A sedleci osszárium Kutná Hora külvárosába: Csehország
,Akár Dante poklának „előcsarnokaként” is tekinthetnénk arra a Prágához közel eső, kicsiny kápolnára, melynek elképesztő belső díszítményeit – még kimondani is dermesztő – közel 40 000 emberi csontváz alkotja. Sokkoló, de egyben mégis lenyűgöző látványban lehet része annak, akinek van bátorsága belélegezni ezt a túlvilági atmoszférát.
E „pokolian” misztikus helyre Prágán keresztül vezet az út. A cseh fővárostól 60 km-re keletre haladva egy építészeti különlegességekben gazdag városkába, Kutna Horába érkezünk. A középkorban alapított település arcképén meghatározó barázdákat hagyott a történelem, több évszázados architektúrája összhatásában mégis igen harmonikus és festői képet mutat. Kutna Hora Csehország közkedvelt kirándulóhelyei közé tartozik, tekintettel számos kulturális és történelmi látnivalójára. A 13. századi ezüstbányászat tette lehetővé, hogy az itt kialakult település rohamos fejlődésnek induljon, s hogy gazdagsága már-már Prágáéval vetekedjen. II. Vencel uralkodása idején Kutna Horában volt az akkori királyi kincstár, ezüstbányáiban itáliai bányászok dolgoztak, és a helyi pénzverdében készítették a híres prágai ezüstgarasokat, aranydukátokat. Több cseh király tekintette székvárosának Kutna Horát, így számos történelmi esemény köthető a település nevéhez. A legjelentősebbek között kell említeni 1409-et, amikor a IV. Vencel király által aláírt ún. Kutna Hora-i dekrétum megerősítette a csehek vezető szerepét a prágai Károly Egyetemen. 1420-ban Luxemburgi Zsigmond innen indította sikertelen támadását a táboriták ellen, és itt választották meg a cseh trónra 1471-ben Jagelló Ulászlót, aki Mátyás halála után II. Ulászló néven magyar királyként is uralkodott.
A cseh királyság második legjelentősebb városa részben a bányák kimerülése miatt már a 16. században hanyatlásnak indult. A Prágától szinte karnyújtásnyira fekvő városban már réges-régen megállt az idő, ma mégis megtalálható benne mindaz, ami a századok során naggyá tette. Az egykor virágzó település felett gyülekező viharfelhők rövid időn belül mérhetetlen pusztítást mértek az ott lakókra. A harmincéves háború, a szörnyű pestisjárvány, a bányák bezárása a város teljes elszegényedéséhez vezetett, melyet csak tetézett az 1770-es tűzvész.
A 14. század közepén pusztító hatalmas pestisjárvány, majd a huszita háborúk idején több mint harmincezer embert temettek el annak a ciszterci monostornak a kertjében, melynek részét képezi a sedleci osszárium – azaz a Csontkápolna.
A temető közepén álló romos épület eredetileg az 1280-1320 között épült Szűz Mária Mennybemenetele-templom kápolnájaként szolgált. A helyi apátot II. Premysl Ottokár cseh király küldte a Szentföldre, hogy a Kálvária-dombról hozott földdel szentelje meg a temetőt. A háborúk után a sírhelyeket részleteiben felszámolták, ekkor kezdték el gyűjteni a mai kápolna hírét megalapozó kihantolt csontokat. 1400 körül boltozatos gótikus kápolna épült a temetőkert középpontjában, vélhetően azért, hogy újabb sírhelyek helyett ez az épület szolgáljon az örök nyugalom színhelyéül. Az építkezés idején napvilágra került tömegsírok csonthalmai is e kápolnában kerültek elhelyezésre.
Az eredetileg gótikus stílusban épült osszárium mintegy 40 000 emberi csontvázat foglal magában. A 18. század elején - Jan Santini Aichel tervei szerint - rekonstrukciós munkálatok folytak a kápolnában.
Amikor az épület 1784-ben a Schwarzenberg család birtokába került, az új tulajdonosok idővel František Rint fafaragót bízták meg azzal, hogy valamilyen módon próbálja meg rendezni a csonthalmokat. Hátborzongató eredmény született. Rintnek tudomása volt arról, hogy még 1511-ben egy félvak szerzetes piramisba próbálta formálni az emberi maradványokat. Részben ez adta az ötletet – a valljuk be zseniális művész számára –, hogy egy világon egyedülálló templombelsőt alakítson ki. A csontdarabok mészklórral való hosszas fehérítése és fertőtlenítése után négy piramisrendszerbe foglalt, elképesztő díszítést hozott létre. Megdöbbentő az a tény, hogy ebben a kápolnában több ezer ember csonthalmaza adja az építészeti alapanyagot, s hogy a kirakott dekorációk a csontok formagazdagságából merítenek ihletet. Rint a négy piramist a kápolna sarkaiban állította fel, majd elkezdte a hagyományos templombelső nélkülözhetetlen tárgyainak csontokból való megtervezését.
Egy, az emberi test valamennyi csontját magában foglaló óriási csontcsillár függ a koponyák fűzérével díszített boltozatú templomhajó közepéből. Emberi csontok alkotják a Schwarzenberg család címerét, az oltáriszentséget éppúgy, mint Rint mester aláírását a bejárat közeli falon.
A főként erősebb idegzetűek látogatására váró kápolna erősen morális tartalmat közvetít az utókor számára. Érzékelteti a korai századok vallásosságát, s hogy mennyire erősen áthatotta őket a halandóság érzése, a testi lét alávalósága.
