Mágikus irányzatok
Alkimista / hermetikus mágia (az anyag mágiája)
A kívülállók által ismert nézőpontok szerint az alkimisták valamilyen fizikai-kémiai folyamat rejtett hatásán keresztül érik el a hatást. Egy anyagot egyik kozmikus tulajdonsággal bíró állapotából egy másik állapotba jutatnak. Megváltoztatják az anyagok kozmikus információ-továbbító, vezető képességét. A „magas mágia” egyik formája. Nagy tudományos felkészültséget és pontosságot igénylő eljárások.
Három célja van:
Az alkímia titkos módszerei azonban leginkább az emberi létezés kiterjesztésére, az ember „isteni” formába való felemelését célozzák meg. Ez nem egy fiktív filozófia, hanem gyakorlati technikák és eljárások következetesen felépített sorozata, melynek során az alkimista mágusok képesek az elemek uralására, lehetetlennek számító fizikai jelenségek előidézésére, csodálatos gyógyulásokra. Ezek a módszerek a világ számos pontján ma is léteznek Közép-Amerikától, Egyiptomon és Indián keresztül Tibetig – más-más néven, de nem tartoznak a széles körben publikált mágia témaköréhez.
Idéző / szertartás-mágia (a szellemek mágiája)
Valamilyen mágikus erő, hatalom megidézése által kívánják elérni a célt. Szellemek, démonok, istenek és más hatalommal bíró lények megidézése. Híres források: Salamon Kulcsai, Lemengeton, vagy a sok vitát kiváltó Necronomicon.
Fajtái:
- invokáció (a mágus önmagába idézi az entitást (vagy intelligens energiát) aki/ami rajta keresztül nyilvánul meg)
- evokáció (idézés az asztrális, vagy fizikai síkra, akár látható formában is)
- mágikus kommunikáció (ez esetben csupán kapcsolatfelvétel történik)
Kabalista mágia (a jelek mágiája)
A korai középkorban keletkezett misztikus teozófiai irányzat, lényegében a zsidóság ezotériája. A fennmaradt „szent könyveken” keresztül részben személyes átadás útján kapták meg, másik részét önfejlesztéssel sajátították el, útmutatások alapján. A Kabbala zsídó-keresztény rendszerén alapuló eljárások (számok, írás, asztrológia felhasználásával). Erőgyakorlatok és rituálék, ezek gyakran más rendszerek részévé váltak, habár maguk a zsidók is a távol-keleti, a sumér és egyiptomi mágiából lopták és torzították el, formálták saját szájízük, ideológiájuk szerint a tanításokat. Egyes technikái az általános megközelítés szerint „magas mágia” csoportjába sorolandók, bár hatásukat tekintve jóval kezdetlegesebb eljárások, mint az eredeti források gyakorlatai. A mai varázslók közül sajnos, sokan tekintik irányadónak a kabala egyes elemeit a praxisukhoz, mint pl. a zsidó életfa, vagy az ember energiaközpontjairól szóló elképzelést, amit más népek okkult tanaiban jóval logikusabban, teljesebben és hiánytalanul meg lehet találni. A megváltoztatott tételeknek persze oka van, de nem biztos, hogy ezek a célok a régi kabalista mágusokon kívül mást is hivatottak szolgálni...
Énochi mágia
Angyalmágiaként is emlegetik (de nem azonos a mai divatos ezoterikus irányzattal). Az Erzsébet-kori tudóst, John Dee-t szellemek egy csoportja ismertette Edward Kelly alkimista látnokon keresztül az ún. Énichi kulcsokkal. A zsidók szerint Énoch volt az egyetlen pátriárka, aki élve emelkedett fel Istenhez. Ezzel kapcsolatos írás a Book of Enoch című apokrif irat. Ebben szó van arról, hogy miután Énoch átadta az embereknek tanítását, s azok uralkodói rosszra használták azt, büntetésként küldte Isten a földre a hamis szavú, emberi nőkre áhítozó gonosz angyalait, akik a „fekete mágiát” tanították, így - értelmezésük szerint - végül is saját magát büntette meg az emberiség... Egyes nézetek szerint Dee az angyaloknak, mint ismeretlen (földönkívüli?) 4. dimenziós entitásoknak dolgozó emberi ügynök volt, csak ő értette a nyelvet és a titkosírást. Az „angyalok” egyértelművé tették; ha Kelly otthagyja Deet-t, a képességét, melyet tőlük kapott vissza is vehetik. Manapság azt hiszik, az énochi kulcsokat, a négyzetekhez tartozó kódot (48 táblázat) még senki sem tudta megfejteni. Ez azonban nem teljesen igaz, ugyanis vannak olyan sötét mágia iskolák, ahol nagyon is gyakorlati értelemben használják ezeket a kódokat. Az ellentmondás magát az irányzatot illetően az, hogy ha követői többségében – saját bevallásuk szerint - sem tudják használni a tudást, akkor milyen alapokra épül egy mágia iskola, irányzat?...
Rituális / szimpatetikus / szimpatikus mágia (a hasonlóság mágiája)
Nem annyira irányzat, inkább a mágia egy módszere, ami köré iskolák épültek. Lényege a megfeleléseken és a folyamatok lemásolásán, „modellezésén” keresztül elért hatás. Azon alapszik, hogy az Univerzumban minden összefügg és a kapcsolatokon keresztül hatást gyakorolhatunk a dolgokra (A kapcsolat törvénye). Ugyan a megfelelések tana már az ókorban is külön tudományként létezett (nem mágikus értelemben is), itt arról van szó, hogy egy rituális cselekvés, valamilyen történésnek, eseménynek az eljátszása, lemásolása a kapcsolat törvénye miatt változást idéz elő az Univerzum szövetében, ami kiválthatja a kívánt hatást – így a mágikus cselekvés bizonyos értelemben egyfajta „megfelelése” a jövőbeli folyamatoknak. Ezt az eljárást, már a paleolit kori vadászó ember is ismerte, a mai mágiában pedig számos tárgy és kellék segítségével egy rituális cselekvésen keresztül érik el az eredményt. Ma már fontos szerepük lehet – a más mágikus irányzatokból és forrásokból származó - szimbólumoknak, mágikus pecséteknek, eszközöknek, ruháknak is. Híres képviselői voltak: Agrippa, Paracelsus, Plutarkosz, Erasmus
Boszorkányok mágiája (a természet mágiája)
A természetvallásokból, az animizmusból és sámánizmusból továbbfejlődött (vagy azokkal párhuzamosan kialakult), a népi hagyományok és hiedelem által táplált praktikák. Elsősorban szimpatetikus mágia, de animista módon, hangsúlyos a természeten, a szellemvilágon keresztüli kommunikáció. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden boszorkány minden varázslatához így közelít. Valószínűleg a legrégebbi - bár nem a leghatásosabb - módszereket őrizte meg a különböző népek hagyományain keresztül. A mai modern boszorkányok már sok egyéb forrásból merítenek, nem hangsúlyos az animista megközelítés – ennélfogva persze, sokaknak kérdéses, hogy egyáltalán boszorkányok-e ők… Ugyanakkor minden tudományos, művészeti, vagy vallási tevékenység esetében megfigyelhető, hogy az új irányvonalak nem örvendenek osztatlan népszerűségnek a régi értékek követői között, így a legtöbb esetben tudományos alapossággal igyekeznek megkérdőjelezni azok létjogosultságát. Csakhogy ezeket az új nézőpontokat a társadalmi erők, a csoporthatás és az emberek igénye formálja, nem az, hogy illeszkednek-e a korábbi klisékbe. Nem mondhatjuk tehát egy boszorkányos dolgokkal foglalkozó csoportról, hogy ők nem „igazi” boszorkányok, csupán azért mert nem autentikus, hogy pentákulum lóg a nyakukban, és olyan rituálékat végeznek, amelyek inkább a mágustársaságok sajátjai voltak. 100 év múlva ugyanis már ezek a „vadhajtások” is tradíciók részét képezik majd, mint ahogy pl. a 60-as években induló hippimozgalomra tekintünk manapság. A boszorkányság legismertebb mai irányzata a wicca, amely inkább vallás, mint varázslás, populáris, sok okkult, spirituális és mágikus technikát kizár a hittételei miatt.
Káosz mágia (eklektikus mágia)
Ideológiailag a dolgok ős okára, forrására vezeti le a hittételeit (ahol kezdetben minden szétválasztatlanul volt), ugyanakkor a forrásokat következetlenül, eklektikusan (összevisszaságban, zavarosan, következetlenül) használja fel. Bármilyen módszert magába olvaszt a cél érdekében. Fontos azonban tisztázni: attól, hogy több módszert ötvözünk, az nem feltétlenül nevezhető káoszmágiának! A káoszmágia bizonyos koncepciókon alapul. Viszont ideológia és koncepciók nélkül összehordott mágikus eszközök és eljárások leginkább káoszhoz és nem mágiához vezetnek.
Sátánista mágia
A mágia legüldözöttebb és legfélreértettebb irányzata. Rossz hírét az elnevezése, a magukat sátánistának valló, de bármiféle hittétellel egyáltalán nem rendelkező szélsőséges csoportok tevékenységének és a minden okkult tevékenységet automatikusan támadó keresztény fundamentalisták hatására nyerte el.
Motívációik szerint kétféle csoport létezik:
Négy fő irányzata van:
A meggyőződéses sprituális sátánistákhoz is sok tévhit kapcsolódik, melyekkel ellentétben: sosem erőszakosak, nem térítenek, nem áldoznak fel állatokat, nem követnek el bűncselekményeket! Ezt minden valamire való mágusnak tudnai kell!
Mindemellett számos olyan laikusok által „sátánistának” titulált, vagy magukat minden alap nélkül annak nevező szélsőséges csoport létezik, amit helyenként éppen a keresztény egyház pénzel, hogy a valós problémát jelentő, igazi tudással rendelkező fekete mágusok társadalmi kirekesztettségét fokozzák. (Erre jó példa volt, hogy a korai wicca csoportokat is sátánistának titulálták, aztán rájöttek, hogy olyan gyorsan terjed a boszorkányság, és annyira népszerű, hogy célravezetőbb a tanokat megfertőzni a kovenekbe beépülő jezsuita ügynökök által – a mai wicca egy keresztény irányelveken alapuló vallás, egy keresztényesített, legyengített, „hatástalanított” boszorkányság) A spirituális sátánista kovenekbe viszont nem tudnak beépülni a keresztények, mert tagjaik valós mágikus tudással és képességekkel rendelkeznek, így azonnal kiszúrják a beszivárgókat – ezért marad a gyűlöletkeltés és a társadalmi megítélés befolyásolása.
Illúzionisták
Igen, ez is mágia! A valóság formálása, a szemlélők érzékelése a régi varázslás elengedhetetlen része volt a fent felsorolt irányzatok mellett, vagy azokon belül. Az ezoterikus varázslás legmagasabb szintjén lehetséges rendkívüli jelenségeket előidézni, ez azonban viszonylag keveseknek sikerül és komoly feltételekhez kötött. Ezért a mágiának mindig is része volt az illúziókeltés tudománya, amit az Eldoril úgy nevez, hogy „valóságformálás”. Az illúzió művészete már majdnem négyezer évvel ezelőtt Keopsz fáró idejében is népszerű volt, de a források még több mint 5000 éves indiai kötéltrükkökről is beszámolnak. Az első bűvészkönyv 1584-ben jelent meg Londonban. Ez már nem tartalmazott ezoterikus módszereket, csupán a trükkök kellékeit és módszertanát ismertette, meggyőzve ezzel I. Jakab Királyt, hogy ne vetesse máglyára az ilyen praktikák művelőit. Valahol tehát, a középkor második felében különvált a mágia ezen része, ami lehetőséget adott a titkos tudományok varázslóinak, hogy eltereljék a figyelmet az energia-alapú módszerekről, és azt mondják: ezek csak trükkök! Később a mágusok, talán tanítványaik védelme érdekében, már csak ezeket a módszereket adták tovább, így megszülettek a műfaj első előadó művészei. Nem olyan nehéz azonban meglátni az összefüggést, hogy a mai bűvészek által használt golyók és szivacslabdák (kristálygömb), a poharak (szertartási kehely), a kellékeken áthatoló kardok (rituális tőrök és kardok), az érmék (a pentákulum, mind a Föld elem jelképei), és az elmaradhatatlan kártya (tarot- és más jóskártyák) mind-mind a rituális mágia kellékeinek „maradványai” a bűvészetben, mint ahogy a varázspálca is. A bűvészet és mai irányzatai azonban már nem hasonlítanak a régi mágia illúzióihoz, ahol mágus tudása és elismerése másodlagos volt, a bemutatott jelenség egy összetettebb célt szolgált.
A cikk összeállításánál számos, vitatott forrást is felhasználtam, és terjedelmi okokból számos leegyszerűsítést tartalmaz, ezért a benne lévő kijelentések nem minden esetben tükrözik az cikk írójának és az Eldoril Akadémiának az állásfoglalását, de általánosságban közelebb állnak az igazsághoz, mint az ezoterikus könyvek, vagy az internetes források nagy része. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a fentieken kívül, számos, egyéb, talán kevésbé jelentős irányzat létezik még.
http://www.eldoril.com/magia/magikus-iranyzatok.html