverte Európát, Attila vezetésével véget vetett egy korszaknak. Attila sámánjai révén tudta, hogy küldetése van, le kell zárnia egy korszakot. Ezért mondták, hogy „Attila: Isten ostora”. A Római Birodalom legyőzése végén Róma lerombolását és a pápaság megszüntetését tekintette küldetésének. Róma mellett a pápa pénzt ajánlott fel és rendszeres adófizetést (ilyet azóta sem tett egy pápa sem). Ekkora vagyon láttán Attila szíve megenyhült. A Létezés azt, aki nem teljesíti a feladatát, kikapja az életből, így Attilát megmérgezték, a hun csapatok szétesnek, gazdátlanul és céltalanul portyáznak. Ehhez hasonló volt Mátyás király esete, aki Bécsnél járt hasonlóan, és a spirituális képességekkel bíró Fekete Sereg rablóbandává változott Mátyás király megmérgezése után.

Attila szerepe a történelemben vitatott. A megalázott Nyugat vérengző barbárnak nevezte, azonban Priszkosz bizánci történetíró járt Attila táborában. Tőle maradt fenn sok információ. Elmondása szerint nem volt sem barbár, sem primitív, hanem ellenkezőleg jól képzett volt, nagy tudással (20 évig tanult Rómában), határozott, céltudatos, de szava törvény volt, nem tűrt ellentmondást. Tudta, hogy mit akar, az „égiekkel kommunikált” (ma úgy mondanánk, hogy spirituális), sámánjaira hallgatott (kivéve amikor elcsábult a pápa ajánlatától).
Európában meghatározó szereppel bírtak még az avarok. Vannak akik a pártusokat tekintik avaroknak, és a hunok utódainak is tekintik őket. Harcmodoruk hasonló a hunokéval. A VI. században hatalmuk alá kerítik a hunokat, majd megjelennek a Kárpát-medencében. Az avar nép nem volt sem homogén nép, és a beszélt nyelv sem volt egységes. A VII. században az avarok a Kárpát-medencéből támadták Bizáncot és ekkor már közöttük megtalálhatók a szláv népek is.
A kor jellemzője, hogy emberöltőnként új népek jöttek, mások távoztak, hatalmas volt a forrongás, mindenki mindenkivel társult, hogy harcoljon új területekért, azonban már minden hely foglalt volt. A Kárpát-medencére jellemző azonban a nagy össznépi eggyé válás, mind genetikai, mind nyelvi, mind kulturális szinten.
Nem lehet meghatározni egy adott időpontot, amikor azt mondhatjuk, hogy ez vagy az a népcsoport bejött a Kárpát-medencébe és innentől kezdődött valami teljesen más lett. Ez, egy több évszázadon át tartó folyamat.

Szent István szerepe
Az életben nincs jó és rossz, egyszerűen csak EZ VAN.
Szent István szerepe nem jó és nem rossz, nem célunk azt megítélni, egyszerűen csak alakította a történelmet. Döntéseit természetesen saját érdekei befolyásolták, de ez igaz minden ma élő vezetőre is. Ilyen az ember. Nem jó és nem rossz, egyszerűen csak ez van.
Szent István egy korszakot zárt le a Kárpát-medence történelmében. Az össznépi olvasztótégelyben keveredtek össze a már évszázadok (évezredek) óta itt élő népek azok kultúrája, genetikája, a keletről érkező népekkel azok kultúrájával és genetikájával. Az itt élő ősi nép, befogadva a sok újat, amit a keleti népek hoztak, maga is átalakult. Egyfelől hozott egy ősiséget, mely még a sumerokra volt jellemző, másfelől sok újat tanult és ily módon alakult a magyarság, a maga természet szeretetével, a maga befogadó mivoltával.
Szent István elvágta az eddigi fejlődési irányt. Ez nem jó és nem rossz, de új utat jelölt ki. Megszüntette a sámánizmust, elvette az emberek hitét. Elvette a néptől az írást (a sumerokon kívül a Földön egyedül a magyar nép rendelkezett azzal a tudással, hogy a nép minden tagja írni tudott). A harcok miatt a népet a létszámbeli kihalás fenyegette, ezért is engedett bölcsen Koppány. Szent István cserébe hozott egy új vallást, mely a kereszténység volt, és a latin ábécén alapuló írást, mely csak a papok és íródeákok kiváltsága volt, és ettől a ponttól a magyar nép függetlensége megszűnt, ettől a ponttól kezdve, mindig más érdekeket szolgált ki. A változás olyan mértékű, mintha holnaptól a kínai ábécé betűivel írnánk, ezt csak néhány kiváltságos tehetné, hitünkben egy pillanat alatt át kellene térni valamilyen, tőlünk nagyon messze álló hitre, és az ország lakossága annyira megfogyatkozna, hogy a kihalás fenyegetné.
1001-ben Géza fejedelem fiát, Vajkot pápai koronával királlyá koronázták, ekkor jött létre a Magyar Királyság. István keményen levert minden ellene lázadót, megöletett mindenkit, akinek más volt a véleménye, tűzzel-vassal irtotta a régi hitet, erőszakkal terjesztette a katolikus hitet, templomok sorát építtette. Viselkedését nagymértékben befolyásolta német felesége, gyerekkori neveltetése és hite a katolicizmus mindent elsöprő erejében, egyedüli igazságában.
A kezdeti nagy fellángolást követte a felébredés pillanata. Mikor saját és fiai bőrén megélte és megértette, hogy mit jelent királynak lenni, akkor kezdett eltávolodni a pápától. Ennek egyik formája az volt, hogy nem engedte, hogy a pápa egyenes módon beleszóljon az ország irányításába, a másik lépése az volt, hogy az országot Szűz Mária védelmébe ajánlotta. A római központú katolikus egyház jellemzője, hogy hímnemű minden szent. István elindította a Mária kultuszt az egyházon belül. A katolikus egyház tanaiban szerepelt ugyan a Fekete Madonna, főleg francia területeken, de ez egy elszigetelt jelenség. A genetikai vizsgálatok alapján több tudós is állítja, hogy Jézus, feleségével, és gyermekeivel francia területeken élt kb. 128-132 éves koráig, és az akkori francia királyi vérvonalat indította el.
Istvánnak maga a pápa küldött koronát, miután a keresztény hitért cserébe a magyarok kikövetelték a koronát. István halála után a korona visszakerült Rómába, ez ma is megtekinthető a Vatikánban.

Szent Korona
Ki lehet egy törzs/nép/ország vezetője? Nyilván az, aki a leghasznosabb ennek a közösségnek. A vándor népek, akik napi szinten küzdöttek az életben maradásért, nyilván olyan vezért választottak, aki erre a szerepre a legalkalmasabb volt, és ki is álltak mellette utolsó csepp vérükig. A vezért támogatták a sámánok, vagy az Öregek Tanácsa, akiknek a jóváhagyása nélkül a vezető nem cselekedett.
Nyilván az lehet jó vezető, akinek a legmagasabb a tudatszintje, aki a legspirituálisabb, a legfelemelkedettebb. A vezető szava maga a törvény.
Napjainkban is szokás, hogy a vezető egy esküt tesz le. A nagyobb népeknél az eskü egy-egy beavatási szertartás. Ha ezt rosszul mondják, nem ér semmit. Példa erre Obama, akinek elírták az eskü szövegét, így újra le kellett tegye. Eskü után megváltozik az ember, lehet hogy pont az ellenkezőjét teszi annak, amit előző nap mondott. Az eskü olyan mint az áldás vagy az átok, átprogramozza az illető auráját, lelkét.

A kristályok, a vízhez hasonlóan a környezet rezgéseit adják-veszik. A kristályok programozhatóak, nincs tudatuk, tehát éppúgy jóra, mint rosszra. Már az ókortól hasznosítják a kristályok rezgéseit a gyógyításban. Napjainkban újra kezdjük felfedezni a hasznosságukat. Nincs olyan elektronikai eszköz, amelynek lelke ne kristály lenne.
A korona, egy olyan eszköz, mely beavatási szertartást végez azon a személyen, aki azt hordja. A korona több kristályt tartalmaz és szakrális jeleket (például rúnákat). Az egyik kristály egy típusú rezgést bocsát ki, egy másik, másik típusú rezgést, az egyik szimbólum például védelmező erőket mozgósít, a másik a tisztánlátást, a megérzést segíti, stb. Olyan ez mint egy koncert, az egyik hangszer ezt játssza, a másik azt, majd mind az összes egy hangzatos zeneszámot eredményez, mely ellazítja, megnyugtatja, vagy ellenkezőleg feltüzeli a hallgatót. A koronát nagy tudású sámánok vagy táltosok készítették, amolyan mestermű volt, melyben minden tudásuk benne volt.
A Magyar Szent Korona nem származik sem Rómából, sem Bizáncból, hanem az avar időkre vezetik vissza, ismeretlen sámánok munkája. Ez tipikusan beavató korona. A világon egyedülállóan, ez a Korona nem csak egy korona, hanem a mai szóhasználattal élve egy jogi személyiség. Az egész népet jelenti a földekkel, vizekkel, egyszerű néppel, nemesekkel, mindennel együtt, és a király nem a végtelen hatalommal bíró főnök. A királynak is van főnöke, a Korona, azaz az ország, a nép. A Korona, a fényt, a tudatot vezeti a király fejébe, hogy felül tudjon emelkedni saját problémáin. A király nem birtokolja az országot, hanem a legjobb tudása szerint vezeti, mellérendelő szerepű. A Kárpát-medencében az emberek faluközösségekben éltek, ahol közösen birtokolták a földeket, közösen dolgozták meg és közösen osztoztak belőle. Mária Terézia szüntette ezt meg, bevezette a hűbérúri rendszert, így az emberek már nem egymás mellett dolgoztak, hanem egymást kizsákmányolva.
A Korona programja tartalmazza az ország függetlenségét, az ahhoz való mindenkori ragaszkodást. Szintén Mária Terézia volt az, aki a Szent Koronát átprogramoztatta, hogy az azt viselő király és azáltal az ország, szolgáljon. A kalapos királyként ismertté vált II.József tudatosan lemondott a Korona használatáról, nem kívánta, hogy az ő gondolkodását, viselkedését programozzák.
A Szent Korona igazából egy alkotmány, mely Szent István előtti időkben született, azonban Mária Terézia idején megszűnt létezni. Ez volt az első alkotmány az emberiség történelmében, és a maga nemében az egyetlen mind a mai napig.
A koronák sorsa mindig érdekes, időnként eltűnnek, időnként előkerülnek. Elterjed a hír, hogy kicserélnek rajtuk ezt-azt. Tudni kell, hogy az arany nem spirituális anyag, az csak az egonak érték. Viszont a kristályok alapján egyértelműen ki lehet mérni az eredetiséget.

Sumer rokonság
Nagyon sok sumer kutató úgy látja, hogy a sumerhez legközelebb a magyarok, törökök és baszkok állnak. Mivel ők nem azzal foglalkoznak, hogy bizonyítsák a magyarság eredetét, ezért ez inkább csak az ő személyes, a sumer társadalom és kultúra ismeretére alapuló véleményük.
Hasonlóságok tömkelege jellemző a sumer és a magyar népre. Ami a legszembetűnőbb már az ősi időkből, a rovásírás, mely nagyon sok hasonlóságot mutat nemcsak egymással, hanem az egyiptomi hieroglifákkal is. Ez egy közös ősi múltat, közelséget jelent. Sok a hasonlóság nyelvészeti szempontból, bár vannak különbségek is. A nyelvészek szerint viszont a hasonlóságok sokkal markánsabbak, mint a különbségek. A sumer nyelv ma már nem létezik, de a sumer kutatók szerint, ha ma valaki megszólalna az ősi nyelven (i.e. 4.000 körül), és egy magyar hallaná, azt hinné hogy valamilyen magyar tájszólás, bár nem sokat értene belőle.
Sok a közös még a mezőgazdaságban (pl öntözéses rendszer, vetésforgó), állattartásban (pl. a puli ősi sumer kutya, és a magyaron kívül más társadalmakban nem elterjedt), a tanító jellegű mesék alkalmazása (a sumer istenek így tanították az embereket az életre, ehhez hasonló a magyar népmese, mely a világon a legnagyobb volumenű, sőt hazánkban kezd terjedni a felnőttek számára működő meseterápia).
A különbségek száma is nagyon sok. A sumer történelem az istenekről szól, és alárendelő jellegű. A hitvilág is teljesen más, mert a sumer emberek tudatában ott volt, hogy az istenektől függnek. Először egy-egy városállamnak egy-egy istene volt, később már több is, ahogy az istenek keveredetek a földi emberekkel. A sumer történelem és hitvilág teremtésről beszél, égi kapcsolatokról, ismerik még a Neptunuszt is, sőt a képi ábrázolásokon két nap látható az égen, egyik kör alakú, míg a másik egyenlő szárú kereszt, stb. Még az amerikai kultúrában is megtalálható a teremtés eposz egy zöld smaragd oszlopra vésve. Mindezzel ellentétben a magyarságnak nincs teremtés eposza, viszont van spiritualitása. A magyarság tudja, hogy egy a Teremtővel, nincsenek papok, hiszen mindenki maga szólítja meg a Teremtőt, angyalokkal gyógyított az átlagember, és fő érdeklődési körük a lélek, a lélek születése és főleg a távozása. Még a mesevilág is dimenziók közötti átjárásról beszél. Magas tudatszint a jellemző.
A magyar területeken a mellérendeltség a jellemző, azaz a földet közösen művelték, hisz az közös tulajdonban volt, senki nem volt a másik ember főnöke.
Felületes szemlélőként néha több a különbség, mint a hasonlóság, azonban, ha a sumer történelemben az ember mélyre megy, még a képírásos, majd rovásírásos időszakba, illetve hasonló időszakban megnézi a Kárpát-medence népét, akkor valamilyen félelmetes párhuzamot, hasonlóságot talál, mind írásbeliségben, mind technikai fejlődésben. Olyan ez, mint amikor két egypetéjű ikergyerek más-más környezetben szocializálódik. Van valami nagyon mély közös vonás, ugyanakkor fejlődésüknél fogva sok a különbség is. Valahol az emberiség eredeténél, az első társadalmak megjelenésénél van a közös pont, a rokonság, ide kell visszamenni. Sajnos a sumer társadalom hamar megszűnt létezni (i.e. 2.024), a magyarság is megszűnt Szent István korában, majd a tatár, később a török pusztítás után, a Kárpát-medencében és Székelyföldön élő jogutódok, akik a magyar nyelvet vitték és viszik tovább tekinthetők valamilyen módon rokonnak.

Finnugor rokonság
A tizennyolcadik században, Sajnovics János csillagász, lappföldön járt és megdöbbent, hogy milyen sok szó hasonló hangzású az északi népeknél, sőt még hasonló jelentésű kifejezéseket is talált. 1770-ben megjelentette Demonstratio, Idioma Ungarorum et Lapponum Idem Esse c. latin nyelvű munkáját, mely a magyar-lapp közös eredetet taglalja (ez az alapja napjainkban is a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos elméletének). Az ő gondolatait alapul véve Gyarmathy Sámuel Göttingenben adott ki egy továbbfejlesztett, átdolgozott munkát, mely még mélyebbre megy a közös eredetet illetően.
1848 után az osztrák hatalom mindent megtett, hogy a magyar népet megalázza, hiszen a történelmet a győztesek írják. Ennek egyik oldala, hogy magával a néppel el kell hitetni, hogy egy primitív, egyszerű, semmirekellő nép. Ha az embernek sokat mondják, hogy buta, előbb-utóbb el is hiszi. Ez a tudatformálás annyira sikeres volt, hogy napjaink hivatalos álláspontja is ez. A győztesek másik cselekedete, el kell hitetni a külvilággal, hogy a legyőzött nép jelentéktelen, át kell írni a történelmét a szomszéd népek tudatában is. Ez is sikerült mind a mai napig.
A kiegyezést követő időkben Trefort Ágost előveszi a korábbi magyar-lapp rokonságot, és mint hivatalos, tudományos tényt kezdi ezt képviselni, népszerűsíteni belföldön és külföldön egyaránt.
Az elmélet csak bizonyos nyelvi hasonlóságokra épít, ez azonban nem több annál, mint, hogy elődeink érintkezésbe kerültek lapp embertársainkkal, és kölcsönösen tanultak egymástól, hatottak egymásra. A magyar nyelvet kb. 15 millióan beszélik, a finn nyelvet bő 5 millióan, az észt nyelvet majd 1 millióan, és még néhány nyelvet összesen 4-500.000-en. Ez azt jelenti, hogy egy olyan nyelvcsaládhoz kapcsoltuk magunkat, melynek mi vagyunk a legnagyobb tagja, kb. 70%-a, és a nyelvcsalád elnevezésében még a nevünk sem szerepel (pl. magyar-finn-ugor nyelvcsalád).

Ami a történelemkönyvekből kimaradt – ki a magyar?
Az emberiség történelmét egységesen tekintve, látható egy közös eredet. A rúnák, az abból kialakuló rovásírásos jelek azt bizonyítják, a sumer, az egyiptomi, az észak európai kultúrák, mind ugyanonnan származnak és magukban hordozzák az ősi tudást. A fejlődésük iránya és módja azonban eltér.
Mindezek mellett jellemző még egy közös emberi tudat a Földön. Ez sok hasonlóságot eredményezett az emberi életben, fejlődésben, gondolkodásban.
Úgy tűnik az ősi, egységes nép (sumer előtti és sumer idők), mely a Föld több területén szétszórtan élt, de mégis a vándorlások során keveredett, és a közös tudatuk révén egy egységes egészet alkotott. Aztán az evolúció révén (ez tekinthető evolúciónak és nem azt, hogy az egysejtűből ember lesz), végtelen sokszínű emberiség jött létre. A múlt emlékeit és tudását csak kevesen őrzik. Tipikusan ilyen a magyarok, a törökök és a baszkok, ebben a fontossági sorrendben. A magyar gondolkodás, rovásírás, spiritualitás (felfedező nemzet), mind egy-egy szál a múlthoz. A törökök tekintenek még minket rokonoknak, török iskolákban ezt tanítják is, és több török történész is azt állítja, hogy ők igazából mint Bizánc, Bécs ellen indultak, a kereszténység egyik markáns központja ellen, velünk azért kellett háborúzni, mert egyszerűen útjukat álltuk. Igazából a nyugat védőfala voltunk, ebbe majdnem kipusztult a magyar nép, ugyanakkor nyugatról minimális segítséget kaptunk. Ez nem jó és nem rossz, nem kell megítélni, csak egyszerűen így volt.
A baszkok már inkább a sumerok rokonai, velünk a rokonsági kapcsolat sokkal lazább.
A Kárpát-medencei nép (szupercivilizáció) kialakulása során meghatározó szerepet játszottak a keletről induló honfoglalások, melyek száma végtelen. Ahogy a nap is keleten kel fel, a tudás is mindig keletről jött Európába, onnan hozták a vándorló népek, akik sok helyen sok tudást szereztek. Csak az ipari forradalom fordította meg kicsit a világ rendjét, de ma már visszaállt a régi rend, megint keletről várjuk a megváltást, mert világunkban sok a megválaszolatlan kérdés.
A valamikori keleti vándor népek maroknyi utódai büszkék arra, hogy az ő őseik meg tudtak telepedni egy olyan környezetben, mely alapvetően más mint ők. Mi viszont cseppet sem vagyunk büszkék rájuk, érintőlegesen beszélünk róluk, hátat fordítunk nekik, pedig ők sincsenek már sokáig, lassan beolvadnak a valamikori szovjet közösségbe.
Ki tekinthető magyarnak? Aki annak vallja magát. Genetikailag kb. 7.000 ember létezik, akinek köze van az ősi néphez. Viszont nem mindenki magyar, aki magyarul beszél. Az magyar, aki felvállalja a magyarság múltját, jelenét, jövőjét, nem ítéli azt meg, hanem legjobb tudása szerint részt vesz benne.
MAGYARNAK LENNI EGY TUDATÁLLAPOT.

Magyar történelem az iskolákban
A történelemóra kimerül egyes történelmi események aprólékos ámde hiányos ismertetésében, és a komolyabb összefüggések elhanyagolásában, de ennek oka lehet maga a pedagógusképzés hiányossága is. A fától nem látjuk az erdőt. Elveszünk a részletekben. De ez igaz napi életünkre is. Ki nem kapott már olyan számlát a szolgáltatótól, hogy semmit nem ért rajta, vagy csak gondolkozzunk az EU túlszabályozott bürokráciájára, az átláthatatlan törvény dzsungelekre, melyeket sokszor a szakértők sem értenek.
Szerencsére a mai fiatalok spirituálisan nyílnak, a közös tudatuk már messze a szülök felett jár (ez nem baj, mert ez az evolúció), érdeklődőek, nem lehet őket becsapni, visszakérdeznek, egyszerűen tudni akarnak mindent. Ebben segít az intenet, a gyors információáramlás.
Véleményem szerint az iskolai oktatás a történelem terén globális gondolkodást továbbra sem fog adni, de ez nem is szükséges, mert a fiatalok közös, morfogenetikus tudatában ez már benne is van. Az iskola csak az apró finomításokat adja. Változás akkor lehet, mikor a fiatalok alkotó fázisukba érnek és például oktatási miniszterként megkérdőjelezi az eddig oktatási anyagot.

A magyarság jelene, küldetése, jövőképe.
A Kárpát-medencei nép egy befogadó, nyitott, spirituális, nép volt az ősidőkben, kiegyensúlyozott akár egy sámán. A probléma mindig akkor kezdődött, ha letértünk az útról. Amikor nem a saját életünket éltük, semmi sem sikerült. Olyan ez, mint amikor valaki nem a saját karmáját éli, ilyenkor „minden szembejön” pedig csak mi megyünk rossz irányba.
Valami ősi tudást, kultúrát hordozunk magunkban.
Aki alaposan (orvosi szinten) ismeri a hagyományos kínai orvoslást és az ősi magyar gyógyítást, annak egyértelmű, hogy a kettő nagyon közel áll egymáshoz, ugyanarról szól, csak a kínai kicsit mesésebb, furfangosabb.
Idegen spirituális mesterek egybehangzóan állítják, hogy a Teremtés nyelve a magyar, azaz valami nagyon ősi.
A magyar közmondások nagyon jól tükrözik a valóságot. Például, ha valaki egy élethelyzetet nem tud feldolgozni, ahogy a közmondás mondja, nem tud megemészteni, annak biztos, hogy emésztési problémái lesznek, majd szervi elváltozások az emésztőrendszerben.
A magyar mesevilág, mely egyedülálló a világban, szintén rengeteg spirituális elemet tartalmaz.
Az ősi spirituális tudat szerint a női nemi szerv egy dimenziókapu, mely a közösülés csúcspontján megnyílik. Ha megvalósul ez a fogantatás, akkor egy lélek átjön a másik dimenzióból és anyaggá alakul, azaz megszületik. Csak a nő képes dimenziókaput nyitni. Csak a nő tud teremteni. Egy férfitársadalom magában életképtelen. A nők legnagyobb beavatása maga az áldott állapot, majd a szülés. A nők gondolatvilága, érzései teljesen megváltoznak szülés után. Más lesz fontos mint azelőtt. Az ősi népek a kilenc hónapot három részre bontották. Az első a szer-elem, a második, a tür-elem, harmadik a kegy-elem. Az első magát a fogantatást jelenti, a második az áldott állapotot, a harmadik a szülést.
Mindez a tudás napjainkra háttérbe szorult.
Éppen így van ez az emberi DNS szinten. A DNS magában hordozza az életet, ez az alap programja. Aztán mi ezt felülírjuk másodlagos programokkal, úgy mint stressz, félelem, aggódás, létbizonytalanság, vegyszerek amiket megeszünk, megiszunk, belélegzünk, elektroszmog, stb. Ha sikerül kisöpörni a másodlagos, szennyező információkat, akkor az élet programja újra érvényre jut és csodálatos gyógyulásokról beszélnek, melyek valójában nem csodálatosak, hanem életszerűek, természetesek, mindenki számára elérhetőek.
Nemzetünkben genetikailag az élet információja benn van, de felülírjuk a fogyasztói társadalom birtoklási, a pénz istenítési, mások feletti uralkodási információival. Értékrendünkből kiveszett a másik ember tisztelete, szeretete, az alázat, ehelyett a mértéktelen agresszió van jelen. De ezért nem hibás senki más, mert nem a marslakók teszik ezt velünk, hanem mi magunkkal.
Csak akkor lesz olyan életünk, amelyet élvezünk, amikor boldognak érezzük magunkat, ha saját sorunkat járjuk, saját nemzeti karmánkat. A mostani mosoly az arcunkon csak egy kompenzált állapot, lehet, hogy elvárják, hogy mosolyogjunk és mi meg akarunk felelni ennek az elvárásnak is.

Lajdi Tamás: Keresztény támadások az ősmagyar hitvilág ellen

Szerző: ariesh

A táltos és a próféta c., a Jel c. „spirituális és kulturális folyóirat”-ban tett magyarellenes, hamis és gyülöletkeltő megnyilatkozásával kapcsolatban a következő helyesbítő megjegyzéseket vagyok kényszerítve megtenni.

Kovács Gábor: „Történelmünk hányattatásai közepette, a kilátástalannak tetsző kommunista diktatúra idején, sok magyar szív, főképpen az emigrációban a régmúlt felé fordult, és a magyarság eredetében vélte megtalálni nemzetünk sajátos értékeinek forrását. Így született az „előkelő” sumer eredet mítosza. A tárgyilagos tudomány kritikáját ez a nacionalista indíttatású teória nem állja ki.”

Ha valaki azt állítaná, hogy a magyarság a sumérektől venné származását, az valóban „mítosz” lenne. Tudjuk, hogy az MTA történelem- és nyelvtörténeti fakultázsának helyi hatalma a Habsburg dinasztia által egykor pénzelt kollaboránsok utódaiból áll. Eme szellemi bűnszövetkezet a Habsburg elnyomás alatt trónra segített, idegenekből álló klikk szellemi utódja. Hja, ami az egyik elnyomónak jó volt, jó lesz az a következőnek, s azóta a maiaknak is. Miután az említett mezopotámiai népesség magát soha nem nevezte „sumer”-nek, hanem – kizárólag mássalhangzókat jelölő írásbeli kultúra birtokosaként – a K-N-G-R, azaz a természetes úton magánhangzókkal kiegészítve „kungár”, vagy a hangképzés szabályait figyelembe véve „hungár” néven jelentkeztek a történelem színpadán. Ezt a KNGR-t az angol régészet természetellenesen és meggondolatlanul „KANGAR”-ként értelmezi. Ettöl eltekintve a magyarságkutatás legújabb állása szerint azonban senki sem állítja, hogy a magyarság a sumerból eredne, éppen ellenkezőleg: Kutatásaink éppen azt mutatják, hogy az öshaza, ahonnan az említett nép a keleti Folyóközbe költözött, az a hegyektől körülzárt medence nem más, mint a Kárpát-medence, hiszen másként hogyan kerülhetett volna egy sereg „sumer” írásos emlék Erdélybe. (lásd Magyar Adorján, Varga Csaba, Padányi Viktor, Bobula Ida munkásságát!) Ehhez még hozzáfűzöm, hogy amikor Ön írásában a történelmi igazmondást „nacionalista indíttatású teória”-nak titulálja, s azt is van mersze ehhez hozzáfűzni, hogy „nemzetünk múltját ne az ábrándok világánál szemléljük”, az egészséges magyar nemzeti identitás ellen foglal állást, ideologizál, holott pár mondattal később megjegyzi, jobb, ha a magyar etnikum eredetéről folyó vita kérdéseinek eldöntését a „szakemberekre” bízzuk. Hol itt a tudós ember etikai következetessége? Én megmondom: a szemétkosárban. Emellett, amennyiben Ön saját magával szemben szakértőket emleget, ebből kiviláglik, hogy Ön nem az, akkor pedig hogy képzelhet itt teóriákat gyártani, és azokat kinyilatkoztatásszerűen közölni a gyanútlan, tájékozatlan olvasóval, mindenféle bizonyítási eljárás mellőzésével, s kizárólag a „hivatalos tudomány” által kifejtettekkel, azaz egy hatalmi pozícióval takarózva?

K.G.: „Hunyadi János valószínűleg román származású volt, Petőfi szlovák, Damjanich János szerb, a nagy apostol, Prohászka Ottokár cseh-német, a dogmatikaprofesszor Schütz Antal német, a piarista költő, Sík Sándor zsidó származású.” Megjegyzem, Hunyadi János idején azok a Párizsban tanuló oláh diákok, kik majd csak a XIX. században születnek meg, még nem ókumlálhatták ki, hogy a többségében szláv származású oláhokat majdan „románoknak” kell nevezni, így Hunyadi is a legrosszabb esetben is csupán oláh származású lehetett volna, ha ebből az akadémiai mítoszból egyetlen szó is igaz lenne, mint ahogyan nem igaz. Miféle internacionalizmus nevében szólal meg itt Ön, amikor azt bizonygatja, hogy felsorolt nagyjaink nem voltak magyarok? Csak nem arra akar itt Ön utalni, amit a soviniszta-cionista MTA egyik-másik idegenszívű árulója próbálgat történelmi munkáiban fejtegetni, hogy ilyen nép, hogy „magyar” tulajdonképpen sosem volt és nincs is? Hogy a magyarság csupán egy véletlenszerűen összesodródott „tatár” banda, melyeket a történelmi szél Európának pont ebbe a szögletébe sodort, mint a szemetet? Az Ön által említett idegen vérű, de magyar lelkű nagyjaink, kizárólag azért válhattak nagyobbá, mint nem magyar nyelvű vértestvéreik, mert a magyar nyelvet használták, ezt a toldalékolással több mint kétmillió szóval rendelkező, lélekkel rendezett isteni csodát, mely tudvalevőleg az isteni kreativitás nyelve, s különösen a magyar nyelv mint gondolatképző lelki sajátosság, azaz szellemi és lelki hatásfokkal fellépő természetfeletti jelenség, természetesen visszahat az ember szellemi-lelki működéseire. Megjegyzem, hatalmas listát állíthatnánk össze azokból a magyar nagyságokból, akik valóban, vér szerint is magyarok voltak. Mindemellett Matsumotojapán genetikus professzor magyarországi kutatásai óta pontosan tudjuk, hogy a magyarság genetikailag önálló markergénnel rendelkező nemzet, melynek genetikai sajátosságait semmilyen más génnel való keveredés nem képes felülírni. Mondhatni, elpusztíthatatlan és megváltoztathatatlan genetikai alapokkal rendelkezünk. A lényeg azonban az, hogy a magyarság elsősorban nyelvi-kulturális egységgé vált azok számára, akik idegen vérből születtek, mégis lelkükben magyarok.
Miért nevezi Ön lekicsinylően a vérszerződést „pogány rítus”-nak? Jézus maga is egyfajta vérszerződést kötött apostolaival Fénybe távozása előestéjén. A vérségi összetartozás a legszorosabb kötelék a világon, s mivel a Teremtő szándékának lenyomata ez, a legszentebb kötelék is egyben. Ezt hirdetjük, amikor a család, a nemzetség és a nemzet szentségéről értekezünk. Amikor a római egyház előkészíti a szentségi házasságra készülő fiatalokat, ezt a szentséget erősen kihangsúlyozza, hiszen ebben férfi és nö „lesznek egy testté és vérré”. A vérszerződés tehát nem pogány rítus, hanem a legjézusibb, azaz legkeresztényibb értelemben vett kereszténység legszentebb rítusainak egyike. Az Ön baja ezzel csupán az, hogy magyar szokás is volt egyben. Ezzel szemben ajánlok Önnek egy elkövetkező tanulmányában néhány máshonnan származó, valóban pogány és undorító rítust részletes elemzésre, úgymint az ószövetségben olyannyiszor hangsúlyozott állatáldozat, a gőzölgő belek és szétdarabolt testrészek valamiféle torz istenkép előtti leltározgatása egy vérgőzös oltáron, vagy a gyáva Ábrahám gyermekáldozatra való készsége, de ugyanígy ocsmány rítus az Egyiptomból menekülő csőcselék szomszédokat fosztogató aljassága, undorító a botra szegezett kígyó kultusza, s mindennek koronája az a közelkeleti őskori szokás, hogy békés városállamok lakóit az utolsó csecsemőig és igásbaromig egy szellemileg süllyedt démoni hatalom utasítására egy éjnél sötétebb, fekete kultusz keretében kíméletlenül ki kell irtani. (részleteiben lásd a hebreisztika professzorának, Kenessey Csabának„Heberiana, avagy a keresztény tragédia” c. munkájában, ahol ez a kérdés tudományos szinten, s nagyon részletesen kerül bonckés alá!)
K.G.: „A magyar nép, mely korábban, a kalandozások idején „Európa bérgyilkosa”, elsö számú közellensége volt (jó zsákmány fejében bárkivel szövetkezett bárki ellen, és könyörtelenül pusztított), most belépett az akkori „európai únióba”, amit nyugati kereszténységnek hívunk.” A magyarra nézvést megalázó terminusz technikuszoktól eltekintve, előszöris, ha valaki tollat ragad, először jó lenne művelődnie egy kicsit, s utána kellene néznie a legújabb kutatási eredményeknek. Egy tanítás nem attól válik igazzá és valóvá, mert azt a Magyar Tudományos Akadémia, vagy a Római Katolikus Egyház így tanítja. De ha ezt a magyarság iránti mély undorból nem teszi meg, legalább a régi krónikákat fellapozhatná az illető, mert ott ilyesmikkel találkozhatna: 907. június 17-én Pozsonynál a Nyugat egyesített katonai ereje megtámadta a hazatérő és szálláshelyeiken éppen berendezkedő magyar népet, de a magyar seregtől szégyenletes verést kapnak, ahol nyugati püspökök és világi hatalmasságok is szerencsésen életüket vesztik. Ezt megelőzően a nyugati kereszténység egyik kiemelkedő személyisége, a német császár, „Ludovicus Rex Germaniae” a következő kijelentést teszi: „Ugros eliminados esse!”, azaz „A magyarokat ki kell irtani!”. Mely jézusi szeretettől átitatott gondolat ennek az „akkori Európai Unióban” vezető szerepet betöltő uralkodónak a gondolata! Még a XVII. században is, amikor a magyarok az egyháztörténeti hamisítások eredményeképp a tankönyvek szerint immár több, mint hatszáz éve a nyugati kereszténységre tértek, Lippai György esztergomi érsek kereszttel a kezében jelenti ki: „A vasvári béke célja a magyar szabadság eltörlése és a magyarok vasba verése.” Montecuccoli azt üvölti az európai kereszténység nevében: „Vasvesszővel kell a magyarokat kormányozni:” 1849-ben cserbenhagynak minket, majd hagyják, hogy önhitünk megcsorbítása által „megrontassék az magyar ereje”. 1919-ben odadob minket a nyugati keresztény „únió” egy kommunista-cionista terrorista csoportnak, majd szétdarabolják az országot, s nemzetünk elveszíti területeinek 72 %-át az azon élő népével együtt. A kommunista rezsim alatt a zsidó eredetü VI. Pál pápa (alias Montini bíboros) fosztja meg megalázó módon az utolsó magyar hercegprímást címétől és befolyásától, s dobja a magyar katolikus tömegeket egy senkiházi, kommunista bérenc kezébe, ki a Mindszenty távozásával képzett űrt kellene hogy kitöltse. Ma pedig senki nem emeli fel a szavát a szétdarabolt ország ellopott részein élő magyarjaiért a római berkekben. Nagy a kussolás, uraim, magyarrontó egyházi vezetők (tisztelet a kivételnek), amikor ordítani kellene, hogy az Egyház vezetése semmibe veszi Jézus tanítását az elnyomottakról és a bajba jutottakról! Ez az – az Ön szavaival élve – az „akkori „európai unió”, amelyet nyugati kereszténységnek hívunk”. Nem szégyenli magát senki Önök közül, amikor ma szinte minden magyar érzésektől telített egyház ordítva szólal fel a MVSZ eszement második népszavazási kényszere ellen az elszakított területek magyarjainak adandó állampolgárság ügyében, s csak a Magyar Katolikus Egyház nem emelei fel a szavát sanyargatott véreinkért, ahogy ezt sosem tette meg? S ezt a cionista/szabadkőműves körök által dögletesre formált Európa Uniót állítja Ön piedesztálra? Ennek alkotmányába nem is illik a „keresztény” jelző, hiszen ott jézusi értelemben vett kereszténység soha nem is létezett, s kiváltképpen nem hat manapság, amikor Berlinben a római katolikus egyház 38 templomot ad el egyéb célokra (disco, kiállítási terem, ifjúsági központ, mulató stb.) magánvállalkozóknak, s Kölnben, Münchenben, Hamburgban is sorra zárják be az egyházközségek kapuikat.

Az Istvánt követő időben a római pápa nyomására a korabeli idegenlelkűek, akik István király második, szintén Gizellának nevezett felesége segítségével velencei Pétert, ezt a magyarokat mélyen gyűlölő, jellemtelen herceget juttatják a magyar királyi trónra, aki az országot második uralkodásának idején egy lándzsa képében átadja a német császárnak, s magyar urak előtt kijelenti, addig nem nyugszik, míg az országban minden hatalmat nem helyez az idegenek kezébe, még a falusi hadnagyi és bírói pozíciókat is (Képes Krónika). Ezt a szubjektumot a római pápa segítette a magyar trónra! A Képes Krónika beszámol róla, hogy a XIII. században Magyarországon átvonuló ún. „keresztes hadak”, Európa eme szemete, a vendéglátó magyar nép szíves adakozását látván, mértéktelen irigységtől hajtva kíméletlenül rabolja és fosztogatja az országot, s a gyilkosságoktól sem riadnak vissza. Szinte nincsen olyan Árpád-házi királyunk, akit a pápa ne átkozott volna ki, mert – Fehér M. Jenő leírása szerint – a magyar királyok megtagadták az egyházi adó fizetését a pápának. Szántai Lajos művelődéstörténész közli az adatokat azokról a megtalált pápai levelekről, amelyekben a római püspök a mongol kánnak szövetséget ajánl, s azt Magyarország megtámadására nógatja. Még maga igazságos Mátyás is törte fejét egy önálló magyar egyház megalapításán, mely független a római egyháztól. Ugyanakkor a francia királynak írott levelében kifejti: Magyarország nem csupán a saját határait védi a török erőszakkal szemben, hanem az egyetemes kereszténységért is áldozza vérét. Milyen kereszténység nevében teszi hát ezt? Ezen kívül a Magyar Szent Koronával megkoronázott – mindenkori – magyar király egyházjogilag magasabb helyen állott a római pápánál, s a többek között pápaválasztáskor vétójoga volt. Ha Ön tanult egyháztörténetet, akkor hallhatott róla, hogy ezzel a vétójoggal Ferenc József élt is. Honnan ez a hatalom, ha nem a Magyar Szent Korona méltóságából és az Árpád-ház származásából, s királyaink jézusi, autentikus apostolságából? Ma már bizonyított tény, hogy szent István király – az Ön állásfoglalásával szemben – soha nem foganatosított semmiféle nyugati kereszténységet Magyarországon. Ezzel ellentétes véleménynek semmiféle krónikai vagy legendai alapja nincsen. Sem Ö, sem az utána következő árpádok nem tettek egyebet, mint hogy egy magyar-szkíta vallási tolerancia alapján beengedték a római vallás követőit az országba. Istvánt nem a Szentszék avatta szentté, hanem aPozsonyi Zsinat, s ezt nem a pápa hagyta jóvá, hanem a Szatmári Zsinat. Így könnyedén válhatott István a keleti kereszténység szentjévé is, amire az egyháztörténetben az apostolokon, s néhány korai egyházatyán kívül más példa nem létezik, amit a konstantinápolyi pátriárka 2000 augusztus 20-án Budapesten hozott nyilvánosságra. Szent Erzsébet kivételével minden középkori Árpád-házi magyar szentünket Magyarországon, a független magyar katolicizmus szentelte fel, amit a magyar egyházjogi felség miatt a pápai hatalom minden esetben tudomásul is vett. Hogyan lehetséges, hogy I. András királyunk „epitheton ornans”-a (állandó jelzője) a „katolikus” volt, akárcsak ma a világon egyedülálló módon az örmény pápának (katholikosz), s egy olyan időben, amikor még évszázadokat kell várni arra a Tridenti Zsinatra, amely először használja a Római Egyházra a „katolikus” jelzőt.

Történettudományosan bizonyított tény, hogy a Habsburgok jelenléte előtt a római egyháznak nem volt domináns szerepe az országban. Nem is lehetett, hiszen a magyarság Istvánunk idején immár 700 éve keresztény volt, igaz, nem zsidókeresztény. Erről tanúskodnak azok a csodálatos Árpád-kori tarsolylemezeken látható- és mellkeresztek, melyek még a honfoglalás kora magyar sírjaiból származnak, s melyeket nagyon nagy számban találtak medenceszerte. Ilyen emlékeket ismerünk az Önök által barbárnak és pogánynak tanított atillai hunok idejéből is. Csak nem akarja Ön megcáfolni, hogy a manicheizmus csodálatos keresztény vallása létezett, amikor így ír: „Más szerzőknek az a kísérlete, hogy a kereszténységet, Jézus személyét is beleértve „zsidótlanítsák”, teljesen irreális. Rádióinterjúban hallottam olyan úgynevezett „keleti kereszténységről”, amelyet állítólag az ősmagyarság vallott, s amely nevében így vetett keresztet: „Az Atya és Anya Szent Lelke nevében.”? Valójában ez így hangzott: „Az Atya, az Anya és a Fiú nevében, melyet a Szentlélek hat át”. Vajon melyik „keleti” kereszténységből vált a későbbi szent Ágoston a római egyház hívévé? Az Észak-Afrikában is elterjedt manicheus kereszténységben született. Én magam megtaláltam Németországban azt a kicsi, hun-avar eredetü körkápolnát, melynek helyét most még kutatási okokból nem árulhatom el, mely a manicheizmus nyilvánvaló nyomait rejti, s melyben egy oszlopfőn látható e keleti kereszténység szent háromsága: az Atya, az Anya és a Fiú, s melynek freskóján a megfeszített Krisztus arc Szent István arcvonásit mutatja. Nem elég badarságokat állítani, s az elavult, megcsontosodott egyháztörténeti blablát szajkózni, hanem utána kell járni az újdonságoknak, hiszen a tudomány nem egy megállapodott, megrögzült dogmarendszer, hanem a fellelt tények alapján állandóan változnak belső fényviszonyai. Miért van tele a Kárpát-medence árpádkori „kerektemplomokkal”, melyek tökéletes leképezései a III. század mezopotámiai kerek templomoknak? Miről beszél nekünk a pálosok egyik pilisi kolostora közelében feltárt temetőben talált manicheus kereszt? Mit keresnek a X. század magyar sírjaiban a Jézust és Máriát egyidejűleg ábrázoló keresztek, melyeken Jézus soha nem látható megfeszítve, szögekkel átvert lábakkal és kezekkel? Hogy lehet, hogy a római kereszténységben ilyen ábrázolásoknak nyoma sincsen? Milyen vallás volt az, amely a keresztben nem Jézus szégyenfáját, hanem a világmindenség jelképét látta, s eszerint ábrázolta a rá vésett alakokat? Hol térítettek Tamás, András, Péter és Jakab apostolok, kik közül egy sem tette soha lábát római felségterületre? Párthiában, Mezopotámiában, Indiában, bizony. S mindezek nyomán: akkor milyen kereszténységnek hódolt Árpádtól Istvánig, s Őrajta túl is minden magyar királyunk Mátyásig? Ezek a valódi és a lényeget érintő kéredések, Kovács úr, s az ezekre adott igaz válaszok adják a magyar történelmi igazság tetemes részét! Emiatt az elkötelezettség miatt ostorozza a mindenkori középkori pápai hatalom a mindenkori magyar királyt, ezért átkozza meg (kiátkozni nem tudta, hiszen ki csak azt lehet, aki már bent van) a pápa többször is kollektíven a magyar népet, ezért kap pápai átkot II. András királyunk, s ezért átkozzák ki válaszképpen magyar papok és főpapok egy Budán tartott egyházi összejövetelen a minden jézusi tanítással ellentétben átkozódó római püspököt és papjait. A magyar egyháznak végre észhez kéne térnie: A magyar kereszténység Mátyásig független a pápai hatalomtól. Elrómaisításunk, azaz eljúdaizálásunk mindig nyugati, s kizárólag politikai-financiális indítékkal rendelkezett, de egyetlen krónikai megjegyzés sincsen arra vonatkozólag, hogy Magyarország népét a Habsburg elnyomás előtt bárki is megpróbálta volna a római egyház keblére téríteni. Ellenkezőleg: a magyar királyoknak állandóan meg kellett védeniük nemzetünket a római inkvizíció erőszakosságától és arroganciájától olyan időkben, amikor áruló ült a magyar trónon. Így az sem igaz, amit Ön itt közöl: ti. hogy a magyarság valaha is a Nyugat részévé vált volna, illetve ahogy Ön fogalmaz: ti. hogy az istváni térítés nyomán „…belépett az akkori „európai unióba, amit nyugati kereszténységnek hívunk.” Látja, itt az igazság gyökere: Ön itt tulajdonképpen azonosítja a középkori római kereszténység belső emberi minőségeit a mai szabadkőműves, cionista érdekeket kiszolgáló, gyalázatos, sátánhitü európai politikai vezetéssel, s ezzel akaratlanul is ezegyszer igazat szól. A mai EU-nak valóban cca. annyi köze van a galileai Jézus tanításához, mint a középkori római egyháznak. A középkor római egyháza egy hamis teológiai alapokra épített, hódító, adóbehajtó, szabad népeket rabságba hajtó hatalom volt, előképe minden azóta megalakult és megbukott „internacionálénak”, mely aztán inkvizítorai által évszázadokon át a tömegmészárlás kategóriáját is kimerítette. A magyar nemzet eltörlésére tett nyugati igyekezet – remélhetőleg – utolsó ténykedése, melyet ma „európai uniónak” nevezünk, ez a gyalázat most történt meg véglegesnek látszó érvénnyel, de reményeink szerint nem éli túl az eddigi szabadkőműves szándékú egyéb uniók életkorát. Az EU-ba gyömöszölésünkkel eljutottunk Jézus sorsában osztozó, választott magyar népének kálváriája során a sírbatételig, melyet most az Önhöz hasonló, idegen érdekeket kiszolgáló lakály-értelmiség fellépésével a „szálla alá poklokra” történelmi-keresztúti fázisa követ, s amelyet törvényszerűen a magyar feltámadás fog megkoronázni. A nyugat mindig cserben hagyta ezt a népet, a világi nyugat éppúgy, mint az egyházi nyugat. Ma sincsen ez különben, amikor immár a második pápa nem tesz eleget a csángók könyörgéseinek, hogy magyar papokat kaphassanak, sőt, a könyörgő levelekre válasz sem jön, vagy hogy a szlovákiai magyarok nem kaphatnak magyar püspököt. Ezt még megtetőzi az a római szemtelenség, a szlovák katolikus püspöki karnak megengedik, hogy átalakítsák a szlovákiai egyházmegyéket egy szerves, történelmi rendszerből egy földrajzilag vertikális rendszerbe, melynek célja, hogy ily módon a magyar etnikum minden megyében kisebbségbe szoruljon a szlováksággal szemben. Ezt az arcátlanságot a pápai hatalom nem a középkorban, hanem manapság követi el! S ezek ellen a magyarellenes törekvések ellen Önöknek egyetlen sor mondanivalójuk sincsen. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy a Római Katolikus Egyház ma is faji alapokon ítél, s tesz életbe- és húsba vágó különbségeket nemzet és nemzet között, s nem tartja szem előtt, hogy mit jelent eredetileg a Pax Romana eszménye!

Ezen túlmenően közlöm Önnel, hogy a „kalandozások” megnevezés, melyet Ön oly igen nagy kéjjel használ azokra a csodálatosan organizált, katonailag a történelem legmagasabb fokán lefolytatott hadjáratokra, melyeket a kor és minden idők legeslegnagyobb hadi zsenije, Bulcsu (=Bölcs) vezér irányítása alatt a magyarság a nyugati hatalmak ellen folytatott, badar dolog. Hogy magyar seregek álltak ebben a korban másokkal szövetségben, ez a hadászat történetében nem különös dolog. Az embernek néha az eszét is kell használnia, különösen akkor, ha aljas ellenséggel áll szemben. Mellékesen ezek a hadjáratok azt is célozták, hogy a kései hun-magyarok, másként avarok leszármazottaitól a német császárság által elorzott magyar kincsek visszakerüljenek jogos tulajdonosukhoz. Ezért irányultak a támadások általában olyan pozíciók ellen, ahol római vallású kolostorok és egyházi központok léteztek, hiszen e kincsek javát ezekben őrizték. Így a „kalandozások” helyett a jövőben inkább beszéljünk igazságos, joghelyreállító, hatalmas magyar hadjáratokról, csodálatos magyar hadi sikerekről egy anyagias, rabló, erkölcstelen, züllött és barbár Nyugattal szemben. (Úgy emlékszem, példának okáért, hogy a vandálok, kikről a „vandalizmus” fogalommá vált, nem magyar törzs voltak.) Nagyon sajnálatos és csodálkozásra jó okot adó dolog azonban, ha Ön a magyar nemzet kebelén élve, egy magyar nevet hordozva így fogalmaz irományában: „A magyar nép, amely korábban, a kalandozások idején „Európa bérgyilkosa”, első számú közellensége volt (jó zsákmány fejében bárkivel szövetkezett bárki ellen, és könyörtelenül pusztított), most belépett az akkori „európai unióba”, amit nyugati kereszténységnek hívunk.”, meg kell kérdőjeleznem az Ön magyarságán kívül normalitását is. Aki ilyen vehemenciával ír aljasságokat a saját népéről, vagy végtelenül ostoba és műveletlen, vagy végtelenül rosszándékú ember. Mondja, Kovács úr, nincsen szégyenérzete? Vagy ne adj Isten, csak nem tetszett egy olyan kisebbség köreiből leszármazni, amely elemi szinten, úgymond „genetikailag” (amit mi, magyarok „zsigerinek” nevezünk) gyűlöli a magyar nemzetet?
Téved, uram, amikor azt írja, hogy az EU-ba lépéssel immár „Nyugat vagyunk”. Nem vagyunk Nyugat, sosem voltunk és sosem leszünk, mint ahogy Kelet sem vagyunk, bár ott származásilag igen sok keresnivalónk van. Mi vagyunk Európa, mert Európa egyetlen, ma is államban élö ősnépe vagyunk. Nyelvi és genetikai bizonyítékok ezrei állnak a rendelkezésünkre ennek bizonyítására, s a legfőbb bizonyítékok nem is tőlünk, az Ön által gyűlölt magyar patriótáktól származnak, hanem amerikai és európai tudósok írják le ezt először a kilencvenes években. Büszke vagyok a csíksomlyói ferences házfőnökre, aki Önnel ellentétben nem belerúg a befogadó nemzetbe, szállásadó gazdájába, hanem 2006 pünkösdjén újra csomózza az ős-szövetséget ujgur testvéreinkkel, s ezt megáldotta a Szentháromság és a Boldogasszony, a Babba nevében. Csodálatos volt látni, amint keleten maradt testvéreink, akik mellesleg muzulmán vallásban nevelkedtek, elfogadták a Boldogasszony áldását egy magyar katolikus templomban lefolytatott, csodálatos szertartás keretében.
Hogy Ön mennyire nem érti a magyar öshagyomány jelképeinek szerepét, az a naívitásnak álcázott ostobaság egyszerűen lenyűgöző. Közölt saját versezetének, a „Csodaszarvas”-nak részletét emelem most ki, melyben Hunor és Magor szarvasüzési legendáját próbálja minden jelentésétől megfosztani, új, sosem volt jelentéssel és szimbolikával felruházni, s igyekszik a magyar ember arcába köpni sosem volt barbárságának epéjét. Most idézek a nevezett bökversből: „Ott ,ott! Szalad a szarvas, agancsai közt viszi a Napot – / Huj, huj! Mögötte az üldözök hajszája robog – / Hajrá! Nyíl szisszen, összeesik, elérik, elvágják a torkát, / megnyúzzák, kibelezik, sütik a húsát tűzön / a hunori-magori hordák –„.Sokat ebből az irodalmi torzszülöttből nem nagyon érdemes idézni, hiszen amúgy is hemzseg az Ady verseiből lopott fordulatokkal (pl.: Ady: Az eltévedt lovas: „S a ködbozótból kirohan / Ordas, bölény s nagymérgű medve”; Kovács: Csodaszarvas:„Bölény bődül vagy medve mordul –…”), mégsem lehet elmenni a belé rejtett rosszindulat, magyarellenesség mellett. Hiszen ősmítoszunk csodálatos asztrálmítikus világába rondít itt Ön bele. S teszi ezt a sorokból messze szagló magyargyűlöletből. Milyen kéjes szellemi maszturbációt végez Ön a „hunori-magori hordák” említése esetében, akik barbár módon meggyilkolják a csodaszarvast, beleit ontják, darabokra vágják. Mondja kérem, nem téveszti Ön össze a szarvasűző magyar hercegeket egy füstoszlopot követő hordaszerű népalakulattal, mely az őskor végefelé a szaudi sivatagból bukkan föl gyilkolva és dúlva a Kelet ekkor már évezredes magaskultúráinak köreiben? De mondja, kérem ugyanakkor, honnan szedte ezt a töméntelen, versbe öntött hülyeséget? Tudjuk jól, itt nem másról van szó, mint arról az ószövetségi ősgyűlöletről, amivel a hungár ókor vége felé a sivatagból előbukkanó júdai hordák fordultak Nimród istenkirályi felségének hatalmas titkai és csodálatos birodalmi eredményei felé. Nimród, akit a csillagos égen az Orion csillagkép jelöl örök időkig, hatalmas szellemi fölénnyel rendelkező első királya az emberiségnek. Birodalmakat alapított, majd egy szeretetkultusz nevében egybefűzte az egybefűzhetőt: uralkodott szószerint Isten kegyelméből napkelettől napnyugotig, azaz a mai Észak-Indiától a Földközi tenger partjáig. Ö az Ős-Ten akaratából született, küldetett uralkodó, aki a hermetikus bölcsesség által megőrzött Ős-Ten-i gondolatot először öltötte emberileg megélhető formába, s amit Jézus, a galileai Istenfi úgy fogalmazott meg a legszentebb imádságban: „Amint a mennyben, úgy a földön is”. Hogy merészeli ezt a hagyományt a szájára venni Ön, egy olyan szubkultúra képviselője, mely egy teljes évezreden keresztül gyilkolt és hódított, toleranciát nem ismerve, miközben a mediterrán Jézus csodálatos tanítását próbálta a saját hasznára interpretálni, s nem átállotta ennek a Fényből született Istengyermeknek a nevében mindazon emberi csoportokat kiíratni, akik az eredetit, az autentikusát keresték, mint a bogumilok, a patarénusok, a katarok, s akik általában véve a gnosztikus tamási, jánosi, péteri, andrási apostoli hagyományt szembeállították a farizeusi, zsidó gyökerű Teologia Sauliná-val (pardon: Paulinával). Az említett programversezet végén Ön magyarázatot fűz az egyébként értelmetlen irományhoz: „A megölt és föltámadt csodaszarvas által jelképezett titok természetesen Jézus Krisztusra utal; a kétféle interpretáció az önmagában és a természetben bízó pogányság és a kegyelemre hagyatkozó kereszténység – mondjuk így: a táltos és a próféta interpretációja.” Micsoda badarság ez? – kiáltana föl az ember első látásra az értelmetlenségen megdöbbenve. Ennek tükrében azonban már érthető, miért hamisítja Ön meg az eredeti Hunor-Magor mítoszt ilyeténmódon: ”Utána, utána! A két herceg a lovakra vagdal. / Fut a szarvas, agancsai közt a tündöklő Nappal! / Futnak a paripák, nyomában a rejtelmes Lángnak. / „Úgyis elérlek – mondja Hunor – s akármi vagy, lángoló darabokra váglak.” Tehát Ön azt sugallja ezzel, hogy a magyarság ölte meg „Jézust”, a magyarság, a romboló, pusztító barbárság, ahogy másutt fogalmaz cikkében,„Európa bérgyilkosa” a felelös a zsidó messiás által képviselt európai kereszténységet ért középkori és legújabbkori pusztításokért. (Valahogy összecsengenek a fülemben ezek a gyalázkodó szavak annak a főrabbinak a szemtelen kitételeivel, aki mint prófétai utód, a magyar kultúrát, azaz a táltosi hagyományt azonosította a a bőgatyával és a fütyülős barackkal, amely utóbbi egyébként a zsidó Zwack találmánya.) Ezzel burkoltan utal Ön a szlogenszerűen használt, soha el nem követett, mégis kollektívnek beállított magyar bűnösségre a zsidóság mindenkori fájdalmainak ürügyén. Ezek az egykori „bűnök” természetesen csak annyiban bünök, amennyiben a kultúrfölény, a gyilkos zsigeri indulatokkal szembehelyezkedő, mindenkori magyar vendégszeretet, egy általános, ősi nemzeti szakralitás, egy emelkedett erkölcsi és etikai fölény bűnök egy olyan őskori mentalitással szemben, amelynek általános jellemzője a mások, egész népek kiirtásig menő, elemi gyűlölete, a tolvajlás, a rabszolgatartás stb. Kedves Kovács úr, ha Ön nem is örül ennek, mi észrevesszük, hogy kilóg a kaftán alól a lóláb. Mindezen túl az Ön „interpretációja” manipulatív, hazug és semmi, de semmi köze sincsen semmiféle történelmi tényhez.
De Ön még ennél is tovább merészkedik. A „Mit mond a táltos?”, majd a „Mit mond a próféta?” c. fejezetekben Ön megkísérli szembeállítani az ősmagyar táltos hagyomány hittételeit (melyeket, meg kell jegyeznem, még nyomokban sem ismer!) és a zsidó prófétai tradícióból eredö ún. zsidókereszténység tanítását. Előszöris el kell mondanom Önnek, hogy miután Jézus nem Józseftől származik, a zsidó hagyomány tanítása szerint is Jézus nemzsidó származású („Jöhet-e valami jó Galileából?”). Hogy a Máte evangéliumához hozzászerkesztettek egy családfát, mely Istenünk szent Fiát az aberrált, szexuálisan túlfűtött, barbár és gyilkos Dávidhoz, s rajta keresztül a gyermeke torkát bármiféle kívánságra ész nélkül átvágni kész, s a feleségét minden erkölcsi megfontolás nélkül egy idegen királynak szexuális játékokra felajánló Ábrahám figurájához kösse, nagyon átlátszó trükk. Minden normális kereszténynek el kellene hát döntenie, hogy Jézus József törvényes fia-e, vagy pedig az Istené. A római teológia általában kikerüli ezt a számára kényes kérdést. Hogy Jézus valóban a krisztus-e, azaz a zsidók számára elküldött messiás, arról a legjobb, ha Öt magát, illetve a keresztény teológusokat kérdezzük. A római egyház által szerkesztett Ábel-Zsuzsanna Képes Bibliai Lexikonnak a messiásra vonatkozó része így ír: „Igaz, Jézus személyisége, tevékenysége és sorsa nem felelt meg minden zsidó messiási elképzelésnek.” Majd a Jézus Krisztus címszó alatt: „Maga Jézus nem engedte, hogy Messiásnak vagy görögösen Krisztusnak nevezzék, mert ezzel azt a benyomást kelthette volna kortársaiban, mintha földi királyságot kívánna alapítani.” Vannak tehát a római kereszténység teológusainak, tudományos embereinek soraiban is normális emberek. Jézus nem csak a messiási szerepkört utasította el, mely tehát nem az emberiség megváltójának, hanem – nem lehet eléggé hangsúlyozni! – EGY EVILÁGI ZSIDÓ KIRÁLYNAK a szerepköre, hanem a zsidó vallási tanítást, sőt a zsidó istenképet is elutasította, amikor az Öt lefattyúzó zsidók(„Mi törvényes gyermekek vagyunk…”) képébe vágja: „A ti atyátok az ördög.”, vagy ugyanitt: „Hazug ö kezdet óta, a hazugság atyja.”, amint az János evangéliumában olvasható. Így nyilvánvaló, hogy Jézus semmiképp sem követ olyan vallási felfogást, mely a zsidó hagyományra épül. Mivel a „messiás” kifejezés héber fogalom, talán bízzunk a zsidó hittudósok normalitásában annyira, hogy ők jobban tudják, kire várnak évezredek óta, s még ma is. Ébredjen fel hát végre a magyar kereszténység, s fordítson hátat minden olyan despotikus vallási elvárásnak, mely mindenáron megpróbálja Jézus kései tanítványait a zsidó vallási keretekbe terelgetni! Hiszen „Az igazság szabaddá tészen titeket.” Így aztán alapjaiban megdől az a „kovácsi” tanmese, miszerint „A teljes zsidó kinyilatkoztatás szerves része a krisztusi hitnek, valamint az is, hogy Jézus Krisztus embersége szerintzsidó, Dávid fia, Júda törzsének oroszlánja, a zsidó prófétáktól megígért Messiás.” Erre a normális ész ennyit mond csupán: „blabla.”
Ön igen botor módon összemaszatolja a magyar táltos vallást a keleti sámánizmussal. Ha nem tudná, pl. a finnugor sámán a többi sámánokhoz hasonlóan mindig segédeszközöket, hallucinogén anyagokat, gombákat, alkoholt, enyhe és nehezebb kábítószereket használt és használ a transz eléréséhez. A magyar táltosnak Istentől eredően hatalma van, s nem kell transzba esnie ahhoz, hogy Istennel, a Teremtővel kapcsolatba lépjen. Erről meggyőződhetünk, ha a magyar táltos-inkvizíció történetét feldolgozó Fehér M. Jenö munkásságába belepillantunk, vagy pl. a Wass Albert által is irodalmi formában feldolgozott néphagyományi gyökerekkel ismerkedünk meg. Ennek a mintegy hatezer éves, vagy még annál is sokkal öregebb vallási hagyománynak semmi köze sincsen a New Age-hez, s az eredeti hagyomány nem tehet arról, hogy egynémely szélhámosok a fellépö igényt kihasználva táltos iskolát hoznak létre, mint ahogy a kereszténység tanainak sincsen semmi közük pl. a Scyentologie-hoz, vagy a Hit Gyülekezetéhez, melyek azonban a zsidókereszténységtől összelopkodott hagyományt is hirdetnek, hogy alantas céljaikat elérhessék. A ma Magyarországon felszínre kerülő valódi táltosság tulajdonképpen sosem tűnt el a színről. Falusi életünk bábaasszonyai, gyógyítói, a csodatevő öregek, csontkovácsok, a rejtőzködő, s ma már egyre kevéssé rejtőzködő táltosság letéteményesei túlélték az időket, s máig léteznek. A táltosok hagyományában azonban központi helyen állt és áll Jézus megváltó személye és tanítása, s a középkori perekben nem is eme tanítás miatt ítélték el őket a papi bíróságok, hanem nagy számban azért, mert a római egyház papjaival ellentétbeningyen ésrádásnak sikeresen gyógyítottak, s közelebb álltak a népi vallásosság, a népi kereszténység gyökereihez, mint az egyházi hatalom életidegen, jólétben tobzódó képviselői. A táltos tehát a középkori római egyház számára vörös posztó, hiszen a gyógyítás jól jövedelmező üzletét vette ki a kezéből. Mi erre a logikus válasz? Ki kell irtani őket, nemdebár? Így semmi köze ennek a hagyománynak sem a New Age-hez, sem pedig valamiféle, Ön által emlegetett „magyar nacionalizmushoz”. Az azonban, hogy Ön melyik internacionálé tagja, ezekután nem kétséges. A próféta és a táltos, azaz az ószövetségi zsidó jövendőmondás és az autentikus jézusi táltos kereszténység közötti különbségre nem tudunk jobban rámutatni, mint ahogy ezt elfeledett magyar költőnk, Harsányi Kálmán a XX. század elején megfogalmazta: „A Te parancsod: „Ölj, mert enni kell!” / Közülök egy azt mondta, hogy – „Ne ölj!” / Rothadva mállt a te Mózesed el, / Miénk még márványköben tündököl. / Világodban erőseké a gyenge, / Nagy Álmodónk a gyöngéket ölelte, …” Igen kevéssé tisztelt Kovács úr, ez az igazság, s nem megfordítva!
Ön ezek után a magyar jellemet próbálja meg ecsetelni. Ezt Ön jóindulattól csepegve három vonásban fogalmazza meg: „A puszta”, „Eb ura fakó”, valamint „Így mulat egy magyar úr.” Az elsővel azt a vonást domborítja ki, hogy a magyar magányos,depresszív lélek. Ha ebben egy szikrányi igazság van is, annak oka, hogy a magyarságot évszázadok óta olyan szellemi árvízkárosultak vezetik az orránál fogva, akik – Önhöz hasonlóan – eredetének hiteles tényeit kétségbe vonva hazugságokat tanítanak neki saját származásáról. A második abban kulminál, hogy „a magyar „rebellis náció”. Hát, kedves Kovács úr, reméljük, hogy még ma is az, s hogy egy valódi, alapokat érintő rebellió nyomán az Ön által írottak szellemi megbízó valóban végleg eltűnnek a magyar színről. A harmadik, tételesen, hogy „a magyar tékozol”, annak igazságát bizonyítja, hogy Önt is megtanította valaha magyarul írni és olvasni. Kár volt! Így ezutóbbiakban egyetértünk.
Summa summárum: A prófétákból tehát nem kérünk, kiváltképp a régiek mai utódaiból nem, akik minden arcátlanság határát átlépve lemicisapkázták a Magyar Szent Koronát, a Szent Jobbot „húscafatnak” nevezték, de az Önhöz hasonló hamis prófétákból, kollaboráns szubjektumokból sem. Ön és az Önhöz hasonlók ne aggódjanak, hagyjanak nyugodtan magunkra a Magyar Hazában, nem fogjuk zokogva távozó lábuk nyomában csúszni az utiport. Megvannak a magunk történelmi prófétái, akik a magyar léleknek mondanak is valamit, építenek, s nem rombolnak és hazugul nem gyalázkodnak. Az ö fényes jézusi táltosságukra fogunk hát a jövőben koncentrálni, s nem az Önhöz hasonló ószövetségi persziflázsokra, melyek amúgyis csak peremjelenségei a valódi magyar életnek. Ne nevezze hát a magyarokat barátainak, hanem írjon pl. cikkeket a júdaizmus valódi történetéről, mely témában valóban hiteles lehet, ha el nem kezd hazudozni, mint a rólunk írottakba.
//szkitahun.wordpress.com

A csodaszarvas

Valamikor réges-régen az ősi napkeleten, ott, ahol a két nagy folyó önti vizét az égszínkék tengerbe, volt egy csodálatos szép és gazdag város, melynek híre a messze földet bejárta. Ur volt e város neve, talán azért, mert lakói az Isten gyermekeinek vallották magukat. A város királya a bölcs és igazságos Nimród volt, aki arról volt híres, hogy nagyon szeretett vadászni. Nimródnak és feleségének, Enéhnek két fia volt. Az idősebbet Hunornak, a fiatalabbat Magyarnak hívták. Apjuk már kamaszkorukban magával vitte fiait a vadászatokra. Idő múltával a fiúk bátor és daliás legényekké cseperedtek. Mint apjuk, nagyon szerettek vadászni. Az íjat mesterien kezelték, és ha birokra keltek, ellenfeleiket mindig leteperték.

A csodaszarvas (Szalai András rajza)

Egy szép napon a két testvér elhatározta, hogy apjuk nélkül mennek ki vadászni. Hunor is, Magyar is választott maga mellé ötven-ötven ifjú vitézt. Másnap hajnalban tüzes paripáikra pattantak, és úgy elvágtattak, hogy nyomukban csak a nagy porfelhőt lehetett látni. Űzték, hajtották a vadat, szilaj hévvel; a vadak százait ejtették el. Már éppen haza készülődtek, mikor egy csodálatos színekben pompázó szarvasgím bukkant elébük az erdő sűrűjéből. Mindannyian megigézve nézték a káprázatosan szép állatot, de csak egy pillanatig. Hunor harsány kiáltása törte meg a mély csendet:

- Utána, vitézek! Ejtsük el e vadat!

Mint a villám, szökkentek a nyeregbe, és a gyönyörű gím után iramodtak. A szélvésznél is gyorsabban száguldtak a paripák, de gyorsabb volt a vad. Sebesen röppent a nyílvessző, de sebesebb volt a szarvas. Egész nap üldözték a tüneményes állatot, a nyílvesszők százait lőtték ki, de megsebezni nem tudták. Fáradt volt már a lovas és ló, mikor a Nap a föld mögé ereszkedett; s a szarvas is beleveszett a bizonytalan homályba.

A testvérpár és vitézeik nagy tábortüzet gyújtottak, és friss vadhúsból ízletes vacsorát sütöttek. Evés közben sok szó esett a pompás állatról, nem tudtak betelni csodálatával. Vacsora után felcsendült a dal, s a jókedvű legények erejéből még néhány szilaj táncra is futotta. Aztán mindnyájan lepihentek, hogy kora reggel frissen indulhassanak vissza Ur városába.

Pirkadatkor Hunor és Magyar a vitézekkel együtt talpon voltak. Mire a nap arany sugarai beragyogták a keleti ég alját, útra készen állottak. Hunor már ki is adta a parancsot az indulásra. Mint valami varázslat, - talán a földből nőtt ki?, talán a mennyből ereszkedett alá? -, a szarvasgím elébük szökkent.

- Vitézek! Száz arany annak, aki elejti! - rivallta Magyar.

Hajrá! Hajrá! - harsant száz torokból, s nagy lendülettel üldözőbe vették a vadat. Hegyre föl, völgybe le, át a végtelen síkságokon. A legények kurjantásai és vágtató paripáik patáinak dübörgése verte fel a vidék csendjét. A nyílvesszők ezreit lőtték ki, de a csodálatos állat, mint valami mennyei fény suhant előttük, sebezhetetlenül. Mikor a Nap koronája a földet érintette, a csodaszarvas beleolvadt az égalj vörös fényébe.


A tábortűz mellett táncoló vitézek

A kemény hajsza megviselte a lovat és lovast egyaránt. Vacsora után a hangulat se volt olyan vidám, mint előző este. A nótázás is kelletlenül ment. Tánchoz meg csak egyik-másik legénynek volt kedve. Szót is alig váltottak. Szemük előtt a csodálatos állat alakja lebegett, gondolatukat igézete tüzelte. Miért nem sebezhető!? Honnan a gyorsasága és fáradhatatlansága!? Nem tudták. Nem értették.
- Reggel indulunk haza! - mondta Hunor.
- Úgy lesz, bátyám. - válaszolt Magyar.
- Minket ugyan nem bolondít tovább e vad, még ha olyan csodálatos is. - mormogták többen.
Harmadnap reggel lovon ültek már, s a vad ismét ott állt előttük dacosan, káprázatos színekben, mint valami égi tünemény, lenyűgözően, csábítóan, ellenállhatatlanul. Nem szólt a két testvér, csak egymásra néztek kérdően, aztán bólintottak. Sarkantyúik lovaik oldalába fúródtak, és százkét ló százkét lovasával lendült fergeteges üldözőbe. Repültek a paripák, patáik mintha a földet se érték volna. A szarvas meg csak csalta, vezette üldözőit egyre messzebb Nimród király országától. Ki tudná megmondani, hány folyót, hegyláncot, rónaságot hagytak már maguk mögött?! A Nap az utolsókat hunyorította a nyugati ég alján, mikor a csodaszarvas belemerült egy sötét tó ragyogó tükrébe.
Hunor, Magyar és vitézeik hatalmas erdőség aljában táboroztak le. A frissen sült pecsenyét szótlanul, kelletlenül fogyasztották, pedig egész nap egy falatot sem ettek. Se nótához, se tánchoz nem volt kedvük, csak csendben maguk elé meredtek. Szemük előtt egy pajkos fény imbolygott, szüntelenül. Előbb egyik, majd másik legény tért pihenőre. Hunor és Magyar is álomba szenderült. Éjféltájban lenge szellő suhant át a hatalmas fák lombjain, amire a testvérpár fölrezzent. Távolról hangfoszlányokat hozott az áramlat, néha-néha felerősödve. Magyar a hang irányába indult, Hunor nyomban utána. A vitézek szeméből is elszállt az álom, óvatos léptekkel követték a két királyfit. Csakhamar egy tisztás széléhez értek, s látták, hogy százkét hajadon lejti táncát, miközben hol ropogós, vidám dalokat énekeltek, hol pedig szívet kínzó fájdalmasakat. A leskelődők arra lettek figyelmesek, hogy a dalok olyan ismerősek, és megértik a leányok nyelvét. Nem is tétováztak, a hajadonokhoz siettek. Megtudták, hogy Pannóniában vannak, és a két legszebb hajadon a pannon király leánya. Lett is erre nagy öröm. Hunor, Magyar és vitézeik nyomban feleségül vették a leányokat, és olyan lakodalmat csaptak, aminek híre bejárt hetedhét országot.
A táncoló hajadonok (Kurinszky Kata)

Sok évszázaddal később, mikor Hunor és Magyar ivadékai nagyon elszaporodtak, kettéváltak. Hunor utódai lettek a hunok, Magyaré pedig a magyarok.

(A sumér, szittya és hun származástudatunkat a Csodaszarvasmonda őrizte meg napjainkig. A mondák valóságos történetek mesés elbeszélői, melyekből rendszerint ki lehet bontani a történet magvát. A Csodaszarvasmondának három változata van. A legismertebb szerint Hunort és Magyart a csodaszarvas Meótisz mocsaras vidékére vezette, ahol Dul király lányait vették feleségül. Miután megszaporodtak, onnan jutottak el a hunok is, magyarok is Pannóniába, mely Dunántúl neve volt a római korban. A monda második változatában Hunor és Magyar egy „csodálatos színekben pompázó vadra" talált, melyet nem tudtak elejteni, és e vad Perzsia vidékére vezette a testvérpárt. Onnan indultak Pannónia elfoglalására, ahol az „ő nyelvüket beszélték.” A harmadik változatban csak Hunor szerepel, akinek a „csodálatos színekben pompázó vad jelzi", hogy el kell foglalnia Pannóniát. Hunor ugyan meghal, de az őt követő Kattar (Kádár), teljesíti az „égi parancsot". A szarvas ugyanis az Égi Fény, azaz a Nap földi jelképe, a Nap pedig az Istené. E szerint a „csodálatos színekben pompázó vad", az Isten jelképe, a Nap volt, vagyis Hunort és Magyart az isteni gondviselés vezérelte őket vissza őseik földjére.


Az avarok

Kr.u. az ötszázas évek elején, Közép-Ázsia pusztaságai mélyén egy újabb harcias, lovas nép tűnt fel, és fokozatosan nyomult nyugat felé. Valójában két, esetleg három népről van szó. Az egyik zsuan-zsuan névvel szerepel a kínai forrásokban, s akik a mai Ujguria (Északnyugat-Kína) vidékéről indulhattak el. A kínai feljegyzésekben előforduló, főleg személynevek arról tanúskodnak, hogy a zsuan-zsuanok mongol nyelvűek voltak. A másik nép a hozzájuk csatlakozó, esetleg meghódított fehér hunok lehettek, akik az Aral-tótól keletre eső vidéken éltek. A harmadik nép - feltehetően - házasság révén csatlakozott ezen egyre növekvő népi és katonai hatalomhoz. Egyes jelek arra mutatnak, hogy a Kaukázus gerincétől délre fekvő Szabíria királynője és az avar (zsuan-zsuan) kán, nagykirály házasságot kötöttek. E házasságból születhetett azon uralkodó, akit a görög forrásokZabargán-nak neveznek. Ebből Szabarkán-Szabírkán-ra lehet következtetni. Valójában az avar réteg nevezhette az avar-szabír házasságból született uralkodót anyai ágon „szabír kán"-nak. Az így létre jött hatalmas katonai erő 562-ben Baján kagán vezetésével érte el az Elbát, és 568-ban meghódította a Kárpát-medencét is. A történetírás, mint "korai avarokat" tartja nyilván őket. Hatalmuk tetőfokán birodalmuk az Elbától a Fekete-tenger keleti partvidékéig terjedt. Ebben az időben Bizánc évi 120,000 aranyért vásárolt békét Baján nagykirálytól. A 630-as években azonban megtört az avarok hatalma. A Balkánon elszenvedett katonai vereségek következtében a meghódított szláv népek is fellázadtak, s a minden irányból rájuk törő ellenség nyomására birodalmuk a Kárpát-medencére zsugorodott.


A griffes avar övveret.

A 670-es években egy újabb nép bevándorlásáról tanúskodnak a régészeti leletek és temetkezési szokások a Kárpát-medencében. A történetírás "kései avaroknak" vagy "griffes-indások"-nak, míg mások magyarokat látnak bennük, ezért „korai magyarok"-nak nevezik őket. Régészeti leleteik azt mutatják, hogy a kései avarok se voltak egységesek. A griffesek állatábrázolásos ötvösmunkái Irán és Belső-Ázsia irányába mutatnak, míg az indások a Volga vidékéről származhattak. Azonkívül egy kaukázusi, valószínű hun származású vezetőréteg is kimutatható. Nincs tisztázva, hogy e népesség hogyan, mikor, és mint egyesült. Nagyon kevés az írásos emlék róluk, mert nem mint hódítók, hanem mint földműves telepesek érkeztek. Az sem lehetetlen, hogy a jövevényeket a korai avarok testvérnépnek tartották, tehát örömmel látták letelepedésüket, mert velük hatalmuk növekedett, tehát fegyveres összeütközésre nem volt okuk.


Az "indás" avar övveret

Nem kétséges, hogy a kései avaroknak elvitathatatlan szerepük és érdemük volt a Kárpát-medence népességének, így a magyarság szellemi és anyagi műveltségének ötvözésében. Vannak, akik nem tartják lehetetlennek, hogy államszervezésünk egyes elemei is hozzájuk vezethető vissza. AJenő és Gyarmat nemzetnevek Baskíriában mint nemzetségnevek fordulnak elő. Feltételezhető, hogy e két nemzetnév a korai avaroknál is létezhetett. A legalapvetőbb kérdés a kései avarokkal kapcsolatban az, hogy valóban ők voltak-e a Kárpát-medence első nagy lélekszámú telepesei, akik a magyar nyelvet beszélték? Ennek lehetőségét egyesek az indásokban látják, akik a nagyobb százalékot képviselték, és akik azon területről - Baskíria - indultak volna el, ahol Julián barát 1236-ban rátalált a hungárok-ra, akikkel a híradás szerint hungárul szót értett. E híradásnak az a gyengéje, hogy a latin szövegben sehol nem fordul elő e szó: magyar. Julián, azaz Riccardus barát jelentésében a hungár szót használta, melyet önkényesen a magyar szóval azonosítanak. Jelen ismereteink szerint ennek lehetősége nem zárható ki, de annak se, hogy a Volga mentiekkel nem magyarul, hanem valamely török nyelven folyt a társalgás. Annyi biztos, hogy a kérdéses két szó, hungár és magyar nem azonos eredetre vezethető vissza.
Annak lehetőségét, hogy Julián barát nem magyarul beszélt a Volga mentiekkel már csak azért is figyelembe kell venni, mert Árpád népének legalább fele, ha nem az egésze a turk nyelvet beszélte. Ugyanakkor az is tisztázandó, hogy a szabír-magyarnak vélt Jenő és Gyarmat nemzetnevek mint nemzetségnevek, miért létezhetnek a török nyelvű baskíroknál. E jelenségek arra mutatnak, hogy e neveket a keletről jöttek hozták magukkal, mely nem bizonyítja magyar nyelviségüket. A Volga mentiek magyar nyelviségének lehetősége kapcsán még meg kell jegyezni, hogy azokon a vidékeken, ahol az avarok mindkét hulláma és Árpád népe tudomásunk szerint megfordultak, török nyelvű népek helyenként ma is élnek, magyar sehol. Az sem lehetetlen, hogy a keleten maradt magyar nyelvű népek utolsó maradványait az 1230-as években a mongolok - tatárok - semmisítették meg. Bárhogyan legyenek is a dolgok, a kései avarokat őseinknek kell tekinteni, mert vérük ereinkben csordogál, de nem valószínű, hogy ők voltak a Kárpát-medence első nagy lélekszámú magyar nyelvű népe.

Az avar öv


A kocsi

Ismereteink mai állása szerint a mezopotámiai sumérnek nevezett nép találta fel a kereket. Ebből törvényszerűen fejlődött ki a két-, majd pedig az állattal vontatott négykerekű kocsi. Kezdetben a kereket nagy átmérőjű fatörzsekből vágták ki. Lyukat fúrtak a közepébe, és csapszöggel szerelték a fatengelyre. Ezen ősi kocsik kezelése nehézkes volt, a kerekek és tengelyek gyorsan elhasználódtak. Nagy előrelépést jelentett, amikor a kereket megvasalták és a tengelyt is fémből készítették. Ezzel jelentősen megnövelték a kerekek teherbírását és élettartamát.
A mezopotámiai kocsi A budakalászi kocsi

A fejlődés következő állomása a küllős kerék volt a fémcsővel ellátott kerékaggyal. Ezzel tovább növekedett a kerekek teherbírása, és már nem volt szükség nagy átmérőjű fatörzsekre sem. Forradalmi újítás volt a kocsi használatában az első tengely irányíthatósága. Ez lehetővé tette a kis ívű fordulást, és tovább növelte a teherbírást is. Eme újítások lehetővé tették a kocsi súlyának csökkentését, ami egyben a vontathatóság sebességét növelte. Hosszú évezredek elteltével az ökör, a bivaly és más szarvasmarhafélék mellé a lovat is kocsi elé fogták. A gőzgép feltalálásáig a lóval vontatott kocsi volt a folyami hajózás mellett a teher- és áruszállítás leggyorsabb eszköze a szárazföldek belsejében.
A szittya hintó

Nagy lépésnek számított a rugós kocsi, azaz hintó feltalálása, mely a személyszállítást kellemesebbé tette. Feltalálója magyar ember volt a Győr megyei Kocs községben. Erről kapta Amerikában a postakocsi a coach (kócs) elnevezést. Manapság a kocsikra gépkocsi-, a hintókra pedig kerékpárkerekeket, gumikat szerelnek, hogy ezzel még élvezhetőbbé tegyék az utazást.


A rovásírás

Az eredeti képírás, mely közel hétezer évvel ezelőtt valószínűleg Erdélyben kezdődött, ismeretlen okokból megszakadt, de tovább folytatódott Mezopotámiában, ahol mint ékírás, Egyiptomban pedig mint képírás (hieroglifák) fejlődött tovább. Az ókori műveltségek írásbeli fejlődésének következő, a magyarság szempontjából is fontos fokozata a rovásírás volt. A székely-magyar rovás ugyanis az ótörök, ógörög, latin, pelazg, etruszk és föníciai rovások körébe tartozik. Ezek között a föníciaival 50%-os, az etruszkkal 43.4%-os és az ótörökkel 28.6%-os hasonlatosságot mutat.
Többen felfigyeltek a rovás és a mezopotámiai ékírás alaki hasonlóságaira. Forrai Sándor hazai tudós pedig a magyar gyorsírás és a rovás rövidítési szabályaiban ismert fel jelentős párhuzamokat. Fadrusz János szobrászművész volt talán az első, aki felfigyelt az egyiptomi képjelek és a magyar rovás közötti megegyezésekre. Hegedüs György szerint a magyar rovás 34 betűjéből 28 meglepő párhuzamot mutat az egyiptomi képjelekkel. Íme:
képjelek rovás

A: s-A-s =

F: FE-száll =

H: HÁ-ló =

L: LÉ-p =

MA-rok
M: =
MA-dár

T: TE-nyér =

Nincs egységesen elfogadott álláspont arra vonatkozóan, hogy a rovást őseink melyik ágától örököltük. A Kárpát-medencében talált ősi rovásjelek se segítenek előrelépni e kérdésben, mert a megfejtők különböző eredményekre jutnak. Jó példa erre az 1983-ban, Szarvas határában talált csont tűtartó, melyen 63 betű és összevont betű (ligatúra) tanulmányozható. Elég hosszú szöveg, tehát megbízható megfejtéssel kecsegtetett. Nem így történt. Többen törökül olvasták el, mások magyarul. A legnagyobb baj az, hogy a magyar olvasatok még csak megközelítőleg sem tartoznak azonos fogalomkörbe.
A tűtartó a hétszázas évekből, vagyis az avar-korból való. Vannak, akik a magyar olvasatokkal az avarok magyar nyelvűségét látják bizonyítottnak. Lehetséges! De hogyan lehet bizonyítani azt, hogy a rovást avar ember rótta? Ha e korból sok ilyen írásos emlékünk lenne, és azok mind vagy zömükben avar sírból kerültek volna elő, és olvasatuk is bizonyíthatóan magyar nyelvű lenne, akkor igen. A tűtartó rovója ugyanis lehetett egy Volga mentéről jött indás, Irán vidékéről jött griffes, kaukázusi hun, korai avar vagy éppenséggel egy őstelepes magyar.
A rovásírás jórészt jobbról balra tartó írás volt, ami azzal magyarázható, hogy kezdetben (és a lovas műveltségű, pusztai népek később is) fapálcákra, farudacskákra rótták írnivalójukat. A farudakat négy- vagy hatszögletesre faragták. A rovó bal kezében tartotta a rudat, és a bal vállához szorította. A rovást a rúd távoli, tehát a kezében tartott végén kezdte, és közeledett a váll felé. Mikor a rúdnak a vállánál lévő végére ért, akkor fordított rajta, és a rúd következő lapján folytatta.
A rovásnak voltak rövidítési lehetőségei. Az első magánhangzó kiírása után ki lehetett hagyni a szóból az azonos magánhangzókat. A betűket össze lehetett vonni, szerkeszteni, és ezt nevezik összevont betűnek, vagyis ligatúrának. E műveletnek nem voltak rögzített szabályai, egyedül a rovó leleményessége volt a határ, s ez megnehezíti a rovásleletek olvasatát. Azonkívül népek szerinti rovás ábécéket sem lehet minden igényt kielégítően felállítani. Ez mindenképpen így van a magyar rovásírás esetében. Az ezer évnél régibb, rovásemlékek betűi között találhatók más népeknek tulajdonított betűalakok is. Egyes szavakon vagy rövid szövegeken belül ezeknek a hangértékét igen nehéz megállapítani.
A másik nagy gond az, hogy kevés a korai magyar eredetű vagy a magyarsággal kapcsolatba hozható rovásos emlék. Ennek fő oka, hogy a keresztség felvétele után üldözték a magyarság ,,pogány" írását, és elrendelték annak elpusztítását. A rovásírásos tárgyakat büntetés terhe alatt be kellett szolgáltatni. Mivel nagyrészt fából voltak, azokat elégették. Amelyeket pedig a nép elrejtett, azok a századok során elkorhadtak, nemzetünk nagy kárára.
A Bodrog-Bű (Somogy m.) határában, 1999 tavaszán talált rovásírásos fúvókatöredék betűinek is több olvasata születtet. Reménykeltő, hogy mind magyar. Csak egy betű olvasata lett a vita tárgya. A szó kezdőbetűje, melyet lehet F-nek is, és Ly-nek is olvasni. Dr. Vékony Gábor fónak (fúnak), míg Stamler Imre lyónak olvassa. Többen fölvetették azonban, hogy a szó utolsó betűje a K, kissé távol áll a többitől, ezért lehetséges, hogy az egy másik szó kezdőbetűje volt. Ha így lenne, akkor a lyónak olvasat kiesne a lehetséges értelmezésből, míg a fónak szó a k nélkül is értelmes lenne: fóna (fúna), fújna.
A bodrog-bűi fúvókatöredék

A fúvókán két másik bekarcolt ív is látható, ezeket csak Berkesi Gyula vette figyelembe. Ha jól megnézzük a jobb oldalit, akkor az ív bal oldalán három halvány, csaknem vízszintes karcot is látunk. Ez alig ismerhető föl a bal oldalin. Ez két P betű lehet. Talán papa vagy pipa értelemmel. Amennyiben a K betű egy új szónak a kezdőbetűje, úgy e hiányzó szó segíthetné elő a helyes olvasatot. E lelet kb. 1100 éves, és jelenleg a legősibb rovásleletünk, melynek magyar rovásbetűi és olvasata nem vitatható.

http://www.szittya.com/olvasmanyok4.htm

Obscura Sorcery

Keresés ebben a blogban

Magyar nép eredete

A MAGYARSÁG eredete.

Lajdi Tamás: Keresztény támadások az ősmagyar hitvilág ellen