A Démon biblia.A Démoni Biblia emberi húsból készült pergamenre, emberi vérből készült tintával íródott különös idegen írással, a démonok, az ember teremtése előtti sötét istenek nyelvén. E sötét könyv tartalmazza az Ősök mágiáját. Sok szertartásának része az emberáldozat, a kannibalizmus, az erőszak és a kínzás. A Démoni Biblia a történelem folyamán – legalább részben – feltárult ama boszorkánymesterek és varázslók számára, akik a Sötét Ösvényt követték. Ezek a varázslók számos nyelvre fordították le a Démoni Biblia részeit, gyakran megváltoztatva bizonyos szavakat, hogy elrejtsék a mű valódi természetét. Abramelin Mágus varázskönyve, a Claviculae Salomonis, az Árnyak könyve, valamit a Necronomicon néhány példa a Démoni Biblia rettenetes oldalainak átírására. A Démoni Bibliát megmutatták John Dee varázslónak. Ő tizennyolc "démoni" kulcsot fordított le a Démoni Biblia furcsa démoni nyelvéből. Amikor Dee lefordította a Kulcsait, az Énoki Kulcsoknak nevezte el őket. A közhiedelemmel ellentétben ezek nem az "Istennel járó" Énokról kapták a nevüket, hanem Káin fia Énokról. Káin volt az első ember, aki véghezvitte a Démoni Biblia szertartásait, és az Ősöknek való áldozatként megölte a fivérét. Fia, Énok, születésekor a kígyónak adatott. A kísérletei során Dee számára feltárult eme démoni nyelvet egy olyan ősi írással vetették papírra, amit évszázadokon át adtak tovább a fekete mesterségek gyakorlói (akik közül sok nem is volt tisztában eredetével). Ezt az írást különböző nevekkel illetik, manapság azonban leggyakrabban "thébai írásként" vagy a "boszorkányok ábécéjeként" ismerik. Az ebben a könyvben található formulákat részben Szentségtelen Őrdémonom, Azael szellem fedte fel előttem, részben pedig Astaroth, Asmodeus, Moloch és Beelzebub. Ez a könyv tartalmazza a Démoni Biblia számos formuláját, de nem fedi le az egész Démoni Bibliát, ama szentségtelen könyv ugyanis több ezer oldalból áll. Amikor Azazel szellem eredetileg felfedte előttem, e munka csupán a négy "Pokolhercegnek" megfelelő négy kapun való áthaladást tartalmazta, egy, a holtak megidézésével foglalkozó, a tárgyhoz nem illő könyvvel egyetemben. Véghezvittem a rituálékat, és szélsőségesen élénk és szimbolikus álmokban átéltem a "kapukon történő áthaladást". Azóta a szellemek további szertartásokat is felfedtek előttem. Eme könyv folyamatosan készült. Az elmúlt tíz év folyamán gyarapodott, a Sötét Ösvényen való előrehaladásommal. A munkát támogató rituálék kerültek bele, mialatt az észrevehető támogatást nem nyújtó szertartásokat elvetettem. Megszámlálhatatlan alkalommal elvégezve az ebben a könyvben található rituálékat, képes voltam tökélyre vinni a formulát, aminek segítségével a varázsló tudást és leírhatatlan hatalmat szerezhet. A szellemek megidézésével és a holttestek feltámasztásával foglalkozó szertartásokat, mágikus pecsétekkel, bűbájokkal és varázslatokkal egyetemben, kihagytam e könyvből, nehogy olyanok használják az ilyesmiket ostoba módon, akik a mágiában csak vagyonszerzést és hiú ambíciók kielégítését látják. Ha kívánod, a szellemek mindenféle olyan varázslatot feltárnak majd előtted, amiknek segítségével elérheted azt, amire vágysz. Eme könyv megadja a kulcsot a Pokol Kapuin történő áthaladáshoz, valamint a Sötétség Erőivel való eggyéváláshoz. Anyagi hasznot hozó varázslatok, bűbájok és pecsétek helyett ez a könyv annak a módját adja meg, hogy mindezt magadtól megszerezhesd. Mielőtt véghezvinnéd ezeket a szertartásokat, egy "Megtisztító Fürdőt" kell venned sós vízben. Ennek oka, hogy a só egy univerzális tisztítószer. Egy sós vízben vett fürdő minden pszichikai hatást megszüntet, legyen az "pozitív" vagy "negatív". Eltöröl minden átkot vagy áldást, és ideiglenesen megszünteti minden szellem vagy démon jelenlétét. Töltsd meg kádadat forró vízzel, vess bele egy csészényi sótömböt, majd feküdj be a vízbe. Teljes testeddel el kell merülnöd a vízben, hogy bizonyosan miden pszichikai hatás megszűnjön rajtad. Ennek végeztével egy "semleges" kezdőpozícióban leszel, amiből elkezdheted a rituálékat. Fontos, hogy mindezt csak egyszer végezd el, a szertartások előtt. Ha még egy "Megtisztító Fürdőt" veszel, később újra kell kezdened a rituálékat. Azon a napon, amikor "Megtisztító Fürdőt" veszel, ki kell mosnod az ágyneműdet, a ruháidat, és meg kell tisztítanod a rituális- és hálótermedet. Kiszállva a vízből, meg kell törülköznöd egy tiszta törülközővel, és tiszta ruhát kell felvenned. A "Felszentelés" eme kezdeti folyamata összhangban van a szertartásos mágiával és a szellemek megidézésével foglalkozó ősi varázskönyvekkel. Nem szabad azonban ezen a ponton megszállottá válni a tisztasággal kapcsolatban. Leviticus Könyve szerint "ha tisztátlant érintesz meg, ha tisztátlanra ülsz vagy tisztátlant eszel, tisztátlanná válsz". Nem abszolút tisztaság szükséges, hanem egyszerűen a rítusokat esetleg negatívan befolyásoló külső vibrációk lemosása. Az, hogy valami mikor "tiszta" valójában, egy érdekes kérdés.
alvilág.hu
Az éjszakai látogató
Az előző bejegyzésben Ráth-Végh István könyvéből idéztem, melyben a források az incubust, ill. szukkubuszt démonként írják le. Ám ha néphiedelemről, babonákról van szó, semmi sem egyszerű, illetve egységet, azonosságot az avatatlan szem nehezen fedezi fel.
Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma című könyvében - melyben Svájc frank vidékéről gyűjtötte össze a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmeket - a démon boszorkányként jelenik meg.
"A frank boszorkányt is »incubus«-nak (latinul a.m. »ráfekvő«) tartották, gonosz szellemnek, aki éjszakánként besurran a hálókamrákba, és a tehetetlen alvó mellére nehezedik (v.ö.»lidércnyomás« A ford.) Ez a veszély főként azokat fenyegette, akik nappal könnyelmű módon emlegették a boszorkányokat. Aki óvatos volt, még említést sem tett róluk. A megszorongatott személy csak úgy szabadulhatott kínzójától, ha sikerült lábdunyháját gyorsan lerúgni a földre."
A szerző sziléziai forrásokról is beszámol, ahol viszont az incubust/succubust nem tekintették teljesen azonosnak a boszorkánnyal: "Az alvók mellére telepedő kísértet nem az újkor találmánya. Ősei a démoni szellemek, melyek már az időszámítás előtti második évezredben is nyomasztották a sumérokat. Ezek a Lilitu névre hallgató szellemek voltak a héber Lilith ősei és később, a latinoknál Lamia néven bukkantak föl újból. Ezek mind incubusok voltak, melyek éjszakánként széltében-hosszában kísértettek, alvókat csábítottak el és gyermekeket gyilkoltak.
A démonoknak szexuális jelentőségük is volt, amennyiben a succubust (az alul fekvőt) olykor közösülésre kényszerítették... A német »lidércnyomás« úgy zajlott le, hogy valamely női lélek éjszaka a kulcslyukon vagy hasadékon át besurrant a hálókamrába, különböző alakban az alvó mellére telepedett, hogy megfélemlítse és teljes mozdulatlanságra kényszerítse, de a szexuális kapcsolattól tartózkodott."
A lidércnyomást "boszorkánynyomás"-nak is nevezték, a népi hiedelemvilág részét alkotta, a boszorkány személyét pedig úgy lehetett megállapítani, hogy megfigyelték, ki jön három napon belül az áldozat házához valamit kölcsönkérni.
Hogy a kép még gazdagabb legyen, az éjszakai démonikus látogatások olyan magyarázatot is kaptak, miszerint az áldozat mellkasára telepedő lény halott szerető, házastárs, angyal, netán istenség, de leggyakrabban egy csúf öregasszony:) De megjelenhet macska, kutya vagy idegen ember képében. Az incubusok-succubusok szexuális tartalom nélkül is feltűntek: "...Egy éltes hegylakó asszony adta elő, hogy egy lovaglómániás incubus gyötri, egy boszorkány, aki időről-időre ráül és kilovagol rajta az éjszakába. Az asszony meg volt győződve az éjszakai kirándulások valódiságáról, s még a körme alatti piszkot is bizonyítékként mutatta nekem, hogy lám, négykézlábra kellett ereszkednie és árkon-bokron át galoppozni, hátán a boszorkával." Később ezeket a jelenségeket pszichoszomatikusnak tekintették, mert félig éber, félig még alvó ember tudata még nem tiszta, és a valóság keveredik az álmok fantáziájával.
A démonokról Aquinói Tamás is állított fel hipotézist; szerinte a démonok és maga az ördög is képes nemi kapcsolatot létrehozni áldozatával, de a férfi démon, az incubus nem tudja megtermékenyíteni a nőt, mert a teste nem valódi. A magyarázat ellenére mégis voltak olyan esetek, amikor az asszonyok azt állították, egy démontól estek teherbe. Aquinói Tamás kacskaringós észjárása szerint ez úgy lehetséges, hogy "az incubus egy éjszakai magömlés során ellopja egy ártatlan ifjú magját és még melegében (hogy termékenyítő ereje megmaradjon) elsiet vele egy asszonyhoz és betölti azt a méhébe Az így születő magzatnak tehát nem a démon az apja, hanem a minderről mit sem sejtő »donor«."
Forrás:
Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma
Kiadó. Holnap Kiadó
Kiadás éve. 2000
Fordította: Natonek Klára
Eredeti cím: HEXEN damals - und heute
Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma című könyvében - melyben Svájc frank vidékéről gyűjtötte össze a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmeket - a démon boszorkányként jelenik meg.
"A frank boszorkányt is »incubus«-nak (latinul a.m. »ráfekvő«) tartották, gonosz szellemnek, aki éjszakánként besurran a hálókamrákba, és a tehetetlen alvó mellére nehezedik (v.ö.»lidércnyomás« A ford.) Ez a veszély főként azokat fenyegette, akik nappal könnyelmű módon emlegették a boszorkányokat. Aki óvatos volt, még említést sem tett róluk. A megszorongatott személy csak úgy szabadulhatott kínzójától, ha sikerült lábdunyháját gyorsan lerúgni a földre."
A szerző sziléziai forrásokról is beszámol, ahol viszont az incubust/succubust nem tekintették teljesen azonosnak a boszorkánnyal: "Az alvók mellére telepedő kísértet nem az újkor találmánya. Ősei a démoni szellemek, melyek már az időszámítás előtti második évezredben is nyomasztották a sumérokat. Ezek a Lilitu névre hallgató szellemek voltak a héber Lilith ősei és később, a latinoknál Lamia néven bukkantak föl újból. Ezek mind incubusok voltak, melyek éjszakánként széltében-hosszában kísértettek, alvókat csábítottak el és gyermekeket gyilkoltak.
A démonoknak szexuális jelentőségük is volt, amennyiben a succubust (az alul fekvőt) olykor közösülésre kényszerítették... A német »lidércnyomás« úgy zajlott le, hogy valamely női lélek éjszaka a kulcslyukon vagy hasadékon át besurrant a hálókamrába, különböző alakban az alvó mellére telepedett, hogy megfélemlítse és teljes mozdulatlanságra kényszerítse, de a szexuális kapcsolattól tartózkodott."
A lidércnyomást "boszorkánynyomás"-nak is nevezték, a népi hiedelemvilág részét alkotta, a boszorkány személyét pedig úgy lehetett megállapítani, hogy megfigyelték, ki jön három napon belül az áldozat házához valamit kölcsönkérni.
Hogy a kép még gazdagabb legyen, az éjszakai démonikus látogatások olyan magyarázatot is kaptak, miszerint az áldozat mellkasára telepedő lény halott szerető, házastárs, angyal, netán istenség, de leggyakrabban egy csúf öregasszony:) De megjelenhet macska, kutya vagy idegen ember képében. Az incubusok-succubusok szexuális tartalom nélkül is feltűntek: "...Egy éltes hegylakó asszony adta elő, hogy egy lovaglómániás incubus gyötri, egy boszorkány, aki időről-időre ráül és kilovagol rajta az éjszakába. Az asszony meg volt győződve az éjszakai kirándulások valódiságáról, s még a körme alatti piszkot is bizonyítékként mutatta nekem, hogy lám, négykézlábra kellett ereszkednie és árkon-bokron át galoppozni, hátán a boszorkával." Később ezeket a jelenségeket pszichoszomatikusnak tekintették, mert félig éber, félig még alvó ember tudata még nem tiszta, és a valóság keveredik az álmok fantáziájával.
A démonokról Aquinói Tamás is állított fel hipotézist; szerinte a démonok és maga az ördög is képes nemi kapcsolatot létrehozni áldozatával, de a férfi démon, az incubus nem tudja megtermékenyíteni a nőt, mert a teste nem valódi. A magyarázat ellenére mégis voltak olyan esetek, amikor az asszonyok azt állították, egy démontól estek teherbe. Aquinói Tamás kacskaringós észjárása szerint ez úgy lehetséges, hogy "az incubus egy éjszakai magömlés során ellopja egy ártatlan ifjú magját és még melegében (hogy termékenyítő ereje megmaradjon) elsiet vele egy asszonyhoz és betölti azt a méhébe Az így születő magzatnak tehát nem a démon az apja, hanem a minderről mit sem sejtő »donor«."
Forrás:
Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma
Kiadó. Holnap Kiadó
Kiadás éve. 2000
Fordította: Natonek Klára
Eredeti cím: HEXEN damals - und heute
Vámpírizmus — legenda és valóság
Vámpírok, vérszívó szörnyetegek, régi mítoszok vagy egy tehetséges szerző agyszüleménye?
Mikortól is tartják számon az emberek, hogy élőholtak járnak köztük és a vérükre szomjaznak? Honnan eredhet a vámpírizmus mítosza? Eme kérdésekre próbálunk választ kapni.
Mikortól is tartják számon az emberek, hogy élőholtak járnak köztük és a vérükre szomjaznak? Honnan eredhet a vámpírizmus mítosza? Eme kérdésekre próbálunk választ kapni.
Akik esténként egy-egy szaftos horrorfilm elfogyasztása után azzal nyugtatgatták magukat, hogy Drakula csupán az öreg Stoker képzeletének szüleménye és egyáltalán, a vámpír mint olyan a filmes szakma ügyes teremtménye a mozik megtöltésére, nos, azoknak rossz hírrel kell szolgálnom. Ugyanis a vámpírizmus, a vérszívó lények mítosza egyidős az emberiséggel és minden kultúrában megtalálható mítoszok, mesék formájában. És 
ugye Daniken óta tudjuk, hogy minden legendának van valóságalapja.
ugye Daniken óta tudjuk, hogy minden legendának van valóságalapja.
Már az ókorból ismeretesek olyan lények, szellemek, melyek a halandók vérével, húsával táplálkoztak. Az ógörög mítosz szerint Lamia gyönyörű királynő volt és mint szemrevaló halandó, nem kerülhette el az akkori asszonyok sorsát, Zeusz szemet vetett rá. Ám ahogy az lenni szokott Héra ezúttal sem tűrte férje hűtlenkedéseit és elrabolta Lamia gyermekeit. Szegény asszony a gyerekei elvesztése miatt érzett fájdalomtól gonosz szörnyeteggé változott és ezentúl halandók vérével csillapította szomját. A görögök azóta lamiáknak hívják azokat a vérivó szellemeket, akik női alakban járnak a halandók közt és elrabolják, majd fölfalják gyermekeiket. A vámpírok színdarabokban is megjelentek, többnyire mint kísértő gonosz szellemek, itt brukolakhosznak vagy empusának hívták őket.
Az asszírok ekimmu névvel illették a vámpírokat, mítoszaik szerint olyan ember válhatott élőholttá, akit nem temettek el tisztességgel, szertartásaik szerint. Ilyenkor az illető visszatért a sírból és emberek vérét szívta.
A kínaiaknál se szeri se száma a vérivó démonoknak, ezek a többi vámpírtól annyi eltérést mutatnak, hogy nem halandóból származtathatók, önálló, más létsíkok gonosz lényei. A helyiek különféle varázsigékkel és imádságos cédulákkal védekeztek ellenük. Ezek a démonok már repülni is tudtak és gyakorta a holtakat is felfalták.
Malajzia területén langsuirnak nevezték azokat a nőket, akik gyerekek vérével táplálkoztak, ráadásul állati alakot is tudtak magukra ölteni, többnyire bagollyá változtak.
A legszínesebb és legtöbb vámpírmítosszal azonban maga Európa büszkélkedhet, azon belül is Románia egyes vidékei. 
Számtalan névvel illetik a vérivó holtakat, köztük a sztrigoj, moroj szavak a legismertebbek. A mora vagy nora szó valószínűleg innen eredeztethető, ő a magyar mesék egyetlen vámpírszerű lénye. Kereszteletlenül meghalt emberből, hallva született csecsemőből vált mora.
Számtalan névvel illetik a vérivó holtakat, köztük a sztrigoj, moroj szavak a legismertebbek. A mora vagy nora szó valószínűleg innen eredeztethető, ő a magyar mesék egyetlen vámpírszerű lénye. Kereszteletlenül meghalt emberből, hallva született csecsemőből vált mora.
Dániában mara nevezetű démon kísértett, ez nappal szép fiatal lány képében élt a halandók közt, éjszakánként pedig emberek vérével táplálkozott. Ha valaki beleszeretett leány képében, nos, az rosszul járt.
Mint láthatjuk, szinte kivétel nélkül minden nép kultúrájában megtalálható a vérszívó szörnyeteg mítosza. Nem csoda hát, ha a vámpírok természete, a velük kapcsolatos hagyományok és védekezési módozatok is igen eltérőek. Először is lássuk, milyen tulajdonságokkal ruházták föl eleink a vámpírokat, mik a legismertebb jellemzők.
Az első és legfontosabb dolog, amit megemlíthetünk velük kapcsolatban, hogy kizárólag sötétedés után bukkannak elő, ez nagyjából minden mítoszban így szerepel. Általában vérrel táplálkoznak, ám néhányuk nem veti meg a holtak húsát sem, sőt, némelyek még saját testrészeiket is fölfalják. Java részt a nyaki artériából nyerik táplálékukat, az áldozatok magukon viselik a vámpír támadásának megdönthetetlen bizonyítékát, a két kicsi sebhelyet. Ez már nem minden mítoszra igaz, az orosz vámpír például kitépi áldozata szívét és így jut vérhez. A malajziai gyerekek pedig hátukat félthetik az ott kísértő szellemektől.
A vámpírok gyakorta felveszik állatok alakját, mostanság a farkas és denevérformák a legismertebbek, bár ezek az információk többnyire filmekből származnak Ezen kívül a korai időkben még használatos volt a macska, patkány, varangybőr. A patkány miatt sokszor még a pestisjárványokat is a galád vámpírok számlájára írták.
Nincs tükörképük, illetőleg ily módon fel lehet fedni valódi kilétük. Ez főként az európai hagyományokban szerepel és eredete onnan származtatható, hogy sok helyütt mágikus erőket tulajdonítanak a tükörnek. Egyes vidékeken letakarják, a fal felé fordítják, ha halott van a háznál,
hogy a lélek ne tudjon rajta keresztül átlépni az élők világába. Hipnotikus erők birtokában vannak, ez is elég jellemző, így csalogatják magukhoz a gyerekeket, ifjakat, és persze elfeledtetik az áldozattal, mi is történt velük valójában. Hisz a legtöbb esetben a vámpírok nem azonnal ölnek, sokáig, napokon, heteken át szívják áldozataik vérét. Minél tovább, annál jobb. Koporsók, kripták lakói. Mivel általában halottaiból feltámadó személyről van szó, ez is elég általános. Bár van néhány egészen különös mendemonda is, egy kelet-európai mítosz szerint vérrel teli koporsóban fekszenek, illetőleg úsznak. A többi vámpír bizonyára irigyli őket.
hogy a lélek ne tudjon rajta keresztül átlépni az élők világába. Hipnotikus erők birtokában vannak, ez is elég jellemző, így csalogatják magukhoz a gyerekeket, ifjakat, és persze elfeledtetik az áldozattal, mi is történt velük valójában. Hisz a legtöbb esetben a vámpírok nem azonnal ölnek, sokáig, napokon, heteken át szívják áldozataik vérét. Minél tovább, annál jobb. Koporsók, kripták lakói. Mivel általában halottaiból feltámadó személyről van szó, ez is elég általános. Bár van néhány egészen különös mendemonda is, egy kelet-európai mítosz szerint vérrel teli koporsóban fekszenek, illetőleg úsznak. A többi vámpír bizonyára irigyli őket.
Miként lesz valakiből vérivó holt? Ennek számtalan oka lehetett. Az egyik legkézenfekvőbb, hogy az áldozat maga is vámpírrá lett, akár egy fertőző betegség. Aztán különös veszélyben forogtak az öngyilkosok, a bűnös életet élők, a pogányok. Sőt, akár az ártatlanok is, ha egy csecsemőt nem kereszteltek meg halála előtt, vagy az az ember, akit nem temettek el tisztességgel, szintén vámpírrá válhatott. Persze egyes helyeken az is elég volt, ha egy gyerek születése idején farkasok ordítottak, vagy túl sokáig élt anyatejen. Ne adj isten az apa kiléte meglehetős homályba borult… Szóval ilyenkor rögvest rásütötték az illetőre, hogy bizonyosan vámpír lesz belőle halála után.
Egészen hihetetlennek tűnik, de még a 19. században is hatalmas hisztériát keltett egy-egy állítólagos vámpír feltűnése. Mind a gazdag, tudományos és feltaláló emberekkel teli Angliában, mind az elmaradottabb, szegényebb havasalföldi parasztok körében. Sőt, az utóbb említett környéken még a mai napig hisznek a vámpírok létezésében. A középkorban pedig össze se lehetne számolni hány embert égettek meg vámpírság vádjával. Hisz ez épp oly bűnös cselekedet volt, mint a boszorkányság, vagy a farkasemberség. Az állandó rettegés, félelem aztán olyan tárházát hozta létre a gonosz démonok elleni küzdelemnek, illetőleg azok felkutatásának, hogy akár egy egész kötetet meg lehetne tölteni vele.
Először is lássuk, miként lehet megelőzni, hogy embertársunk élőholttá változzék, no és hogyan bukkanhatunk rá egy potenciális vámpír sírjára. Az egyik legdrasztikusabb módszerek közé tartozik az úgynevezett karót a szívbe eljárás, ez elég általános és köztudott. A karó legyen tölgy 
vagy rózsafából, ha lehetséges. Románia egyes részein a kötőtűvel is megelégszenek, ezt a halott köldökébe szúrják. Ezen kívül még hatásos a lefejezés is, gyakorta együtt használták a karóval. Egyes vidékeken a vámpírjelölt szájába viaszt öntöttek, fokhagymát tömtek, szemére ezüstpénzt helyeztek. Nagyon hatásos volt továbbá ha a sír négy sarkába fonáshoz használatos orsókat helyeztek, ezeket pedig fonállal kötötték össze. Az sem számított ritkaságnak ha a vámpírra sziklát, köveket görgettek. Ilyenkor aztán egy szép kis kőhalom jelezte az élőholt sírját, mindenkinek, aki arra járt, kötelező volt további nehezékkel hozzájárulnia a rögtönzött börtönhöz, máskülönben a gonosz szellem az ő nyomába eredt.
vagy rózsafából, ha lehetséges. Románia egyes részein a kötőtűvel is megelégszenek, ezt a halott köldökébe szúrják. Ezen kívül még hatásos a lefejezés is, gyakorta együtt használták a karóval. Egyes vidékeken a vámpírjelölt szájába viaszt öntöttek, fokhagymát tömtek, szemére ezüstpénzt helyeztek. Nagyon hatásos volt továbbá ha a sír négy sarkába fonáshoz használatos orsókat helyeztek, ezeket pedig fonállal kötötték össze. Az sem számított ritkaságnak ha a vámpírra sziklát, köveket görgettek. Ilyenkor aztán egy szép kis kőhalom jelezte az élőholt sírját, mindenkinek, aki arra járt, kötelező volt további nehezékkel hozzájárulnia a rögtönzött börtönhöz, máskülönben a gonosz szellem az ő nyomába eredt.
Ám ha mindezek ellenére megtörtént a baj, és az illető vámpírként tért vissza, mit lehetett tenni? Először is meg kell találni a gonosz forrását, a sírt. Ehhez alkalmaztak rózsafa pálcát, hasonlóan működött, akár a vízkereső botok. Aztán az is árulkodó jel lehetett, ha sírhalmon egy kicsi lyukat fedeztek fel. Egyes tájakon ugyanis azt tartották, hogy a vámpírok képesek anyagtalanná válni és füst képében úgymond kiszivárogtak a föld alól ezen a lyukon keresztül. A nyitott koporsó és széthányt föld pedig egyértelmű volt. Továbbá a háziállatok is nyújthattak segítséget a keresésben, ha valamelyikük átugrott egy sírt, abban egész bizonyosan vámpír feküdt. Az ártatlanságnak és tisztaságnak is szerepe volt a gonosz felderítésében. Egy ifjú, szűz leányt meztelenül fehér lóra ültettek, és ahol az állat megtorpant, ott volt a vámpír nyughelye. Amint a helyiek gonosz élőholt sírjára bukkantak, rögvest akcióba léptek és a fentebb említett módszerekkel megpróbálták elpusztítani.
Mindezek ellenére sokszor megtörtént azon kellemetlen helyzet, hogy a háziak saját magukon fedezték fel az ártó szellem nyomait, vagyis azután, hogy megtörtént a baj. Hát ilyenkor jöttek a különféle bűbájok és kuruzslások, fokhagymafogyasztás zsákszámra. Természetesen azonszerencsétlenek, akik hitték, hogy vámpír gyötri őket, aligha elégedtek meg fokhagymával. Ennél sokkalta drasztikusabb eszközökhöz folyamodtak. Bevett szokás volt a vámpírnak hitt halottat kiásni, szívét kivágni majd elégetni, a hamvakat vízbe keverték és ezt a koktélt mindenkinek, aki beteg lett, meg kellett kóstolnia egy útkereszteződés közepén, szigorúan éjfélkor. A szertartás után garantáltan meggyógyult az áldozat, jobban lett, a hatóságok viszont kevésbé, akik még ma, a 21. században is harcolnak a babonás hullagyalázók ellen. Legalábbis Románia egyes eldugottabb részein.
Hogy maga a vámpírizmus mítosza honnan ered, azt nem lehet tudni pontosan. Erről is több elmélet látott napvilágot, talán ha mindet összeadjuk, akkor kapjuk meg az igazságot. Gustav Jung szerint az emberiség kollektív tudatalattijában él a vérivó szörnyeteg képe. Aztán a különféle betegségek is hozzájárulhattak a vámpírmítosz kialakulásához, köztük a pellagra a legfőbb gyanúsított. Ez egy vitaminhiányos betegség, tünetei közt szerepel a sápadtság, lesoványodás, a szájüreg nyálkahártyájának bevérzése, sebesedése. Ráadásként a pellagrás beteg bőre érzékennyé válik a napfényre. Aztán egyesek szerint a Dél-Amerikában őshonos vámpír-denevérek alakja is összefüggésbe hozható az élőholtakról kialakult képpel. Az viszont vitathatatlan,
hogy a ma ismert, közkedvelt Drakula figura megteremtése egyértelműen az író Bram Stoker számlájára írható. Mivel a vámpírmítosz kiemelkedő alakja, így megérdemli, hogy életútjával is megismerkedjünk pár mondatban.
hogy a ma ismert, közkedvelt Drakula figura megteremtése egyértelműen az író Bram Stoker számlájára írható. Mivel a vámpírmítosz kiemelkedő alakja, így megérdemli, hogy életútjával is megismerkedjünk pár mondatban.
Bram Stoker 1847 novemberében született Dublinban. Gyermekkora meglehetősen szerencsétlenül alakult, egy betegség folytán egészen nyolc éves koráig ágyhoz kötve tengette életét. A későbbiek során azonban teljesen felépült, sőt, élsportoló vált belőle. Sokáig kritikusként dolgozott az Evening Mailnél, ez azért fontos momentum életében, mivel ezidőtájt ismerkedett meg a neves londoni színésszel, Henry Irvinggel. Valószínűsíthető, hogy barátjának karaktere, megjelenése ihlette Drakula gróf külsejét. Nem lehetett valami bizalomgerjesztő ember. Minden esetre a vámpír gróf alakjának megformálásához egy történelmi alak is hozzájárult, név szerint Vlad Tepes, a 15. században élt havasalföldi vajda.
Karóbahúzó Vlad kegyetlenségéről volt ismert, az emberek kínzását és karóbahúzását szinte hobbiként űzte, amennyiben hihetünk a történelmi forrásoknak. Egész hihetetlen, a krónikások 50000 és 100000 közé teszik azon áldozatok számát, akik a román fejedelem parancsára pusztultak el. Voltak, akiket elevenen megnyúzatott, másokat máglyán égetett el. Egy történet szerint azokat a török követeket, akik jelenlétében nem vették le fejfedőjüket, azzal büntette, hogy turbánjukat odaszögeztette a fejükhöz. Máskor pedig szegényeket és betegeket hívott meg vacsorára majd rájuk gyújtotta a házat. Nem meglepő tehát, ha Vlad korának egyik legrettegettebb embere volt, egy 15. századi német metszet úgy ábrázolta, hogy karóba
húzott, lefejezett tetemek között vígan lakomázik egy asztalnál. Amúgy a fejedelem gyerekkorát tekintve cseppet sem lehet csodálkozni, amiért ilyesféle tettekre ragadtatta magát. Egészen korán szemtanúja volt apja meggyilkolásának majd bátyja élve eltemetésének. A Drakula nevet apjától örökölte, az idősebb Vlad tagja volt II Luxemburgi Zsigmond Sárkányos rendjének, felvette tehát a Dracul—Sárkány nevet. Fia a Draculea—Sárkány fia megtisztelő címet kapta. Mindezek ellenére Románia egyes vidékein nemzeti hősként tisztelték a Karóbahúzót, hisz sokáig harcolt a törökök ellen. Végül még egy momentum, ami hozzájárult a vámpír gróf mítoszához. Mikor a 20. század elején felnyitották Drakula sírját, az bizony üres volt.
húzott, lefejezett tetemek között vígan lakomázik egy asztalnál. Amúgy a fejedelem gyerekkorát tekintve cseppet sem lehet csodálkozni, amiért ilyesféle tettekre ragadtatta magát. Egészen korán szemtanúja volt apja meggyilkolásának majd bátyja élve eltemetésének. A Drakula nevet apjától örökölte, az idősebb Vlad tagja volt II Luxemburgi Zsigmond Sárkányos rendjének, felvette tehát a Dracul—Sárkány nevet. Fia a Draculea—Sárkány fia megtisztelő címet kapta. Mindezek ellenére Románia egyes vidékein nemzeti hősként tisztelték a Karóbahúzót, hisz sokáig harcolt a törökök ellen. Végül még egy momentum, ami hozzájárult a vámpír gróf mítoszához. Mikor a 20. század elején felnyitották Drakula sírját, az bizony üres volt.
Bram Stoker Drakula című regénye végül 1897-ben jelent meg, hatalmas sikert aratva. Bár az irodalomban már voltak előzményei a vámpírok mítoszának, a romantikus Byron, vagy Giovanni Polidori munkáiban is találkozhatunk velük, mégis nyugodtan állíthatjuk, Stoker egy új műfajt teremtett. Ez a siker pedig azóta töretlennek bizonyult, játékok, könyvek, filmek, sőt képregények folytatják a megkezdett hagyományokat. A vámpírok szinte végigkísérik a 20. század történelmét, a vérivó szörnyeteg mítoszának formálódása tökéletes lenyomata a társadalomban, kultúrában végbemenő változásoknak.
A legkorábbról fönnmaradt Drakula adaptáció Friedrich Wilhelm Murnau rendezésében került a nézőközönség elé. A film Nosferatu, a borzalom szimfóniája címet kapta és 1922-ben készült el. A névváltoztatásra azért volt szükség, mivel a rendező nem kapta meg a jogokat Stoker özvegyétől. Mivel ettől eltekintve a történet szinte hajszálra egyezik a regénnyel, plágium per kerekedett az ügyből és bírósági döntés nyomán a filmet megsemmisítették, csupán néhány tekercs maradt fönn az utókor számára. Ebben a feldolgozásban Nosferatu, a vámpír még valódi szörnyeteg, semmi köze sincs a halandók világához. A gyilkolás, táplálkozás ösztöne hajtja, elpusztítani is csak úgy lehet, ha egy ifjú szűz önként felajánlja neki vérét és feledteti vele az első kakasszót.
Az évek során Drakula figurája jelentős változásokon ment keresztül, már az 1931-ben elkészült adaptáció során is sok új vonást fedezhetünk föl a Lugosi Béla által megformált figurában. A gróf itt már koránt sem az a taszító szörnyeteg, mint azt a Murnau filmben láthattuk. Alakja emberi, sőt, már-már vonzó, természetében azonban még mindig ott él a gonosz, jelleme aligha áll másból.
A Nosferatu 1972-es feldolgozásában a vámpír már szeretni is képes. Bár külsőre rút szörnyeteg, szenved a magánytól, a szerelem hiányától és a halál valóságos megváltás számára.
Az 1992-ben Francis Ford Coppola által rendezett Drakula már igazi romantikus történet. A gróf menyasszonya öngyilkossága miatt fordul el istentől és válik vámpírrá, majd ezután évszázadokon át keresi reinkarnálódott kedvesét. Végül a 19. századi Angliában talál rá Minára, akivel ugyanúgy szeretik egymás, mint több száz éve. A gróf végül kedvese keze által hal, és lelke is megmenekül az örök kárhozattól.
A következő állomás a vámpírok 
jellemének változásában Anne Rice regényei, illetőleg az azokból készült sikerfilm, az Interjú a vámpírral. Ezekben a történetekben már nem az ember és gonosz közti harc áll a középpontban. Főszereplői maguk a vámpírok, akik sokfajták, egyéniségük színes, akár a halandóké, vannak köztük gonoszok, mások csendes egyszerűséggel figyelik a világ történéseit, és bizony akadnak olyanok is, akik még az embernél is emberibbek. A legnagyobb hatást Anna Rice világa gyakorolta a 21. század vámpír mítoszára, mind a Penge, mind az Underworld filmekben találkozhatunk az önálló, saját világukban létező vérszívókkal. Törvényeik, hagyományaik szerint élnek, akárcsak egy új faj az emberek mellett. Sőt, néhány vámpírnak lelke is van a szó hagyományos értelmében, ahogy azt láthattuk az Angel és Buffy sorozatokban.
jellemének változásában Anne Rice regényei, illetőleg az azokból készült sikerfilm, az Interjú a vámpírral. Ezekben a történetekben már nem az ember és gonosz közti harc áll a középpontban. Főszereplői maguk a vámpírok, akik sokfajták, egyéniségük színes, akár a halandóké, vannak köztük gonoszok, mások csendes egyszerűséggel figyelik a világ történéseit, és bizony akadnak olyanok is, akik még az embernél is emberibbek. A legnagyobb hatást Anna Rice világa gyakorolta a 21. század vámpír mítoszára, mind a Penge, mind az Underworld filmekben találkozhatunk az önálló, saját világukban létező vérszívókkal. Törvényeik, hagyományaik szerint élnek, akárcsak egy új faj az emberek mellett. Sőt, néhány vámpírnak lelke is van a szó hagyományos értelmében, ahogy azt láthattuk az Angel és Buffy sorozatokban.
Források:
Muskovits Eszter—Drakula humanizálódása
Rejtélyek könyve—Jacques Marseille, Nadeije Laneyrie-Dagen /Larousse-Officina Nova—1995/
www.vegzet.hu —Tanulmányok /Vámpírok, farkasemberek, démonok/
Tibor Szabó Zoltán—Hogyan éljünk meg a vámpírból?
www.wikipédia.org —A vámpír
Telek Balázs—A vámpírmítosz napjainkban
www.davidboreanaz.hu — Gosi T.—Igazi vámpírok
Muskovits Eszter—Drakula humanizálódása
Rejtélyek könyve—Jacques Marseille, Nadeije Laneyrie-Dagen /Larousse-Officina Nova—1995/
www.vegzet.hu —Tanulmányok /Vámpírok, farkasemberek, démonok/
Tibor Szabó Zoltán—Hogyan éljünk meg a vámpírból?
www.wikipédia.org —A vámpír
Telek Balázs—A vámpírmítosz napjainkban
www.davidboreanaz.hu — Gosi T.—Igazi vámpírok